Luis de Camões: Korai halálod néped lesújtja
•
Mohácsi Árpád
Munkanapló Camões fordítása közben
Szonett a Vétkek, balsors, szerelmek c. kötetből (Kalligram, 2022)
Amikor elkezdtem fordítani Camões verseit, akkor volt sok, amelyekbe rögtön beleszerettem, és ezeket könnyű volt lefordítani, mert annyira ihlető volt az eredeti szöveg. Olyan képeket, olyan érzéseket kellett megfogalmaznom magyarul, amelyek nekem is ismerősek voltak, én századokkal később, egy másik kultúrában élő emberként rögtön tudtam lelkesedni értük. Aztán voltak olyan versek, amelyekkel első olvasásra nem tudtam, mit kezdeni. Mit szóljak én egy alkalmi vershez, amelynek azért kellett megszületnie, mert a költő jó fizetséget remélt érte? Ráadásul nem is egyszerűen egy bőkezű és jókedvű mecénásról van szó, akinek hálát rebegünk az alamizsnáért, hanem egy világvégén szolgáló katonatisztről, aki mai szemmel nézve minden bizonnyal háborús bűnös? Lett légyen bármilyen zseniális frontparancsnok is, miért fájjon ez nekem ma itt Pesten? Mit mondjak, nem éreztem túl sok késztetést a magyarításra.
Telt-múlt az idő, és nem lehetett tovább tologatni ezeket az alkalmi költeményeket.
Tudni kell, hogy Camões korában, vagyis nagyjából Balassi Bálint idején, mást gondoltak a költészetben az eredetiségről és az alkalmi költészetről, mint manapság. Utóbbi sok pénzzel járt, így nemigen tiltakozott ellene senki, sőt… Eredetiségen pedig inkább valami olyasmit értettek, hogy hogyan tudja valaki a lehető legjobban újrafogalmazni azt, amit a régiek már megírtak. Ezt tudni ugyan tudtam, de ettől még nem kedveltem meg ezeket a szövegeket. De olvasgattam a verseket, és reméltem, hogy majd csak lesz valami, amit meg tudok szeretni.
És akkor egyszer csak a kezembe került az ehhez a cikkhez mellékelt vers. És kiderült, hogy a halál bizony megrendítő ilyen kontextusban is, a fiatal katona halála, különösen a bajtársak szemében, megrendítő. És Camões éppen attól jó költő, hogy képes ezt a sokszor megénekelt katonahalált a régi módon, de mégis egyénileg átélve megénekelni. Ehhez sok bajtársat el kellett temetnie, és ők mind benne vannak ebben a fájdalomban. Ráadásul megtaláltam az egyik legszebb magyar metonímiát Camões portugál szövegében. Ezt sikerült is Balassi szavaival lefordítanom. Amúgy a kép maga sokkal régebbi, már Homérosznál is előfordul, ill. magyarul még Zrínyinél. Nagyon boldog voltam a felismeréstől. Úgy képzelem, hogy Camões elégedetten mosolyogna, de arra volna igazán büszke, ha tudna beszélni a dologról, hogy sikerült kiváltania belőlem mint olvasóból ezt a felismerést, hogy megcsillogtatta a műveltségét, adott egy feladványt, amit én megfejtettem. És a jelen sorok Olvasója tudja már, hogy mi ez az idézet a magyar fordításban?
•
Luis de Camões
Korai halálod néped lesújtja
Quão cedo te roubou a Morte dura
Korai halálod néped lesújtja,
hiszen nagy dolgokra voltál hivatva,
most hideg tested itt fekszik mihaszna,
sírhelyed nagyszabású, ámde furcsa.
Rövidre lett szabva életed útja,
a vérfürdőt az ellen is siratja,
éppen a vitézségednek miatta
fekszel égiek mezején leszúrva.
Szellemed áldja a festői mennyet,
a testednek, mivel nincs eltemetve,
koporsója a vadmadarak gyomra.
Mindenki gyászban viseli e terhet,
halált megvetve mentél harcterekre,
Tejo szülte tested a Gangesz foglya.
Fordította: Mohácsi Árpád
Illusztráció: fh. F. Metrass Camões-figurája
Ezek is érdekelhetik!
Pablo Neruda: XCIV (»Ha meghalok, élj túl engem roppant, tiszta erővel…«) →
Alain de Botton: SZERETETHIÁNY →
Giuseppe Ungaretti: Reggel (Búzás Huba felvezetőjével, fordításában) →
