Lajtos Nóra: Önszócikk
•
Aligha mondok azzal újat, hogy az életem nem egy lányregény, mert senkié sem az. Szinuszgörbék vagyunk: valamikor mindenkinek elgörbül valahol egyenesnek indult életútja.
Azért az én gyermekkorom mégiscsak lányregényként indult: egy nyolcszobás ikerházban nőttem fel, ahol három generáció élt együtt: papa, mama, gyerekek (én és a húgom), csupa szív, szeretet… Anyai nagyszüleim még sokat meséltek nekem arról a tanyavilágról, amely szorgos, példás emberré nevelte őket. Nagyon sokat köszönhetek nekik és szüleimnek, legfőképp azt a morális tartást, amit később Sánta Ferenc novelláiban fedeztem fel magamnak.
Egy hajdú-bihari kisvárosban, Nádudvaron éltem húszéves koromig. A házunk az iskolával szemben volt (illetve még ma is ott áll). Nyolcévesen kezdtem meg zeneiskolai tanulmányaimat. Néhai zongoratanárnőm, Éva néni annyira elkápráztatott a zene világával, hogy én már a második zongoralecke után elhatároztam: zongoratanár leszek. Az élet ezt is megadta nekem: a Nyíregyházi Főiskolán a kilencvenes évek közepén indítottak az ének szak mellett egy kétéves zongorametodika speciálkollégiumot, amely zongoraoktatói papírt adott. Pályakezdőként egy magánzeneiskolában taníthattam vele három évet, de ekkor már a Debreceni Egyetem magyar szakos hallgatója is voltam, és az életem sorskereke az irodalom irányába fordult. Habár már a püspökladányi Karacs Ferenc Gimnáziumban elkezdtem írni, első verseim a nyíregyházi Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemlében láttak napvilágot, majd országos folyóiratokban.
Később nemcsak az önkifejezés vált számomra fontossá, hanem mindaz a felhalmozott tudásanyag, amit az irodalomértés közvetíteni képes. Tudományos pályám is a főiskoláról indult, mígnem eljutottam a Debreceni Egyetem doktori iskolájába, ahol 2013-ban doktoráltam summa cum laude minősítéssel. Mindeközben húsz éven át tanítottam a kisiskolásoktól kezdve az egyetemi előkészítőre járt diákokig Debrecenben, ahol jelenleg is élek.
Magánéletembe belépett a szerelem, melynek legédesebb gyümölcse, egyetlen kisfiunk érkezése 2007-ben, akire szemünk fényeként vigyázunk és szeretünk. A legnagyobb adománya az életemnek, nem tudok elég hálás lenni érte.
Az Írószövetség tagja vagyok. Eddig tíz könyvem jelent meg (verses-, novella- és tanulmánykötetek).
Jelenleg egy mentális elvarázsolt kastély lakója vagyok, aki nem találja a kijáratot, csak torz tükrökbe botlik, sötét alagutakban bolyong, de hisz a fényben és a szárnyaiban.
(2023)
Illusztráció: Önlexikon+
Ezek is érdekelhetik!
Jámborné Balog Tünde: Önszócikk+ →
Sárközi László: Önszócikk →
Füzesi Magda: Önszócikk →
