Saád Katalin: Hozzád megyek, Pojáca Doctus
(Részlet a szerző készülő Sár és ragyogás című regényéből)
Ld. még⇒http://www.naputonline.hu/2022/12/17/saad-katalin-csonak-a-parttalan-tengeren/
Már jócskán fent járt a nap az égen, mire hősnőnk bement, hogy fölöltözik és kibiciklizik a kocsmához, szólni valakinek. Épp csak kitolta a kerékpárt, már jöttek a tetemért emelődaruval. A ló kólikás lett az este, gazdája kivezette az udvarra. Az állat eltépte magát és elszáguldott.
– Hozzám jött meghalni! – mondta áhítatosan férjeurának, aki előjött a hangoskodásra.
– Azért jött ide, mert itt világosság volt – hűtötte le Lázár.
Reggelinél megkérdezte a feleségét: gyereket szeretne-e inkább avagy lovat. A nő rögvest a ló mellett voksolt. Aztán, korábbi elhatározása dacára, elmesélte az álmát.
– Nem lehet, hogy mástól akarsz gyereket? – kérdezte hosszú csönd után a férfi és fürkészőn vizslatta az annyira szeretett arcot.
– Ugyan már, ki mástól! – felelt ingerülten a kérdezett és fölállt az asztaltól. Hirtelen észhez tért, mégse hagyhatja csak úgy faképnél az urát. A tőle telhető legkedvesebb hangon proponálta, hogy most viszont tényleg menjenek le a Tiszára, estére pedig süthetnének faszenes húst.
A tiszázás isteni volt. Ha úton voltak két helyszín között – mindig remekül érezték magukat együtt. Átúszták a folyót oda-vissza, a túlparton csevegtek kicsit, hogy Brúnó kipihenhesse magát. A zömmel barna színű tanyasi keverék, (Luca fehér-fekete tarka pulikutyájának az ivadéka!), a Brúnó név ellenére szuka volt (legkedvesebb német színészéről, Bruno Ganzról nevezte el) – utált úszni, de nem tágított asszonya mellől, vállalta a kihívást. Csak folyamatosan hallatott nyüszítő hangja árulta el, amellyel tempózását kísérte, mekkora áldozatot hoz a gazdájáért. A kapun belépve Lázár nem tudta megállni, hogy megérdeklődje, vajon milyen végkimenetelű lesz az este. Asszonyának még a háta is elutasító lett, ahogy a betonon haladt a ház felé.
– Ne sürgess!
Lázárt olykor elszomorította ez a reménytelennek látszó küzdelem, amelyet felesége szerelméért folytatott; de legalább olyannyira inspirálta is. Biztos volt benne, hogy csodálatos-mandarin-szerű rajongó áhítata előtt a nő előbb-utóbb behódol, jó úton haladnak afelé, hisz Luca számtalan jelét adta már iránta való gyöngéd hajlandóságának. Persze a dolog még mindig nem az igazi. Mintha szántszándékkal visszafogná magát, mintha talán szégyellné magát… Igen, tagadhatatlanul prűd némileg… bár felrobban a dühtől, ha Lázár ezzel jön, ilyenkor hevesen tiltakozni kezd. Épp ezért – nyilván így van. A férfi szerette a nehezen megmászható hegyeket, ekképpen gondolt Lucára is. Elmosolyodott és hozzáfogott parazsat csiholni. Éhes gyomrának ígéretes hangokat jelentett a húsklopfolás zaja.
Mindketten azon voltak, hogy ünneppé varázsolják az estét. Luca kiszaladt a kupicákkal, hogy koccintsanak a pálinkával, megkérdezte, ne készítsen-e szendvicseket, kibírja-e a férfi, amíg megsül a hús, Lázár elhárította a javaslatot, szereti a szükségleteit, szeret éhes lenni, akkor esik igazán jól az étel. A nő mindannyiszor hozzáért a férfihoz, amikor csak elhaladt mellette, rótta a távokat a konyha és az udvar között ki-be, ki-be, mire igazi terülj-asztalkám támadt. Arca égett az izgalomtól, mintha két rózsa nyílt volna ki rajta, a férfi biztató előjelnek tekintette. Enni is nagyon szerettek együtt. A nő leszoktatta a férfit, hogy papírból gyűrje magába a felvágottakat s az ínycsiklandó juhtúrót, tegyenek mindent tálra meg tányérra, a férfi viszont megszerettette párjával, hogy útközben az autó orráról falatozzanak, s közben a közeli ormokat bámulják, a vadkempingezést is megszerettette és a sátorban elköltött estebédet, miközben az eső idegnyugtatóan püföli a ponyvát.
A sátor, ahol legelőször egymáséi voltak, mást és mást jelentett mindkettejüknek. Lázár állandóan sátorozott, imádta a kempingezős életformát, Luca akkor lépte, illetve mászta át életében először egy sátor bejáratát. Lázár életvitele logikus következményének, s egyben a sors briliáns ajándékának tekintette, hogy ez a szép nő váratlanul az ölébe pottyant – Luca a felkínált menedékhelyért érzett és tanúsított hálát; viszonzásképpen vállalta fel partneréül a belgrádi színházi fesztivál magyar vendégserege előtt a nála tizenhárom évvel idősebb férfit, akivel otthoni vizeken biztos, hogy nem akadt volna össze. Egyszerűen kívül esett a lehetőségein. Mármint az egyáltalán szóba jöhető férfiak közé semmiképpen nem tartozott. Nem azért, mert zömök volt és kopasz, s Lucáról azt tartották, hogy csak a „szép férfiak” érdeklik, Lázár pedig szépnek semmiképp nem volt mondható. Ám mégsem a külseje, hanem a habitusa, a gondolkodásmódja ingerelte Lucát, s inkább taszította, mint vonzotta. Holott híresen okos fickó volt, s ez szinte lerítt róla. „Hatalmas misztérium, kihez vonzódik a test és a lélek” – állapította meg már századszorra a nő. Efféle vonzerőt Lázár Luca felé nem sugárzott – viszont akkor, ott Belgrádban nagyot cselekedett a nőért, aki mélyponton volt. Angster már két éve elvált tőle – mégse engedte szabadon. Talán nem szándékosan akarta, hogy a nő életképtelennek érezze magát nélküle. Ráadásul rávette a nyáron, hogy „nosztalgiából” feküdjenek le egymással újra. A nász kietlen érzést hagyott maga után. Feltehetően mindkettőjükben. Luca szeretett elmenni a dolgok végső határáig; ha már lúd, legyen kövér. Házasságuk korai szakaszában két abortuszra is kénytelen volt elszánni magát, mert egyiküknek se volt egzisztenciája. Megkísértette, hogy kipróbálja: mit szólna a volt férj egy közös kisgyermek gondolatához. Azt füllentette Angsternek, hogy teherbe esett tőle. Szegény asszony! A férfiak legfeljebb attól a nőtől fogadják el, vagy kívánják meg, hogy gyereket szüljön nekik, akiért bolondulnak. Ez a vonat viszont már rég elment, Luca lejátszott lemez volt. Angster kerek-perec kijelentette: nem akarna Lucától gyereket, mert vallásosan nevelné. Vetesse el! Vigasztalásul meghívta Belgrádba, a színházi fesztiválra, mely ez év szeptemberében is megrendezésre kerül. S amelyre ők, házastársakként, a korábbiakban minden szeptemberben kiutaztak. Már nem voltak házasok. Nem is együttutazásra hívta, hanem hogy csak úgy, jöjjön utána.
A színikritikus szállását a színházi folyóirat fizette, amelyik kiküldte. A korábbiakban mindig a nagyszállóban kapott szobát. A BITEF alatt özönnyi vendég hömpölygött a szálloda előcsarnokában, kizárt, hogy a porta számon tudná tartani, hogy legális vagy sem bárkinek az ott tartózkodása. Angster erre a megfigyelésére épített: azt tervezte, Lucát majd becsempészi alkalomról-alkalomra a szállodába, föl se fog tűnni a rengeteg fesztiválvendég között. A terv remeknek tűnt – csakhogy a sors fricskát dobott. A kritikus urat ezúttal nem a nagyszállóban helyezték el, hanem egy intim kis hotelben, ahol a portás meg tudja jegyezni a szállóvendégek arcát; már első délután lebuktak. De talán mégis működhetett volna a dolog, ha a nő beéri azzal, hogy az esti előadások után elvegyül a szállóba hazatérők közé. Csakhogy ő azért vonatozott ki már eleve erre az első fesztivál-napra, mert részt szeretett volna venni az éjszakai videóvetítésen. Egyáltalán: főleg ezért jött ki Belgrádba! Hogy láthassa a nyugat-berlini Markthalle társulatának több évvel ezelőtti Tasso-előadását – legalább videófelvételen. Élet-halál kérdés volt a számára. Annak tartotta.
Persze érthetővé kell tenni ezt az „élet-halál kérdést”. Luca szívét korántsem csak férfiak ejtették rabul; ezúttal egy színházi társulatba szeretett bele. Halálosan! A komorvári színházban volt rendezőasszisztens. Egy Shakespeare-bemutatójukat meghívták Varsóba a Nemzetek Színháza Fesztiváljára. Mivel ő volt az előadás segédrendezője – kísérte a produkciót. Ennélfogva Varsóban alkalma nyílt Kleist Prinz von Homburg-ját a nyugat-berlini Markthalle színpadra vitelében végiggyönyörködni. A látvány megszállta az elméjét. Különösképpen a Homburg szerepét alakító színész, Bruno Ganz játéka. Mintha egy út csapódott volna le a lába elé. El kell jusson ehhez a színházhoz! Náluk bizonyára megtalálja a bölcsek kövét. És oly állhatatosan küzdött azért, amit a fejébe vett, hogy a Sors a pártfogásába vette; mint a népmesékben szokta a szegénylegényt. Megajándékozta egy négy hónapos ösztöndíjjal. Hospitáns lehet két német színházban; az egyiknek választhatja a Markthalle-t. Mint akinek az üdvössége múlik rajta, úgy akarta ezt a társulatot, ezt a színházcsinálást, ezt a rendezést, ezt a színjátékot. Megtalálni. Tetten érni. Magába fogadni és átengedni önmagán. A lázálom primer motivációja persze a színészóriás Bruno Ganz volt. És ma éjjel, itt Belgrádban Goethe Torquato Tasso-jaként újra láthatja! A produkció vagy tíz évvel korábban készült, még Brémában. A videófelvételt egy tévékészülék képernyőjén fogják lejátszani a színpad közepén; a nézőtértől meglehetősen messze. Csak korlátolt élményt nyújthat, de mit számít! Amúgy Luca akár már másnap kész lett volna hazavonatozni Pestre – ha nem akad szállása. És az sem térítette volna el, ha az éjszaka hátralévő részét a pályaudvaron kell eltöltenie. Az a lehetőség ellenben föl sem merült az agyában, hogy erről a vetítésről lemaradjon.
Angster biztatón marasztalta: valahogy még az este folyamán szerez neki szálláshelyet. Egyébiránt Lucának Bruno Ganz Tassó-jánál súlyosabb oka is volt rá, hogy a helyszínen maradjon: ki akarta inni fenékig a keserű poharat. Mármint az Angster poharát. Hogy történjen végre valami, aminek a hatására képes lesz elszakadni a férfitól. Aki hét éven át a párja volt. Akinek hét éven át a foglya volt? Angster körülnézett a fesztiválszínház előcsarnokában az esti előadás szünetében és kinézte a sétálgató nézők között a biztos tippet, majd odalépett hozzá. Az ötlet tagadhatatlanul praktikus: fölajánlja volt feleségét ingyen szállás fejében egy másik férfinak. Korábbi asszonyát, akiből – tudomása szerint – alig pár napja kaparták ki a porontyát. A “vevőről” köztudott volt, hogy nagykanállal fogyasztja a nőket. Tulajdonképpen tutira ment.
A kiszemelt egy jeles közíró volt, Lázár. És valóban a nagyszállóban lakott; könnyedén elrejthette magánál Lucát. Persze roppantul meglepte, hogy épp a nő férje kéri erre; Angstert és Lucát a színházi szakmában „álompárnak” vélték. – A szállodába nem csempészem be – jelentette ki kapásból a megkérdezett. – De egy szép nő kedvéért bármikor kiköltözöm a kempingbe… Még ilyen szakadó esőben is, amilyen ma van… Annál grandiózusabb a tett… – Röpke tűnődés után azért hozzáfűzte: – Meg kell vallanom azonban: nem szoktam kettecskézni mások feleségével… – Impozáns volt a szabatos deklamáció. Luca azonnal fölfogta a két férfi közti különbséget: Lázár zsigerből viszonyult morálisan a helyzethez. – Már nem vagyunk házasok – közölte nyeglén Angster. Szavai metszők voltak. „Akár egy nyaktiló” – gondolta az egykori feleség. Megtörtént az árulás, amire vágyott. Úgy lépett a régitől az új felé, mint aki megmenekült. Az elrepedt hajódeszkáról a szárazföldre.
Szakadt az eső. Lovagja beültette a színházépület mellett ácsorgó bordó Zsigulijába, irány a nagyszálló. Együtt mentek föl a liften. Elképesztő nyüzsgés az előcsarnokban; valóban nem tűnhetett föl egy illegális vendég. Luca a fotelból nézte, milyen mulatságos és egyben megható a férfi kapkodása; hogy kész a kedvéért kiköltözni a hotelból. Mindketten zavarban voltak. Lényegében csak névről ismerték egymást, bár az elmúlt színházi évad végén váltottak néhány szót. Lázár társasággal érkezett Komorvárra egy stúdiószínházi bemutatóra, amelyben történetesen Luca is közreműködött. A klubban kénytelen udvariassággal hallgatta végig az író fejtegetését az előadásról – a „színházi ember” fölényével egy „civil” hozzászólását. A férfi most előkapta a hűtőből a sligovicás üveget és odakínálta. Ez volt az első összenézésük. Ivott Luca, már hogy a csudába ne ivott volna. Szerette is a pálinkát, de meg bátorságot kellett kortyintson a kalandhoz. Hipp-hopp ott voltak a helyszínen. Csak úgy ömlött a víz. Fogalma se volt róla, miként segédkezhetne a sátorépítésben. Nem is várták el tőle. Kezébe kapta megint a sligovicás üveget. – Nyugodtan maradjon bent az autóban! – hárította el segítő szándékát hirtelen támadt új párja. Luca nem tartozott a kényelmeskedő nőstények közé, hamar elleste, milyen mellékfeladatok elvégzésében tudna közreműködni. Már bent hevert a sátorban a két gumimatrac s Lázár a lábpumpával pumpálta őket. Később visszaautóznak a fesztiválszínházba arra a bizonyos éjszakai filmvetítésre. De addig maradt két órájuk. A jótékony sötétben a nő átengedte magát. Azután fölöltöztek és a férfi Luca elé tette papírba csomagolt vacsorakínálatát. A nő sose evett még papírból. Igaz, sátorban se hált. Éhes volt, fölszabadult és hálás. A filmvetítés alatt összeért a válluk és a karjuk. Nem húzódott el, sőt… az érintés elfogadását és viszonzását nem hálapénznek szánta.
– Te sütöd a legjobb rablóhúst a világon! – jelentette ki elismerően Lázár a tanyaudvaron tüsténkedő feleségének és már a fogával lehúzta az első húst a nyársról, ellenőrizendő, igaz-e, amit állít. El kellett azonban engedje, mert égette a száját, leesett, utánanyúlt volna, de a kutya is rámozdult. – Hagyd neki, van elég! – mondta az asszony kedvesen, bár amikor kedvesen akart megszólalni – az mindig kioktatósra sikerült. – Miért vagy olyan mohó? Ugyanilyen vagy az ágyban. Képtelen bármit is kivárni. – Mit nem várok ki? – csattant föl a férfi. – Te vagy a legidőigényesebb kapcsolatom! – Lázár tűrte, hogy a nő akkurátusan tányérra piszkálja villájával a nyársakról a roppantul vonzó falatokat. – Most már hozzáfoghatok? Te vagy életem két legmeghatározóbb élményének egyike! – végre megtömhette a száját. – És melyik a másik? – évődött a nő, és olyan erotikusan evett, hogy csak no. – A börtön! – felelte csámcsogva a kérdezett. – Bár ott tagadhatatlanul rosszabb volt a koszt. – De kedves vagy! – húzta el a száját Luca, persze a szíve mélyén csöppet se bánkódott, hogy épp a börtönhöz hasonlítja a párja. A hochentellektüel Lázárt nem találta eléggé élet-közelinek; és ami mégis arra hajazott benne, azt a börtönmúltjának tulajdonította. Ezért aztán kifejezetten szerette a férfi börtönélményeit. Nyilván ha köztörvényes bűnözőként ült volna a sitten, attól viszolyogna, de egy politikai elítélt, egy 56-os hős feleségének lenni, ebben azért van némi pátosz, és nem is kevés… – Tudod én azt szeretném – kezdte ábrándosan a nő –, ha úgy szerelmeskednénk, hogy beszélgetés közben kívánjuk meg egymást… Ha felforrósodhatnánk a szavak által… Ha az egy ilyen … beteljesülés lenne! – Lázár elkomorult. – Már a beszélgetés előtt is kívánlak, és mindig kívánlak, és sokkal jobban szeretnék vízszintesen locsogni neked, veled, mint itt a piszkos edények és ételmaradványok romjai fölött kivárni, mikor sikerül olyat mondanom, amitől te fölforrósodsz! – Eh, reménytelen ez az egész! – legyintett Luca és fölállt, hogy összeszedje a tányérokat. A férfi visszarántotta kezéből a salátástálkát. – Tudod mennyire imádom a bolgár salátádat! – közölte magyarázatul, s magába döntötte a maradékot. – Egy Rabelais veszett el benned – bár nem nagyon. – A nő hangja eléggé sértőre sikeredett. – Hál’ isten te is szereted a hasadat, s amióta együtt vagyunk, egész szépen kikerekedtek az idomaid! – A férfi pimaszul végigmustrálta a nőt. – Így akarsz meghódítani? Vagy a nénis faromról írt verseddel? – Luca gunyorosan lebiggyesztette a száját és bevitte az edényeket. – Mit igyunk? – kiáltott vissza. – Vörösbort, nem? Majd én bontom! – Lázár ugrott volna, de mégis inkább ülve maradt. Az asszony megjelent az ajtóban, kezében az üveggel és a bontóval. – Vidd be, kérlek, az ágyamhoz őket, én is mindjárt megyek.
Nem volt szíve ma is megtagadni magát. De kedve se volt a nászhoz. Előfordult egynehányszor, hogy megkívánta a férjét, de ezeket az alkalmakat Lázár képtelen balvégzettel elügyetlenkedte. Az idő tájt, amikor a tanyát megvásárolták, Luca mindinkább megnyílt. Talán mert a nagyalföldi tanya mint első saját otthonának a perspektívája olyan mélyről szakította föl benne az örömet, az örömre való esélyt és képességet, hogy kezdtek elsimulni benne a gátlások. Kezdett hitelt adni a férfi meggyőző szavainak. Hogy ne csapja be magát, ne tagadja le, ne hazudja azt, hogy nincs szüksége gyerekre. Az mindenképpen meghatotta, hogy ő az első nő Lázár életében, akitől a férfi gyereket akarna. Hogy nemcsak elfogadná, hanem nagyon szeretné, hogy gyerekük szülessen. Azt papolta: kizárt, hogy egy gyermektelen asszony boldog lehessen. És ő igazán boldognak szeretné tudni Lucát!
A tanyavásárlás idején néhány napot Lázár ügyvédbarátjának Balaton-közeli villájában vendégeskedtek. Az udvart magas kőfal fogta körül, május volt, csend és béke, csak ők ketten léteztek a kerek ég alatt. Az asszony szenvedéllyel rántotta magára a férfit a diófa jótékony árnyékában, azzal a szenvedéllyel, amelynek a hiányára azóta is szüntelenül panaszkodik a férje. Luca gyerekre vágyott tőle. Ott és akkor. Egyetlenegyszer. Először és utoljára.
A férfi másnap Budapestre utazott. Kerített egy nőt – később nem is emlékezett rá, ki volt -, és megcsalta vele a feleségét. Ki akarta próbálni: nem szenvedett-e hajótörést a szeretkezési tudománya? Annyira megrémült hitvese feltámadó szenvedélyétől a diófa alatt, hogy félni kezdett: mással már majd nem megy… Hogy majd csak őt kívánja…. Ám nem érte be a bizonyossággal, hogy semmi hiba nem esett szerelmi késztetésében – muszáj volt meg is gyónnia. Mert azt találta „morálisnak”. Ha azonmód bevallja. Mármint mihelyst leért a Balatonra. Nagy jelentőséget tulajdonított az őszinteségnek. Úgy vélte, ha őszintén elmond valamit (vagyis, ha tettének súlyát megosztja az érintett féllel), ezzel egyúttal semmissé is teszi. Akár egy mélyen vallásos katolikus. Csak az a bibi, hogy nem mindegy, kinek a fülébe suttogódik el a titok. Mert ha történetesen a megcsalt fél fülébe – egyáltalán nem garantált a siker. A megcsalt felek kicsinyesek és nem jól dolgozzák fel a sérelmüket.
Luca például pontosan tudta, kihez is megy férjhez. Hogy jövendőbelijének szükséglete, hogy „nőügyei” legyenek. Nem is lett volna féltékeny az ismeretlen hölgyekre, ha Lázár nem avatja be rendre, ha nem vonja be kényszeresen a bizalmába. Ha nem meséli el töviről-hegyire, ki is az illető és mi is az pontosan, ami megesett. Egy alkalommal például könyve szerkesztőnőjéhez indultak látogatóba. Lázár útközben az asszony magányáról beszélt; milyen rémes emléke lehet, hogy a háború végén egy szovjet katona megerőszakolta, mennyire elveszítette minden önbizalmát, stb., stb. Bevallotta, hogy a szerkesztő asszonyt az ötvenedik születésnapján megajándékozta egy szeretkezéssel. Már fél óra múlva együtt teáztak hármasban. Luca folyamatosan azon töprengett, hány éves lehet a vele szemben ülő nőszemély és mikor is eshetett meg az a vigasztalás. Egy másik hölgyet (egy híres író feleségét) Luca már régről ismert, színházi berkekből. Korábbi, nagyon szívélyes viszonyuk egyik pillanatról a másikra megromlott. Nem értette. Kiderült, hogy Lázár őt is megvigasztalta. Nyomban azt követően, hogy megözvegyült. De sajnos darabot is írt arról, amit a híres íróról a nyoszolyán megtudott. Az özvegy zokon vette, Lucát pedig rémálmok gyötörték hosszú időn át. Egy napon Lázár orvos barátja váratlanul szerelmet vallott Lucának. Luca megrémült, elpanaszolta Lázárnak. A férj már jött is a magyarázattal: talán revansot akarna venni az orvos, mert egykor kapcsolata volt a feleségével. Ettől a pillanattól fogva rettentő kínossá vált négyük együttléte. Luca nem volt képes többé vacsorát rendezni a tiszteletükre. A különféle sztorikra a koronát az az eset tette föl, amikor Lázár két felnőtt fiával és ügyvédbarátjával kirándulni indult a Bükkbe. Útba ejtették a tanyát, Luca ebéddel várta őket. Miután ettek, az ügyvéd váratlanul azzal állt elő, hogy nem tart velük, nincs jól, pihen kicsit, azután visszaautózik a fővárosba. Apa és fiai útra keltek. Ám Lázár nem sokkal később visszatért a tanyára. Valamilyen ürüggyel, mintha valamit ott felejtett volna. És rettentően csodálkozott, hogy az ügyvédet már nem érte ott. Bevallotta: a féltékenység kergette vissza. Biztos volt benne, hogy a barátjának kutya baja, csak kettesben akart maradni a tanya úrnőjével. Mint a mondás tartja: „ki mint él, úgy ítél”.
Az asszonyt undorították ezek a históriák. Már csak azért is, mert Lázár írásművei is tele voltak efféle történetekkel. Luca sehogyan se tudta különválasztani a férjével való viszonyát azoktól a történésektől, amelyek a férfi körül burjánoztak, s amelyeket aztán írói nyersanyagának tekintett. Oda-vissza hatott a dolog. Sokkal súlyosabb volt a probléma, mint valami primer féltékenység. Előfordult, hogy képtelen volt a kezébe adott írásművet elolvasni, annyira viszolygott. Megszületett az író döntése: asszonya prűd. Talán az – talán nem. A nő arra vágyott volna, hogy a férfi szerelme csakis neki szóljon. Mint egy személyes ajándék. Lázár ellenben olyan volt, mint egy hegymászó. Egész üdve a teljesítménytől függött. Viszont ha az ágy a produkció helyszíne – hogyan is ajándékozhatná meg a párt a boldog önkívület?
Luca gyorsan magára húzta a takarót és mórikálva kérte a vörösborát. Ma kedvére valónak találta az urát. A férfi az arcába nézett és megkérdezte: – Nem lehet, hogy unsz engem és új szerelemre lenne szükséged? – A nő felnevetett: – Ó, te bolond! –, de nevetése kissé hamisan csengett. Lázár úgy döntött: elűzi lelkéből a gyanút. Bebújt a felesége mellé. – Végre! – sóhajtotta.
Csakis a számára elérhetetlen ez a női test! Legalábbis így élte meg. Mert azzal tisztában volt, hogy Luca szerelmi mitológiájában akadt nem egy, aki iránt ez az általa imádott test odaadóbban viselkedett, s hogy vele a „tartós meleg kedvéért” kötött egyezséget. Hiszen ki is mondta! Az önkívületeket más forrásokból szerezte-szerzi (?) be. Remek adomány a tartós meleg – a szerelemhez azonban semmi köze. Szívfájósan konstatálta, hogy az a fajta sugárzás, amit a felesége „szerelemnek” nevez (az őrültséget súroló túlfokozottság, a szeretetvallást valló szent együgyűség, a naivan elfogulatlan bölcselkedés és a természet-erotika vegyüléke) őbelőle hiányzik. Luca számára az a legmagasabb menny – ahonnan csak zuhanni lehet; csakis olyasvalakibe tud beleszeretni, akinek a jelenléte felfokozott és irány nélküli, csakis efféle lény tudja kiváltani belőle azt a szerelmet, amitől fél, amibe beleveti magát, amitől menekül, és mégis, aminek az élménye nélkül csonka lenne. Az ő jelenléte azonban, mármint Lázáré, ha egyáltalán átadható, ironikus, kívülről önmaga által ellenőrzött, van valamilyen meghatározott iránya; ezért tud folyamatosan dolgozni, írni. Jobb időszakaiban azért ő is tud felfokozottan jelen lenni, ám az alvilágot csak ritkán engedi felülkerekedni – még ha ez öncsonkítás is. Alighanem reménytelenül imádja ezt a nőt. Korábban mégis – pontosabban a második közös jugoszláviai útjukig, ahol is a felesége képes volt kizárólag pénzért szeretkezni vele –, meg volt győződve róla, hogy „élete nagy üzletét” kötötte meg az asszonnyal. A nagy üzlet persze kockázattal is jár, de hát a magafajta a nagy üzletet a hatalmas kockázatért is szereti. A Perastban folytatott árucsere azonban kijózanította kicsit. Lucának förtelmes játszmájával sikerült elérnie, amit egyetlen másik nőnek sem soha, hogy mint férfi kudarcot vallott. Sokszor egymásután. Más férfi talán megölné ezért. Lázár rákönyökölt véletlenül Luca mellére, a nő feljajdult.
– Jaj, bocsáss meg, bocsáss meg, már megint balfácán vagyok.
Lázár szégyellte magát, nem először fordult elő. Annyira szeretne jó lenni asszonya számára, attól ilyen ügyetlen. Nem emlékszik rá, hogy más ágyban is megesett volna.
– Megbocsátok, mert most jóságos akarok lenni hozzád! – a nyomaték kedvéért Luca végigcirógatta párszor a férfi kopasz üstökét, befejezésképpen pedig megrángatta a szakállát, melyet épp asszonya kedvéért növesztett meg. A nő úgy vélekedett, valahol azért lennie kell szőrfélének egy férfifejen. Ha nincs a kobakon – legalább az orcán legyen! – Sőt azt is megengedem, hogy itt aludj nálam, ha nem leszel telhetetlen.
– Azért még egyszer összeborulunk? – kérlelte a férfi. Luca nagyot sóhajtott, a hátára feküdt, két karját a feje alá tette, miközben két gyönyörű keble majd’ megvakította a férfit.
– Az a bajom veled, hogy a szeretkezésnek a te esetedben mindig van valami anyagcsere-jellege. – Lázár tiltakozni próbált, de az asszony lehurrogta. – Engedd, hogy ezt most végigmondjam! Hiába tudom, hogy szeretsz, nagyon szeretsz, s hogy egészen mást jelent szerelemmel ölelned valakit, mint anélkül – a tudatalattimban azért mégis az a benyomásom, hogy a funkciót tekintve behelyettesíthető a testem. Nem tudom kitörölni magamból ezt az alapélményt. Engem a kanosságod passzívabbá tesz, zárkózottabbá, mint amilyen valójában vagyok. Ez reflex, ami ellen éppúgy nem tudok tenni, mint te a kanosságod ellen. Nem hiszem el, hogy egy férfinak mindig kötélnek kell állnia! Hogy örökösen bizonyítania kellene a készenléti állapotát! Sok nő van, például én is, akiket az ellenállóbb férfiak vonzanak. Elég jól megalapoztad a híredet, szerintem lazíthatnál. Legalább mérlegelj! Nekem is csak jobban tetszenél, ha súlya lenne egy igenednek. Nem fontos minden ágyba beugrani, csak amelyikbe tényleg bekívánkozol. Nekem az kell, hogy a másik test felém hajlása személyesen nekem szóljon. Engem nem érdekelnek a nőfaló férfiak… Igazából csakis ez a bajom veled.
– Most már szólhatok? – A tréfa kedvéért Lázár eddig két ujjával összeszorította az ajkait, nehogy megnyikkanjon. – Nem egyéb ez a számomra, mint szerep. Legtöbbször. Lehet, hogy a kedvedért le kéne mondanom néhány szerepemről. Igazából nem tudom, mennyire fontosak ezek a szerepeim. Lehet, hogy most megbuknék magamból, ha vizsgáznom kéne… Sokszor viszont a barátság része. És arról nem tudnék lemondani. A kedvedért se. Erre koccintsunk! – Töltött a két talpas pohárba. – Mit szólsz, bele se döntöttem az ágyadba? Fejlődöm, ez tagadhatatlan. Azt hiszem, gyakran irigyellek. Minden bonyolultságod ellenére olyan egyszerű vagy! Az ösztöneidre, a szükségleteidre hallgatsz, vagy, hogy számodra tetszőbben fogalmazzak: a csillagaidat követed. Talán nem is az odaadásodat keveslem. Hanem még mindig nincs meg a bizonyosság.
– A bizonyosság?
– Lehet, nem is érdemlek mást. S talán igaz az az asszonyi vád – az elődeidé -, hogy én csak így vagyok megtartható. Sok mindent tudok magamról, de ezen a téren cserben hagy az önismeretem.
Luca szíve összeszorult. Átkarolta a férfit, szerette volna megvigasztalni. Megpróbálta eljátszani, hogy asszonyian odaadó az ölelése – pedig csak anyai volt. A férfi újra felhajszolta magát a hegycsúcsra, ömlött kopasz üstökéről a veríték, de az asszony ezúttal nem bánta. Fájt a lelke. Nem akarta becsapni ezt a férfit – ahogyan soha senkit sem akart becsapni. Erős és komoly elhatározással ment hozzá feleségül; az volt a meggyőződése, hogy a szükségszerűt választja. Hogy megmentse önmagát a túl korai fizikai pusztulástól s a rá leskelő szellemi elkallódástól. – Kísérlet önmagamért – mondogatta azoknak, akik értetlenkedve fogadták a házassági szándékukat. Mert, ha két ember nem illett össze – hát ők nem. Luca e házasságkötést, egyáltalán a kapcsolatukat – hogy két ennyire teljesen más emberi alkat ők ketten – látszatkompromisszumnak könyvelte el. Bár Lázár a maga csodálatra méltó optimizmusával hitt benne, hogy a felesége előbb-utóbb beleszeret – Luca érezte, ha beleszakadnak is a nagy-nagy akarásba – akkor se tud a szerelmesévé lenni. Meg lehet próbálni kielemezni, miért – de ez sötétben tapogatózás lesz. A szerelem olyan szférában történik meg, ahol a racionális magyarázgatásokkal nem sokra megy az ember. Szereti Lázárt, tiszteli, sőt nagyra becsüli. Értékeli az emberi habitusát és teljes lelkével vállalja. Úgy érzi, áldozatokra is kész lenne érte és nagyon szeret vele lenni. Ám soha nem vágyik rá, hogy a karjában feküdhessen. Ez utóbbi lenne a szerelem meg-nem-létének az ismérve? Nem feltétlenül. A Költőre, akit hosszú ideig halálosan szeretett, ugyanígy nem vágyott soha. Bár az egy másik történet. Az nem rajta múlott. Ez viszont igen. A teste és a lelke nem sóvárog Lázár után. Ezért aztán testileg is csak potenciálisan tud jó lenni a számára. Valószínűleg ez a nyitja. Ismert egy fiút, aki testileg nagy élményt jelentett. Azon az őszön, amikor előző férje, Angster barátilag ugyan visszatért hozzá, házastársilag azonban nem, s neki égető szüksége volt valakire. A nőiségének – egy hódolóra. S az a fiú hódolt, nemesen, de mert szellemileg nem érintette meg, sűrű bocsánatkérések közepette elég hamar útjára bocsátotta.
Még kietlenebb lelkiállapotban tévelygett az idő tájt, amikor Lázárral a véletlen Belgrádban összesodorta. Eltöltöttek együtt öt meghitt napot, majd a nő fölült a vonatra, elbúcsúzott a férfitól és semmi egyébnek nem gondolta találkozásukat, mint egy bensőséges kalandnak. Roppantul meglepődött, amikor nem sokkal később munkahelyén, a komorvári színház portáján telefonhoz hívták: Lázár kereste Budapestről. Sűrűsödtek a telefonálások, majd egy napon Lázár a volt házastárs nagyszerű ötletével rukkolt elő: menjenek hármasban színházat nézni. Grotowskit, Lengyelországba, Lázár autóján. Luca eleinte hallani sem akart a dologról. Később, hosszas unszolás után, ráállt, bár nem tudta volna magyarázatát adni, hogy miért. Hiszen Lengyelország mint helyszín maximálisan Angsterhez és a vele kapcsolatos emlékeihez kötötte. Zakopánéban kezdődött a szerelmük és éveken át rendre elzarándokoltak Wroclawba Grotowski színházi műhelyét megcsodálni. Tán egy újabb keserű pohárra vágyott Angstertől? Bár elképesztően aberrált és ízléstelen ötletnek tartotta a túra tervét – végül mégis beült Lázár és Angster mellé a Zsiguliba.
Az ex-hitves beszélte a lengyelt – lengyel szakon végzett –, ő foglalt szállást Zakopánéban. Egyetlen szobát hármójuknak. Ahogy beléptek, a hitvesi ágy felé tessékelte két útitársát, ő maga a sezlonra hajította a holmiját. Luca ragaszkodott hozzá, hogy neki külön szobája legyen és majd’ megszakadt a szíve az emlékezéstől e „zarándokhelyen”. Szegény Lázár mint Pilátus a Credóba, úgy került bele az egykori álompár múltjába. Ha nem is fürkészhette ki a részleteket, arra mindenképpen alkalmas volt a tíznapos túra, hogy fölfogja: annak a történetnek, ami a hazájától délre eső fesztiválvárosban a sátra jótékony homályában megtörtént – annak nincs és nem is lehet folytatása. Úgy döntött, hogy Pestre visszatérve kilép a szívét máris megsebző asszony életéből. Előbb Angstert fuvarozta haza, csak azután szíve hölgyét – hogy megadja a módját elbúcsúzásuknak. Csakhogy Luca, miért, miért nem – nem engedte útjára. (Ahogy Angster őt – ő meg most Lázárt.) Az arcába nézett, tíz nap óta először, s benyúlt az inge alá. Őszintén tette, nem cselből; mindamellett kétségbeesésből. És Lázár fönn akart akadni ezen a horgon.
*
Még épp csak kóstolgatni kezdték az érzést, hogy összetartoznának, amikor egy új esemény máris közéjük állt. Egy komorvári színházi előadás körül támadt vihar. Luca egy népszínmű színpadra vitelénél segédkezett asszisztensként. Mint segédrendező imádta a próbafolyamatot, ezúttal valóban munkatársa lehetett a rendezőnek. De a premier vízválasztónak bizonyult a komorvári társulat számára. Lucának, bizonyos fokú ismerethiánya és naivitása folytán fogalma sem volt róla, hogy a magyar nóta és a cigányzene bárki számára is az antiszemitizmus rémét elevenítheti fel – következzék bár felhasználása szorosan a bemutatásra kerülő műből és hasson bár a lehető legpozitívabban a színészi teljesítményekre. A „színház szolgálóleánya” még csak véletlenül sem volt antiszemita – sőt. Viszont még csak nyomokban sem élt benne empátia zsidó származású embertársai paranoiája iránt. Teljesen letaglózta, hogy az előadás, amely az ő számára minden pillanatában igazi színház volt, zsidókra és nem zsidókra szakította azt a közösséget, amiben eddig élt, dolgozott és nagyon jól érezte magát. Ismerte és tán föl is fogta a magyarázatokat és a vele kapcsolatos indulatokat a háború előtti úri Magyarország okozta sérelmekről, iszonyodott és látens bűntudata volt a zsidóság ellen elkövetett bűnök miatt, mégsem volt képes feldolgozni a hirtelen föltámadt vihart. Elképedt, hogy egy olyan okos férfi, mint Lázár – ennyire ostobán reagáljon. Mert Lázárra is átragadt a társulaton belüli tömeghisztéria. Ami eddig vonzotta zsidó-mivoltában – most taszítani kezdte. Kifejezetten kiábrándítónak találta a viselkedését, s bármily nevetséges: e népszínmű falat emelt közéjük. Áthághatatlan akadályt. S hogy végképp megpecsételődjék ez a legutolsó benyomás – mint a végzet, bevágódott egy másik férfi Luca életébe. Azaz Komorvárra. Az egyetemi oktató Erik. A fővárosból érkezett előadást nézni, s „mit tesz Isten”, ő meg pont beleszeretett a színpadon látottakba és írásában mennybe menesztette. Luca szakított Lázárral, de inkább csak úgy, mint amikor az ember valamit/valakit zárójelbe tesz. Mert a lelke mélyén pontosan tudta, hogy Lázár az ő embere. A mentőangyala. Lázár meg csak hagyta, hadd’ élje meg a nő a váratlanul támadt viharos szenvedélyt; nem is tartott soká, mindössze hat hétig. A túlságosan érzékeny lelkű, labilis alkatú esztéta öngyilkosságot kísérelt meg, aminek hatására Luca hanyatt-homlok visszamenekült Lázárhoz. E szerelmi téboly sodorta Lucát a felismeréshez, hogy „soha többé” ne válassza a szerelmet, ne akarja megélni, mondjon le róla, s meg is tette ezt az elhatározást minden fájdalmas előérzete dacára. Ennek utána indult el a régi-új pár, Lázár és Luca a bolgár tengerpartra; hogy kipróbálják, milyen is az, ha csak ők ketten vannak egymásnak a kerek ég alatt.
Szegény öreg Zsiguli! Elhagyva Budapestet, az első faluig jutottak vele, máris lerobbant. Szombati nap volt. Találtak ugyan egy szerelőt, aki hajlandónak mutatkozott babrálni rajta valamit, de az volt a véleménye, hogy ezzel a járművel, jelen állapotában, nemhogy külföldre, de még a következő faluba se ajánlatos útra kelni. Lázárt viszont, mint a fentebb elmondottakból már sejthető, nem olyan fából faragták, hogy visszaforduljon, soha nem fordulna vissza, ő optimista alkat. Luca, ha valamiért, hát épp ezért szerette meg. A teljesen eszelős fafejűségéért. Ez idő tájt azonban még korántsem tart ott, hogy megszeresse érte, épp ellenkezőleg azon a nézeten van, hogy forduljanak vissza és javíttassák meg járművüket a fővárosban. Véleménye nem talált értő fülekre. Lázár gépkocsija legközelebb Aradon robbant le. Most már nemcsak, hogy szombat volt; immáron sötét este. Mit volt mit tenni, a szutykos szervizben vertek sátrat, miután lejjel szűkösen álltak. Benzin és olajszag úszott a levegőben. Luca hősnőnek érezte magát, amiért arcizma se rándult a mocskos rongyok és rozsdás vasdarabok szétrugdosása közben, lehetővé téve, hogy kedvesének legyen hol megvetnie nászi nyoszolyájukat. Még nem sejtette, hogy amilyen a kezdet – olyan lesz a folytatás. Az utazás kevés idillt tartogatott a számukra – annál több vadromantikát. Várna környékén olyan szervizre akadtak – mert négykerekű barátjukat megint elővette a kórság -, ahol a szerelők a kifosztásukra fogadtak és az időhúzást választották a megfelelő eszköznek ehhez. Amúgy Várna is emlékhely volt Luca számára. Kétszeresen is. Az érettségije után a szerviztől néhány kilométerre lévő Nemzetközi Újságíró Üdülőben nyaralt a szüleivel és testvéreivel, s mert az a nyár oly szédítő volt, rávette Angstert, hogy kettesben is jöjjenek el ide. Ám ahogyan nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba – az emlékezetes nyaralás sem volt megismételhető. Még az időjárás is a párocska ellen esküdött, végig esett az eső. Ezért aztán Luca úgy érezte, hogy Várna az adósa maradt és megátalkodva kijelentette: amíg a kocsit megszerelik, ő az üdülő előtti plázson kíván időzni. Mit időzni, nyaralni! És valóban: fantasztikus három napja lett! Szegény Lázár eközben föl-le futkosott a 10 km-re lévő szerviz és az üdülő között, futtában az úttest melletti járdán, ahol randevúztak az Aranyparton, féltérdre vágta magát és megkérte Luca kezét, de már rántotta is fel újra a nyúlcipőt, meg se várta az igent vagy a nemet, futott, futott, futott vissza a szereldébe. Az asszony, miután részesült háromnapnyi tengerben és napsütésben, „éleselméjűen” átlátta: nem napozgathat itt tovább (a szerelők nyilván szándékosan nem fognak hozzá megjavítani a járművüket), s azt javasolta, bontsák le sátrukat a csodás fövenyen és üssék fel a szerviz területén, amiként Aradon. Abból talán megértik, hogy valóban nincs több pénzük, nem húzható le a bőrük, javítsák meg annyiból, amiben megállapodtak. Hát meg is lepődött mindkét szerelő, amikor hajnalban ott látták a sátrat. Meg őket. A negyedik napon tehát hozzáfogtak a szereléshez. Luca időnként biztatóan rájuk pillogott; a drabális fekete marcona kihívóan méregette Lucát, a két férfi olykor összesúgott. Volt valami zavaró a levegőben. Mindazonáltal délután tájt elkészültek a munkával. Orosz nyelvtudásukat Lázár és Luca az iskolában felejtették, a kevésbé marconával németül úgy-ahogy sikerült kommunikálniuk. Tisztázták, hogy még csak egy táskarádiójuk sincs, amivel megtetézhetnék az eleve kialkudott javítási díjat. De végre kész a kocsi. A marcona kiállt vele a szerviz elé és kézzel-lábbal hadonászva jelezte, hogy menjenek együtt próbaútra. Lázár vigyorgott, optimista képe ragyogott az örömtől, mégiscsak győztek, a szerelők jobb belátásra tértek. A marcona betessékelte az asszonyt az anyósülésre. Aztán egy hirtelen, egy nem várt mozdulattal a férfi kezébe nyomott valamit, beugrott a vezetőülésre és belelépett a gázba. A Zsiga kilőtt, Lázárnak csak a kerekek keltette por maradt hátra meg kezében az a valami: most látta csak, hogy a tanksapka. Optimista lelkülete ezúttal kivételesen borúsra váltott. Ezúttal neki volt mit átlátnia az éles eszével: elrabolták tőle az asszonyt kocsistul. Berohant a másik szerelőhöz, az a vállát vonogatta, erre kifutott az útra, futott erre, futott arra, kezében a tanksapkával. Lucával meg eközben száguldott a marcona. Be a szántóföldre, úttalan-utakon. Amikor csak lassan tudott hajtani, a nő arra gondolt, kiugrik. Híresen rosszul tájékozódó lévén gyorsan felfogta, hogy esélytelen megoldás, mert elveszne. És ha a pasi nekihajt? Inkább megverekszik, úgy döntött. Hamarost megálltak. A férfi kicibálta a nőt és magához rántotta. Luca teljes erejéből a tökinek vágta a térdét, hiszen ott fészkelt az agya. A férfi fölordított. A nő kitépte magát és körülnézett. Pusztaság, mindenfelé kopasz mezőség, szántóföld, sehol egy lélek. Hová futhatna? Üvölteni kezdett, és bokszoló állásba helyezkedett. Úgy visított, mintha nyúznák. A férfi közeledni próbált, erre belebokszolt a pofájába és megint üvöltött. A férfi kiköpött. Hirtelen visszaült a kocsiba. Luca is gyorsan, nehogy itt hagyja. Lázár lecövekelve állt, ahol hagyták. Arca már kevésbé volt felháborodott, sokkal inkább vizslató. A marcona kiszállt, elvette tőle a tanksapkát, a helyére csavarta és bement. A nő egy ideig hagyta még főni a párját. Csak hadd’ próbálja leolvasni elrabolt kedvese arcáról, hogy széna avagy szalma. Azután megszólalt:
– Nem szükséges újra letérdelned. A válaszom: igen. Hozzád megyek – mondta teljesen közömbös hangon, mintha a motor olajszintjéről beszélgetnének.
Illusztráció: Zsigulival hegyen-völgyön
Ezek is érdekelhetik!
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
Kilián László: Niomé III – Az idő mítosza (regényrészlet) →
Rácz Mihály: A megértés fonala, Nyolcvannyolc tavaszán →
