Magyar Miklós: Don Quijote szélmalomharca nagy művészek szemével
Miguel Cervantes regénye, Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha, egy Alonso Quichano nevű, la Manchából származó, elszegényedett nemesember története. A regény első része ötvenkét fejezetből áll. Miután a szerző bemutatja művét, röviden leírja a nemesember származását, a lovagregények iránti rajongását és hő vágyát, hogy a lovagok életét élje. Az ötvenes éveit taposó Quichano szenvedélyes olvasója a lovagregényeknek. Egy egész gyűjteménye van ezekből a könyvekből, amelyeket betegesen gyűjt könyvtárában. A lovagkor történelme iránti rajongása megváltoztatja életét és átformálja személyiségét. Elkezdi magát középkori lovagnak képzelni. Felveszi a Don Quijote nevet, elhatározza, hogy a szegények és bántalmazottak oltalmára kel egész Spanyolországban. Számos kaland vár rá, köztük a híres szélmalomharc, amikor a szélmalmokat gonosz óriásoknak véli és nekiront az egyiknek. Ekkor szél kerekedik, és minthogy a lovag dárdája beleakad az egyik széllapátba, az hatalmas erővel a földre teremti: „E pillanatban mintegy harminc vagy negyven szélmalom tűnt fel a síkon előttök. Alig látta meg őket Don Quijote, rögtön e szavakat intézte fegyverhordozójához:
– A szerencse sokkal jobban kedvez ügyünknek, semmint mi magunk valaha még csak álmodni is mertük volna: mert íme, nézd csak, barátom, Sancho Panza, hogyan ágaskodik ott az a harminc vagy még több óriás, és én rögtön rajtok ütök, hogy megöljem valamennyit: a zsákmánnyal megvetjük gazdagságunk alapját, s bizonyára nemes harc és Istennek tetsző szolgálat lesz, ha ezt a gonosz fajzatot kiirtjuk a föld színéről.
– Micsoda óriások? – kérdezte Sancho Panza.
– Azok ott előttünk – felelte gazdája –, a karjuk olyan hosszú, hogy egyik-másiké egész mérföldnyi.
– De uram – vetette ellen Sancho Panza –, hiszen amik ott látszanak, nem óriások, hanem szélmalmok; amiket pedig kegyelmed karoknak vél, a lapátok, melyeket a szél forgat, s a malomkövet hajtják.
– Látszik – mondta Don Quijote –, hogy nincs jártasságod az ilynemű kalandokban. Óriások azok, s ha félsz, vonulj vissza, s imádkozzál azalatt, míg én vakmerő és egyenlőtlen viadalba bocsátkozom vélök.
Ezt mondván, sarkantyúba kapta Rocinantét, rá se hederítve fegyvernökének, Sanchónak szavára, aki torka szakadtából váltig kiabálta, hogy szélmalmokat, nem pedig óriásokat akar megtámadni. Ő azonban annyira szilárdan hitte, hogy óriásokkal van dolga, hogy nem hallgatott Sancho szavára, és bár már közel jutott, figyelemre sem méltatta, mi van előtte, hanem ehelyett fennszóval kiáltotta:
– Ne fussatok, gyáva, aljas fajzatok! Csak egyetlen magányos lovag támad rátok!
E percben szellő kelt, s a nagy vitorlák forogni kezdtek. Mikor ezt Don Quijote meglátta, így folytatta szavait:
– És ha még több kart emelgetnétek is, mint az óriás Briareusz, mégis lakolnotok kell!
Ezt mondván, egész szívével szerelme hölgyének, Dulcineának ajánlotta magát, arra kérve őt, hogy jöjjön segítségére a szörnyű harcban, majd sisakrostélyát mélyen lebocsátotta, a dárdát rohamra szögezte, s a Rocinantétól telhető legnagyobb sebességgel rontott neki a legközelebb álló szélmalomnak. Dárdájával beleszúrt az egyik vitorlába, de azt már olyan sebesen hajtotta a szél, hogy a dárdát darabokra törte, a lovagot lovastul magasba ragadta magával, s nyomban aztán úgy odateremtette a mezőre, hogy csak úgy nyekkent.
Sancho Panza oly gyorsasággal nyargalt segítségére, hogy szamara majd megszakadt, de amidőn odaérkeztek úgy találta, hogy a lovag moccanni se tud: akkorát esett Rocinantéról.
– Isten az atyám! – kiáltott fel Sancho. – Hát nem megmondtam-e kegyelmednek, nézze meg jobban, mit cselekszik, hiszen ezek nem egyebek szélmalmoknál; ezt csak az nem látja, akinek magának is szélmalom forog a fejében.
– Hallgass, barátom – válaszolt Don Quijote –, lásd, semmi sincs az örökös változandóságoknak inkább alávetve, mint a harcok eseményei. Annál inkább mondhatom ezt, mert úgy hiszem, s valóban így is van, hogy ama bölcs Frestón változtatta szélmalmokká ezeket az óriásokat, hogy elrabolja tőlem legyőzésük dicsőségét, ki nemrég könyveimtől és könyvtárszobámtól megfosztott, ilyen ellenséges érzülettel viseltetik ő irántam. De gonosz bűbájossága végül mégse diadalmaskodik az én jó kardomon.
– Isten fordítsa jóra, amint tudja – szólt Sancho, s a lovagot talpra állítván, valahogy újra felemelte Rocinantéra, melynek majdnem minden csontja kifordult helyéből.” (Győri Vilmos fordítása)
A regényben szereplő szélmalmok nem messze Toledótól, Spanyolország akkori fővárosától találhatók. A meglehetősen kopár, mezőkkel és mandulafákkal övezett hosszú utak számos ki falun vezetnek át, a dombokon pedig kirajzolódnak a szélmalmok sziluettjei.
Szélmalmok Don Quijote útján
Madridból elindulva 145 kilométeren vezet Don Quijote útja.
Don Quijote útja
A Don Quijote leghíresebb jelenetét, a búsképű lovag harcát a szélmalommal számos grafikus és festő megörökítette. Ezekből az illusztrációkból válogattam egy csokorra valót.
Charles Coypel (1694-1752)
A legrégibb kép Charles Coypel, XV. Lajos udvari festője nevéhez fűződik, aki 1714-ben a Gobelin Manufaktúra felkérésére 1716 és 1725 között huszonnyolc képet festett Cervantes Don Quijotéjának történetéhez, amiket azután falikárpit formájában dolgoztak fel. Az 1716-ban készült festmény címe Az őrültség és a Dulcinea iránti különös szerelme által vezérelt Don Quijote elindul otthonról, hogy kóbor lovag legyen. A képen a búsképű lovag mögött Dulcinea, fején a jellegzetes don quijote-i főfedővel, a borbélytállal és egy mosolygó angyalkával, a lovag előtt egy szolgálólány, míg a háttérben látható szélmalom tetején Don Quijote hadakozik.
Coypel festménye
Gustave Doré (1832-1883)
A Don Quijote leghíresebb illusztrátora Gustave Doré, aki az Hachette Kiadónál 1863-ban megjelent könyvhöz háromszázhetvenhét rajzot készített, köztük a híres szélmalom-jelenetet. A szélmalmokra támadó Don Quijotét és lovát a malom egyik lapátja a levegőbe repíti. A jelenetet szélmalmok veszik körül, a kép jobb alsó részén pedig Sancho szörnyülködik. A hű fegyverhordozó szamara is az elképedés jeleit mutatja.
Gustave Doré illusztrációja
Pablo Picasso (1881-1973)
1955-ben a Les Lettres françaises című irodalmi folyóirat Cervantes-különszámot jelentetett meg. Louis Aragon felkérésére Picasso megrajzolta Don Quijote és Sancho Panza alakját. A rajz egyszerű, gyors vonalakkal készült. Don Quijote a lován, Sancho Panza szamarán ül, szálmalmok és a nap látszanak még a képen. Jól látható, hogy Picasso Don Quijotéra helyezte a hangsúlyt. A meditáló főalak mellett Sancho elnagyolt alakja kissé meglepő. Az eredeti skicc elveszett.
Pablo Picasso: Don Quijote
2010-ben nagy port vert fel egy felfedezés. Grúz művészettörténészek, köztük Lali Lebanidze, a Csubinasvili Grúz Nemzeti Művészettörténeti Központ munkatársai megtalálták az elveszettnek vélt eredeti rajzot. Azt állítják, hogy a krokit egy Picasso által 1947-ben festett kép alapján készítette a művész. A festményt Tbilisziben lelték fel egy grúz családnál, amely szerint a képet külföldről kapták egy rokontól. A dologban az a legérdekesebb, hogy mindvégig azt hitték, hogy egy másolat került birtokukba. A művészettörténészek hosszas vizsgálódás után arra a következtetésre jutottak, hogy az eredeti képről van szó. Ettől függetlenül a „felfedezés” hitelessége máig kétséges.
Egy másik feltételezés is napvilágot látott Picasso Don Quijotéjával kapcsolatosan. 1992-ben az Amerikai Cervantes Egyesület munkatársa, A. G. Lo Ré egy hosszú cikket tett közzé, amelyben kifejti feltételezését, hogy Picasso rajzának mintája egy csavarszobor volt.
Pablo Picasso: Don Quijote
Salvador Dalí (1904-1989)
Dalí számos illusztrációja közül a hozzá legközelebb álló irodalmi hős Cervantes Don Quijotéja, amely egyetlen más alkotó ábrázolásához sem hasonlítható. Többféle értelmezést lehetővé tévő Don Quijote-illusztrációihoz Dali négy változatot is készített. Élete végéig vonzódott Cervantes hőséhez. Talán azért, mert Cervantes zsenialitása és Don Quijote őrültsége találkozott Dalí zsenialitásával és őrültségével. Ezt a festő maga is megerősítette. Egy interjújában kifejtette: „találkozásunk végzetszerű volt. Don Quijotét ugyanaz az őrültség tartotta fogságában, mint engem, egy szisztematikus delírium, a pontosság igénye, ami csak a paranoiás-kritikai módszerrel magyarázható.” Ezt a módszert Dalí a Látható asszony című írásában fogalmazza meg: „Minden törekvésem abban áll, hogy megvalósítsam a pontosságnak legdühödtebb uralmát, a konkrét irracionalizmus képeit.” Dali alábbi illusztrációja Don Quijotét szenvedő Krisztusként ábrázolja. A kép baloldalán a búsképű lovag fejében egy megtépázott szélmalom és a keresztre feszített Jézus látható. Jobbra ugyancsak egy szélmalom és előtte a legyőzött lovag. Felül Don Quijote Rocinantén megtámadja a szélmalmot. Mindez annak a festőnek stílusában, aki egyszer ezt mondta magáról: „A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.”
Don Quijote és a szélmalmok
Dalí Aranykor című illusztrációja Don Quijotét átszellemült arccal ábrázolja. A képen Cervantes regényének több szereplője és az elmaradhatatlan szélmalom is látható. A mű címe azonos a Luis Buñuel és Dalí közösen készített szürrealista film címével. A film polgárpukkasztó jellege miatt nagy botrányt keltett.
Dalí: Aranykor
Magyar művészek Don Quijote illusztrációi
Martyn Ferenc (1899-1986)
A festő és garafikus Martyn számos Irodalmi művet illusztrált, köztük Petőfi Az Apostol című elbeszélő költeményét, Flaubert Bovarynéját, Mallarmé költeményeit, Joyce Ulyssesét. Valamennyi Illusztrációja közül kiemelkedik Cervantes Don Quijotéjának hatvan rajza. Martyn gyerekkori kedvenc olvasmánya volt a Don Quijote, amit később spanyol nyelven Is elolvasott és megismerkedett a Cervantesról szóló Irodalommal is. Cervantes Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha című regényének Martin Ferenc által illusztrált kiadását Győry Vilmos fordította magyarra. Martyn Ferencnek alábbi illusztrációja olyannyira utal a szürrealistákkal való kapcsolatának időszakára, hogy akaratlanul is Salvador Dali képeire gondolunk.
Martin Ferenc: Don Quijote és a szélmalmok
Szalai Lajos (1909-1995)
A rajzot Szalai egyfajta költői kifejezésmódnak tekintette könyvillusztrációinál. Pályája csúcsán a Singer és Wolfner kiadó kérte fel könyvek illusztrálására. A művésznek két nagy irodalmi élménye volt: Dosztojevszkijtől a Karamazov testvérek és Cervantes Don Quijotéja. Az alábbi illusztráción a búsképű lovag felhívja Sancho figyelmét a távolban lévő szélmalmokra. A messzeséget Szalay azzal érzékelteti, hogy a szélmalmot elmosódottan ábrázolja.
Szalay Lajos: Don Quijote és a szélmalmok
Szász Endre (1926-2003)
Charles Coypel, Honoré Daumier és mások festményeitől, Gustave Doré, Gyulai Líviusz és a többiek grafikáitól eltérően Szász nem Cervantes regényének egy-egy jelenetéhez készít festményt vagy rajzot. Don Quijotét ábrázoló műveiben az egyénen túlmutató általános emberi tragédiákat ragadja meg. Előszeretettel ábrázolja a kóbor lovag portréját az örök szimbólummal, a szélmalommal.
Szász Endre: Don Quijote
Kass János (1927-2010)
Kass János 1950 és 2001 között több mint háromszáz könyvet illusztrált. Többek közt a Bibliát, Bartók és Kodály műveit, Arany Toldiját, A Pál utcai fiúkat Molnár Ferenctől és nem utolsó sorban a Don Quijotét. Kass búsképű lovagja és maga a ló is az elszántságot, a kitartást és az erőt sugallja. Talán az sem véletlen, hogy úgy tűnik, mintha átugornák a szélmalmokat. Itt nem a legyőzött, hanem a győztes Don Quijotét látjuk.
Kass János: Don Quijote és a szélmalmok
Gyulai Líviusz (1937-2021)
A rendkívül sokoldalú Gyulai két elérő stílusban is megörökítette Don Quijote harcát a szélmalmokkal. Az egyik egy linóleummetszet:
Gyulai Líviusz: Don Quijote és a szélmalmok
A másik a 2006-ban megjelent Don Quijotéban látható.
Gyulai Líviusz: Don Quijote és a szélmalmok
Illusztráció: Aranykor (Dalí)
Ezek is érdekelhetik!
Halmai Tamás: Az utolsó dallam jogán →
P. Gábor Mózes: Galileai alternatíva →
Magyar Miklós: Renoir-illusztrációk Émile Zola regényéhez →
