Kovács katáng Ferenc interjúja Jon Fossével
… színműíróként az északi országban élő magyarok „fedezték fel” [4]
Jon Fosse norvég író kapta az idei irodalmi Nobel-díjat
Kovács katáng Ferenc: A 2023. év irodalmi Nobel-díjasa lettél. Gratulálok! A magyarországi hírportálok nagy része már közölte rólad a legfontosabb tudnivalókat. [1] Ha megengeded, én különlegességeket, furcsaságokat szeretnék kérdezni tőled.
Több mint 40 nyelvre fordították műveidet. Van-e otthonodban egy olyan polc, ahol a külföldi kiadványokat gyűjtöd?
Jon Fosse: Igen, van. De hamar megtelt, s mindenfelé hevertek könyvek. Tavaly vettem két új könyvesszekrényt, így újra van valamennyi hely. S van is rá szükség, mert a könyvügynököm rengeteg jogot adott el azóta, hogy elnyertem a Nobel-díjat. A legtöbb fordítás megvan, de tudom, hogy van, ami hiányzik. Sőt, valószínűleg több is hiányzik, mint amivel tisztában vagyok.
KkF: Feltételezem, hogy egyes nyelvekre nem csak egy fordító ülteti át a műveidet. Számon tartod, hogy hány Fosse fordító van a világon? Tartod velük a kapcsolatot?
JF: Nem, ilyen áttekintésem nincsen. Több fordítómmal tartom valamilyen szinten a kapcsolatot. Az évek folyamán a legszorosabban a német Hinrich Schmidt-Henkellel, aki a legelső német kötetemtől eltekintve minden német fordításomat jegyzi. Hosszú évek óta jó kapcsolatot ápolok még Terje Sinding-gel, neki köszönhetem szinte az összes francia fordítást. A két angol fordítómat is illenék név szerint említenem: May-Brit Akerholt fordította drámáim többségét (melyek könyv formájában is megjelentek), és Damion Searls a prózáimat.
KkF: Több műfajban alkotsz. Drámát, verset, nagyregényt, mesekönyvet, esszéket írsz. A fordító sem mindentudó. Szerinted szerencsésebb, ha költő fordít verset, prózaíró regényt és így tovább?
JF: Nagyon kevés gyermekirodalmat írtam, és ilyesmi már nagyon régóta nem jelent meg. A novellákkal pedig a kilencvenes évek végére hagytam fel. De drámákat, prózát és verseket mindig is írtam. Volt, hogy más fordított drámát és más prózát, de ugyanaz a fordító vállalhat mindent is. Jómagam is fordítottam szép számban drámát, prózát, verseket, s még néhány novellát is, szóval szinte muszáj, hogy úgy gondoljam, vállalhat egy fordító minden műfajt.
KkF: Egyetemek végzős hallgatói választják munkásságodat master vizsgájukhoz, doktoranduszok is felkeresnek kérdéseikkel. Magad is tanítottál Íróakadémián. Eltanulható az írómesterség?
JF: Nem, a leglényege nem tanulható. Vagy van hozzá érzéke az embernek, vagy nincsen. De sokat lehet – és kell is – tanulni. A kreatív írás kurzusok egyeseknek jót tesznek, míg mások számára kifejezetten károsak.
KkF: Ibsen idős korában nem szeretett kimozdulni a lakásából, mert ráköszöntek az emberek, lesipuskás fotósok zaklatták. Téged gyakran megszólítanak az utcán? Kérnek tőled autogramot?
JF: Sokszor rámköszönnek, igen. És van, hogy autogramot kérnek, bár utóbbit leginkább gyűjtők, akik levélben keresnek meg.
KkF: Magad intézed a kiadásokkal, a szerződésekkel kapcsolatos levelezéseket?
JF: Nem, van egy-egy főügynököm könyvekre illetve színházi produkciókra. És nekik vannak további alügynökeik. Reménytelen lenne mindent saját kézben tartani. Elvégre közel ezer színházi produkción vagyok túl. Könyvkiadásból nem tudom, mennyi volt, de biztos az is bőven száz fölött.
KkF: Köztudott, hogy nem szívesen vagy egyáltalán nem mégy el a színházi bemutatóidra. Nincs bizalmad a rendezőben vagy a színészi interpretációban? Vagy számodra ott ér véget egy alkotói folyamat, amikor pontot teszel írásod végére?
JF: Nagy bizalmam van a rendezőkben és a színészekben egyaránt, de ha egy előadást meg akarok nézni, akkor egy sima estet választok, a bemutató szinte egy külön műfaj. Amúgy meg igen, amint kész a mű, az én munkám is véget ér.
Csak a Norvégiában, könyv formájában megjelent szövegekért vállalom a felelősséget.
KkF: A gyermek című darabod először Magyarországon jelent meg könyvalakban, én fordítottam. [2] Magyarországi színházi bemutatóját is csak néhány nappal előzte meg egy svédországi.
Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen ezen a 1997-es eseményen [3], sőt bizonyos fokig az előkészítő munkálatokban is részt vettél. A Dunaújvárosi Hírlap másnapi cikke pedig azt említi, hogy „(Jon Fosse-t) színműíróként az északi országban élő magyarok „fedezték fel”. Egész pontosan Osztovits Cecília, a Norvég Színház dramaturgja és Kovács (katáng) Ferenc.” [4]
Vissza tudsz emlékezni ezekre a napokra?
JF: Igen, jól emlékszem. Ez egészen a drámaírói életem legelején volt. És amint említed, a második külföldi bemutatóm. Sok szép emlék fűződik magához a produkcióhoz, de a Magyarországon töltött napjaimhoz is.
KkF: Lutheránus létemre katolikus családba nősültem. Fiunk és három unokánk is hithű katolikus. Lehet, túl személyeskedő, nem publikus téma, de évek óta nem hagy nyugodni a kérdés, hogy miért tértél át a katolikus hitre?
JF: Ez olyan hosszú választ kívánna, hogy átugrom.
KkF: Utolsó kérdésem sem kapcsolódik a hamarosan átadásra kerülő Nobel-díjadhoz. Milyen család vesz körül? Gyermekeid osztoznak-e alkotói sikereidben, rangos irodalmi elismeréseidben?
JF: A családomról soha nem nyilatkozom.
KkF: Köszönöm a beszélgetést! Televízión követem majd a stockholmi átadó ünnepséget, a díjátvételedet.
Az oslói interjút készítette Kovács katáng Ferenc
A kérdéseket és a válaszokat fordította Kunszenti-Kovács Dávid
Jegyzetek
[1] https://zarandok.ma/a-katolikus-konvertita-jon-fosse-nyerte-az-irodalmi-nobel-dijat/
[2] Jon Fosse: A gyermek – dráma (Színháztörténeti Intézet, Bp. 1997)
[3] József Attila Könyvtár, Dunaújváros – Médiatár – videóriportok https://mediatar.jakd.hu/index.php?p=video&v=ZgPDp7mg https://mediatar.jakd.hu/index.php?p=video&v=ZgPDpevg
[4] https://hang.hu/kultura/dunaujvarost-is-megjarta-1997-ben-a-nobel-dijas-jon-fosse-158265
Illusztráció: ~JF-interjú
Ezek is érdekelhetik!
»…a szeretet erősíti az immunrendszerünket« (Beszélgetés Dr. Felszeghi Sárával) →
»Antigonéról másképpen« – Dettre Gábor filmrendezővel Domokos Johanna beszélget →
Az ember, aki valamiért is tudott élni, nemcsak valamiből…* (IV/4. rész) →
