Sándor György akadémiai székfoglalója
(2023. szeptember 1. délelőtt 10 óra)
HÍD-AVATÁS
„Van hallgatód? nincsen?
Te mondd, ahogy Isten
Adta mondanod”
(Arany János)
Tisztelt…
– A hivatalos megszólítást nem tudom…
De tisztelet természetesen: mindenkinek!
*
(És mivel mi, itt, zömében… a múltunkból élünk…
és már nem tehetünk annyit a j e l e n b e n … ezért:)
Ajánlom ezt a székfoglalót a jövőnek és egy nálam két generációval fiatalabb embernek: – Balogh Dánielnek.
Aki – pár nap múlva, szeptember 9.-én: éri el a k r i s z t u s i 33 évet.
*
És még egyszer: Tisztelet mindenkinek!
*
(Felolvasom, amit leírtam előre… hogy minél kevesebb f e l e s l e g e s szó legyen…) (Bár – látszólag – nagyon messzire megyek vissza…)
Diogenészről írja HAMVAS BÉLA, hogy a peloponnészoszi háború kitörésekor… az athéni utcán, a legnagyobb sürgés-forgás, harci készülődés alatt: a hordóját órák hosszat gurítgatta ide-oda… Tíz lépés jobbra – tíz lépés balra… (Ez nem „politikai kategória” … nem „taktikázás”, hogy… ide is tíz, de ugyanannyi balra…)
Valaki végül megszólította:
– Mit csinálsz bolond? Minek ez a sehova sem vezető guriga?!
Mire Diogenész: – Látom, hogy körülöttem mindenki készülődik a háborúra…
Én sem akarok tétlen maradni!
*
Számítok én is arra – már nem Diogenészre, magamra utalva –, hogy amit elmondok majd… az egy teljesen n a i v ember romantikus „szépelgésének” is hathat…
Aki meg sem említi… abszolút figyelmen kívül hagyja, a jelenlegi szörnyű… háborún t ú l m u t a t ó – esetleg még világkatasztrófába is sodródó vonulatot…
és az ezáltal ránk nehezedett egyre szorongóbb közhangulatot. (Hozzá még: ez a virtuális – „józsefattilás” – megfoghatatlanság…
„Óh emberiség… ki úgy élsz, mintha volnál” …)
*
De talán mégsem n a i v i t á s az, ha „csak” arról beszélek majd: mi kellene ahhoz, szerintem – a „világtendencia” ellenére –, hogy szűkebb hazánkban, itt sem veszítsük el: a maradék é l e t ö s z t ö n ü n k e t … a jövőben… (sem…)
***
(Olvasom tovább… nehogy bármi is f é l r e é r t h e t ő legyen.)
„Híd-avatás” ugyan ennek a székfoglalónak a címe… ami azonos Arany János egyedülálló remekével… de nem azért választottam, mert „áthallásosnak” érzem… (a versben ábrázolt és az életben – a mai napig – el is követett… öngyilkosságok miatt…)
Célom, pontosan ennek e l l e n k e z ő j e…
(Ha kissé patetikus is, de:) az életnek az i g e n l é s e !
Hozzáteszem: az 1990 óta felvállalt híd-szerepem minden kudarca, „halálraítéltsége” ellenére.
És azért választottam pont ezt a címet, mert… (újabb nagy szavak jönnek:) mert sarkallni szeretném a jövőt erre a hídépítésre. Sőt! már a jelent!
Hogy 1990 után 33 évvel is meg kell próbálni – újra és újra – akár a lehetetlent… de eljutni végül a HÍD AVATÁSÁIG!
(A nálam avatottabbaknak persze…)
És éppen az lenne öngyilkosság, ha lemondanánk végleg erről a hídról, amin legalább megpróbálhat majd k ö z e l e d n i egymáshoz… a mostg még markánsan megkülönböztethető, egymásnak ellentmondó, szinte engesztelhetetlen két nagy „tábor”.
És úgy építeni fel ezt a hidat – úgy kellene áthidalni a vélt… és nagyonis valódi ellentéteket, hogy a híd közepén legyen – nem is egy, több – k ö z ö s t a l á l k o z á s i pont.
***
Persze – direktben: – a „rendszerváltozás-váltás” óta… végképp nincs bevált recept…
(arra) (sem), hogy ez a k ö z ö s találkozás… majd… egyszer… hogyan? és m e g o l d h a t ó-e?!
És megoldás-e??!
(De nem menthet fel senkit az az elhíresült szöveg sem… hogy: mi sokkal jobban…! titeket! mint ti, minket…)
*
Lehet… sőt, kell is! próbálkozni – egy-egy recept alapján – a „patika-mérlegeléssel”…
(Hogy az i g a z s á g felé… billen-e… (el)… a mérleg nyelve…?! és hogy mennyire… az sem lényegtelen!)
(A közmondás szerint – ugyanis – A féligazság, az teljes hazugság is.)
*
De azt sem tudhatjuk… előre… (hogy ez a „patikamérlegelés”…) végül majd hová vezet?!
Bár alighanem: a gyógyszer adagolásában… (benne) van a l é n y e g.
Ugyanis egy cseppel több méreg meg is ölhet… egy cseppel kevesebb… már nem gyógyít meg!
*
Viszont az állandó „méricskélés” sem válhat be… teljesen…
(Még a l e g s z e n t e b b ügy képviseletében sem!)
Sőt! az van eleve… – de csak f ö l d i ! – vereségre ítélve. (A cél itt már nem az, hogy: s z e n t e s í t s e az eszközöket…)
*
De – Istenem! – a fanatikus szenteskedőktől is: ments meg!
Akár tőlem is engem…
Aki most – DIOGENÉSZ minden ellenkezése ellenére – a h o r d ó r a felállt… és szónoklatot intéz a népéhez…
(Csak „hordószónoklás” lett volna eddig mindez…?!)
– Azért remélem: „puskapor” nincs a hordó belsejében…?!
Elég, ami most is ott van a levegőben… de nemcsak a levegő… a n y e l v is szennyezett…
***
– Ezért azt is tisztázni kell… még időben, hogy ez az előbb elhangzott „tábor”-elnevezés is… nem hogy nem pontos, félrevisz egyenesen!
Egymástól is különböző emberekből áll ugyanis mind a két tábor, és nem kell különösebb versismeret sem ahhoz, hogy ráérezzünk: „lélektől-lélekig” ma már egyre nagyobb „ű r” tátong.
Eleve téves és végleg a szakadék felé vinne minden általánosítás! idézve a – vagy negyven évig cenzúrázott – Karinthy aforizmát: „Történelmi materializmus – kettőspont: – abból a t é v e d é s b ő l indul ki, hogy kétszázezer ember szenvedése, kétszázezerszer nagyobb e g y e m b e r szenvedésénél.”
***
(Nagyon zárójelben… de nincs lelkierőm kihagyni egy „ziccert”:) anélkül, hogy – természetesen: – a legmerészebb álmomban sem képzelném el, hogy Arany Jánosnak akár a bokáját is elérjem…
Már csak azért sem, mert Ő a „Híd-avatás”-t már jóval azután írta, hogy otthagyta az Akadémia-i főtitkárságot…
nekem meg még el sem kezdődött – ugye – ez az Akadémia-i székfoglalóm…
***
– De hogy hogyan kellene…?
Igaz ugyan, hogy… – innen nem messze – van egy… (Magyar Tudományos Akadémia a pontos neve).
Van ott a székfoglalókra egy külön „Felolvasó Terem”…
*
És MENSÁROS legendás „XX. század” műsorának… – az Egyetemi Színpadon – éppen az volt az egyik fő varázsa…
Hogy – lemondva szinte minden színészi hatásról – egy pulpitus mögé állva: végig felolvasott…
De: hogy! – De… hogy: itt, hogyan kellene…?
azt még most sem tudom…
*
Pedig egy barátom – szintén akadémikus lett – azt mondta: Könnyű neked! az önálló estjeidből majd átveszel egy-két sikeresebb részletet.
Nem olyan egyszerű ez…
a lámpalázamat sem… lepleznem…
(És minél kevesebbet „mellébeszélnem…”)
*
Láttam – ugyanis – egy karikatúrát…
két késről és két lábbilincsbe vert emberről…
Az egyik a késsel komoly díszítőmunkát végez a bilincsen…
A másik: kettévágja!
(Önmaga béklyóját, koloncait, „öncenzúráit” …)
*
(Még egy apróság… és akkor elkezdem.)
József Attila „Születésnapomra” verséből idézek.
Csak az első sorából az első szót, illetve számot: „Harminckét éve…”
írtam én.
1991-ben… már megírtam – születésnapom után – a t e m e t é s e m e t.
A már akkor is – javában megosztott! – világunkban komoly fejtörést okozott olyan nekrológ-temetés megírása, amely halálom esetén m i n d e n újságban, tévécsatornán, rádión, internetes portálon, satöbbiben… is. megjelenhet.
(Akkor ebből egy kis részletet:)
*
Hosszabb-rövidebb szenvedés után… elhunyt Sándor (Streit) György… a jeles-közepes-elégtelen humoralista, író? előadóművész?
Még leírni is borzalmas… elolvasni gyönyörűség… hogy már soha nincs többé… örökké él.
Költőlelkületű ember – pillanat, igen, most már nyugodtan mondhatjuk: – volt.
Elnézést, megkönnyebbültem… remélem a jelenlévők is… akik (valljuk be) csupán kíváncsiságból kísértük el ide, hogy meggyőződjünk személyesen, végérvényesen: biztos-e?!
(Mert újságon, tévén, rádión, interneten keresztül: már magunknak sem hiszünk.)
Egyik felünk gyűlölte benne a szeretetet, másik felünk: éppen a gyűlölete miatt szerette.
– Te, melyik miatt?
(Magamat e kérdés feltétele miatt…)
Szinte nincs, akit ne nevettetett-ríkatott volna meg.
Most azok sírnak, akiket megnevettetett, s azok nevetnek: akiket már nem tud megríkatni.
Nem volt olyan barátja, aki ne haragudott volna rá időnként, de nem volt olyan ellen… fele… sem, aki: szintén. (S mindkét fél ráadásul: másért.)
De – mondják – a halál összehozza a korábban még legvehemensebben egymás ellen fenekedőket…
legyen ő is eszköz-példa arra nézve: nincs az az ellentét, amely tovább már nem mérgesedhet!
(Ismétlem még egyszer: 32 éve, 1991 vége felé írtam ezt le!)
***
– Igen…tudom… nem kerülöm meg! (ezt sem…)
Ez az 1:1-re játszó… (el)döntetlen…
Hogy nem szolgáltatok t e l j e s igazságot… (egyik félnek sem…)
Ez esetleg még gyanússá is tehetne engem…
(hogy „a mi kutyánk kölyke” … csak egy házat?… vagy a h a z á t őrzi-e?)
(Az „egy házat”: két külön szóban írtam le…)
*
Magamat persze… – egyérzelműen! – e l k ö t e l e z e t t n e k vallom és érzem!
(Mindjárt bővebben kifejtem: m i b e n … – hiszek… – KIBEN!)
(Csupa nagybetűvel!)
De… most még… többekben… (itt is…) a kutya-hasonlat után… akár olyan József Attila-sorok „ugorhatnak be”… hogy:
Gyurikám! Eszmélet!
„ügyeskedhet(sz) – egy darabig még… de a „macska sem fog(hat)
e g y s z e r r e … kint s bent (is) egeret…”
*
Lehet még egy kicsit játszadozni… hogy „fifty-fifty” … egyenlősdi… de előbb – jó, utóbb! – azért lassan már:
s z í n t k e l l e n e v a l l a n i !
„Elő a farbával! Desiré-Gyuri!
(Ja, ez már Karinthy-Kosztolányi…)
*
Jó, akkor a humoralista-„homo ludens” után… mellett…
Mostantól… s e m a „homo moralis”, ahem a „homo aestheticus”… keskenyebb ösvényén próbálok majd „elevickélni”…
***
– Egyébként nem kell megijedni… hogy ilyen sok papírt tartok a kezemben…
(Az „öncenzúra” azért kitörölt sok mindent:)
eewocococoasooolwlxlvcbűbűbűsűwsóóóó óyóóósóóxóx
ppeperprprpspp
ereere3doo
eecowowowoe
seiaseivlsoiialaléaéléééééééééqwésésxéséxéséaéyaésésé
cbwxixcoaooaoxoo
c
dd
xeopcowoööeelelelsl
ycsl2ososoo
***
– Nézem, hogy megmaradtak-e a zseniális KABOS GYULA „szállóigéi”?
(Legalább a „hagyma” … és az „…abból is egy kicsit”…)
Vagy a „legnagyobb magyar kisember” … magával vitte Amerikába?
és a sírba? a humorán túl…
(A kiszolgáltatottságot és a védtelenséget is…)
*
1991-ben azért megpróbáltam… az 1985-ös magyar… és a m o s t a n i európai k ö z é r z e t e t kifejezni.
Vadnyugat és Szelídkelet:
várjuk már a seriffeket!
– Hát, megjöttek…
De továbbra is közömbösek maradtak:
Tiborc panaszaira a Bank ban…
*
JÓZSEF ATTILÁVAL… egyszerűbben: „Jogállamban a p é n z a fegyver” …
*
Egyébként minden s z e n t e t arról ismerni meg… hogy: n e m hajlik maga felé a keze…
*
„A száz leggazdagabb magyar” után…
megjelennek majd…? kiadványban…? évente…? „A száz (ezer… szer…) legszegényebbek?
Bár önmagában – ugye – e g y is: „Aki szegény… az a legszegényebb”…
*
József Attila után… Pilinszky is „hordószónokolna”?
(Például egy ilyen vers-részletével… hogy:) „vergődésünk testvérünket / sebzi, fojtja meg” …
Nem! nem „szónoklatok” ezek…! már-már „szentírás”-számba mennek!
(Visszatérve még egy kicsit a gazdag-szegény kérdéshez:)
JÉZUS leült a templom-kincstárral szemben… és figyelte, hogyan dob be pénzt a kincstárba a tömeg.
Sok gazdag sokat dobott be…
Aztán jött egy s z e g é n y özvegy… és bedobott két fillért… (ami egy krajcárnak felel meg).
(Jézus, a tanítványainak…) – és „akinek van füle, a hallásra”:
– „Bizony, mondom nektek. ez a szegény özvegy t ö b b e t adott
mindenkinél!
Mert azok mindnyájan a fölöslegükből adtak… ő pedig odaadta
m i n d e n é t … (egész megélhetését)”
*
Szándékosan egyszerűre „sarkítottak” ezek a Jézus-i példabeszédek… hogy mindenki é r t s e : kiélezetten „fekete-fehérek” …
*
Én meg… a világoskék eső-dzsekimben… – tegnap is – csak a fölöslegemből dobtam be… egy keveset… a perselybe…
*
De… „Isten látja lelkemet…” (akkor is!) amikor nekem… emiatt még lelkiismeret-furdalásom sincsen.
(A nagylelkűség – most már miattam is – „hiánycikk” lett?!)
*
Lefordítottak nekem egy „csokorra valót” a „jiddis” folklór-humorból…
Amit – kicsit aktualizálva… (a tegnapelőttre) – el is mondtam 1987-ben, szilveszterkor a Magyar Rádióban.
(Két apróság ebből most ide kívánkozna:)
*
„És a jövőben is meg kell bíznunk egymásban – még ha kicsit (nagyon!) össze is vagyunk „uszulva”.
Mert az ember nem csak azért becsületes, mert nem volt alkalma a lopásra…
*
De ha tolvaj csókol meg:
számold meg a fogaidat!
***
Manapság egyre többet cikkeznek „többség-kisebbség” témakörben is.
Most akkor nálunk: a többség van kisebbségben? Vagy a kisebbség: többségben?
– És mi, belgák hova álljunk?!
És az van a legkisebb-kisebbségben, akinek mindenkitől eltérő a véleménye?
Hát akkor Egyszemélyes Színház lévén… tükröt teszek majd a nézőtérre, a nézők helyére, és én leszek magamnak a közönségem is, egyszemélyben.
***
Találkoztam nemrég… (30 éve…) egy – úgynevezett „másik oldalon” lévő jó ismerősömmel. Ő is velem… Mondtam neki: mi alighanem fel vagyunk cserélve… Neked kellene ezen az oldalon állni, nekem pedig a másikon:
és akkor ugyanígy nem értenénk egyet, mint most.
Történelmünk folyamán többször próbáltak bennünket összeuszítani, mindig más és más – pillanatnyi – érdekek szerint.
Azután évekig nyögtük, évtizedekig… (századokig).
Hol engem játszottak ki ellene, hol őt velem szemben, miközben a harmadik…
Holott, ha összefognánk ellene… mert lassan már csak valaki-valakik ellenében lehet szövetségest találni.
***
MENSÁROS örökbecsű, holnaputánig érvényes intelme: Amíg az egyes emberben nem születik meg a rend, ne kívánjuk azt szélesebb társadalmi értelemben sem!
***
Én meg már mikor megírtam… (mindjárt kiderül az első mondatomból).
Engedjék meg, hogy mi, mai fiatalok, most legalább a tudományban csináljunk forradalmat.
Én például… minden meglévő nagyobb közösséget: lebontanék egy sejtre… s aztán csírájában fojtanám el… ahol kezd osztódni a barátság-szerelem, szaporodni a rossz házasság, család, nőtanács, pár… (t)alán hasonló még.
Én is, ha az életemet újrakezdhetném: egysejtű lennék. Ostoros!
***
Ö s s z e f o g n é k , ha volna kivel… De valakiért? vagy valaki, valakik ellen?
– Lehet mindenkinél jó az ember?
Csak jellemtelenség árán sikerülhet?
És hogy valaki az, vagy az ellenkezője
van ember, aki megállapíthatja ezt?
„Ki nem istene és nem papja / se magának, sem senkinek.”
*
De nem szeretném magam bátrabbra „sminkelni”,
visszamenőleg…
Hogy: „én már akkor!”
(és most sem…)
*
Leírtam ugyan… vagy száz éve… azt a „kínrímemet” … hogy: honismeret-önismeret, / fantasztikus mily gyerekes!
És bár azóta kimentek a divatból a versek… Arany János még mindig „kapóra” jöhet: az önvédelmi reflexeinkben… hogy:
„Toldi Miklósnak sincs ám galambepéje”.
*
De: a „bosszúállás lelke” … – azért ne – költözzön „beléje” …
De: b e l é n k s e !
***
Persze sokféleképpen lehet összegezni egy művészi pályát, életművet.
KARINTHY FRIGYES egy torz, cinikusan keserű szemléletet (nem vallott!) ábrázolt a „Struggle for life”-versében.
Pajtás, úgy fest, alulmaradtál
A Tétel és Törvény szerint –
Dögödre már hiéna szaglász
S a varjú éhesen kering.
Nem is a falka volt erősebb
Apró vadak tángáltak el –
S hogy irhádon ki osztozik most
Véreb? Veréb? Nem érdekel.
Öklöd, mikor lecsapni kellett
Mindig megállt a féluton –
Jóság volt? Gyöngeség? Nem értem.
Félsz? Gőg? Szemérem? Nem tudom.
Talán csak undor. Jól van így is.
Megnyugszom. Ámen. Úgy legyen.
Inkább egyenek meg a férgek
Minthogy a férget megegyem.
***
De lehet úgy is összegezni egy életet, ahogyan JÓZSEF ATTILA tette…
(tragédia, hogy csak szóvá tette!)
a nem akármilyen sorsú élete ellenére… az Eszmélet című versében.
*
(…) nem tudok mást, mint s z e r e t n i,
görnyedve terheim alatt –
minek is kell fegyvert veretni
belőled arany öntudat!
(És semmiképpen sem „profán”, … ide… kell! most ez a vicc:)
A hadnagy feltüzeli katonáit. Katonááák! Most ember ember ellen fognak harcolni!
Mire Kohn gyalogos: – Főhadnagy úr, nem tudná megmutatni nekem az én emberemet?
Hátha barátsággal megbeszélhetnénk vele az egészet.
***
De azért a csalódásból adódó indulat se csapjon át a másik végletbe!
Önpocskondiázás ide… ami „hűségnyilatkozat” is egyben…
a másik „tábor” fele…
„Beléreszketek, / hogy kikkel is zabáltatom / a szívverésemet!”
***
(És ugyancsak PILINSZKYVEL:)
Egyszer kifakadt egy „lélektanász”-körben: „Tudjátok, az a baj veletek, hogy ti azt gondoljátok: az életben problémák vannak, és megoldásokat kell találni.
Valójában az életben tragédiák vannak, és i r g a l o m r a van szükség.”
***
Alighanem egy ilyen székfoglalóban – a vendégszövegek mellett – illene a jelenlévőket beavatni… az egyszerűbb, kicsit személyesebb „műhelytitkokba” is.
Nagyképűbben – immár akadémikusként: – az „alkotási folyamatokba”.
Akkor ezekről csak annyit, hogy én sem vagyok „próféta”… máshol sem… de otthon semmiképpen.
Feleségem és fia hangosan – bocsánat! – röhögnek rajtam… (nem a poénjaimon), hanem például egy-egy tévéinterjúm előtt is már… Mert előre tudják: a riporter kérdéseire rendre majd csak idézetekkel fogok felelni.
Ha – mondjuk – azt teszik fel első kérdésként nekem:
– Hogyan érzi most magát éppen?
Akkor valami ilyesfélét felelek: – „Harminchat fokos lázban égek mindig”.
– És hogyan készült a legutóbbi önálló estjére? „Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.”
(Nagyon őszintén bevallom:) Ettől a szeptember elsejei székfoglalómtól nem féltem annyira, mint a július hetedikei első o t t h o n i felolvasásomtól…
De – hála feleségemnek! – átmentem a „meón”.
***
És talán még egy dédelgetett Ortega-idézet is beleférne…
ami akár az a r s p o e t i c á m lehetne.
Mert: „Csak a hajótöröttnek igazak a gondolatai. A többi retorika, póz, önáltatás!”
*
Eddig a saját írásaimból alig idéztem…
Pedig: ma végre egy jó mondat jutott az eszembe!
Kihúztam.
Csak olyan mondatot érdemes leírni: ami eszembe sem juthat.
*
Azt a kihagyhatatlant is kihagytam… hogy: Kisgyerekkoromban erősebben dadogtam.
Magyarországból is csak odáig jutottam, hogy: Ma-ma.
(Azért édes ez az anyanyelv!)
*
Sajnos még azt a poénomat se mondtam el… eddig…
ami pedig ehhez a „híd-avatáshoz” talán a legjobban passzolna
hogy: Hidat terveztem a Dunára.
Hosszában.
(De akkor – a híd közepéig – még az ükunokáink sem jutnának el!)
*
(Na még ezt… az egyik estemből… „idecsempészem”.)
Egy templomban ilyesmit is mintha hallottam volna egyszer… hogy a pap úgy kezdte a miséjét, hogy: Ma nem lesz prédikáció… mert valamit szeretnék mondani nektek.
Az már majdnem szentségtörő lenne… ha elmondanék egy másik – szintén meg nem történt esetet –.
Hogy a pap… kocogtatja a mikrofont… majd kiszól: Baj van a mikrofonnal.
Mire a hívek: „És a te lelkeddel”.
Bocsánat! De akkor sem sértődtek meg ezen… amikor előadtam ezt egy zártabb katolikus körben.
*
Jaj! és majdnem kihagytam!
Ennek a székfoglalónak egy Arany János-i mottót is adtam:
„Van hallgatód? nincsen?
Te mondd, ahogy Isten
Adta mondanod.”
*
De lehetne az is a mottó – PÁSKÁNDIVAL – hogy: „A mű oka: / a tű foka.”
*
Egyébként: a világgal már annyi minden történt… Velem még soha semmi sem…
(Ehhez képest 55 évig „szent hittel” mondtam az estjeimet.)
Önálló estek voltak ezek?
Az ihlet k e g y e l e m … És tőlem független…
*
Visszatérve az egydimenziósabb, földhözragadtabb „aktuál politikára”.
Az „átkosban” József Attilát így idéztem: „Verset írunk, ők fogják” cenzúrámat…
Ahol volt önkényuralom… de nem Örkény-unalom…
(Jaj, ez a „szóvicc” elvisz Tőle nagyon…) (Nem az a Kafka-i, prágai fekete-humor!)
***
De én sem „aktuál-politizálok” …
változatlanul nem beszélek a mostani, szomszédunkban zajló szörnyű
háborúról…
Nem mondom el még azt a két mondatomat sem… amit ugyan (vagy 30 éve) írtam le… de a mostani világeseményekre talán még jobban „rímel”…
Akkor – 1993-ban – mint jólértesült bennfentes súgtam meg a közönségemnek (szünet után, az önálló estemben), hogy most kaptam a legfrissebb hírt az öltözőmben, melyet kiszivárogtattak… külön csak nekem… az Amerikai Egyesült Államokból.
Mely szerint a v i l á g v é g e két évvel ezelőtt észrevétlenül lezajlott… És azóta már a v i l á g e l e j e elhárítására folynak el a dollármilliárdok.
*
(Azt meg… 1980-ban írtam le, és el is mondtam… hogy:)
„A békesség békességet s z ü l… az erőszak viszont csak erőszakot. Hitler édesanyja, megint állapotos…
***
55 év után – még a Covid előtt – ugyan abbahagytam a fellépéseimet… de otthon néha előveszem, és rácsodálkozom az előadott „saját” szövegeimre.
Fájó szívvel elmondom most… az írókról szóló egykori felsorolásomat… azokból az időkből… amikor – 1982 körül –, még e g y ü t t voltak az akkori, és még most is élők … és a már akkor is és azóta halottak.
(Kicsit azért is mondom, hogy „nosztalgiázzak”.)
PÁRÁLLIK A TÓ,
megcsobbannak az evezőlapátok. A kanalasgémek beveszik az orvosságot.
Kivetik rám a hálót… és a horgászadót.
A HAL JÓNÁSNAK, JÓNÁS A HALNAK FÁJ.
Tökéletes a csend, a magány.
Susog a NÁDAS, a SPIRÓ, CSOÓRI.
ESTER HÁZYkabátban vár.
TANDORI verebei csiripelnek.
HANKISS. Han kis verebek…
MÉSZ ÖLYvei keringenek.
Egy kotlós OTTLIK, egy csirke CSURKA,
RÉZ a nyele, HUSZÁRIK.
Mintha a DÉRY csípte volna meg.
Mozog a MOZGÓ VILÁG! HALLELUJA!
SIRÁLY az Őrmező felett,
KORMOS a gyászszín, PISTA.
MAJD NEM LÁTSZIK AZ A CSONT, RÁTÖMKÖDJÜK A BETONT
ÁLLUNK, ARCCAL A TENGERNEK, KŐ HULL APADÓ KÚTBA,
KÖNNYŰ ÁLMOT IGÉR.
Csendes a RÓNA, Ytt. LATIN a táj, és OVITS, VADKAPOR ILLATA
SZÁLL!
DUNÁNTÚLIAK A HEXAMETEREK.
Felbukik egy VÖRÖS SZÁRNYÚ KESZEG – WEÖRES Sanyika bácsi.
CINI a cinege, VIJJOG A SASKESELYŰ,
TÜCSÖKZENE.
Horgászunk. FÜLEP a botját se mozdítja.
Nem PILINSZKYzik KERÉNYI GARCIA LORCA,
AZ ÉSZRE LÁNCOT, DOKTOR BALGA VET.
Milyen hónap van? ÁPRILY?
Milyen nap? MÁNDY? „Csuzdi?” JÉKELY? MÁRAI?
BABONÁK NAPJA,
CSÜTÖRTÖKöt mondunk ma? Aztán A PÉNTEK LÉPCSŐín,
SZENTKUTHY? GALSAI? PONGRÁC? Bonifác?
NAPLÓ EZ NÉLKÜLEM. Ez is utalás.
Hallgat a táj és a VÁNCSA,
EÖRSI naplóját írja. M. G. Péter Brook.
Nem zöröghet a HARASZTI.
Ritkábban látogat A LÁTOGATÓ.
Esik a HÓ ÉS A MADARAK,
A BOJTÁR-nak oly melege vagyon.
Hiába, különbözőek az ILLYÉS-ek és a pofonok.
BALASSA BÁLINT PÉTER A VÉGHEK-et DICSÉRI. A serclit.
És CS. SZABÓt, a rövidített CS-vel. Mit is jelenthet? Csak Szabó? Cs nincsen?
Lassan 40 éve.
Hogy tágul a HATÁR!
GYŐZ Ő? Veszt Ő? Kint és bent hontalan jó pár BUJDOSÓ ALPÁR
Halászok az emlékezetemben.
16 millió élő magyar kortárs Mínusz FÜST… MILÁN – Bratislava X:1-es,
NSZK, nem NÉMETH válogatott művei.
DSIDA, KOSZTOLÁNYI, HUNYADY… TÁBORNOKOK A PROPELLEREN!
400 ÉVE HOGY MAGYARORSZÁG KIS NÉP, ez történelem,
NEMES, NAGY veszteségek ezek.
Az egyik így, a másik is másképp gondolkodott.
Mégis e g y f o r m á n gyászolok!
Bűnük, egyéniségek voltak, ér
telmiségiek – vagy fiatalok.
HELTAI, NAGY LAJOS UTOLSÓ SZIVARJÁVAL,
már nem AZ ARABS SZÜRKÉBEN.
GELLÉRI ANDOR ENDRE Bandi a neves.
Ödönke, Blanka, Géza névtelenek.
Több százezer Szabó, Kovács, Weiss, Petneházy, B. NAGY – és KIS, egy kaposvári színész.
KONDOR, SARKADI, HAJNÓCZY – ez nem sláger-, alkohol-lista…
Magyarországon mi lehet a rövid élet titka?
A LÓ MEGHALT, A MADARAK KIREPÜLTEK, AZ UTAS ÉS A HOLDVILÁG,
LEGENDA ma már egy NYÚLPAPRIKÁS.
BIBÓ, SZÉCHENYI… ZSIGMOND, a vadász.
Hamvas, még mindig hamvas HAMVAS BÉLA,
SZILÁGYI, DOMOKOS-rendi.
REICH REJTŐ HOWARD JENŐ, a látható és LÁTHATATLAN LÉGI… Ó.
RADNÓTI.
Elmentek fiatalon a nagy öregek.
SZÁLLTAK A GYORS BEHÍVÓK,
SZAPORODTAK A VERSTÖREDÉKEK.
’50-es évek, ’60-as évek, ’70-es évek, ’80-as évek,
Ószövetség – szerelem, Újszövetség – szeretet.
Az első generáció felejt,
——–a második elfelejt,
—————-a harmadiknak már eszébe sem jut
————————IGAZSÁGOT SZOLGÁLTATNI!
***
SZÉKELY MAGDA nálam csak 1 évvel idősebb… – nehéz kimondani, hogy: – v o l t.
Szinte az egész családját elgázosították Auschwitzban.
Ítélet-című kötetének elején kimondhatatlan fájdalmában egy versét ezzel fejezi be:
minden nyomukat benövi az élet.
Magam vagyok az utolsó ítélet!
Szinte Radnótis prófétai ihletettséggel:
„Mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, –
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.”!
S aztán Székely Magda két másik versében, a kötet közepe után
eljut… kiérződik valamilyenfajta… legalábbis számomra, nekem:
már-már újszövetségi szemlélet.
A másik gyorsabb. Övé a vita.
Érveit könnyű váltogatnia.
De folytonos diadala felett
Vár irgalommal az egyetlen egy.
—————————————És:
Alig valami dönti el
hogy ide vagy oda
kis mozdulatok súlytalanság
állapota
Alig valami ki a bátor
és ki a gyáva
honnét mégis a helyzetek
végső világossága
***
BABITS-sal folytatva:
Ó béke, béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra
Testvérek, ha tul leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot
szeressük és megértsük
az egész világot.
***
Pilinszky nyilván távolról sem Babitsra utal, amikor azt írja: a magyar irodalomnak – szerény véleményem szerint – egy valóban nagy fogyatékossága van.
S ez az, hogy magjában, tengelyében nem vallomásirodalom.
Nekünk nincsenek nagy gyónóink. (Mint Ágoston, vagy Dosztojevszkij.)
Nincsenek (akár) önmaguk ellen (is) forduló realistáink, akik vallomásaikkal kívántak volna segíteni és irgalmazni maguknak és másoknak, a többieknek.
Irodalmunk így – minden kiválósága mellett – már „tartásában” is, inkább önigazoló mint vallomásirodalom.”
***
A magunkat sem kímélő szembesülés, az önismeretből való szigorú önkritikai szándék… sajnos nemcsak irodalmunkból… belőlem is
h i á n y z i k … (De nem „ostorozom” magamat sem agyon… Szerénységemnél, csak az álszerénységem nagyobb…)
*
És bár nem voltam sosem túlzottan egy hősies ember… és főleg nem egy hősszerelmes alkat…
Azért – Rómeó helyett – még ma is hallgathatnék Lőrinc-barátra:
„Ha rébuszokban g y ó n s z minduntalan / majd rébuszokban o l d l a k fel, fiam!”
*
Szóval… idáig is – elsősorban! – (ha másokkal, ha sok vendégszöveggel is, de:) magamról beszéltem… Nem háríthatom át továbbra sem másokra, az én f e l e l ő s s é g e m e t !
***
1990 előtt, a Magyar Televízióban… (és egyben a Margit-hídon…) „hídpénzt” szedtem…
És miközben finoman le-le leplezgettem (ezzel a mímelt hídpénz szedegetéssel) a hazug-álszent és már alig-alig fenn-álldogáló rendszert… eközben – sajnos – magamra haragítottam jó sok – amúgy is a közteher alatt nyögő – kisembert…
Akik – joggal! – megsértődtek… mivel a kelleténél többször… a játék hevében… elszemtelenedtem…
Kihasználva a rendszer által ránk kényszerített vakbuzgó engedelmességet…
*
1990 óta meg – mazochizmusból – önként felvállaltam ezt a népszerűtlen
„híd-szerepet” …
És ez is most sokakban – mindkét oldalon! – (jogtalanul!) ellenérzéseket kelthet… Mert most az ő játékukat rontanám el… félve, hogy elvenném a „gyűlölködés” maradék örömét is – mindkét fél s z é l s ő s é g e s e i t ő l ! – ezzel a „híd-szerepemmel”…
***
Abban azért kicsit – még mindig! – reménykedek, hogy (például:) Pilinszky imája… – talán még egy… (magát „ateistának” vallónak is…)
t ö b b ü n k é is lehet.
„Nevezz meg valódi nevünkön,
mivel valamennyien szenvedünk attól,
hogy álnéven élünk, telve álnoksággal,
amit magunk fabrikáltunk.
Mivel jobbnak, különbnek, állhatatosabbnak
és áldozatkészebbnek kívántunk látszani
másoknál.”
***
(kicsit „prózaibban”:)
Magamról azért egy apró pozitív emlékem is van…
Ha fejeltünk (ifjabb koromban)… és – mondjuk – hatos volt a m e c c s … és én már 5:3-ra vezettem… néha engedtem, hogy 6:5-re legyőzzenek.
(Mert akkor még e r ő s e b b n e k éreztem magam: a
v e r e s é g h e z …)
***
(Azért jó lett volna KOSZTOLÁNYITÓL megkérdeznem, hogy:) az „Esti Kornél éneke” … én nekem is: énekem?
„Ne mondd te ezt se… azt se (?)
hamist se és i g a z t se (?!!)
(…) Légy mint a fű-fa, élő,
t i t k á t ki-nem-beszélő”
*
„Maradjak fölöslegesnek (?)
A titkokat ne lessem meg” (???)
(József Attila sem hagy békében?!)
*
És még mindig csak idézet? és idézet?… (azért, hogy magamat „lefedezzem”?!)
***
– Mindjárt kész a székfoglalóm!
(És aztán… hamarosan… a még idősebbeknek-érdemesebbeknek á t i s a d o m … az ülőhelyemet… majd…)
***
Például már… m o s t …
– Sajnos már csak képzeletben… – GYÖKÖSSY ENDRÉNEK.
(Anélkül, hogy magamat Hozzá mérem…!)
*
BANDI BÁCSI írja az életét összegző könyvében, hogy valaki megállította az utcán, és elmondta neki, hogy úgy negyven évvel azelőtt hallotta őt a református gyülekezetben, és egy szavát azóta sem felejti el.
Azt a szót, hogy „mégis”.
Hogy – mindennek ellenére – mégis újra kell kezdeni, mégis folytatni kell, mégis meg kell bocsátani, mégis kell szeretni.
És – írja Gyökössy – mikor elváltak az utcán, nagyon elgondolkodott ezen: negyven-ötven év szolgálat, maradt belőle egyetlen szó. Ez a mégis. De ez messze nem baj. Ezt akkor nem is ő mondta, ezt alighanem mondatták vele. Akkor ebben a szóban sokkal több van (ő úgy mondta: az Isten lelke). És akkor ez a szó, amit elmondott a szószékről, elérhetett egy másik embert, és ettől az élete talán döntően más irányzatot vett.
És ebben az életét összegző könyvében idéz egy Victor Hugo-verset. (Röviden csak a tartalmát mondom el.)
Egy győztes csata után a tábornok megparancsolja szárnysegédjének, hogy egy ellenséges fogolynak adjon inni vizet. És amíg a szárnysegéd parancsra a kulacsról lecsavarja a kupakot, az ellenséges fogoly (mivel alapos motozás alighanem még nem volt), előveszi a karabélyát és rálő a tábornokra.
De a vers úgy fejeződik be, hogy a tábornok azt mondja: adj neki m é g i s inni!
Isten ments, hogy „papoljak”! „térítsek”! és akár még „vizet – is – prédikáljak”!
De: „van itt valamiféle szomjúság…
amit még senki meg nem itatott.
Övé lesz minden hatalom és dicsőség!…”
És még egy Pilinszky kikerülhetetlen!
Mert: egy égibb publicisztika fényében
– minden acsarkodásunk ellenére: –
menthetetlenül e g y e k vagyunk.
*
– Még 5 perc… engedelemmel…!
(hogy oldjam ezt a m e g v i l á g o s o d á s u n k okozta feszültséget…)
(Múlt-idézet:)
Kisdobosok, úttörő-szeletek! Tiétek a jövő!
(Úgy volt, hogy a miénk lesz…)
*
(Ennek a gyengébb változata:)
Fiatalok! Mielőtt átadjuk a stafétabotot…
még tartjuk egy kicsit…
Találkozik a hatalomra vágyó a szolgalelkűvel.
– Vicc –
Találkozik a hatalomra vágyó a szolgalelkűvel.
Jól elvannak egymással…
– Még egy vicc –
Két cinikus találkozik.
– Na és… (ezt jóval a „na és” előtt mondtam…)
*
Találkozik az előítéletes.
az ítéletvégrehajtóval…
Csak el ne hamarkodják!
*
(Tátogok:) Némára van szinkronizálva a hangom…
Úgyhogy magyarul fogok beszélni!
Pedig nagyon nehéz magyarnak magyarról magyarra szinkronizálni…
Mert közben már mi sem tudjuk:
melyik az eredeti?!
*
A náci koncentrációs tábor egyik túlélője… meglátogatta barátját,
aki szintén kivette a részét azokból a szörnyűségekből…
– Megbocsátottál-e már a náciknak?
– Igen.
– Hmmm… é n n e m !
Engem még mindig emészt az irántuk való gyűlölet!
– Akkor (válaszolta szelíden barátja:)
Téged még most is: fogva tartanak.
*
Talán a „hetedíziglenből”… ez 3-at lefaraghat…
De a „kettős mérce” is sok…k (pláne két „ká-val”!)
Kötelező olvasmány – az Auschwitz-ot túlélő: – VIKTOR E. FRANKI…
„Mégis mondj igent az életre!”-könyve.
(Logoterápia dióhéjban.)
*
Ne az „über mensch”-e meg a fanatikusokat!
(„szójáték” nélkül… ez a könyv ilyesmit is sugall…)
*
Most pedig „dünnyögjünk új mesét”
De n e a „fasiszta-kommunizmusét”!
(ez már József Attila)
*
Szóval: a „jobb-bal” …
(elavult mára ez a kategória)
Pontosabban: a „népi-urbánus” …
(ez is már túl leegyszerűsített!)
Jobb híján:
A „zsidó-keresztény” p á r b e s z é d sem
folyhat úgy le
– esetemben sem… –
hogy mint a bolond, csak m a g a m b a’ beszélek!
***
Azt hiszem egyértelműen kiderült… végig. i t t az az alapelvem, hogy: higgyen bárki bármiben, mondjon bárki bármiben bátran e l l e n t nekem… – sőt, el is várom ezt, természetesen –… csak közben az az egy engedtessék meg nekem, hogy:
én csak a j ó a k a r a t ú emberekhez beszéljek.
***
Ezek után rákérdezek: sikerült – elsősorban ugyan „idegen tollakkal ékeskedve”, de sikerült „mégis”… valamelyest…
(a „mégis” kulcs-szavunk lett!)
Sikerült? – ennek a „híd-avatásnak” az előkészítésében:
legalább az első p i l l é r t letennem?
***
Tényleg nem tudom, mennyire…?
– De aki egyáltalán veszi magának azt a bátorságot, hogy egy „székfoglalás” mellett…
még ki is álljon…
a többi ember elé…
annak eleve számolnia kell azzal, hogy:
a k i m o n d á s és a m e g é r t é s a világ két vége.
És „mégis”… mi egyéb az ember szellemi élete, mint h i d a k építése…
a szakadék fölött…
A szörnyű végletes e l l e n t é t kiegyenlítése…
(Ne hatódjon meg senki… nem magamtól idéztem.)
***
(És még ezt se:)
Pilinszky egyik legkedveltebb, vissza-visszatérő mondata, egy Rilke-idézet: „Rettenetes, hogy a tények miatt a valóságot sohse ismerjük meg.”
A művészet ambíciója – ezek szerint: – a tényektől eljutni a
v a l ó s á g i g .
*
Sokan úgy vélik, hogy a tények végső állomást jelentenek a megismerésben.
Pedig ez nem igaz.
A tényeket el kell vezérelnünk a realitásig.
Ugyanaz a tény más egy Dosztojevszkij és más esetleg egy „sziesztázó” újságolvasó szemében.
Ugyanaz a szöveg lehet csapnivaló…
– Pilinszky itt nyilván az én szövegeimre gondolt… –
és ugyanaz a szöveg lehet csodálatos. (Itt agyonhallgatott…)
Példát is mondok erre…
(Továbbra sem én… de már nem kotyogok bele…)
(és mert az idő nagyon elment „gyorsolvasásba” kezdek:)
*
Krisztusnak az a mondata, hogy „Boldogok, akik sírnak” … keveset vagy alig valamit érne… ha – mondjuk – Oscar Wilde-tól származna.
Ez esetben csak kétes értelmű paradoxon volna… inkább hamisítvány, mint gyémánt.
De hát mi is a valóság kritériuma?
Nem ugyanaz, mint a tényeké.
A valóság t ú l van a tényeken,
és a tények innen vannak a valóságon.
A létezés csak létezik. De a valóság: van!
*
Túl sok helyről… „Isten adta… loptam…”
(Hogy minél s i k e r e s e b b lehessek ma…)
*
Pedig – AUDENTŐL – …de Jelenitstől – Barsitól – Hegyitől – Méklitől – Nikodémustól is… t u d h a t t a m volna… hogy:
„Nem illik / a költészettől szaglanunk.
(És) ízléstelen, ki sohasem unalmas…
Még a bökvers is olyan / legyen, hogy tisztességes ember, / ki rákhalált, vagy kivégző osztagot vár, / megvetés nélkül olvashassa…” hallgathassa…
***
– Bocsánat, hogy már túlléptem a megszabott 40… 45 percet is…! (laza két oldal, ami még „hátravan” …)
*
MÁTÉ evangélista ugyan – még i d ő b e n … – (úgy 10 perce…) figyelmeztetett – engem is –, hogy: „Az emberek az ítélet napján minden
f ö l ö s l e g e s s z ó r ó l számot adnak… (amit kiejtettek a szájukon…)
Szavai(m) alapján igazul(ok) meg… és (főleg!) a szavai(m) alapján von(ok) maga(m)ra majd:
ítéletet… (Mt 12, 36-37).
És a görög szövegből az is kiderül… hogy f ö l ö s l e g e s szó az: amelyikből nem születhetik élet… amelyiknek nincs i g a z i közlő, kifejező, szabadító hatalma.
*
És ha „a mindenséggel mérem magam” …
(Az evangéliumi norma szerint…)
akkor nemcsak a hazug, a kártékony, a gyűlöletből „fakadó” … vagy a gyűlöletet „szító” szavakért kell majd számot adni… hanem minden
f ö l ö s l e g e s s z ó é r t is!
(Mert az ilyen is sokat ártott:) útjába állt az i g a z i s z ó n a k … megnehezítette, esetleg éppen lehetetlenné tette:
annak k i m o n d á s á t !
***
Úgyhogy elhallgatnék… én is…
*
Bááár…
– egy zsidó közmondás szerint… a hallgatás… – ugyan – a
b ö l c s e s s é g jele… de egyedül a hallgatás:
még n e m bölcsesség!
***
Ezért még egyetlen egy percet kérnék…
Azt is csak azért…
hogy az „utolsó szavak jogán” …
még e l m o n d j a m … hogy:
Remélem, senki sem feltételezte eddig se, rólam… hogy az idáig elmondottakat csak „ürügyként” használtam fel arra, hogy magamat előtérbe „toljam” …
(kicsit sok a három „hogy” egy mondatban… és kettő még hátra van…)
De… remélem: senki sem feltételezte… hogy – idézőjelben: – a „bölcsességeimmel”, a „jócselekedeteimmel” tetszelegtem…
Tudnék „mesélni” arról – még többet! –, hogy: mi minden rosszat tettem eddig az életemben…
(És még nem fejeztem be…)
*
De mese helyett… ezt a székfoglalót – hála Istennek! – be kell fejeznem…
Viszont a tényleges tanév… csak most kezdődik majd el.
És „házi feladatként” József Attila – „A Dunánál” – már mióta feladta nekünk a leckét:
„Rendezni végre k ö z ö s dolgainkat,
Ez a mi munkánk… és”:
………………………………..
„Szelíd j ö v ő v e l
– mai magyarok!”
***
Illusztráció: ~székfoglaló
Ezek is érdekelhetik!
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
Kilián László: Niomé III – Az idő mítosza (regényrészlet) →
Rácz Mihály: A megértés fonala, Nyolcvannyolc tavaszán →
