Kapitány Gábor: Várunk (versek)
•
Vers-pár
Jóslat
A fenyő törzse izzó láva-héj
Hűlő nap szól: – Most éj jön, de ne félj,
E fa is mindjárt szürke hüllő-tetem,
De – ha lesz még reggel – fölébreszthetem.
Folytatás
‒ És lesz még reggel? – kérdezi a fű
Ki így, őszülvén, gyakran keserű.
‒ A feltámadást – szól a nap –, nem érted.
Te vagy a reggelért és nem a reggel érted.
Mindig
Mindig ami van, az a legtöbb.
Mindig ami volna, a legfőbb.
Mindig ami volt, az a lecke.
Ami lesz, mindig el van vesztve.
Várunk
Várunk egy szóra.
Várunk a jóra.
Várunk a lábunk előtt folyó folyóra.
Várunk jövőre.
Új esztendőre.
Életünknek értelmet adó teendőre.
Várunk egy másra.
Klónra vagy társra.
Ölben hagyott kézzel várunk egymásra.
Várjuk a csendet.
A szabad rendet.
Várjuk, hogy a postás hozzánk mikor csenget?
Várunk nap keltére.
Várunk az estére.
Várunk a Megváltó falható testére.
Várjuk önmagunkat.
Mennyei magvunkat.
Várjuk, hogy a hosszú várás majd megnyugtat.
Várunk a békére,
Szigetek kékére,
Az Utolsó Ítélet nagy úriszékére.
Várunk égi bálra.
Várunk a halálra.
Várjuk, hogy mi legyünk végül megtalálva.
Várunk nyárra, őszre.
Várjuk, mi jön közbe.
S a haszon világa mikor omlik össze?
Rendületlen várván
Vagyunk már csak látvány:
Kariatidák a tőke palotáján.
Illusztráció: Kariatidák
Ezek is érdekelhetik!
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
Hegedűs Gyöngyi: incantation of the great mercy →
Vitéz Ferenc: »Aranyos rigmusok« (versek) →
