Győri László: TÜKÖRVILÁG (versek)
MÁR NEM KIMÉRVE
Már nem kimérve, bár nem is hanyagul.
Magamra találtam annyi év után.
Ha magunkra találni lehet egyáltalán,
amit ugyan ma már kétlek vigasztalanul.
Ki vagyok, s mi? Az még most is alakul,
nem lenne jó, ha nem lenne ám
valami változó, mozgékony, mely talán
nem éles fordulat, de pár ízében új.
Magamra találtam. Szabad vagyok, szabad,
mint aki fölülről zuhanva leszakad,
leértem magamra. Nem zúzódtam
össze. Leoldom a köteléket. Túlzottan
szoros volt. Már nem kimérve, és nem
szertelenül, de mégis csak merészen.
EGY KISFIÚ SZÜLETÉSNAPJÁRA
Eredj, eredj mind előrébb,
állj föl, és indulj, lépegess!
Legfontosabb az erőnlét,
csak egyél, játsszál és nevess!
Ma két éve, hogy születtél.
Idő? Év? Semmit sem jelent.
Mit a szülő? Mit a testvér?
Minden csak messziről dereng.
Ami van, még épphogy látszik,
homályos minden körvonal.
Ki-ki évfordulót játszik,
te nem, csak élsz, ahogy tavaly.
Mi is két éve születtünk,
veled újultunk, kisfiam,
te vagy az idő mibennünk,
benned élünk mindannyian.
Ha múlna is, gondolj miránk!
Sok munka voltál, sok öröm.
Az ember erre-arra ráng,
fárad, izzad és elköszön.
Mikor majd sokéves leszel,
vedd elő ezt a költeményt,
olvasd el, és az lesz a jel,
hogy aki írta, egykor élt.
TÜKÖRVILÁG
A rongorongo volt a Húsvét-szigetek
bennszülöttjeinek nyelve.
Nemcsak kőszobraik, a monolitok maradtak fenn,
írás is maradt utánuk,
amelyet senki sem tudott megfejteni.
Egy mai, európai, bennszülött kisgyerek
nekiveselkedik, és írásba fog a maga szigetén.
A könyvek lapjain a nagybetűk
a legkivehetőbbek, a legtisztább körvonalúak,
azokon kezdi, nagybetűket ró.
Ez az új játék: írni.
Komolyan nekidől, mint egy szerzetes a krónikának,
betűről betűre halad.
A jobboldalon indul, úgy halad bal felé.
Egy függőleges vonalat húz,
két ferde fordít neki hátat,
üres teret hagy, és újba kezd.
Sejtem a titkát, megfejtem
ezt a rongorongo-írást.
Így ír a balkezes bennszülött gyerek.
A szeme megfordítja őket,
tükör van benne, tükör által ír.
Ez a balkéz világa, balbetűk.
Vagy mi látunk fordítva mindent,
szegény, szánni való, elművelt,
kinnszülött hajósok?
KORAHAJNAL
Kibotorkált és megállt előttem
mezítláb, némán, annyira valótlan,
mint aki még föl se fogta, hol van
e korai órán félig ébredőben.
Meglátott, és rám nézett merően,
s hogy meglátott, hozzám jött nyugodtan,
bizalmas szemmel, és én lehajoltam,
hogy vigaszt kapjon simogatva tőlem:
nem hagytuk éjszaka magára, úgy aludt,
nem kell félnie most sem. Őrködünk.
A sötétben idáig de hosszú volt az út,
de addig-addig botorkált, megtalált,
mint jóra talál ősi ösztönünk,
alhatunk mind, és élhetünk tovább.
Illusztráció: Rongorongo
Ezek is érdekelhetik!
Pintér Ferenc: „Akkor a legszebb” (haikuk) →
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
