Magyar Miklós: François Villon igazi elődje, Rutebeuf
•
•
Rutebeuf portréja
A francia középkori irodalom egyik legjelesebb képviselőjét, Rutebeuf-t a kritikusok a 13. század Villonának tartják. Ugyanolyan tehetséges, de ahogyan egy kritikusa megjegyezte, „becsületesebb” volt. Valóban, egyetlen rendőrségi aktában sem szerepel neve, ellentétben Villonnal, aki a Châtelet börtönének rendszeres „vendége” volt, és mint ismeretes, még akasztásra is ítélték. Rutebeuf neve jóllehet nem ismeretlen Franciaországban, csak kevesen olvassák. Ez fokozottan érvényes nálunk, jóllehet több művét lefordították magyarra.1
Rutebeuf életműve rendkívül sokszínű. Szakítva az udvari költészettel, írt életrajzokat szentekről, lírai verseket, szatírákat, allegorikus költeményeket, színműveket. Azt lehet mondani, hogy a középkori francia irodalom legteljesebb képviselője volt.
E tanulmány keretei között lehetetlen Rutebeuf szerteágazó művészetének valamennyi aspektusára kitérni, így csak a magyarul is megjelent művei köré csoportosítom elemzéseimet.
Rutebeuf élete verseiben
Ha elmondhatjuk, hogy François Villon életéről keveset tudunk, azt is főleg verseiből, mit mondjunk Rutebeufről (az ófranciában Rustebuef)? Még a neve is enigmatikus. Ő maga választotta ezt a nevet, ami körülbelül szilaj ökröt jelent. Születésének és halálának pontos dátuma ismeretlen, annyi bizonyos, hogy 1230 előtt született, IX. Lajos uralkodása idején, egy konfliktusokkal terhelt korban, és 1285 körül halt meg. Párizsban élt, de arra semmi bizonyíték nincs, hogy ott is született volna. Tudjuk, hogy akárcsak Villon ő is papnak készült, de megélhetését trouvère-ként biztosította. Utcákon, tereken, kocsmákban énekelte verseit. Azt is verseiből tudjuk, hogy, hogy 1261. január 2-án házasságot kötött. Erről a Rutefeuf házassága című hosszabb versében ír:
A testbe öltött Ige,
A Megváltó ünnepe
Után nyolc nap se telt bele,
Hogy, imhol, én
Nagy bút szerzék LX telén –
A vers további részében arról panaszkodik a költő, hogy „ész nélkül nősült”:
Afféle asszonyt vettem el,
Ki másnak még ingyen se kell,
És nincstelen.
Ilyen szerencsém van nekem!
Most koplalhatok szüntelen,
Akárcsak ő!
S nem szép, nem is kedveskedő –
Van ötven éves már e nő –
Sovány, szikár…
Félteni mástól vajmi kár!
A Rutebeuf siráma című vers mintegy az megelőző folytatása, sok humorral és iróniával szól házaséletéről:
Kik oly nagyon
Sürgetve kéritek dalom,
Tinéktek eldalolhatom
Nős sorsomat!
Először egészségére panaszkodik:
A jobb szemem volt rég a jobb,
De hályogos már s bukdosok
Járván utam.
Megemlékezik arról, hogy új gyermeke született, ám ebben sem leli örömét:
Most szült az asszony új pulyát;
Lovam nem szolgálhat tovább,
Mert lába tört;
Alattam itthon ég a föld:
A dajka mind pénzért gyötört,
S most perbe kezd,
És rám hagyja a gyermeket,
Hadd ríjjon itt, míg elreked!
Sirámait Rutebeuf azzal fejezi be, hogy barátai is mind elhagyták:
A sok barát már rám se néz,
Mióta egyre dúl a vész,
És sújt az ég. (Mészöly Dezső fordítása)
Villonhoz hasonlóan, Rutebeuf költészetét is végigkíséri önsajnálata, szegénységének felemlegetése. Villonnál olvassuk:
Én koldussorban nevelődtem,
Nincs pénzem, jussom, birtokom;
A Szegénységéről (La Pauvereté Rutebeuf) című versében Rutebeuf az uralkodó, IX. Lajos király segítségét kéri, szabadítsa meg nyomorától:
Nem is tudom, hogy kezdjem, mondjam,
oly gazdag vagyok mondandómban
arról, hogy mily szegény vagyok.
Ó, nagy király, ha nyomoromban
megemlékeznél újra rólam,
Felpanaszolja, hogy családját nem tudja eltartani, senki sem siet segítségére:
A drágaság, a család, gyermek
– nem restek, nyavalyájuk sem lett
pénzemből, holmimból kifaltak.
Akiktől kértem, hitegettek,
becsaptak, szívük nem esett meg:
mindenki magának kapargat.
Egyedül a király jóindulatára számít:
Ó, Franciák Királya, nézd,
kenyérre sincs zsebembe pénz.
Párizsban élek, mennyi kincs
között, de nékem semmi sincs. (Illyés Gyula fordítása)
Nem kell elítélnünk Rutebeuf kunyerálását. Nem ő volt az egyetlen, aki a király és a tehetős urak adományaiból élt. Arról, hogy Szent Lajos megszánta-e a költőt, nem szól a fáma.
A Téli kockázásokról című vers is Rutebeuf szegénységéről szól.
Nem húz ki senki a világon
e szegénységből.
A szegénység megint felém tör,
nem tágít háza küszöbéről,
az vesz körül,
engem soha el nem kerül.
A szegény embernek egyetlen lehetősége van, hogy kilábaljon nyomorából: a kockajáték, amivel nyerhetne, de Rutebeuf ezen sem nyer:
Újra a kocka a remény.
A kocka int,
a kocka csábít, húz megint,
nem távoztatom ezt a kínt
már sose rólam!
Sok rossz helyen addig forogtam,
mígnem börtönbe is botoltam.
De vége ennek!
Bolond, ki a kockának enged,
remélve, törlesztő pénzt nyerhet. (Illyés Gyula fordítása)
A Nyári kockázásokban Rutebeuf visszaemlékszik a téli kockajátékon elvesztett pénzére:
Egy télen át éjem-napom
„Munkába” telt,
S nem nyertem egy lebernyeget,
Amit hátamra vethetek!
Most, a nyári kockázás sem hoz semmit a konyhára:
Majd nyárban is.
Koccan fogad s a kocka is
Csak koccan egyet s csődbe visz. (Mészöly Dezső fordítása)
Rutebeuf élete végén írta meg a Rutebeuf bűnbánata (Ci coumence la repentance Rutebeuf) című versét, ami egyfajta testamentuma.
A vers első részében a költő számot vet költői tevékenységével, amit jónak lát befejezni:
Rímet bár jó sokat faragtam,
itt az idő, hogy abbahagyjam,
riaszt s ámultat nagy dolog:
szívem zokog, mind hangosabban.
Megbánja, hogy a testi örömöknek élt, és hogy nem volt hívő:
Tettem, amit a test kívánt;
írtam dalt, verset egyaránt.
Erről, hogy az nevesse lantom,
mindre a sátán inspirált,
így vitte árvaságra szállt
lelkem, hogy végül ő vigadjon.
Villon A Nagy Testamentum XXXIX. nyolcsorosában írja:
Mert hát, légy bölcs, légy balga, pap
Laikus, gazdag vagy szegény,
Fösvény, tékozló, kicsi, nagy,
Úr, paraszt, szép, rút, bűn s erény,
Bármily rangú földi szirén,
Csupa nyakék, dísz, kincs, sugár,
Hiába: e föld kerekén
Mindenkit elvisz a halál. (Vas István fordítása)
Mintha Rutebeuf alábbi verssorait visszhangoznák Villon intelmei:
A test elnyúlik mozdulatlan,
halál vár engem is csak ottan.
Ha koldus vagy, ha vagyonod van,
halál senkin sem könyörül.
A vers végén Rutebeuf végső békére vágyva búcsúzik az élettől:
Sok volt a próba, végre már,
megtérek én is, béke vár,
ó, adja Isten, el ne késsem!
Növeltem terhem egyre bár,
olyat a pap is prédikál:
„A hunyó tűz, az süt keményen.”
Kifogok a Rókán, reméltem;
nem sikerült a furfang mégsem,
kastélyában nem éri kár.
Játszma a világ, végét értem,
arra hagyom, ki nincs még készen:
az én rudam más tájra áll. (Illyés Gyula fordítása)
A Rutebeuf halála (La Mort Rutebeuf) című versében halálára készülve, a költő számot vet életével, amelyben „versben fecsérelt éveiről” szól, arról, hogy későn tért meg a hithez, és az ördög sugallatát követte, amikor verseit írta:
A testi kívánság szerént
Szereztem rigmust, költeményt,
Csúfolódót s mulattatót,
− Követve ördög ihletét,
A vers végén életét nagy játszmának nevezi, amelynek itt ért a végére:
Letudtam a magam sorát
Eszem csitul, s mindent belát.
Nem későn tán… (Adná az Ég!)
Kiszáradt lelkem kínja rág.
(Hisz tudja azt pór és diák:
„A megszikkadt fa jobban ég.”)
Bíztam, hogy rajtam róka még
Ki nem fogott. De itt a vég:
Rá nem szedhetjük a halált!
A furfangokból most elég!
Illő, hogy álljak már odébb:
Nagy játszma volt, de nincs tovább. (Mészöly Dezső fordítása)
Rutebeuf halála. Részlet egy 13. század végi versgyűjteményből
Rutebeufhöz hasonlóan Villon is azzal zárja a Nagy Testamentumot, hogy jelzi: lezárja munkásságát és készül a halálra. A Búcsúzó énekben olvassuk:
Itt véget ér testamentumom:
Szegény Villon könyvét lezárja,
Ha megcsendül lélekharangom,
Öltözzetek bíbor ruhába,
Mert mártirom Villon halála:
Szerelmek vértanúja pusztul,
−Esküt tesz két golyóbisára –
Midőn a másvilágra indul.
Mint valamennyi verse, a Búcsúzó ének is költőibb, megindítóbb Rutebeuf számadásánál.
Az egyházi rendek kigúnyolása
Rutebeuf többször panaszkodik arról, hogy nem elég becsületesnek lenni az elismertséghez, „csatlakozni kell valamiféle begina rendhez”. Itt a költő valamennyi egyházi rendre vonatkoztatja a begina szót.
A számos, egyházat támadó verse közül a Beginák rendje (Le dit des Beguines) maró gúnnyal szól a beginákról, akik ájtatosságuk alá rejtik kétszínűségüket és a világi javak élvezetét. A vers végén figyelmeztet arra, hogy aki rosszat mond róluk, annak a királlyal gyűlik meg a baja. Ez a figyelmeztetés arra utal, hogy IX. Lajos király nagy tiszteletben tartotta az egyházi rendeket, és a fővárosba hívta a karmelitákat, beginákat, jakobinusokat és más keresztény felekezeteket. Számos apátságot emeltetett számukra:
Akármit mond egy bégina,
Csak jóra illik érteni,
Hisz napját más se tölti ki,
Csak áhitat s vigília.
Ha ő szól, az. prófécia;
Ha ő nevet, az grácia;
Ha ő sír, könnye mennyei.
S ha elbóbiskol éjszaka:
Őt látomás kerülgeti!
S ne hidd azt, hogy szavát szegi:
Ha férjhez megy a bégina,
Csak embertársáért teszi!
Nem egy életre szól neki
Szűz esküje és praxisa:
Ó-évben könny és széni ima –
Új-évben lagziját üli!
Hol Márta ő, hol Mária,
Hol zárdaszűz, hol kismama…
De csitt! Annak, ki elköpi,
Királlyal gyűlik meg baja! (Mészöly Dezső fordítása)
Villon is vehemensen támadja az álszent rendeket. A koldulórendek, a beginák és a karmeliták egyaránt pellengérre kerülnek a Kis Testamentumban:
Item, kapják a barátok,
Az Úr lányok s a Beginák,
A sok finom nyalánkságot,
Tortát, kappant, kövér libát,
S a tizenöt jelű imát,
S két marokba a kenyeret.
Kármelita apácát hág,
Ámde ez a legkevesebb.
De a Nagy testamentum sem kíméli őket. Rutebeufhöz hasonló szarkazmussal beszél róluk:
Item, szegény Ferenceseknek,
S apácáknak és begináknak,
Meg nékik, kik a Turlupin-ek
Szentséges szektájába álltak:
Hagyok ebédre mindahánynak
Zsíros lepényt, húsos levest…
−Majd áhitattal kontemplálnak
Aztán az ágyfüggöny megett.
Teofil csodája
Egyik legjelentősebb művét, a Teofil csodáját (Miracle de Théophile) Rutebeuf egy népszerű és ismert középkori legendából merítette. A történet a negyedik században, a törökországi Adanában játszódik, ahol egy fiatal papot, Teofilt püspöke magára hagyja, így semmije sem marad, elszegényedik. Bosszúból megtagadja hitét, és szövetséget köt az ördöggel, aki segít neki megaláznia a püspököt. Ám Teofil csakhamar megbánja tettét, és egy kápolna oltára előtt, amelyen Szűz Mária áll karján gyermekével, buzgón imádkozni kezd és bocsánatot kér bűneiért. A Szűz megszánja a papot és arra kényszeríti a Sátánt, adja vissza a Teofil által vérével aláírt és gyűrűjével megpecsételt paktumot.
A Notre-Dame székesegyház északi homlokzatán lévő timpanon Jézus életét és Teofil csodáját ábrázolja. A Teofil-legenda a bűnbánat jelképe és azt tanítja, hogy Isten minden bűnünket megbocsátja.
A Notre-Dame timpanonja
Az alábbi részleten az a jelenet látható, ahol Teofil eladja lelkét az ördögnek.
Teofil és az ördög
Teofil könyörög Száz Máriához, hogy segítsen neki lelki békéje megtalálásában:
Teofil könyörgése
Szűz Mária kényszeríti az ördögöt a paktum visszaadására:
Szűz Mária és az ördög
Rutebeuf ebből a legendából merítette vallásos drámájának témáját. A Teofil csodáját több mint két évszázadon át játszották vallási ünnepek alkalmából templomok előtt. A színmű első soraiban Teofil panaszát olvassuk:
TEOFIL
Jaj, Dicsőség Királya, Isten,
Parancsod oly híven követtem,
Mindent elszórtam, odaadtam,
A szegényeknek osztogattam,
Hogy egy fabatkám sem maradt.
A püspök így szólt erre: Matt!
És szorított sarokba végül,
Magamra hagyván minden nélkül.
Ha el nem adom a ruhámat,
Bizony a gyomrom összeszárad.
Háznépem mire jut, mire?
Teofil szerződést köt az ördöggel:
TEOFIL
Imé, térdre esvén imádlak;
Tedd, hogy káromra fittyet hányjak,
Nagyjóuram, de hamarost!
AZ ÖRDÖG
Építek néked klastromot,
S néz rád olyan nagyuraság,
Milyent nem látott ez világ.
De, hogy ez mind meg is legyen,
Az mint illik, mutass nekem
Előbb írást, pecséteset,
Világosat, értelmeset;
Mert már több ember becsapott,
Olymód, hogy írást nem adott;
Ezért kérek világos írást.
A dráma legszebb része Teofil könyörgése Szűz Máriához:
TEOFIL
Rútságban és mocsokban
Sokáig maradoztam,
Sötétben botladozva;
Ments meg gyógyítva mostan,
Ó Szűz, te zsenge, tiszta!
Égi erődben bízva
Kérlek szívem kinyitva:
Fényed reám ragyogtasd,
S mely tisztaságod issza:
Szemem világosítsa,
Hogy járhassak nyomodban!
Rabló rabolt ki engem,
S foglyul ejtett, nem enged:
Koldus lettem s a rabja,
Kínoz, gyötör kegyetlen.
Kegyes fiadhoz esdem,
Asszonyom, kérve: hozza
Szabadságom, ne hagyja,
Ha már így lát a bajba’,
A rossz utat követnem.
Te, kinek fenn a trónja,
Rejtsd el és tartsd titokba,
Senki ne lássa lelkem! 2
Jegyzetek
1. Az asszony és a szerelem. Régi francia szerelmes történetek; ford., bev. Roboz Andor; Rózsavölgyi, Bp., 1936 (Magyar Elzevirek). Szamártestamentum. Középkori francia mesék és bohózatok; vál. Lukácsy Sándor, szerk., bev., jegyz. Lakits Pál; Európa, Bp., 1962. Teofillal csoda történt. Középkori misztérium dráma; ford. Bölcskei Lajos; Veritas, é.n. Teofil csodája; ford. Jékely Zoltán; inː Akárki. Misztériumjátékok, mirákulumok, moralitások; vál. Szenczi Miklós, utószó Benedek András; Európa, Bp., 1984
2. A részleteket Jékely Zoltán fordításában idézem.
Illusztráció: Rutebeuf portréjával
Ezek is érdekelhetik!
Halmai Tamás: Az utolsó dallam jogán →
P. Gábor Mózes: Galileai alternatíva →
Magyar Miklós: Renoir-illusztrációk Émile Zola regényéhez →
