P. Gábor Mózes: Jel, jelkép, jelentés
Memóriánk tartósságában különbözünk az állatokétól, bár környezetünkben minden élőlény csak memorizálva tudja megkülönböztetni egymástól a jelenségeket. Külön-külön rögzítjük magunkban benyomásaikat, ami nálunk tartósabb és tudatosabb, mint az állatokban. Másik előnyünk, hogy álmaink tudatalattink élményei is többé-kevésbé rögzülnek és értelmet keresnek tudati szinten. Az állatnak csak ösztönei vannak, bár az emlősöknél az emlékek összefolynak, de pillanatnyi fizikai reakcióik jobban működnek és jobban irányítják őket a nem tudatos ingerek között pl. a táplálkozás terén. Óriási előnyünk, hogy szellemileg az érzékelt jelenségek stabil jelekké, szavakká és számokká rögzülnek, ha gyakoriságukkal vagy fontosságukkal kiemelkednek a tapasztalatok közül. A mennyiségi tényezőnél (jel, benyomás) lényegesen fontosabbak a minőségi mozzanatok, melyek a jelet jelentőssé teszik. A jelentőséggel bíró jelek tartalma egyre bővül életünk során, így nemcsak új nyelveket sajátítunk el, hanem minden jel és jelentés más-más összefüggésbe kerül a többi jelenséggel kapcsolatban. Szerves növekedéshez hasonlóan „bokrokat”, jelentés-mezőt képeznek, amelyek mint jelképek szinte végtelenül növekednek és kitüntetett „virágokat” hoznak létre. Ezeknek állandó magja van, mint minden atomnak, vagyis szellemi energiaforrásként lüktetnek, mint a fizikai szív. A jelentős jelenségek, ha gyakoriságukkal megelevenednek, már többek, mint puszta jelek, az értelmes jelképek önálló lényként, ideaként lépnek túl téren és időn, indítanak meg minden értelmes embert. A lenézett politikai szimbólumokról kiderül, hogy fizikai változásokat okoznak, pl. kormányokat buktatnak meg. Kiderül, hogy az eszmék fölött nagy hatalmú géniuszok uralkodnak, minden egyénnek és közösségnek (családnak, törzsnek, népnek) megvannak a maga jellegzetes szellemei, melyeket a kívülállók nem érzékelnek vagy rosszul fognak föl. „Politikai termékként” mégis pozitív vagy negatív érzelmeket váltanak ki, hatásuk mérhetetlenül is döntő lehet.
Minden jelképnek így számos jelentése van, attól függően, ki milyen mértékben, mennyiségben és minőségben bővíti ismeretét és emlékezetét. A felidézhető, észszerű ismeretekből, okokból okosság, tudás áll össze. A tudásmennyiségtől pedig abban különbözik az egységesülő, átfogó bölcsesség, hogy általánosítással túllép a jelképek anyagi képviselőin, szóbeli hordozóin az egyetemes összefüggések felé. Képszerűségüket és korszerűségüket is kibővíti a birtokosuk, hogy közvetlen felismeréssé, mélyebb lelki élménnyé tegye őket. Ezek a pontosan alig leírható szellemi megérzések, intuíciók rejtve maradnak a racionális gondolkodás előtt, bár sugallatként még előhívhatók az emlékezet kincstárából, de itt már a lélek zárt területén járunk. A misztikusok furcsa, szimbolikus megnyilatkozásai sokaknak zavarosak vagy érthetetlennek tűnnek, mivel ők többet látnak a kifejezhetőnél, ezért nem mindig válogatják meg összesűrített szavaikat, hogy kinek mikor mit is mondjanak. Nostradamus jövendölései pl. olyan tömény enigmák, amelyek időbeni, történeti jelentőségükkel ugyanolyan titkok maradnak, mint az Újszövetség végére került Jelenések könyve, mégis vibrál bennük valami izgalom, megfejtésre hívó jelzés, mert az idő fölé, az örökkévalóba invitálják a költői lelket. Innen indult ki Gioacchino da Fiore (1135-1202) prófétizmusa a harmadik statusra, ami évezredeket ugrott át.
A költői jelképeknél, ismert allegóriáknál érdekesebb, amikor egy megszokott külső jelenség váratlanul valami teljesen újat és mást mutat a figyelmes szemlélőnek. Csodának is nevezik azokat a tüneményeket, amelyekre nincs hagyományos vagy tudományos magyarázat, mégis ott vannak objektíven a szemünk előtt. Az éjszakai hold körül fénykoszorút láttunk, amikor megfeszítettük korlátolt értelmét, hogy valamiképpen ismeretei közé soroljuk az ismeretlen látványt, melynek ünnepi jelentősége volt. A rendkívüli jelenség gyorsan eltűnhet, mi pedig töprengeni kezdünk, nehogy modern fejjel csodának minősítsük a nem természetes égi jelet. Ha az egyszeri alkalom optikai, fénytani okot kizárhatjuk, akkor csak egy magyarázat látszik hihetőnek, pl. unokánk születésnapján megláttuk a hold gravitációs terét és határát, amely különben szabad szemmel nem látni. Földünkét sem látjuk, mert annak erőterén belül vagyunk, de egy annak határán túl lévő égitestét, a holdét még láthatnánk, ha rendkívüli külső és belső adottságok állnak össze. Ezen a ponton találtam hasonlóságot a megvilágosultak spirituális, de optikailag látható aurájával, amelyet a vallási hagyomány a szentek feje körül ábrázol. A fizikából tudjuk, hogy a tömeg és az energia egymástól elválaszthatatlan, vagyis minden anyagnak megfelelő, de közvetlenül ritkán érzékelhető erőtere van, amit egységesen gravitációnak neveznek. A fényt kibocsátó égitestek kisugározzák fényenergiájukat, a bolygók csupán visszaverik a csillagok, pl. a nap fényét, de még az ún. sötét anyagnak is van gravitációs energiája, amely vonzerőt jelent tömegének mértékében. Innen tudunk biztos létezéséről. Lehet, hogy a csillagászok megcáfolják, de nekem úgy tűnt, hogy mi a hold gravitációs határát láthattuk meg különleges fényviszonyok mellett, ami rendkívüli esemény volt szemeink előtt. A tüneménynek metafizikai jelentést lehet tulajdonítani, mint a Jézus születése körül megjelent „betlehemi” csillag esetében. Akár legendáról volt akkor szó, akár valós csillagászati eseményről, az emberiség erőt meríthetett egy új korszakot jelentő szokatlan fényjelenség feltűnésében. Ha nem merjük a szokatlan égi jelenségeket csodának nevezni, bátorítást, ajándékot lehet érezni az olyan ritka látványban, mint amilyennek mi is a tanúi voltunk első unokánk születésnapján. Ez magyarázhatja a sinto vallás különös szemléletét, mely a tárgyak kisugárzását külön szellemeknek, isteninek nevezte.
Ha a szervetlen, holt anyagnak is van időnként látható kisugárzása, az uráné pl. jól mérhető, akkor mennyivel szebb, színesebb, változatosabb az élő anyagé, és főleg az értékes embereké. Részben mi tehetünk arról, ha nem érzékeljük jól, rosszul vagy sehogy mások erkölcsi auráját, lelki kisugárzását. Egyáltalán, fizikai mivoltán túli szellemiségét, minőségi lelki hatását, ami a sinto fogékonyságát mutatja a tárgyak kisugárzásának érzékelésében. Csak szellemi-erkölcsi vakságunk, alkalmatlanságunk nem engedi, hogy túllássunk a három fizikai dimenzión és bepillantsunk mások gondolataiba, szándékaiba, ha még hangulataikat sem tudjuk megérezni. Másrészt figyelmetlenségünket csak egy emberfölötti körülmény tudja áttörni, ami véletlen- és ajándékszerű meglepetésként sokkolja a látni tudót, akinek az üzenet szól. Aki megemészti a rendkívüli látványokat, annak új szemléletre, minőségi kisugárzásra nyílhatnak meg „lelki szemei”. A jelenségek összefüggő jelei kérdéseink, kíváncsiságunk alapján sűrűsödnek jelképekké, megfejtett értelmük/jelentésük pedig spirituális távlatokat nyithat és emberfölötti szintre, akár magára a sorsra, világosítja meg azt, aki a puszta látványnál többre is fogékony emberi kapcsolataiban. Itt fakadnak a vallások misztikus forrásai, melyek nélkül elsorvad minden teória.
Illusztráció: Mistero della Chiesa
Ezek is érdekelhetik!
Halmai Tamás: Az utolsó dallam jogán →
P. Gábor Mózes: Galileai alternatíva →
Magyar Miklós: Renoir-illusztrációk Émile Zola regényéhez →
