hegedűs gyöngyi: Murter
itt halott, hogy lehetsz? mellkas helyett
kitér a tenger. hívtam én is szerelemnek
rendre kevesebbet, de már azt is álmodom,
ha álmatlanul forgolódom. nem tudom a kövek
flóra vagy fauna, egy metropolis föle is csak
falunap. de tettem bele annyi gyászt, a szürkét
is fehérnek lásd. még nem voltál, csak
hullámzó sejt, a napot láttam: ruhádon kelt.
az aláömlő fényben ajtók nyílnak a tengerre*.
halálnál kevesebbet ki hív szereleméhez?
*Z. T.
aranypart3 (H. Gy.)
Illusztráció: a szerző fotójával
Ezek is érdekelhetik!
Szederkényi Éva Kata versei* →
Takács Nándor: Az ősök hagyatéka (versek) →
Hegyi Botos Attila: Szikrázó habok. Ant’issa tűzkövei →
