A. Sz. Puskin: Jevgenyij Anyegin. Tatjana levele Anyeginhoz
•
Horváth Ferenc
Bevezető egy nehezen elkészült fordítás elé
Bár több verses antológiában is szerepeltem műfordításaimmal, számos fordítói munkám maradt eddig kiadatlanul. Ezek közül most szívbéli kedvencemet szeretném közzétenni.
1987-ben Lator László költői-műfordítói szemináriumán kezdtem el fordítani Puskin Anyeginjéből Tatjána levelét, ami persze igen nagy merészség volt a részemről. Akkor még nem gondoltam volna, hogy majd évtizedeken át e híres részlet fordításával kényszerülök foglalkozni – márpedig így történt. Nem az általam is nagyon szeretett Áprily-fordítás valamiféle javítása volt a célom, egyszerűen meg szerettem volna teremteni saját levélíró Tatjánámat. 1987 és 2009 között időről időre elővettem ezt a lassan készülő fordításomat, makacsul jobb és jobb megoldásokat keresve, sőt, még a 2010-es évek közepe táján is vizsgálgattam, korántsem teljesen elégedetten. Mára aztán már mégiscsak úgy döntöttem, hogy maradjon így, ahogy van.
Ezzel a munkámmal tisztelgek a teljes Anyegin magyar fordítói előtt, barátsággal és szeretettel!
Íme az általam ismert névsor: Bérczy Károly, Mészöly Gedeon, Áprily Lajos, Galgóczy Árpád, László György.
(Sajnos, László György erdélyi magyar költő Anyeginjét még nem volt alkalmam olvasni.)
Most pedig elengedem, útjára bocsátom Tatjána levelét, az általam örömmel és gyötrelemmel fordítottat, a mégis-mégis talán elkészültet.
•
Alekszandr Szergejevics Puskin
Jevgenyij Anyegin. Tatjana levele Anyeginhoz
Írok magának – s ebben minden
benne van…Még mit mondhatok?
Megértem, ha most megvet engem,
teheti, megvan rá az ok.
De tán megindítja keservem,
megszánja rideg sorsomat,
s nem hagy el, reménységet ad.
Én erről hallgatni akartam,
és higgye el, szégyenemet
sohasem tudta volna meg,
ha még bízhattam volna abban,
hogy a közelemben marad,
s látom falunkban néhanap.
Csak hogy figyelhessek szavára,
szólhassak, mikor rám tekint,
s hogy ábrándozhassak megint,
éjjel-nappal magára várva.
Beszélik, hogy magányt keres,
untatja a falusi élet –
bennünk sincs sok különleges,
de örültünk jövetelének.
Mért látogatott hozzánk el?
Így, elrejtőzködve, egyébként
tán soha meg se ismerem,
se a szív mély keserűségét.
Lelkem lázongó szenvedélyét
csitítná az idő szava,
s ha társat is adna az ég,
lennék hűséges feleség
s türelmes, erényes anya.
Másé!… Nem, most már senki másnak
nem adnám a szívem soha!
Tied vagyok, s hogy rád találjak,
ez volt az ég akarata;
az életem volt zálog arra,
hogy találkozhassak veled,
s tudom, Isten azt is akarja,
hogy sírig őrizz engemet…
Sokszor jártál már álmaimban,
s bár nem voltál csak sejtelem,
szemedbe szédült a szemem,
s szívemben hangod lett a dallam…
S nem csak álom volt s képzelet!
Beléptél, s felgyúltam azonnal,
s megdermedtem, s tűzbe borultam:
ő az, végre megérkezett!
Ugye, te biztattál a múltban:
téged volt oly jó hallani,
mikor a szegényt felkaroltam,
vagy imádkoztam elvonultan
bánatomat gyógyítani?
Te vagy az, ki most tűnt fel éppen
a könnyű, áttetsző sötétben,
látomás, kit az éj hozott,
s ki ágyam fejénél pihen meg?
Szép szavait a szerelemnek,
ugye, megint te suttogod?
Nem tudom, őrzőangyalom – vagy
szívtelen, álnok kísértőm vagy:
oszlasd el kétségeimet.
Félek, úgyis minden hiába,
a sors könyve mást rejteget,
s ez csak lelkem önámítása…
De hadd legyen! Életemet
reád bízom e perctől kezdve,
nem szégyellem könnyeimet,
teérted hullnak esedezve…
Magam vagyok, gondold csak el,
némán, meg nem értetten élek,
egyre tompul bennem a lélek,
úgy érzem, már pusztulni kell.
Várlak, s ha még szemembe nézel,
reményem új életre kap,
vagy tépd szét gyötrő álmomat,
válaszod legyen büntetésem…
Vége! Reszketve átfutom…
Belehalok, oly nagy e szégyen…
Maga dönt sorsomról, s tudom,
méltán bízom becsületében…
Fordította: Horváth Ferenc
Illusztráció: fh. Рудаков, Константин Иванович
Ezek is érdekelhetik!
Arvo Valton: Miniatűrök →
Lucy M. Boston: Gyerekek a Zöld Tetsziktudniból* →
Brian Evenson: A fiatalabbik testvér →
