Liszkay Zoltán: Hátam mögött észak

172 oldal
Cédrus Művészeti Alapítvány, 2023
ISBN: 978-615-6180-64-3

eredeti ár: 3300 Ft
webshop ár:
2640 Ft + 800 Ft postaköltség
Megrendelés

Ajánlás:

Liszkay Zoltán számvető-emlékiratozó hajlandósága ezúttal kisprózafüzérben ad közre kalandos történeteket – és ismeretterjesztő magyarázatokat. Az adoma, az anekdota és a memoár műfaji sajátosságait biztos érzékkel elegyítő kötet egyszerre képes korrajz és konfesszió lenni. Szerelmek, barátságok, pokoljárások és fölszabadító erdei futások emlékezete válik itt irodalommá; a Hátam mögött észak a megtalált idill dátumokkal hitelesített krónikája: privát odüsszeia, történelmi díszletek közt.

Az Esztergom és Törökország (másfelől: az ókor és a gorbacsovi világkorszak) közötti lelki-szellemi téridőben Liszkay Zoltán hiteles kalauzunk. Az indázó mondatok, a kiérlelt szövegritmus irodalmi stílje – mely gondos öniróniával kiépített analízist szolgál – rokonszenvünket és elismerésünket is kivívja. Kivált, ha hozzávesszük, hogy a humanista részvét nagy mozdulatai a nem-emberi valóságra is kiterjednek (gyönyörű passzusok értekeznek a családi életközösségben egyenjogon elvackolódó kutyákról).

Az önsorsrontás alakzatait tragikus-elégikus színezetben kedvezményező magyar irodalmi hagyományokat igen távlatosan írja felül Liszkay narrátori habitusa. A könyv a függőségek ellenszereként a test fölszabadítását népszerűsíti; az alkohol és a nikotin helyébe a sport örömét, az egészséget, azaz a teljességet ajánlja: „…ok nélküli, de nem oktalan boldogságom futás közben és után mindig égi ajándéknak tűnt, és ha valamit sajnáltam, csak azt, hogy gyenge a tollam a világ meggyőzéséhez: gyertek velem futni, felebarátok és felebarátnők, húzzatok futó- és nyúlcipőt a félelem, csüggedés és szorongás ellen, és majd ti is tapasztaljátok: nem személyválogató a legnagyobb kincsem sem; ingyen kaptam, ingyen adom nektek, csak kövessetek végre!”

Ne csak mentális és intellektuális léptékváltásra gondoljunk. Hiszen a szerző elsőrendűen a jézusi hitigazságokat fordítja le a mindennapi életgyakorlás nyelvére. Mértéket ismerően, de határtalanságokról is tudomással bírva. A kötet egyik verses meghagyása szerint: „porszemek vagyunk, / de lebegünk a fényben”.

Egy évvel debütáló prózakönyve után (János és a szamárfülű krály) a szerző elbeszéléskötettel jelentkezik. 

Ízelítőül egy a tizenkilenc novellából.

A megbocsátásról

Ezt írja a Máté evangélium (18, 21-22): Akkor Péter odament hozzá, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor vétkezhet ellenem az atyámfia úgy, hogy megbocsássak neki? Hétszer? Jézus így válaszolt: Nem azt mondom neked, hogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is.

Szent görög nyelven magyar betűkre átírva ugyanez: Tóte proszelszon o Petrosz ípen avtó: Kírie, poszákisz amartíszi isz eme o ádelfosz mu, ke afíszó avtó? Eosz eptákisz? Lei avtó o Jiszúsz: U lego szi eosz eptákisz, alla eosz evdomikondákisz eptá.

Amikor nyomasztó gondjaim közepette február elején Lukácstól (Lk 17, 3-4) ide visszalapoztam, nagyobb terjedelmű szöveget vártam, mert az a tévképzet vezérelt, hogy az idézett részlet bizonyára hosszabb, mint amire emlékszem, csak a figyelmetlenségem, a saját balgaságom következtében rövidült meg, satnyult el az idők során gyarló memóriámban. Így az újraolvasás eleinte csalódással járt, többre számítottam ugyebár. Hát ez bizony nesze semmi, fogd meg jól; valami ilyesmit gondoltam homályos berzenkedéssel. Majd személyes, jobbik szándékom ellenére alázatosnak nem mondható kérdésekkel fordultam a Jó Hír legfőbb hirdetőjéhez: Uram, neked magyarázzam, hogy a tárgyban ezer oldalakat írnak tudós pszichológusok? Te pedig egyetlen mondattal intézel el mindent, hát mit kezdjek én ezzel, miért nem mondasz többet, Uram, miért nem?

Akárcsak egyszer régen már (lásd János és a szamárfülű király), most is mindjárt megkaptam a választ: Azért nem, édes fiacskám, mert bőven elég ennyi, bocsáss meg, és kész, és a többit meglátod.

*

Megláttam. Ott ült az asztalka túlsó oldalán, csillogott a szeme, és a kép olykor-olykor elhomályosult. És megbocsátottunk egymásnak legfőbb jóváhagyással. És könnyű volt a békülés, könnyű és égbe emelő. És néhány hét múlva neki is elmondhattam végre az évekkel korábban hozzá írott versemet:

A Via Dolorosán

Együtt voltunk kegyetlenül boldogok,
a fájdalmas úton most nélkületek ballagok,
de megvan, ami nem volt, utamon az Úr vezet,
fájdalomból sarjadt, múlhatatlan szeretet.