Suhai Pál: A Faust záró kórusa és fordításai
•
„Márpedig léteznek fordítható versek.” Kenyeres Zoltán eme ikonikus állítása mögött ott a talán közkeletűbb ellenkező: „verset fordítani képtelenség.” Vannak ilyen versek, s nemcsak gondot, de kihívást is jelentenek. Persze csak akkor, ha a fordító a formahű átültetés híve, s hajlandó alávetni magát a forma, a kötött forma „rigolyáinak”. Rilke köztudomásúlag ilyen elvárásokat támasztó költő volt. Róla s a maga fordítói ars poeticájáról írja legkiválóbb hazai ismerője, Báthori Csaba a következőket: „mivel Rilke erősen formaérzékeny költő volt (értsd: rokonszenvezett a kötött formákkal), a fordítás is igyekezett megőrizni az eredeti szövegek formai adottságait. Itt-ott a fordító nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy ne közölje szövegének változatát (változatait) is, illetve néhol rövid magyarázatot fűzött az eredetihez.” (Csillagközi évek, Napkút Kiadó, 2022, 423.) Rilkével nekem is meggyűlt a bajom, s hogy épp a Báthori idézte módon, álljon itt a következő bekezdés: „Van egy szakasz a vers életében (nálam), amikor elkezd szaporodni: újabbnál újabb variánsok tolakodnak elő. Most is így vagyok ezzel. Nem mintha ez lenne a mániám, de ebben az esetben is érvényesülni látszik a zénóni apória igaza. Akhillész a leggyorsabb lábbal sem érheti utol a leglassúbb teknősbékát. Különösen, ha utóbbi ezúttal Rilke. A vers ideálja végtelenül közelíthető, de el nem érhető. Legföljebb, hogy magam is egy apóriával éljek, bekeríthető. Az alábbi variánsok mind egy viszonylag rövid vers […] eme »bekerítési« műveletének az eredményei. Olyanok, amilyenek. Mindenesetre mutatják az igyekezetet az eredeti minél tökéletesebb megközelítésére. Mint a Weöres-vers rossz tanulójának szülei, én is újabb és újabb gyerekekkel kísérleteztem.” (Vallomás sötétből, Orpheusz Kiadó, 2014, 181–182.) Ezúttal persze mindez Goethe Faustjának záró kórusára s ennek fordítási kísérleteire értendő. Az elszánásra, hogy a fordító megkísérelje a lehetetlent. Hogy a lehetetlent újabb és újabb variánsok képzésével (sőt: a múltból ide idézett s Győri Lászlónak szóló értelmező levelekkel is) legalább bekerítse. Megpróbálja bekeríteni. Ahogy is azt az alábbiak bizonyítják.
Suhai Pál
•
2015. szeptember 21.
Kedves Lacikám! Múlik a nyár, itt az idő az elejtett fonal fölvételére. Az utóbbi időben a Faust záró kórusán töröm a fejem. Nekem eddig ezt magyarul Kálnoky pompás sorai jelentették, különösen az utolsó kettő: „az Örök Asszonyi / emel magához.” Közben megismerkedtem Szabó Ferenc változatával is, mely első ránézésre a föntihez képest fantáziátlanabbnak tűnt: „az Örök Női visz / magasba fel.” Mintha amaz többet állítana. S hogy végre összevetettem őket a német eredetivel, látom ám, hogy Feri atyáé a pontosabb: „Das Ewig-Weibliche / zieht uns hinan” – ’az Örök Női húz minket fölfelé.’ Kálnoky a versforma tekintetében is nagyobb szabadságot engedett magának – a vers páratlan sorainak végigrímes megoldását két keresztrímes alakzattá lazította, ráadásul a hatodik és nyolcadik sorok hímrímeit nőrímekre cserélte. Kíváncsi lettem a vers egyéb fordításaira is, de látnom kellett mindegyik formai elégtelenségét. Az újabb változatok között sehol nem leltem pl. a páratlan sorok következetesen, szinte rigmusszerűen visszatérő szóképzését, a főnevesített melléknevek-melléknévi igenevek halmozását („Vergängliche”, „Unzulängliche”, „Unbeschreibliche”, „Ewig-Weibliche”). Az „Unzulängliche”, „Unbeschreibliche” kitételek fosztóképzős (tagadó) alakjainak megfelelőjét végképp nem. Ekkor vetemedtem arra a gondolatra, hogy (megtartva a megtartandókat) nekem is meg kellene kísértenem a lehetetlent. (Mert Goethe e „versikéje” formai kötöttségei okán – Rilke Schslußstückjéhez hasonlóan – a lefordíthatatlan versek közé tartozik.) Bele lehet ebbe törődni? Én se nem (!). Egyszerre csak elkezdtek szaporodni a különböző változatok […]. Észrevételre és nemes versengésre itt küldöm – tudom, Te sem hagyhatod szó nélkül az ilyesmit. Lenne még más mondandóm is, egyelőre azonban megtartóztatom magam. Baráti jókívánságokkal: P.
2015. szeptember 24.
Lacikám, a gép előtt ülök, hát mindjárt válaszolok is. Nagyon fontosat mondasz: semmihez ne fogjunk, amíg nem világos számunkra a mibenléte. Ha kell, a homály, mint itt a Goethéé. Elég sokat törtem én is a fejem e „versikén”, s be kell vallanom, nem sokra mentem vele. Mígnem rábukkantam valahol G. egy kitételére – még a Faust II. részének befejezése előtti időkből. Lefordítottam, küldöm is mindjárt, hátha megvilágosodsz tőle: „A valóság, isteni mivoltában, soha nem ismerhető meg közvetlenül, csak visszfényében, példázatban, szimbólumban.” S talán segít még egy Goethét értelmező Steiner-idézet is: „Az érzéki csupán hasonlat a szellemi számára.” Mindezekből egy platonista-neoplatonista felfogása kezd kikerekedni, mely a földit csak amolyan árnyékvilágnak képzeli a tulajdonképpenivel, az ideálissal szemben. A záró kórus (ha jól okoskodom) a létezőt erre az útra, az érzékiből a szellemibe (az érzékfölöttibe) történő átváltozás útjára a maga átmenetiségében helyezi. A „hier”, az „itt”, a Faust végének égre nyíló sziklás tája ráadásul a versben megjelenített átváltozás helyszíne is. Minden metamorfózisé, melynek ezek szerint még az olvasó lelkében is végbe kell mennie. Kellene. A tiédben vajon mi ment végbe, Lacikám? Ugye, majd megírod? Baráti öleléssel addig is: P.
Bábeli adósságok, Napkút Kiadó, 2016, 80–82.
•
Chorus mysticus
Alles Vergängliche
Ist nur ein Gleichnis;
Das Unzulängliche,
Hier wird’s Ereignis;
Das Unbeschreibliche,
Hier ist’s getan;
Das Ewig-Weibliche
Zieht uns hinan.
(A Faust záró kórusa)
Minden mulandó
Csak példázat;
Az elégtelen
Itt válik eseménnyé;
A kimondhatatlan
Itt megtörtént;
Az Örök Nőiség
Emel minket fel.
(Nyersfordítás)
Csak földi példakép
minden mulandó;
itt lesz a csonka ép
s megbámulandó;
mit nincs szó mondani,
itt fényt sugároz;
az Örök Asszonyi
emel magához.
(Kálnoky László)
Minden múló, a lét
csupán hasonlat,
ami csak töredék,
itt egybeforrhat.
Mit szó nem írt le még,
itt él az is,
az Örök Nőiség
az égbe visz.
(Tornai József)
Mindaz, mi elmúlik,
csak földi jelkép;
a fogyatékos itt
tökéletes szép;
a mondhatatlan is
alakra lel;
az Örök Női visz
magasba fel.
(Szabó Ferenc)
Ami tünékeny,
Csupán hasonuló.
Ami törékeny,
Itt megnyilvánuló.
Ami nem írható le még,
Itt megtörténik;
Az örök Nőiség
Vonz bennünket az égig.
(Márton László)
Mindaz, mi eltűnő,
Csupán hasonló;
A nem számottevő
Itt bőven omló;
A nem megfejthető
Itt készen áll;
Az Örök Női, ő
visz égbe már.
Mindaz, mi elmúló,
Csupán hasonlat;
A nem valósuló
Itt létbe olvad;
A le nem írható
Itt tenni mer;
Föl Örökkévaló
Női emel.
Minden, mi elmúlik,
Csupán hasonló;
Mi nem gyarapodik,
Itt rég kibomló;
Mi nem nyilatkozik,
Történni mer;
Az Örök Női hív
Mindegyre fel.
Minden időleges
Mindössze képmás;
Mi nem tökéletes,
Itt készre formáz;
Mit szó ki nem fejez,
Itt lenni tör;
Az Örök Női, ez
Visz égbe föl.
Hasonlat, puszta kép
Minden mulandó;
Mi töredék se még,
Itt maradandó,
Mire szó nem elég,
Itt lenni tör;
Az Örök Nőiség
Hív egyre föl.
Mindaz, mi átmenet,
Csupán hasonlat;
Mi semmit sem tehet,
Itt példa holnap;
Mire szó nem lehet,
Itt lenni mer;
Örök Női vezet
Az égbe fel.
Minden átmeneti
Csupán tükörkép;
A nem eredeti
Itt eleven rég;
Mit nincs szó mondani,
Itt lenni mer;
Az Örök Asszonyi
Hív egyre fel.
Mindaz, mi múlik el,
Csupán hasonlat;
Kit nem kísért siker,
Itt színpadot kap;
Mi szóra sose lel,
Itt van az is;
Az Örök Női fel,
Magasba visz.
(Suhai Pál fordításai)
Illusztráció: Egron Sellif Lundgren
Ezek is érdekelhetik!
Rainer Maria Rilke: Alkésztisz, Hetéra-sírok →
Jasminka Domaš: Utazások topográfiája (versek)* →
Thomas Möhlmann versei →
