Anna Ahmatova: Cifra bőrszíjával a férjem
Cifra bőrszíjával a férjem
Alaposan eltángált,
Várlak éjszaka lámpafénnyel
Két szárnyra tárt ablaknál.
Hajnalodik. Kis füstgomolyag
Száll a kovácsműhelynél.
Jaj nekem, siralmas fogolynak,
Hozzám megint nem jöttél.
Csak bánatot adhatok neked,
Keserű sorsot, talányt,
Az aranyszőkét szereted?
Vagy a vöröshajú lányt?
Jaj, nyögdelésem, hevületem,
Vágyam fülledt búja nyom.
És gyengéd fények terülnek el
Felbontatlan ágyamon
Fordította: Konczek József
Konczek József
Egy fordítás kapcsán
Hát, igen. Bú és gyengéd fények. Jól jellemzi ez Anna Ahmatova líráját. S még mi minden. Anna (1889-1966) bizonyára George Sand, Anton Krajnyij, vagy a mi Kaffka Margitunk – vagy éppen Nagy Lajos – lélek-testvéreként igen sokat tud a nőről, az asszonyról. (Thomas Hardy, a Goncourt testvérpár.)
Ez a verse egy szerepjáték.
A hűtlen asszony sóvárog a szeretőjéért.
A búra bizony más okai is voltak Ahmatovának. Civil személyében elszenvedője volt cári tiszt férje, Gumiljov (sztálini) megölésének, fia Gulagra űzésének, ő pedig – könyvtáros volt akkoriban – világirodalmi versantológiát fordított. Keleti költőket is.
De a versei.
Ahmatova az orosz Sappho! – mondták. (Követője az örmény Metaxe.)
Ahmatova?
Tiltották Sztálin idején. „Ez a kisasszony le-föl szaladgál a kripta és a konyha (vagy budoár?) közt” – valahogy így bélyegezte meg (az idézet nem pontos, emlékezetből írom le) Sztálin „esztétája”, Zsdanov.
Tündérvilág = Ahmatova.
(Olga Della-Vos-Kardovskaya festménye Ahmatováról)
Ez a tatár dédanyja (nagyanyja?) után felvett írói neve, Ahmatova, Ahmedov; anyakönyvi neve Gorenko – a hadihajó-mérnök ukrán (vagy orosz) apa után.
Anna többnyire egy „A”-val írta alá a papírokat. Az említett Anton Krajnyij (Merezskovszkij feleségének írói neve) olyan elszánt gyűlölője volt a bolsevikoknak, hogy azt mondta, „Még Miklós (Nyikoláj II., a cár) kötele is édesebb, mint azoknak a vörös majmoknak a véres keze.”
Anna szelídebb.
Gondolta, ő egy orosz anya, egy honleány, elment Sztálinhoz (sikerült), engedné ki a fiát a Gulágról. Sztálin meghallgatta és nem engedte ki a fiút.
Anna – várt, hallgatott, verseket írt, tanulmányt Puskinról (máig alapvető fontosnak ismeri el ezt a tanulmányt a szakma…)
Hát, ilyen volt Anna.
Fordításaimat az Új Írás, a Nagyvilág, a kárpátaljai Hét Síp, lapok, a Napút is és mások közölték.
Szerény fordításkötetem, az Ahmatova ifjú arca… a Saluton egykori kiadónál jelent meg. Sehol nem kapható, nekem egy példányom van.
A Napútnak köszönöm, hogy alkalmat nyújtott mindezek elmondására.
*
Ahmatova írásművészetéről
Abba már korán belészerettem, hogy kedveli a három szótagú rímeket. Mint a jelen közlésben is (Cifra bőrszíjával…), élvezettel törekedtem rá, hogy kövessem a fordításokban. A három szótagos rímet sokan „édesnek, bravúroskodónak” tartják.
Hm, hm!
Ahmatova kedveli. Én is. (Legalább a műfordításaimban.)
Aki orosz eredetiben is olvashatja, figyeljen fel rá, hogy a verssorainak milyen a dallamíve. Vagyis a hangok sorából kialakuló emelkedő-eső valóságos „hangkotta”.
S még valami: a szláv szógyökök pompás gazdagsága. Aztán a vers-lezáró „poén”. Egyáltalán a vers „egybefogottsága”, vagy a gondolat „elengedése”. Az ilyesmi a költői csoport – melyhez tartozott – mesterségbeli tudásának egyik jellemzője. (Mandelstam, Blok…) Sokat tanultam tőlük. Céljuk a művészetnek magas fokon való művelése volt.
Jó iskola.
Ahmatova prózája (kispróza) külön tanulmányt érdemelne. A kedves „asszonyság” gyakran „fecnikre” írt, ezeket aztán később egybefűzte. (Például a Négysorosok versfűzére.)
Na, ennyit Ahmatováról.
Szeretem.
Azóta is.
Illusztráció: Modigliani Ahmatova-skiccének felhaszn.
Ezek is érdekelhetik!
Brian Evenson: A fiatalabbik testvér →
Pablo Neruda: XCIV (»Ha meghalok, élj túl engem roppant, tiszta erővel…«) →
Alain de Botton: SZERETETHIÁNY →
