Magyar Miklós: A közhely »A kopasz énekesnő«-ben és a »Tóték«-ban
•
Hernádi Miklós megfogalmazása szerint a közhelyek „azok a megállapítások a mindennapi érintkezésben, amelyek − bármilyen konkrét szituációban hangzanak is el − teljességgel közkeletűek, nélkülözik az egyéni lelemény pecsétjét, nem tartalmaznak jóformán semmi információt a konkrét helyzetre vonatkozóan.”1 O. Nagy Gábor a Magyar szólások és közmondások című könyvében a közhely feleslegesen hosszadalmas voltára, valamint stilisztikai értéktelenségére és lapos általánosságára hívja fel a figyelmet.2 Az írók a közhelyet többnyire száműzni kívánják az irodalomból. Ismeretes Flaubert irtózása a közhelytől.
Ezzel szemben Ionesco és Örkény a közhelyre építik fel drámáikat. Ugyanakkor az elcsépelt klisék szerepe merőben más az abszurd dráma megalapítójánál, Ionescónál és a groteszk legismertebb képviselőjénél, Örkénynél.
•
A közhely A kopasz énekesnőben
„Szereplőim leggyakrabban nagyon lapos dolgokat mondanak, mert a banalitás a kommunikáció képtelenségének szimptómája. A közhelyek mögött az ember rejtőzik.” − mondja Ionesco a Jegyzetek és ellenjegyzetekben (Notes et contre-notes).3 Ugyanitt szól arról, hogy 1948-ban − mielőtt A kopasz énekesnőt megírta − nem akart drámaíró lenni, csupán angolul szeretett volna tudni: „A kopasz énekesnő az angol polgárság szatírája. A következő történt: hogy megtanuljak angolul, kilenc vagy tíz éve, vettem egy francia-angol kezdő nyelvkönyvet. Hogy megtanuljam a könyvem mondatait, lelkiismeretesen lemásoltam azokat. Figyelmesen újraolvasva a mondatokat, nem az angol nyelvet, hanem meglepő igazságokat tanultam meg: hogy például a hétnek hét napja van, hogy a padló lenn, a plafon fenn van. A harmadik leckétől kezdve két személy kerül bemutatásra, akikről még ma sem tudom, valóságos vagy kitalált szereplők voltak: Smith úr és Smithné, egy angol házaspár. Smithné közölte férjével, hogy több gyerekük van, és London környékén laknak, hogy Smithnek hívják őket, és hogy Smith úr hivatalnok, van egy szobalányuk, Mary, aki szintén angol, és hogy húsz éve barátaik Martinék, meg hogy házuk egy palota, mert „egy angol háza igazi palota.” Ionesco ekkor elhatározza, hogy megírja a színház paródiáját. A kopasz énekesnő tehát egyrészt a színház kifigurázása: „Nem gondoltam, hogy ez a darab valódi komédia lenne. Végül is csak egy darab paródiája volt, egy komédia komédiája.”4
Az 1949-ben írt színdarab a klasszikus színházban megszokott polgári otthonban kezdődik. (Ne feledjük el, hogy nemcsak a polgárság, de a hagyományos színház karikatúrája is a mű!) Az angol úr újságot olvas, az angol hölgy pedig zoknit stoppol. Hirtelen váratlan momentum zavarja meg az idillt: az angol óra tizenhetet üt. A néző ettől kezdve felkészülhet arra, hogy ami itt történni fog, az a legkevésbé sem a normális angol időtöltés lesz, helyesebben az lesz, csak ahogyan Ionescótól megszoktuk, minden felnagyítva, minden ad abszurdum túlozva. Az idő, a klasszikus színház egyik meghatározó eleme, felbomlik azzal, hogy a falióra megbolondul. Előbb tizenhetet, majd hetet, azután hármat, majd egyet sem, végül „annyit üt, amennyit akar.” Mindenesetre a faliórának sehogyan sem akaródzik úgy viselkednie, mint egy normális időjelzőnek. Sohasem üti a pontos időt, ahogyan azt Mr. Smith a leglaposabb közhelyekkel meg is jegyzi, amikor a tűzoltó parancsnok az időt kérdezi tőle: „Mrs. SMITH Nem tartunk órát a házban. A TŰZOLTÓ És a falióra? Mr. SMITH Az rosszul jár. Az ellentmondás ördöge dolgozik benne. Mindig ellenkezőképp mutatja, hány óra.”5 A falióra abszurd működésénél nem kevésbé abszurd a szereplők észjárása, viselkedése. Amikor a falióra tizenhetet üt, Mrs. Smith megjegyzi: „Nocsak, kilenc óra.”.
Rögtön a darab elején a gúny tárgyává teszi Ionesco a polgári családot. A szerzői utasítás, majd Mr. és Mrs. Smith párbeszéde csupa közhely: „Angol polgári család lakása, angol karosszékekkel. Hűvös angol este Mr. Smith angol úr, angol karosszékben, angol papucsában, angol pipáját szívja, s angol újságot olvas az angol kandalló mellett. Angol szemüveget hord, s kis ősz, angol bajuszt visel. Mellette egy másik angol karosszékben Mrs. Smith, angol hölgy, zoknit stoppol. Hosszú angol csend. Az angol falióra tizenhét angol órát üt.”6
A szereplők között kommunikáció nem létezik. Egyrészt elbeszélnek egymás mellett, a legbanálisabb közhelyeket automatikusan sorakoztatják egymás után, anélkül, hogy a legcsekélyebb figyelmet szentelnék annak, amit a másik mond. Amikor látszólag egymás szavaira válaszolnak, akkor is a leglaposabb közhelyeket pufogtatják. A nyitó kép sem más, mint közhelyek egymásutánja: „Mrs. Smith Nocsak, kilenc óra. Megettük a levest, a halat, a szalonnás krumplit meg az angol salátát. A gyerekek angol vizet ittak. Ma jól vacsoráztunk. De csak azért, mert London környékén lakunk, és a nevünk: Smith.”7
A kopasz énekesnőben a szereplők úgy használják a közhelyeket, hogy azokkal a kommunikáció alapvető szabályait rúgják fel: a logika elemi követelményeit sem tartják be. Az első elv az azonosság elve, ami azt jelenti, hogy minden létező azonos önmagával, vagyis a dolgoknak önmagukkal való azonosságát állapítja meg. Így tehát ami nem azonos önmagával, arról fogalmat sem tudunk alkotni; a dolgoknak önmagukkal való azonossága, valamint az ezt kifejező alapelv fogalomalkotásunk alapja. A kopasz énekesnőben viszont a szereplők egyazon szituációban képesek egymásnak szögesen ellentmondó dolgokat állítani. Miután Smithék megbeszélik, hogy a halott Bobby Watsonnak nem voltak gyerekei, azon tanakodnak, hogy ki fogja gondozni a gyerekeket. Van vagy nincs gyereke a halott Bobby Watsonnak? „Mrs. SMITH Szegény asszony! Szomorú dolog lehet ilyen fiatalon özvegyen maradni. Mr. SMITH Szerencsére nem voltak gyerekei. Mrs. SMITH Még csak az hiányoznék! Gyerekek! Mit kezdene velük szegény asszony? Mr. SMITH Fiatal még, újra férjhez mehet. Olyan jól fest gyászruhában! Mrs. SMITH De ki fogja gondját viselni a gyerekeknek? Hisz tudod, van egy fiuk meg egy lányuk. Hogy is hívják őket?”8
A második elv az ellentmondás elve, amely azt fejezi ki, hogy egy és ugyanazon dolog egy és ugyanazon szempontból nem lehet egyszerre azonos és nem azonos önmagával. Ez az elv lényegében az előző megfordítottja. A kopasz énekesnő szereplői ezt az elvet is minduntalan megszegik, egy párbeszéden belül. A kedd nem lehet nem azonos a keddel, a kedd, csütörtök és kedd pedig nem három alkalom: „Mrs. SMITH Micsoda nehéz pálya! De jól lehet vele keresni. Mr. SMITH Ha nincs konkurencia. Mrs. SMITH És mikor nincs? Mr. SMITH Kedden, csütörtökön és kedden. Mrs. SMITH Ugyan! Háromszor hetenként? És mit csinál ilyenkor Bobby Watson?”9 A harmadik elv a harmadik kizárásának elve, ami azt jelenti, hogy mindaz, ami van, vagy az egyik vagy a másik. Harmadik lehetőség nincs. Ha például csengetnek, mindig van valaki az ajtó előtt, ha viszont nem csengetnek, nincs ott senki. Smithék viszont arról vitatkoznak, hogy ha csengetnek, mindig van valaki az ajtó előtt, vagy soha nincs senki. A tűzoltó abszurd igazságtevése a harmadik kizárása alapelvének nyilvánvaló megsértése: „A TŰZOLTÓ Majd én egyezséget teszek maguk közt. Mind a kettejüknek igaza van, de csak részben. Ha csengetnek az ajtónál, hol van ott valaki, hol meg nincs.”10
Ionesco komédiájában a közhelyek lapossága a polgári élet laposságának, ürességének tükrei. A darab végén pedig a nyelv teljes felbomlását jelenti a szótagok és hangok kavalkádja:
„Mrs. SMITH (mozdonyt utánozva) Töf, töf, töf, töf, töf, töf, töf, töf, töf, töf, töf.
Mr. SMITH Kint sincs!
Mrs. MARTIN Senki!
Mr. MARTIN Bent sincs!
MRS. SMITH Senki!
Mr. SMITH Koc!
Mrs. MARTIN Cint!
Mr. MARTIN Sunk!
Mrs. SMITH Csak!”11
A kopasz énekesnő megjelenését a kritika az abszurd dráma születésnapjaként tartja számon.
A közhelyek a Tótékban
A közhely csakúgy, mint Ionescónál, Örkénynél is központi szerepet kap. Ugyanakkor ez a szerep merőben különbözik a Ionecónál látottaktól. Ez Örkény nyilatkozatából is kiviláglik: „mihelyst én egy közhelymondatot szituációba helyezek, abban a pillanatban az a mondat szikrázik, élni kezd, hatni tud, jelent valamit, mond valamit. A tréfa kedvéért adok egy példát. Az, hogy Hogy vagy − az minálunk már úgyszólván semmit nem jelent. Annyi értéke van a társaságában, mint az angolban a How do you do? A Jó napot helyettesítője. Tehát a Hogy vagy? teljesen elvesztette azt jelentését, amelyben én egy embertársam hogylétéről, állapotáról, hangulatáról, egészségéről érdeklődöm. Ám ezt a Hogy vagy-ot képzeljük el egy színpadon, egy olyan színpadon, ahol egy asszony ül, aki megcsalja a férjét, a férj a csalásra rájött, teljesen közhely ez a szituáció, ahogy így fölvázolom − a férj jön, a háta mögött tart egy pisztolyt, és azt mondja a feleségének: Hogy drágám?… Hát ez a Hogy vagy? egy perccel a pisztolylövés előtt, ugye, egészen másképp hangzik, mint ahogy ezt mindennap tízszer vagy hússzor adjuk? (…) Hadd mondjak − most már nem a tréfa, hanem a komoly bizonyítás kedvéért − még egy-két példát. Írtam egy szerelmes verset a felségemhez, melynek még a címe is ez: Csupa közhely. És írtam egy tragikomédiát, a Tóték-at, mely az első szótól az utolsóig közhelyek egymásutánja. Sőt még a drámát befejező, a katarzist előidéző mondat is így hangzik: „MARISKA: Fiam! Fiam! Egyetlen, kicsi kisfiam!”12
Az Örkény által említett vers feleségéhez, Radnóti Zsuzsához szól:
„Csupa közhely
Zsuzsának
Két test, egy lélek
Nem tudok nélküled élni
Ha távol vagy, veled időznek gondolataim
Pedig ki hitte volna
Mi rejtőzik az idő méhében
Nem lehet azt kiszámítani
Mert csak a vak szerencse műve
Rég volt, talán igaz se volt
Hogy egymást kézen fogva
Egymásnak vállat vetve
Nekivágtunk a meredeknek
Szembenézve az élet viharaival
Pedig csak most jön a neheze
Mert nincs pardon
A természet törvényei ellen
Télen mindent belep a hó
Tavasszal kirügyeznek a fák
Ősszel elhullatják lombjukat
És akkor nincs tovább
Múlik az idő
Rövid az élet
Minden perc drága
Egyszer értünk is eljön a halál
Ahonnan még nem tért meg utazó
És nincs ellene orvosság a kertben
De ha majd becsapja utánunk az ajtót
Akkor sem áll meg a világ
Jönnek majd utánunk mások
Ahány csöpp van a tengerben, annyian
Élik a maguk életét
Míg csak rajtuk is át nem fut a hideg
Földbe nem gyökerezik a lábuk
S tanácstalanul néznek vissza ránk
Mintha elvesztettek volna valamit.”
Mintha elvesztettek volna valamit.
Örkény a közhelyekre, ezekre a „lapos általánosságokra” építi fel nemcsak a Tótékat, de a Macskajátékot, és az Egyperceseket is. Tót kálváriája és a felesleges gyilkosság Örkény tragikomédiájában eredeti megfogalmazásban, mondhatnánk Örkény-találmány formájában jelenik meg. A közhelyek itt az írótól jól ismert groteszk fő hordozói. A közhelyek irodalmi alkalmazásának lehetőségére Hemingway olvasása közben jön rá az író. Örkényt megfogja Hemingway stílusa: „Hemingway példáját követve, de nem is annyira prózai írásaimban, mint inkább színdarabjaimban megpróbáltam helyet keresni a közhelyeknek, amiben a színpad szövetségesemmé vált, hiszen ott minden kimondott szó: tett, akció vagy legalábbis mozgás.”13
Örkény az irodalom rangjára emelte a közhelyeket. Két okból is alkalmas számára: a közhely az irónia, következésképpen Örkény groteszk humorának eszköze, másrészt a rövid, tömör kifejezést keresi, ahogyan erről az egypercesek tanúságot tesznek. Örkény közhelyei nem attól különlegesek, hogy − csakúgy, mint az általa említett Hemingwaynél − a mű elejétől a végéig ott vannak a műben, nem is csak attól, hogy nála is kivételes helyzetekben hangzanak el, hanem attól, hogy ezzel megteremtette a groteszknek csak általa képviselt műfaját, ahol a közhely a tragikum és komikum ötvözetévé válik.
Az alábbi részlet akár Ionesco drámáiba is beillene. Semmitmondó kérdések, semmitmondó válaszok. Csupa lapos közhely. Ám ez a beszélgetés attól ilyen lapos, mert az őrnagy végtelenül unatkozik, Tót pedig ügyel arra, hogy meg ne sértse vendégét. Maga a párbeszéd pedig előkészíti a dobozolás megkezdését:
„ŐRNAGY Hát mi újság, kedves Tót?
TÓT (összerezzen) Semmi különös, mélyen tisztelt őrnagy úr.
ŐRNAGY Hogy érzi magát?
TÓT Köszönöm, jól.
ŐRNAGY Szerencsés természete van… Csak nem történt valami?
TÓT Nem történt semmi.
ŐRNAGY De hiszen fölállt.
TÓT Ja, igaz, (leül) Elfelejtettem leülni.
ŐRNAGY Még mindig olyan jól érzi magát?
TÓT Nincs okom panaszra, mélyen tisztelt őrnagy úr.
ŐRNAGY És mitől érzi olyan jól magát?
TÓT (töprengve) Hogy mitől? Csak úgy.
(Kínos csönd. Az őrnagy maga elé néz, aztán újra Tótra tekint.)
ŐRNAGY És mondja. Minden este itt szokott ülni?
TÓT Hát majdnem, mélyen tisztelt őrnagy úr.
ŐRNAGY És voltaképpen mit csinál itt?
TÓT Csak levegőzök.
ŐRNAGY Más semmit?…
ŐRNAGY (elnyomva belső remegését) Kedves Tót, én csak egy kérdést teszek föl. Nem hiányzik magának valami?”14
A dialógusokban a közhelyek az örkényi groteszk megfogalmazása szerint a feje tetejére állítanak egy szituációt, és attól kezdve a párbeszéd úgy zajlik, mintha egy „normális” esemény körülményei között történne. Az egyik jelenetben Tót és az Őrnagy a budiban van, de úgy beszélgetnek, mintha egy kellemes kocsmai környezetben lennének. Ettől lesz a közhely a groteszk humor forrásává:
„ŐRNAGY Hát mit csinál itt?
TÓT Semmit.
ŐRNAGY Lárifári… Akkor meg minek bezárkózni?
TÓT Mélyen tisztelt őrnagy úr, esküszöm, hogy napok óta nem jutott az eszembe semmi.
ŐRNAGY Nem gondolkozik?
TÓT Szó sincs róla! Én csak elülök itt, mert nem háborgat senki, zümmögnek a bogarak, és ha beriglizem az ajtót, mintha szegény jó anyám ringatna a karján”.
ŐRNAGY (hirtelen megenyhül) Hát miért nem szól? És miért udvariaskodik? Parancsoljon, kérem, foglaljon helyet… Sőt, mondok valamit. Mi most szépen megkérjük a kedves kislányát, hogy szaladjon át ide a volt Klein-féle sörkertbe két üveg jégbe hűtött sörért.”15
Míg Ionesco – csakúgy, mint valamennyi abszurd drámaíró − a teljes kilátástalansággal küzdő, semmibe hulló ember életérzését fejezi ki valamennyi írói eszközével, így a közhellyel is, Örkény hősei – az író szavaival élve – a „reménytelen helyzetek szorításában is változtatni akarnak életükön.” Ezt a küzdelmet szolgálják Örkénynél a közhelyek is.
Jegyzetek
1. Hernádi Miklós, Közhelyszótár. Budapest, Gondolat Kiadó, 1995. 12.
2. Vö. O. Nagy Gábor, Magyar Szólások és közmondások. Budapest, Gondolat Könyvkiadó, 1976. 18-19.
3. Eugène Ionesco, Notes et contre-notes. Paris, Gallimard, 1966
4. Uo. 243-244.
5. Eugène Ionesco, A kopasz énekesnő. Fordította Gera György, Budapest, Európa Könyvkiadó, 1998. 80.
6. Uo. 7.
7. Uo. 51.
8. Uo. 55.
9. Uo. 56.
10. Uo. 72.
11. Uo. 87.
12. Örkény István, Párbeszéd a groteszkről. Budapest, Szépirodalmi könyvkiadó, 1986, 136-137.
13. Uo. 285.
14. Örkény István, Tóték. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1986. 37.
15. Uo. 89.
Illusztráció: Két portré
Ezek is érdekelhetik!
Turai Laura: A „figyelem iskolája” Pilinszky János és Simone Weil írásainak tükrében, Pilinszky lírájában →
Tasnádi Edit: A 100 éves török novella Magyarországon →
Mezey László Miklós: A FELVIDÉKI NEMZETISÉGI SORSREGÉNY ÉS VÁLTOZATAI →
