Pierre Emmanuel: Péter a tengeren
•
Vani Pierre Emmanuel-portréja (Fotó: Jacques Gomot)
Németh István Péter
Vallomás az első, majd a második műfordításomról…
Most, 2023 nyarán, a műfordítói mesterségről tűnődöm, s arról is, hogy mondhatom-e magamat műfordítónak? A verses műfordítások titkai közé tanárok és olvasmányok kalauzoltak, köztük igazi műfordítók – akik maguk is jó költők voltak – valamint bilingvis könyvkiadások.
A legtöbbet Lator Lászlótól, Rába Györgytől, Kálnoky Lászlótól, Keresztury Dezsőtől és Rónay Lászlótól tanultam, velük még a Ménesi úti kollégium folyosóin, vagy ott író-olvasó találkozókon személyesen is találkozhattam, ám az előttük járó klasszikusok munkáit szintén sokat forgattam: Babits és Kosztolányi különböző fordításeszményei is alakították kísérleteimet.
Kezdetben csak a Buch der Lieder nyolcsorosait igyekeztem visszaadni magyarul, hiszen Petőfi is azokkal a darabokkal kezdte pályáját Pápán, s Babits Mihály ugyanúgy ezeket a dalokat javasolta fiatalabb költőbarátainak műfordítói gyakorlatok gyanánt. Tanultam Tandori Dezsőtől, Fodor Andrástól, Rab Zsuzsától, később a Rilke-költemények igézetében Tellér Gyulától, Nemes Nagy Ágnestől, Csorba Győzőtől és Szabó Edétől. Meghatározó élményem volt Farkasfalvy Dénes O. CIST., Kányádi Sándor és Kerék Imre Rilke-kötete, amelyekben a német eredeti szövegek is szerepeltek.
Francia-magyar szakos édesapám, ha négyévente Párizsba, Grenoble-ba vagy Dijonba ment (mehetett) nyári továbbképzésre, mindig hozott onnan nekem az ottani kortárs líra kiadványaiból. Éveken át Pierre Emmanuel költészete foglalkoztatott, 1984-ben csak a Vigilia hasábjairól értesültem a költő halálhíréről.
1979 szeptemberében a Múzeum körúti antikváriumban találtam Emmanueltől az első kötetet, egy válogatást tőle a Poètes d’ aujourd’ hui sorozatban. 1980 nyarán – Heine után milyen istenkísértés – megpróbálkoztam a fordításukkal. Keservesen néztem kudarcaimra, amelyeket ugyan megmutattam Keresztury Dezsőnek, aki éppen a vidékünkön, Balatonfüred szívkórházában feküdt: erősödött, írt, levelezett. Nem mertem személyesen zavarkolódni, de nevelt lánya, Hajdú Margit Zsuzsanna hozta nekem a válaszát – amelyben több mindent dicsért a dolgaim közül –, ám Pierre Emmanuel verseinek tolmácsolására még nem tartott érettnek. Igaza volt, hiszen az Évangéliaire darabjait – mint akusztikai építményeket – nem tudtam visszaadni anyanyelvemen, s az értelmezésükkel is volt – joggal – némi baja.
„Féltve őrzöm a polcomon azt az Évangéliaire-t…”
Szerencsémre, az Eötvös Collegiumban Reisinger János jól ismerte Emmanuel költészetét, hiszen kiváló filosz, francia szakos, no meg Pilinszky János bizalmas barátja is volt. (Miképpen Pilinszky pedig Pierre Emmanuelnek.) Reisinger János rendszeresen segítette Gyergyai Albert professzort, fölvágta neki a tüzelőfáját, s méltó szellemi társa, tanítványa volt a kiváló írónak, irodalomtörténésznek és műfordítónak. Féltve őrzöm a polcomon azt az Évangéliaire-t, aminek példányát Emmanuel Gyergyai Albertnek dedikálta, amit János adott nekem.
Ebből az Evangéliumoskönyv-ből kezdtük el édesapámmal a verseket fordítani – s igen lassan készültem el egy-egy darabbal, de így volt Gömöri György is a Paszternak-versek magyarításával. A költeményeket Pierre Emmanuel esetében sem lehetett „kivattázni”, átkölteni, szinte – akár az idős Babits – szavanként lehetett csak visszaadni. Ráadásul ezeket a darabokat előttem nem csinálták meg a költőink, bár Jékely, Rába György, Rónay György, Illyés Gyula, Tímár György, Nemes Nagy Ágnes, Franyó Zoltán, Bárdos László, Szabó Ferenc SJ fordítottak szép számmal Emmanuel-költeményeket.
Illyés és Pierre Emmanuel
Az 1980/1881-es tanévben Reisenger Jánoshoz járhattam korrepetálódni Pierre Emmanuel verseiből. A költemények szenzusát, azoknak az Újszövetség üzeneteihez való hűségét értette meg velem, azt, amelyről Rónay György írta, hogy így próbálja meg a költő kivezetni az eltévedt modern emberiséget a lélek labirintusából.
Először a Péter a tengeren című vers végkicsengésére találtam megoldást, aztán azt a Magnificat című szonettet sikerült visszhangoznom, amely Vasadi Péterre is hatással volt.
(Utóbbi fordításom a Diakóniában látott napvilágot, miképpen a Vigiliában is: Reisinger János fordításainak társaságában.)
Ám – kétségtelen – a Péter a tengeren volt az első publikációm, amely folyóiratban jelent meg. Mindenképpen mérföldkő az életemben, hiszen másodéves bölcsész voltam, s csak költő szeretett volna lenni. Soha nem voltam se író, se irodalomtörténész a státuszaim, munkahelyeim szerint. Műfordító még kevésbé. Ám ha valaki egyszer Németh István Péter verses műfordításait egybeszedi, adhatná címül akár ezt is: Péter a tengeren. Második keresztnevem és a cím első szava ugyanaz lenne.
A műfordítás sokak szerint elsődleges költői tevékenység. Hadd ne kommentáljam e tételmondatot, amit 20 esztendősen – szemben a való világgal – magamra vettem. Alaptalan hősködés volt részemről? Meglehet. A világirodalomból több száz versnek készítettem el a magyar változatát. S ez volt az első, Pierre Emmanuel költeménye.
•
Pierre Emmanuel
Péter a tengeren
Ki igazán hisz
A végtelen víz
Barázdáin is megtartja azt
Bizton jár földjén akár a paraszt
Ki nem repülhet
Nem is merülhet
Kinek talpára tenger úgy tapad
Mint mezőkön menvén a dús agyag
Lábujjait sarkát
Hullám ha húzza
Mélyén sem süllyed alább
Soha a súlya
Fordította: Németh István Péter
Illusztráció: ~Evangéliaire
Ezek is érdekelhetik!
Pablo Neruda: XCIV (»Ha meghalok, élj túl engem roppant, tiszta erővel…«) →
Alain de Botton: SZERETETHIÁNY →
Giuseppe Ungaretti: Reggel (Búzás Huba felvezetőjével, fordításában) →
