Ircsik Vilmos: Csupa legendák és jelek
Kilián László: A vas mítosza (Napkút Kiadó, Budapest, 2020)
Kilián László stílszerűen fogalmazva nagy fába vágta fejszéjét: 2017-ben jelent meg monumentális trilógiájának első része, A fa mítosza, ezt követte 2020-ban A vas mítosza és a szójátéknál maradva Az idő mítoszának megjelenése remélhetőleg már csak idő, no meg munka kérdése.
A teremtéstörténetnek is felfogható A fa mítosza, a mezők istenével, Pánnal a középpontban azt a mitikus aranykort idézi fel, amikor a természetben élő ember közvetlenül jutott hozzá a magasabb rendű tudás forrásához, mert élményei, élettapasztalatai ekkor még lényegesen intenzívebbek és mélyebbek, az őt körülvevő világ pedig lenyűgözőbb és rejtelmesebb volt, mint a később egyre racionálisabbá váló korokban. Azaz a vaskorokban. Igen, így többesszámban, hiszen az ősi összhang elvesztését követő vaskor a civilizáció különböző fázisain átívelve tulajdonképpen az aktuális jelenben is tart, és nyilván a jövőben is folytatódik.
A Vas mítosza, akárcsak az első kötet, tizenkét fejezetből áll: A hős, Munka, Falu, Város, Tallér, Politika, Birodalom, Törvény, Háború, Nő, Eszmény. A címek önmagukért beszélnek, hiszen tartalmazzák a fent említett civilizációs fázisok legfontosabb mozgatórugóit, az emberi közösségek változó formáit, a pénzt, a hatalmat, a kultúrát, férfi és nő viszonyát és így tovább. A mű főszereplője a brit mitológiából vett Uther, teljes nevén Uther Pendragon. a Kerek asztal lovagrend állítólagos megalapítója, Arthur király apja, a trilógia viszonylatában pedig Pán ellenlábasa. Jól érthető okokból a szerzőt nem Uther élete foglalkoztatja, arra csak sejtelmes utalásokat tesz és sokkal inkább személyének jelképes szerepét domborítja ki. A főszereplő mellett a mindkét könyvben azonos tizenkét fejezet is mitikus, hiszen a számmisztikában a tizenkettő az egyik leggazdagabb jelentéstartalommal bír. A mi esetünkben nyilvánvalóan az állatövek tizenkét csillagképére utal, amit a minden fejezet élén refrénszerűen visszatérő mottóban Niomé ezoterikus alakja bizonyít. A fa mítoszában ez a mottó így hangzik: A törvény én vagyok, a törvényt én hozom, holott te, Niomé: te vagy az, aki foganatosítod – A vas mítoszában pedig: Vasat adtam Nioménak: Pengéből hősi liliomot. Ehhez még hozzá kell tenni, hogy A vas mítoszában népdaltöredékekkel, (Felnyergelem aranyszőrű lovamat, lerúgatom véle a csillagokat) mitikus népmesei elemekkel (rézszérű, ezüstrét, aranyszérű) a magyar népi mitológia is felsejlik.
Ilyen jegyek alapján nyugodtan és bízvást megállapíthatjuk, hogy A vas mítosza az úgynevezett fantasy-irodalom műfajába sorolható, amely a kezdeti vadhajtások után mára már réges-rég polgárjogot nyert a szépirodalomban. Ehhez nagyban hozzájárultak olyan szerzők, mint az angol John Tolkien, akinek a mítoszok hiányában A Gyűrűk Urával sikerült megteremtenie egy retrospektív angol mitológiát. Munkásságához forrásul szolgáltak többek között a Kalevala, a kelta, germán és skandináv mítoszok vagy az alliteráló, betűrímes sorokból álló óangol elbeszélő költemény, a Beowulf. Ezen a mitikus alapon jött létre tehát a fantasy-műfaj, amelynek jellemzői A fa mítoszában és A vas mítoszában is félreismerhetetlenül kimutathatók. És nemcsak a mitikus témaválasztásban, hanem a stilisztikai eszközökben, nevezetesen a betűrímben is. E tekinteteben is joggal hivatkozhatunk magyar előzményekre, hiszen a múlt ködébe vesző, elhomályosult eredetű, alliteráló szólásaink, mint például a Vasárnap, vasra verik apádat – kultúrtörténeti emlékeket őriznek, az idézett példában a vasárnapi törvénykezést.
A mai lírában gyakran a gyenge költők mentsvárának számító alliteráció a középkori kelta, skandináv és germán epikus irodalom fontos szövegalkotó eszköze volt. Szerepet játszott a cselekmény hordozásában, pótolta a beszélt nyelvet, nyomatékot adott egyes szavaknak és a vers világába emelte az epika, a regény ily módon stilizált prózai szövegét. Ezért is tanácsos esetünkben megkülönböztetésül betűrímről beszélni.
Ez az ősi alakzat, illetve a vele rokon tőismétlés feltűnő módon uralja Kilián László műveit is, de nem holmi hangtani mutatványként, hanem a fent felsoroltaknak megfelelően a mondanivalót nyomatékosítva, a cselekményt, a beszélt nyelvet imitálva, a próza és a vers közötti lebegést megteremtve. Illusztrációként lássunk néhány szemléletes példát sokrétű funkciójára A vas mítoszából!
Néha elbeszélő jelleget lehet fedezni fel benne: Aki cselez, az csen. A cselező csal. Finta. Csalafinta. (a Hős című fejezetből) Itt nyilván az intrikáról van szó.
Vasra vert vasával (Hős) – itt pedig a fent már említett magyar kultúrtörténeti háttérrel a rabságról.
Vöröslő vérrel veszti hibáit – ez természetesen az önfeláldozás elbeszélése.
A kasza – széna, kéve, szalma szerzője – ez egy munkafolyamat megszemélyesített leírása a munkáról szóló fejezetben.
Villám vidít csiklót (a Hős) – ez meg erotika.
A virtus a vas betűrím (Hős) a bátorság metaforája, a kipányváz pányvája tőismétlés (Hős) nyomatékosító megszemélyesítés, a félelem foglya (Hős) metaforába tömörített lélektani elemzés.
Éppen ezért, ha akár A fa mítoszát, akár A vas mítoszát olvasva valaki hiányolja a fordulatos cselekményt, gondoljon arra, hogy a vers világába emelt regénnyel van dolga, márpedig a versben nincs történet, nincs cselekmény. Legfeljebb üzenet van. Ezt az üzenetet fogalmazzák meg A vas mítoszában az Epilógus befejező mondatai –
„Pán meghalt. Mégis kísért minduntalan. Habár tudjuk, haragszik. Bizonyítja akárhányszor, mikor szálkával sebez. Gyűl a szúrt seb, de mire felfakad, látszik, ránk csak Uther vétkei háramlanak vissza.” (…. )
– és sejtelmesen utalnak az eljövendő harmadik részre. természetesen egy betűrímmel nyomatékosítva:
„Esteledik a vas mítoszában. Már a reggel is meghaladva: az idő mítosza köszönt ránk.
Az idő mítoszában Mizar. Mizar, az igézetes ígéret.”
Illusztráció: Könyvméltató
Ezek is érdekelhetik!
Lajtos Nóra: Tunikák alatt s felett a szépség →
Németh Léna: A szelek fogságában →
Turai Kamil: Már hazai lépcsőket járván →
