Ludvigh Károly: Mandala (versek)
•
Mandala (négyen beszélgetnek)
Ó, nekem a szerelem a létező legszentebb dolog a világon.
Megérinteni az érinthetetlent, karolni az átkarolhatatlant,
elnyúlni a végtelenben s visszatérni önmagam végességébe.
Nekem a szerelem lebegés hegyek sokmillió tonnányi súlya alatt, lágy áttörés.
Elektronként keringeni egy atommag körül, nem tudni hol vagyok,
s mint testetlen valószínűség táncolni végtelen kicsinységként a végtelen nagyság ölén.
Nekem a szerelem víz alatti lét. Rája szárnya, mely önmozgásával a rája mozgását adja.
Áttetsző medúza-palást nedves lüktetése. Áramlat, mely áramlatokat foglal magába és egyesít: más áramlatokba sugárzik, s benne millió áramlat útja kereszteződik.
Nekem pedig a szerelem a lombok suhogása, a rezgő levelek tompa csilingelése.
Verébcsapat féktelen zsivajgása és a hirtelen beálló halálos, néma csend,
mikor a nyílvessző röptű karvaly nesztelen suhanással bevág az ágak sátorába.
Istenes vers
Létrám összetörtétek, lelkem árnyalakjai.
De hiába minden fáradozásotok.
Én már az összetört létrában is őt látom.
Nekem az összetört létra is lépcsőfok,
Hiszen az összetört létra ő maga.
Minden, ami ép és minden, ami összetört, feléje visz.
Illusztráció: Mandala (a British Museum gyűjteményéből)
Ezek is érdekelhetik!
Toldalagi Pál: Csöndes éj →
Baka Györgyi: Áldott születés →
Devecsery László: KARÁCSONYI KÖNYÖRGÉS (versek) →
