Pintér Ferenc: Az emberi zarándoklat (rendhagyó haibun)
•
Egy levél egyszer
hullik alá. Levéllét
és hullás örök.
A CÉLRÓL
A Fensőbbnek („Istennek”) nincs olyan formája, amit észlelni tudnánk.
Ha volna, akkor nem ő (nem az) volna a Fensőbb (az „Isten”).
Minden istenforma, amit egyáltalán elgondolni képesek vagyunk, csak úgy viszonyul a Fensőbbhöz, ahogyan a leírt szó: „ember” viszonyul egy élő, hús-vér emberhez. Minden ilyesmi csak térképjel lehet, mely hozzá vezet, de nem ő maga.
Ezért, ha a Fensőbb jelen van bennünk, nem gondolatban, nem észleletben, nem érzelemben, nem képzeletben vagy hangulatban, nem álomban vagy ébrenlétben van jelen. Inkább mindezek között, mindezek mögött, mindezeket átsugárzóan.
Egy hinduista példa szerint a Fensőbb úgy ragyogja be mindezeket, ahogyan a sokszínű templomablakot átvilágítja a fény. Az ablak maga látszik ragyogni, pedig világossága máshonnan érkezik, egyetlen színével sem azonos, és mérhetetlenül több minden színénél.
Amit ember érzékelni és felfogni tud, az szükségképpen töredék, és relatív természetű.
A Fensőbb viszont teljes és abszolút.
Az emberi zarándoklat célja a töredékes és relatív (azaz a hétköznapi élet) szférájából a teljes és abszolút (azaz a Fensőbb) szférájába való átlépés.
A zarándoklatban való haladásnak a hétköznapi életre tisztító, felfelé emelő, bölcsességgel telítő hatása van, akkor is, ha nem sikerül még halandó életünkben elérni a célt.
Földi nevedet
bár egyiket sem hittem,
tudlak Teremtő.
A ZARÁNDOKRÓL
Minden ember szükségképpen zarándok.
A hétköznapi élet törvényei is a Fensőbb által alkotott törvények, ezért miközben világi céljainkat véljük követni, sikerek, bukások, szerencse és csapások közepette óhatatlanul járjuk a zarándoklat útját.
A hétköznapi életnek is van bizonyos állandó sodrása, mely a zarándoklat útján előre terel, és nehézségeink szaporodnak, ha e sodrás ellen próbálunk mozogni.
Az igazi bölcsesség a zarándoklat céljának felismerése, és az út tudatos vállalása, belátva annak egyszerre örvendetes és szükségszerű voltát.
Bölcs az, aki a zarándoklat útján az átlagembert jelentősen megelőzve előre haladt, ezért gondolkodása a lényeg irányába egyszerűsödött.
A bölcs még nem beérkezett, csak előrébb jár az úton.
A bölcs magatartása természetszerűen olyan, hogy a környezetét felfelé emelje, azaz elősegítse a körülötte élők elindulását vagy gyorsabb haladását a Fensőbb felé.
A vágytól gyötört bölcs nem azért imádkozik, hogy a Fensőbb segítsen a vágyát teljesíteni. Azért imádkozik, hogy az imában átélhesse a kapcsolatát a Fensőbbel, és ennek fényében át tudja érezni, hogy a vágya értelmetlen.
A félelemtől gyötört bölcs nem azért imádkozik, hogy a Fensőbb megszabadítsa a veszedelemtől. Azért imádkozik, hogy az imában átélhesse a kapcsolatát a Fensőbbel, és ennek fényében át tudja érezni, hogy a félelme értelmetlen.
A bölcs imája
egységbe visszatérés,
sohasem kérés.
AZ ÚTRÓL
Korszakoktól, földrajzi helytől, kultúrától és egyéb szellemi behatároltságoktól függ, hogy adott helyen és időben a töredékes emberi észleletek és gondolatok közül mi vezetheti az embert a Fensőbb felé.
Ezért lehetséges, hogy Jézus, Mózes, Mohamed…stb. tanításai, ha látszólag sok helyütt ellentmondásban is állnak, a lényegüket tekintve talán mind egyaránt érvényesek.
Ezért lehet, hogy például a védánta szellemi tanításokban elmélyedve is közelebb kerülhetünk Jézus megértéséhez. Mert különböző korok és vidékek igaz tanításai olyanok, mint a körben elhelyezett, és hegyüknél összeillesztett nyílvesszők. Kezdetük távol van egymástól, és irányuk is más, de végpontjuk ugyanott van: a Fensőbben.
A Fensőbbet látszólag el nem fogadó Buddha talán nem is azért zárja ki látványosan az Istent és a lelket a rendszeréből, mert valóban nemlétezőnek gondolja ezeket. Talán csak azért tesz így, mert nem hiszi, hogy a töredékes és relatív lét nyelvén bármit érdemes lenne mondani az abszolút és teljes lét szférájáról. Meglehet, hogy szerinte minden ilyen próbálkozás csak tévutakra vezeti a zarándokot, ezért ő arra koncentrál, ami a töredékes létből kivezethet.
Minél jobban elmélyedsz egy igaz tanításban, annál könnyebben megérted a többi igaz tanítást is.
A bölcs érzékeli az igaz tanítások eredeti tartalmát, mely átviláglik mindazon, amit az évszázadok során világi hatalmak világi célok miatt változtattak meg ezekben a tanításokban.
Minden dolog mélyebb lényegének megismerése a Fensőbb felé vezet, hiszen végső soron minden dolog teremtett, azaz magán viseli a Fensőbb működésének nyomait.
Nem lehetetlen, hogy nem csak a számodra közvetített, hanem még az általad elképzelt bármilyen istenforma is el tud vezetni a célhoz („meg tud váltani”) téged, ha ténylegesen a Fensőbbtől származó hatásból ihletődik.
A Fensőbbtől származó hatások annyiban érnek el téged, amennyiben nyitottá tudsz válni feléjük. Ezt úgy is mondják: annyi lesz osztályrészed a kegyelemből, amennyire méltóvá tudtál válni a kegyelemre.
A kegyelemre méltóság legfőbb mértékei a zarándoklatban való törekvés erélye és őszintesége.
Ami a törekvés erélyét és őszinteségét leginkább fokozni képes, az a halál árnyéka.
Az őszintén és eréllyel törekvőt valószínűleg megtalálja és segíti valamelyik igaz tanítás is.
Ahogyan az ember biológiai testén ott a köldök, mely őrzi annak bizonyságát, hogy a test az anyatestből fejlődött, úgy az ember mindennapi gondolatiságának súlypontjában is ott a léleknek, magasabb tudatnak…stb. nevezett valami, mely ezt a gondolatiságot élettel világítja be.
Ennek a benső, alanyi súlypontnak a tényleges felismerése azonnal összekapcsol a Fensőbbel. Itt a zarándok céljához ér.
Ez a megérkezés pillanata, melyben minden, ami töredékes és relatív, teljesen elveszíti a jelentőségét.
Ez a megérkezés az emberi létezés csúcsteljesítménye és csúcsélménye.
Bolondság mindennapi örömeinket féltve vonakodni a zarándoklat beteljesítésétől. Hiszen ezek mérhetetlenül parányi részei csupán annak a végtelenül hatalmas egésznek, mellyel céljához érve eggyé válik a zarándok.
Hallgat halandó
hangod. Hullámaként a
tengert morajlod.
Illusztráció: 水墨画
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: der erste schnee das land befiel →
Takács Gergő: Csendes Viharok Tengerén →
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
