Füzesi Magda: Önszócikk
•
Füzesi Magda 1952-ben született az akkor a Szovjetunió kötelékében tengődő kárpátaljai Nagybereg településen. A nyolcszáz esztendőre visszatekintő község, a történelmi Bereg megye egykori központja napjainkban mintegy háromezer lelket számlál. A kilencven százalékban magyarlakta református település szép, XIV. századi templommal büszkélkedhet.
Édesapját, Füzesi Bertalant 1944 novemberében tizenkilenc évesen a szovjet „felszabadítók” elvitték háromnapos munkára, úgynevezett „malenykij robot”-ra, amiből három esztendő lett. Fogolytársaival a fagyott földből is kikaparták a marharépát, hogy életben maradjanak. Isten hazasegítette. Édesanyja, Nagy Vilma élte a falusi lányok hétköznapi életét, a család földjein gazdálkodott. Nem sokáig, mert a kolhozalapítók 1949-ben minden jószágot és mezőgazdasági felszerelést elvittek a közösbe. Így lettek jó eszű, olvasni nagyon szerető szülei egész életükre a kolhoz rabjai. A majdani költő is hamar megtapasztalta a paraszti élet fáradalmait. Dologidőben 10–12 évesen, hazajővén az iskolából, cédula várta az asztalon: „Etesd meg a disznót, és gyere utánunk a Hármas hídhoz kapálni”.
1969-ben érettségizett a Nagyberegi Középiskolában. Itt adták közre az irodalmi faliújságban első kis négysorosát tizenegy éves korában. Első verse 1967-ben jelent meg a beregszászi járási újságban, azóta folyamatosan publikál.
A sikertelen egyetemi felvételit követően a járási nyomdába került inasnak, majd hat év tördelői munka után 1975-ben meghívták a járási lapnál megüresedett korrektori helyre. Ekkor már az Ungvári Állami Egyetem magyar szakos diákja volt, levelező úton szerzett diplomát 1981-ben, elsőként a családban. A járási újságnál is végigjárta a „szamárlétrát”: volt korrektor, tudósító, rovatvezető, főszerkesztő-helyettes, a kétnyelvű újság (magyar és ukrán) magyar kiadásának felelős szerkesztője, főszerkesztő, majd 2005-ig, nyugdíjba vonulásáig a magyar kiadás felelős szerkesztője. 2003-ban újságírói tevékenységéért Táncsics-díjjal tüntették ki.
Könyv alakban először 1972-ben jelentek meg írásai „A várakozás legszebb reggelén” című antológiában. Ebben az évben, húszévesen kötött házasságot Mester Elemérrel, a minden iránt érdeklődő nagyberegi elektrotechnikussal, aki levelező úton elvégezte az egyetemet, villamosmérnök, később tervezőmérnök lett. 2001-ben férje fiatalon elhunyt. Egyetlen gyermekük, Magdi, akiről a költő azt vallja, „legszebb műve bőrbe kötve”, 1973-ban született.
Az utóbbi néhány évben az alkotó „Kárpát-medence lakó” lett. Megözvegyülvén egyedül maradt. Nyugdíjba vonulása után lánya családjához költözött Budapestre, aki Elbe István kolozsvári fiatalember személyében találta meg a társát több mint két évtizeddel ezelőtt. Jelenleg a Pest megyei Sülysápon élnek két lányukkal, Hajnalkával és Orsolyával. Füzesi Magda nem sok évet töltött a magyar fővárosban: a kolozsvári Vallasek István fizikussal kötött házasság ajándékaként a Kincses város vonzásába került. Ez a körforgás szédítőnek tűnhet, különösen, hogy 2005-től 2015 nyaráig a budapesti székhelyű Kárpátaljai Hírmondónak, a Kárpátaljai Szövetség folyóiratának a főszerkesztője volt. Erdélyt az utóbbi néhány évben ismerte meg, a felfedezés élményéből több verse született.
Trianon óta igaz, hogy Magyarország az egyetlen ország, amely önmagával határos. Tulajdonképpen Füzesi Magda háromlakisága is a szétszabdaltság következménye. Nehéz volt elszakadnia a szülőföldtől, mindaddig, amíg el nem fogadta: míg Isten élteti, az a feladata, hogy lásson, tapasztaljon, és általa is épüljön az illyési „haza a magasban”.
Írásai kárpátaljai, magyarországi és erdélyi folyóiratban, illetve antológiában láttak napvilágot, verseit közölték orosz és ukrán fordításban is. Oroszból és ukránból maga is fordít. Eddig tizenhárom verseskötete jelent meg, hat antológiát szerkesztett. Szülőfaluja, Nagybereg néprajzi értékeinek feltérképezése is foglalkoztatja. Tanulmányokat közölt az emberélet fordulóiról, a társas munkákról, a táplálkozási szokásokról.
Viszonylag kevés verse születik. Igaz, nehezen adja ki a kezéből az írásait. A közösséghez tartozás témái mellett jelentős helyet foglal el verseiben az emberi lét örömeinek, gondjainak kifejezése. Az elsők között fogalmazta meg az 1944-es deportálások sorstragédiáját, majd a hallgatásra kárhoztatottság tragikumát, a kimondhatatlanságot és a kollektív bűntudatot. Mivel, saját bevallása szerint, ő maga soha nem tudná így megfogalmazni, alább kortárs költők és irodalomkritikusok véleményét idézi alkotásairól.: „Ha azt kívánnák tőlem, válasszak egy Füzesi-verset, amely eddigi költészetének maradéktalan összefoglalása, habozás nélkül az „Egy lenvirág reggeli imájá”-ra esne a választásom. Ez az egyszerre paraszti és poéta-asszonyi könyörgés olyan, mint egy, a ládafiából előkerült családi Biblia lapjain lévő régi imádság, olyan, mint egy aszályos-kegyetlen évben született fohász.” (Petrőczi Éva). „Füzesi Magdánál a közösségi és a magánbeszéd problémája világszemléleti változásokra és némiképpen poétikai felismerésekre vezethető vissza. Egy olyan szemlélet kialakulására, amelyben lassan-lassan már semmilyen más szempont nem játszhat közre, mint az esztétikai érték.” (Penckófer János). „A kárpátaljai sorsviselés éles, metsző fájdalmassága, a konok, szigorú, csaknem engesztelhetetlen keserűség, a tájban-gyökerezettség kínzó-ambivalens elrendeltetésszerűsége mintegy kigyöngyözi a szenvedés, a kötődés, és a reménytelenséggel határos megkönnyebbülésvágy sugallatos metaforáit és létszimbólumait. Látvány és látomás között félúton egyensúlyoz ez a virtuális jelképiség, mindkét irányban feszesen megtartva az asszociációk felgazdagodásának lehetőségeit.” (Bertha Zoltán)
Füzesi Magda alkotásaiból egy kötetre valót ukrán nyelvre is lefordítottak. Számos versét megzenésítették. Tagja az Ukrajnai Írószövetségnek és a Magyar Írószövetségnek. 2005-ben a Magyar Művészeti Akadémia is tagjai sorába választotta.
Kárpátaljai barátai „A mutatványos monológja” címmel 2012-ben a 60. születésnapjára Ungváron kiadtak egy meglepetés-verseskötetet. Pedig nagy lelkiismeret-furdalást okozott neki, hogy 2005-ben búcsút mondott a felnevelő szülőföldnek. Éppen ezért tartja a legnagyobb elismerésnek, hogy 2015-ben szülőfaluja, Nagybereg díszpolgári címmel tüntette ki.
Kolozsvár, 2017. január 31.
Illusztráció: Önlexikon
Ezek is érdekelhetik!
Jámborné Balog Tünde: Önszócikk+ →
Sárközi László: Önszócikk →
Lajtos Nóra: Önszócikk →
