Ujlaky István: A székelyföldi példa
•
Mennyi mindenről árulkodhatnak a feliratok! Ahol a magyar népesség jelentős, a helységnévtáblák, állami intézmények táblái kétnyelvűek. Máskülönben, ha román önkormányzat, cég, magánszemély helyez el feliratot, az egynyelvű román, ha magyar, az rendre kétnyelvű. Általában elől vagy fölül a román verzió, esetleg kicsit nagyobb betűkkel is, mint a magyar szavak.
A székelyföldi kisvárosokban, falvakban sokszor épp fordított a helyzet! Viszont egynyelvű magyar szöveget csak egy családi ház kapuján láttam: Harapós kutya! Másik házon viszont két tábla, magyar az egyiken, román a másikon, de a kutya a román nyelvű táblácskán vadabb, szinte szörnyeteg. Borvíz-forrás, kétnyelvű hirdetmény. Magyarul: köszönjük, hogy nem szemetel, és ezzel védi környezetét. Románul: Ne szemetelj! Egy másik forrásnál a magyar felirat. A tűzrakás veszélyes és tilos. A román nyelvű: szemetelni tilos. Mindezek persze csak afféle derűs bolhacsípések – kígyómarásra csak az állam vagy a többség képes. Amikor utoljára láttam Hunyadi Mátyás király kolozsvári szülőházát, az angol nyelvű felirat mást mondott, mint a magyar: Magyarország román királyáról beszélt. A vásárhelyi vár egyik felirata, két egymásba fonódó zászló mellett, a nemzeti toleranciát hirdeti. Ám csak angolul! A külföldi turista olvassa, a román polgár nehogy lássa!
Van valami meghökkentő abban, mennyire napra készen számon tartják a magyarok százalékos arányát a marosvásárhelyi magyarok – de más erdélyi városok magyarjai is. A rendszerváltáskor 51, pár éve 46, ma 43 százalék. A helyzet mégsem ennyire rémisztő. Vagy tízezer román Olasz- vagy Spanyolországban él, noha megtartotta vásárhelyi lakcímét, így ténylegesen ma is fele-fele az arány, mint harminc éve. A helyzet bizonyos értelemben mégis ijesztő. A rendszerváltás óta Magyarországról vagy nyolcszázezer, Erdélyből bő félmillió magyar tűnt el. És nyilván az a félmillió a több (közel harminc százalékos veszteség) mint az itteni, nyolcszázezer (nyolc százalékos csökkenés). Az okok: természetes fogyás, elvándorlás, Erdélyben asszimilációs veszteség is. Székelyföld magyar sziget a román tengerben. Pontosabban: szigetvilág vagy szigettenger, egy nagy és jó pár kicsi nyelvszigettel. Míg a magyar-szlovák nyelvhatár még viszonylag éles, a román-magyar sosem volt az. A Világon alig akad példa arra, hogy két nép ilyen mértékig elkeveredjék. Óvatosan az ítélkezéssel, itt minden másképp van! Ami Magyarországon már nacionalizmus, itt még nemzeti identitás. Ami nálunk esetleg már nemzeti giccs. itt csupán nemzeti önkifejezés. A kisebbségi lét, melyhez Székelyföldön a helyi többség és a (többi) magyaroktól való különbözés tudata is társul, sajátos gondolkodásmódot teremt. A románokkal szembeni általánosító, átfogó gyűlölet nem jellemző Erdélyre. Szomszéd, barát, munkatárs, rokon – mindenkinek van jó tapasztalata is. Némi távolságtartás, esetleg enyhe lenézéssel ötvözve, sok erdélyi magyar jellemzője. Az erdélyi magyarok – nyilván tekintélyes számú kivétellel – toleránsabbak a magyarországi magyaroknál és a románoknál is, mert ők (és csak ők) mindkét kultúrát ismerik. Egy barátom szavaival: ha az ember sokat jár Erdélyben, vagy magyar nacionalista lesz, vagy megtanulja, hogy mindenféle nacionalizmust el kell utasítani.
Az erdélyi magyarok többet olvasnak, és többet dohányoznak, mint a magyarországiak. Öröm látni könyvek iránti szeretetüket, lelkesedésüket. Rossz nézni a sok cigiző gyereket. Egy-egy városnak lehet, van is saját légköre, stílusa. Például Salgótarjánban sokkal kevésbé udvariasak az autóvezetők, mint Kecskeméten. Nos, Marosvásárhelyen valóságos gyalogoskultusz van, kimondottan udvarias vezetési stílussal. Székelyföldön sokan tűznek házukra magyar, székely zászlót. Zászlókat, magánházakon, akkor is, amikor közel s távol nincsenek ünnepek – hasonlót csak Dániában láttam.
Marosvásárhely ma 148 ezer lakosú. A nagyjából Pécs nagyságú város magja kicsit Debrecenre emlékeztet nyújtott, szabálytalan négyszög alakú központjával, melyet széles utcának vagy hosszúkás térnek is vélhetünk. Keskenyebbik vége mindkét városban egy-egy nagy templomba torkollik. A monumentális ortodox (görögkeleti) székesegyház bejáratától rögtön jobblra lévő falfestményen magyar hajdú üt egy román szentet. A háttérben magyar ruhás alakok, és egy kezét arcához emelő román pár. Ilyen jellegű történelmi-politikai üzenet a magyar templomokban talán sehol sincsen. Egy másik templom a tér túl felén áll. Itt történelmi portrék a bejárat mellett: Horea, Iancu, Petru Maior. A mi templomainkban vannak történelmi személyiségekről festmények?
Horea volt az 1784-es erdélyi parasztfelkelés vezetője. A román történelmi tudatban ez az esemény a magyar elnyomás elleni román felkelésként vonult be. Itt érhető tetten a nacionalizmus hamis történelemképe. Valójában jobbágyok lázadtak fel az állam és a földesurak ellen, nem pedig románok magyarok ellen – és a Habsburg államhatalom hadserege verte le őket. A magyar földesúr persze kizsákmányolta jobbágyait. Hogy ezen túl segítőkész és emberséges volt-e, vagy népnyúzó és kegyetlen, az már személyiség kérdése. Mindenesetre: a román jobbágynak nem kellett több adót fizetnie, nem volt rosszabb sora, mint a magyar jobbágynak. És a román földesúr nem szedett tőle kevesebb adót, mint a magyar. Sőt! Ha a havasalföldi, moldvai román (és orosz, görög) földesúr elnyomása nem lett volna kegyetlenebb, mint a magyar földesúré, nem lehetne megmagyarázni, miért költöztek több hullámban is románok Erdélybe. Például. a jobbágy föld nélküli adásvétele a két román fejedelemségben elterjedt gyakorlat, akár csak Oroszországban vagy lengyel földön. Ugyanez Magyarországon vagy Erdélyben ismeretlen (amint Csehországban is): a földesúr-jobbágy viszony két típusáról van szó.
Avram Iancu 1848/1849-ben volt a román felkelők vezére. Amikor a Habsburg állammal szövetkezett a magyar forradalom és szabadságharc ellen, voltaképp rosszul döntött, hiszen Világos után a románok azt kapták jutalmul, amit a magyarok büntetésül. 1867-ben pedig nem velük, erdélyi románokkal, hanem a magyar rendekkel egyezett ki az udvar. Iancu azonban egyénileg vitán felül becsületes ember, népének hű fia, aki az új abszolutizmus (1849-1859) idején rövid időre még börtönbe is került. És magyarok és románok tragikus szembefordulásáért a magyar politikai elit bizony éppúgy felelős a maga elhibázott politikájával, mint a román értelmiség a maga bizalmatlan, vak nacionalizmusával.
Petru Maior egyike annak a három román értelmiséginek, akik megformálták a dákoromán kontinuitás elméletét. Ennek bemutatása és kritikája szétfeszítené ezen írás kereteit. Azt azonban érdemes megállapítanunk, hogy hasonló romantikus nemzeti eredetmítoszok Európa-szerte születtek. Ilyen a hun-magyar, a Nagymorva-birodalom-, az illyr-horvát vagy akár a trójai-francia leszármazás tézise. Különbség nem is ezeknek a mesés elméleteknek a megszületésében van. Azok, úgy tűnik, kifejezték egy korszak születő nacionalizmusainak szükségletét a dicső múlt iránt, noha tényszerűen persze hamisak. Hanem az utóéletükben! Míg Franciaországban vagy Magyarországon a lomtárba, azaz a történelmi mítoszok közé került, addig Romániában (vagy Szlovákiában) úgyszólván „államvallássá” vagy inkább nemzeti hitvallássá váltak ezek a mítoszok, vitatásuk, cáfolatuk nemzetellenes támadásnak számított. Erdélyi magyar kollégák szerint, ami a román történettudomány és történelemszemlélet egyes vitatott pontjait illeti, sokat javult a helyzet, a komoly történészek több téves „nemzeti” álláspontot feladtak. Csak hát épp a dákoromán kontinuitás elméletéhez a legnehezebb és legkockázatosabb hozzá nyúlni.
A nemzetek olyan fiatal képződmények, amelyek nagyon idősnek vélik magukat. A nemzeteket saját történelmük téves ismerete és a szomszédnépek iránti gyűlölet tartja össze. Mindkét mondat Ernest Renan történésztől származik. Kétségtelen, a nemzetek történelmi termékek, nem voltak mindig és nem is lesznek örökké. Viszont az is nyilvánvaló, hogy a nemzetek a XIX. és XX. század európai történelmének legfontosabb történelem-alakító mesterséges közösségei. Fontosabbnak, erősebbnek bizonyultak az önkormányzatoknál, osztályoknál, régióknál. Ennek minden előnyével és hátrányával. Előnyével, hiszen a nemzeteknek volt bizonyos integráló és nivelláló szerepe, funkciója az irodalmi nyelvek és az egységes köznyelvek létrejöttében, vagy a nagy (nemzeti, ill. országos) piacok kialakulásában, melyek a kora újkor kis helyi piacait váltották fel. Ám az is kétségtelen, hogy ezek a nemzetek, ill. eszméik, a nacionalizmusok, igen nagy szerepet játszottak mindkét világháború kitörésében, és persze számos XIX. századi helyi háborúban. Jómagam Glatz Ferenctől olvastam először a gondolatot, hogy a nemzeteket felülről a globalizáció, alulról a regionalizmus bontogatja, bomlasztja. Mégis, van rá esély, hogy a nemzetek léte végig kísérje a XXI. század történetét is. Ami a regionalizmust illeti, ez Franciaországban vagy Németországban országon belül, a Trianon utáni sajátos magyar helyzetben országhatároktól elválasztva létezik. Nem azonos ez a nyelvjárásokkal. Azok az egységes köznyelv megszületése előtt, a mostaniak azután születtek. Ami nálunk panelház, az Erdélyben blokkház. Ami itt étlap, amott menü. Ami villanyrendőr, az szemafor. A week and általában időpont, Marosvásárhelyen helyszín: a város üdülő-pihenő övezete.
A nagy ortodox katedrális szomszédságában áll a Concordia szálló. Az ókori görögök és rómaiak az ember alakú istenek mellett fogalmakat is istenként képzeltek el – a vallástörténészek ezeket nevezik allegorikus istenképzeteknek. Concordia Rómában az egyetértés, összhang istene volt. Vajon tudta ezt, aki a hotelnek nevet adott? És ha tudta, románok és magyarok közötti egyetértésre, összhangra gondolt? Vagy csak a románok egymás közötti egyetértésére?
A marosvásárhelyi vár újkori képződmény. Magját azonban a XV. században létrejött (ma református) akkor ferences templom és a csak romos alapjaiban látható ferences kolostor alkotja. Ez volt a legkeletibb ferences rendi monostor! És ebben a templomban látható a legnagyobb, Szent László legendát őrző falfestmény. A vár egyes részei a „vargák bástyája” meg „kádárok bástyája” nevet viselik. A dolog eredete a középkorra nyúlik vissza, amikor az egyes céheknek ellenséges támadás esetén katonai feladatai is voltak. Míg a céhmester rendelkezett valamilyen fegyverrel – ha különösebb katonai szakértelemmel nem is – a szegényebb polgárok fegyvere a kihegyezett karó, nyárs. Zilahy Lajos szerint innen ered a nyárspolgár fogalma.
A Bolyai Farkas Lyceum több mint kétszáz éves. Érdekes, ha szerzett s elvett jogokról van szó, nem képtelenség a románokkal egyezkedni. A Bolyai gimnázium a Ceausescu-diktatúra idején „testvériesült”, (így nevezték, ha egy tiszta magyar intézmény vegyes, román-magyar intézménnyé kényszerült átalakulni. Tiszta román iskolák vagy színházak azonban sohasem testvériesültek, sosem váltak kétnyelvűvé). A forradalom után sikerült visszaállítani homogén magyar jellegét. 1990-ben megismerkedtem egy vásárhelyi tanárnővel, a Bolyai pedagógusával. Mesélt arról, amikor a Bolyaiba autóval ajándék könyvek érkeztek. „Ellenséges könyvek” érkezéséről készített jegyzőkönyvet az iskola egyik vezetője. Még azokkal a tanulókkal is, akik segítettek becipelni a dobozokat. Azóta liberálisabb lett a légkör, engedékenyebb a román-magyar viszony. Ha azonban új jogról, vívmányról lenne szó, melyet magyarok kérnek, kezdeményeznek, falakba ütköznek. A tegnapi (és holnapi) kedves kolléga minden racionális érvet elenged a füle mellett, pártkötődéstől függetlenül összezár. A II. Rákóczi Ferenc katolikus gimnázium születésének történetét egyszer majd talán megírja valaki – akár könyv terjedelemben is. A kezdeményező egy fiatal tudóstanár és általános iskolai igazgató, aki remek taktikai érzékkel egyházi (és nem magyar, nemzetiségi) iskolát kívánt alapítani. Más kérdés, hogy Erdélyben a románok vagy ortodox, vagy görög katolikus vallásúak, a magyarok meg római katolikusok vagy protestánsok, a vallási választóvonal egyúttal nemzeti is. Hatalmas munka árán megszületett az iskola. Az igazi bajok azonban ezután következtek. A Romániában igen nagy hatalommal rendelkező korrupcióellenes ügyészség nyomozást indított egy (egyébként román) tisztviselő ellen, aki az iskola alapítását engedélyezte. Folyományaként az iskola működését felfüggesztették, leállt a tanítás. A katolikus gimnázium igazgatója be sem mehetett munkahelyére, viszont nem hagyhatta el az országot. A tanárok nem kaptak fizetést. Meglehet, az ügy eredetileg nem nemzeti kérdésként, nem román-magyar mérkőzésként indult. Csak hát erdélyi közegben minden oly könnyen azzá válik! A magyar szülők és diákok bámulatosan kitartottak, akár csak az iskola tanárai. A szülők pénzt gyűjtöttek, hogy a fizetés nélkül maradt tanárok legalább némi kis pénzhez jussanak. A történet végül happy an-del végződött, a katolikus lyceum él és virul.
A Sapientia egyetem megalapításán többen dolgoztak. A vásárhelyi épület felújítása/bővítése az egyetem számára a marosvásárhelyi Csathó Béla főesperes érdeme. Jelentős szerep jutott benne Kerényi György kecskeméti mecénásnak, aki részben saját, részben gyűjtött adománnyal segítette az alapítást. Az egyetem nagy tisztelettel ápolja Márton Áron emlékét. Az erdélyi pap majd püspök fellépett a háború és a zsidók deportálása ellen. A kommunista fordulat után kiállt a vallásszabadságért, illetve a betiltott román görög katolikus felekezet védelmében. Halála után kapta csak meg Izraelben a Világ igaza kitüntetést. A görög katolikus egyház jellegzetes kárpát-medencei képződmény. Az ortodoxokat a katolikus akolba szerette volna terelni Mária Terézia királynő. Ezért kész volt bizonyos engedményeket tenni a csatlakozóknak. Így jött létre a görög katolikus felekezet, melyet, mint árulót, utóbb Romániában és a Szovjetunióban is üldöztek.
Apai nagyapámat 1916-ban, pályakezdő tanítóként Erdélybe küldte, mentette a család, mert járvány tombolt az Észak-Alföldön. Nyárádtő faluba került. Az archaikus kistelepülésen alig kapott fizetést pénzben, de ingyen szállást és ebédet. Utóbbit sorkoszton: minden nap másik családnál evett. Egy alkalommal két székely ifjúval kóboroltak a hegyekben. Az egyiküket vipera marta meg. Mentőt hívni, orvoshoz menni akkor és ott teljes képtelenség – fel sem vetődött. Nagy lyukat ástak, a megmart embernek a lyuk mellé kellett feküdnie, úgy hogy az érintett kart a lyukba dugta, és földdel betemették. Közben ásták az újabb lyukat, aztán megint újabbat, ő pedig költözött, feküdt. A föld kiszívta a mérget. Nagyapám megismerkedett egy helyi leánnyal. A folytatás angol romantikus regényekbe illik, bár valóság. Amikor le kellett volna tennie az esküt a román alkotmányra, nagyapám hazaköltözött az Alföldre. A fiatalok abban maradtak, leveleznek. Amikor nagyapám egzisztenciája rendeződik, áthozza a kislányt is, és feleségül veszi. Nagyapám munkát is talált, levelet is írt, hármat is, de válasz nem érkezett. Telt a gyógyító idő. Végül feleségül vett egy alföldi lányt, a nagymamámat. Vagy tizenöt évvel később, mostohaanyjának halálakor, valamit keresett a padláson. Megtalált fél tucat bontatlan levelet, szalaggal átkötve. A nyárádtői lány írta őket. Nevelőanyja nem adta át a leveleket. de nem is semmisítette meg őket. Hagy fájjon kétszeresen! Évtizedekkel később nagyapám egyik fia járt Székelyföldön, és elment Nyárádtőre is. Még akadt idős ember a faluban, aki emlékezett az egykori fiatal tanítóra. A lány sohasem ment férjhez
A Kárpátok hegykoszorúja négy ívből áll. Legkívül homokkő, beljebb gránit és mészkő, legbelül vulkáni vonulat. Nincs meg mindenütt mindegyik – ez így csak modell. Ám a Keleti-Kárpátok a szabály tökéletes megtestesítője. A vulkáni öv a mi Visegrádi-hegységünkkel kezdődik. Magyarország és Szlovákia területén folytatódik (része a Börzsöny, Mátra is) végül, Ukrajnán áthaladva Erdélyben végződik. A kiindulóponttól legmesszebbre fekvő, egyúttal legfiatalabb vulkáni hegy a Hargita. A honfoglaló magyarok síkságokon, dombvidékeken, alacsonyabb hegységekben telepedtek le. A magasabb hegyeket üresen hagyták. Ezekbe költöztek utóbb románok, szlávok. Az egyetlen kivétel, a magyar nyelvterület egyetlen magaslati helye a Hargita. Szentegyháza kilencszáz méter tengerszint feletti magasságban fekszik. Ez a legmagasabban lévő magyar város. A 6800 lakosú városka még egy rekordot vél magáról: a legmagyarabb város. Itt csak a rendőrök románok, de hát ők nincsenek annyian, hogy arányuk elérje az egy százalékot. Hogy aztán statisztikai szempontból Szentegyháza magyarabb-e, mint Szolnok, Törökszentmiklós vagy Hatvan, azt jómagam nem tudom. Lelkében talán tényleg magyarabb. A Hargita kialudt vulkánja a Csomád. A Kárpátok belső vulkáni vonulatának tűzhányói közül ez működött utoljára. Sokáig úgy vélték: kb. harmincezer éve aludt ki. Egy újabb tudományos projekt során, melyben magyar, román és más geológusok is részt vettek, a régi elméletek romba dőlni látszanak. Talán még kilenc- vagy tízezer éve is működött, és talán nem is aludt ki véglegesen ez a tűzhányó. A Csomád kettős kráterének egyikében ül a Szent Anna tó. Gyönyörű krátertó, igazi turista-látványosság. Pár évvel ezelőtti magyar tragédia: egy kecskeméti fiút elnyelt a tó. A másik kráterben is tó lehetett valaha, de félig kiszáradt. Helyén sajátos lápvidék maradt. Ha nemrég esett az eső, csak kísérővel, a kijelölt útvonalat szigorúan tartva járható. Ha két hónapja nem esett, bátrabban ide merészkedhet a látogató. A nagyon vastag moharéteg alatt víz található. Ha az ember nagy terpeszben rááll a mohára, és hol egyik, hol másik lábára nehezedik, éppúgy inog alatta a mohaszőnyeg, mint egy gumimatrac a Balatonon. Mivel a fák nem érik el a talajt (a mohába kapaszkodnak) csenevészek maradnak. Így ez a zsebkendőnyi hely tundra benyomását kelti – a valódi mérsékelt övben. Az utóvulkáni működést jelzik a borvizek. Ezek egyike két hétig működik, egy hétig szünetel. Az ilyen időszakos, ám szabályosan periodikus forrás: gejzír, még akkor is, ha a hargitai nem lövell olyan magasra és nem olyan látványos, mint izlandi vagy az amerikai Yellowstone-parkban lévő testvérei. Kicsi, de magyar. Mint itt (szinte) minden.
Illusztráció: Mohos tószeme a magasból
Ezek is érdekelhetik!
Arany Lajos: A toronyépítő* →
Fodor Miklós: A népek és Isten kapcsolata →
Isztray Botond: Haza →
