Magyar Miklós: Haláltánc az Ártatlanok temetőjében, Villonnál és La Chaise-Dieu Apátságában
•
A középkori haláltánc három megjelenítése úgy kerül egymás mellé, hogy mind Villon verseiben, mind az Apátság freskóin a középkori Ártatlanok temetőjében fellelt haláltánc-falfestmények a minták.
Az Ártatlanok temetője
Haláltánc az Ártatlanok temetőjében
A haláltánc műfaja a középkorban a pusztító pestis- és kolerajárványok idején terjedt el. A 15. és a 16. század során ezeket a jeleneteket a templomos és a temetők falaira festették egész Európában. Az illusztrációk alatt vagy felett a halál áldozataihoz szól ironikus, sőt szarkasztikus verses formában. Ezeket a verseket utcai színtársulatok is előadták. A tánc motívuma pogány eredetű hiedelmekből ered, amelyek szerint éjjel a holtak táncra kelnek a temetőkben, hajnalra azonban vissza kell térniük sírjaikba.
A haláltól való félelem a memento mori vallásos vízióját alakította ki: emlékezzünk a halálra. Az első és legismertebb az 1424-ből származó Haláltánc a párizsi Ártatlanok temetőjében látható. A sírkert falain a haláltánc holtakat és eleveneket ábrázol együtt, és kiemeli a társadalmi különbségeken gúnyolódó, azokat semmibe vevő halál diadalát az élőkön. Ez egyfajta morális lecke, azzal a tanítással, hogy gondolkodjunk el létünk felett, ugyanakkor vigaszt nyújt a szegényeknek, akik legalább a halál előtt egyenlők a gazdagokkal. A haláltáncok hierarchikus rendben épülnek fel: először a hatalmasságok jönnek: a pápa, a császár, a király, a bíboros, majd a „kicsik”: a paraszt, a remete, a gyermek stb. Az Ártatlanok temetőjében lévő freskókat úgy helyezték el, hogy a versek a szem magasságába kerültek, hogy a látogatók könnyen elolvashassák azokat. A képeken a halál párosával viszi táncba az élőket. Ezek a párok: a pápa ás a császár, a bíboros és a király, a pátriárka és a várparancsnok, az érsek és a lovag, a püspök és a nemesember, az apát és a főtisztviselő, a magiszter és a polgár, a kanonok és a kereskedő a karthauzi szerzetes és a katona, a szerzetes és az uzsorás, az orvos és a szerelmes, az ügyvéd és a lantos, a pap és a földműves, a cipész és a gyermek, végül az írnok és a remete. A legtöbbet emlegetett freskón a Halál a pápát és a császárt viszi táncba.
A halál, a pápa és a császár
A kép alatti versben a halál figyelmezteti a pápát, hogy előbb vagy utóbb ő is eljárja a haláltáncot, és akkor majd el kell gondolkodnia az élet mulandóságán. Azt is mondja, hogy elsőként érte jön majd el a halál. A pápa meglepődve kérdezi, hogy ő, aki magának az Istennek megtestesítője, hogy lehet az első, akinek el kell mennie a halállal. Azt is mondja, hogy még nem akar meghalni. A halál ezután a császárral közli, hogy minden kincsétől meg kell válnia és többé nem uralkodhat. A császár keserűen állapítja meg, hogy még a legnagyobbak is tehetetlenek a halállal szemben.
A haláltánc-sorozat megsemmisült, amikor 1669-ben a rue Ferronnerie-t átépítették.
Francois Villon haláltánca
Az egyik legnevesebb Villon-kutató, Jean Favier szerint Villon egész Nagy Testamentuma nem más, mint egy haláltánc. Valóban, a műben sorakozó barátok, ellenségek, a szülők, a társadalom elitje és alja egyfajta haláltáncban haladnak végzetük felé. Villon, aki gyakran járt az Ártatlanok temetőjében, A Nagy Testamentum XXXXIX. nyolcsorosában emlékeztet a haláltánc üzenetére:
Mert hát, légy bölcs, légy balga, pap
Laikus, gazdag vagy szegény,
Fösvény, tékozló, kicsi, nagy,
Úr, paraszt, szép, rút, bűn s erény,
Bármily rangú földi szirén,
Csupa nyakék, dísz, kincs, sugár,
Hiába: e föld kerekén
Mindenkit elvisz a halál.
(Fordította: Vas István)
Az Ének eleink beszéde szerént című ballada ugyanezt a gondolatot sugallja:
Hol a fehér palástú Pápa,
Kinek fejét süveg köríti
És stóla símul tsuklójára,
A mellyel a gonoszt kiűzi,
S Ördög hatalmát is legyőzi?
Lám, úr és szolga sírba tér:
Az Ajánlásban is a haláltáncok üzenetét olvashatjuk:
Ahány herceg, mind vesztit érzi,
Elpusztul sorban, az, ki él.
Mit használ sírni-ríni néki?
Tsak elseper mindent a szél.
(Fordította: Mészöly Dezső)
Haláltánc a La Chaise-Dieu Apátság freskóin
La Chaise-Dieu. Apátság
La Chaise-Dieu egy alig hatszáz lélekszámú kistelepülés Haute-Loire megyében. Chaise-Dieu bencés Apátságát 1043 körül kezdték el építeni, és 1400 körül fejezték be. A gránitépület 75 méter hosszú, 24 méter széles és 18 méter magas. Az Apátság elődje a halála után szentté avatott Robert de Turlande által alapított kolostor volt. Három évszázaddal később a kolostor egykori szerzetesét VI. Kelemen néven pápává avatták. Az Apátság elsősorban a haláltánc témájában festett freskóiról híres.
Nekünk, magyaroknak azt is fontos megemlíteni, hogy 1966 óta, Cziffra György kezdeményezésére és közreműködésével híres zenészek adtak és adnak ma is hangversenyeket az Apátság orgonáján.
Az Apátság híres orgonája
Jóllehet az Apátság freskóit az Ártatlanok temetőjének haláltánc-jelenetei inspirálták, ezeken a festményeken nem csontvázak, hanem megdermedt hullák jelennek meg a halál képében. A freskók keletkezési korát a művészettörténészek nem tudják pontosan meghatározni. A ruházatok alapján Jeanne d’Arc korabelinek ítélik, feltehetőleg 1450 körül keletkezhettek tehát. Az ábrázolt alakok a konvencionális társadalmi hierarchia sorrendjét követik, váltakozva sorakoznak egyházi és világi személyek.
Az első tabló alakjai: a pápa, egy halál, a császár, egy halál, a bíboros, egy halál, a király, egy halál, a pápai legátus, egy halál, a várparancsnok, egy halál, egy püspöksüveget viselő pap, egy halál és egy lovag, egy halál. A művészettörténészek megjegyezték, hogy az ismeretlen festő az egyházi személyeket tisztelettel ábrázolta. Az első tablón például a halál csak megböki könyökével a pápát, míg a várparancsnokot megragadja.
Az első tabló
A második tablón a halál jelképei között egy bencés pap, egy fiatal polgár, egy kanonok, egy kereskedő, az egyetlen nőalak, egy bencés szerzetesnő, egy katona és egy karthauzi szerzetes áll. A szakállas kereskedő haladékot szeretne vásárolni, amire az oldalán függő pénzes tarsoly utal. A mellette álló halál azonban gúnyosan mosolyog.
A második tabló
A harmadik tablón a halálfigurák egy szerelmest, egy felcsert, egy lantost, egy teológust, egy parasztot, egy papot és egy gyereket visznek haláltáncba. Ennek a festménynek érdekessége, hogy itt valamennyi alak tevékenynek tűnik, innen a festmény mozgalmassága.
A harmadik tabló
A freskók befejezetlenek maradtak. Jól látható az alattuk üresen maradt felület, amelyre a szövegek kerültek volna.
Illusztráció: fd. ‘La Danse macabre de La Chaise-Dieu’-részlet
Ezek is érdekelhetik!
Halmai Tamás: Az utolsó dallam jogán →
P. Gábor Mózes: Galileai alternatíva →
Magyar Miklós: Renoir-illusztrációk Émile Zola regényéhez →
