Hegedűs Gyöngyi: egy neckar fölé hajló fához
(Emőnek és Gergőnek)
végül a vízhatlan is elázik.
a harangszó elhagyja medrét.
a völgyet, majd a folyót,
mint közmegegyezést,
medernél mélyebb vizekért.
érte van a zsilip. jönnek
azért hajók is. hogy maradjon
a partból is. úszni: merülni is.
álma csak, hogy testetlen, mégis
érzéki mondat? nem szelvénye
a szó. mielőtt lett volna, már volt.
hiába sóvárogja felhozni, a kenyér
csak az, mit szét kell osztani.
még nem tette meg a szombat-
lépést, a fölé rendelt égnek már
végére ért. még járhatatlan
az ösvény, de eget már
rendelt fölé. ha tudna így
folyó fölé hajolni. csak
embernek szomorún
neckarra hajló fa (H. Gy.)
Illusztráció: a szerző fotójával
Ezek is érdekelhetik!
Tornai Xénia: Holt költők társasága (versek) →
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Szederkényi Éva Kata versei* →
