május 4th, 2023 |
0Bogár Gábor: Péter csodálatos balfogása
(Biblia-parafrázis)
•
Simon, Jóna fia, és munkatársai este kimentek a legalkalmasabb időben a legalkalmasabb helyre, hogy jó sok halat fogjanak. Mert halászok voltak. És kivetették hálóikat, nagy bizakodással. Majd a bizakodás az idő múlásával egyenesen arányosan csökkent, az éjszaka vége felé már tartott a nullához. Már csak abban reménykedtek, hogy legalább annyit fognak, amennyi reggelire elég lesz.
… de hiába, nem fogtak semmit.
Hajnalban viszont jött a Mester. Simonék a reménykedéstől és a kudarctól kimerülve hálóikat tisztogatták; felkészülve arra, hogy családtagjaikat éhesen hagyva, maguk is éhesen rogynak le otthon ágyaikra. De Jézus azt tanácsolta, hogy menjenek vissza, és újra vessék ki hálóikat. Holtfáradtak voltak. Tudták, hogy nincs semmi értelme, de udvariasságból (,meg talán szeretetből,) megtették, amit a jóindulatú laikus javasolt. „Tudom, persze, mindannyian tudjuk – morogta közben Simon, Jóna fia, csak úgy, az orra alá –, hogy Jézus nem akárki. Sok bölcsesség szorult belé. De soha életében nem halászott! Mit ért hozzá? Mindenbe azért csak nem kéne beleszólnia!”
Aztán fogtak halakat. Jó sokat, hogy a súlyuktól szakadoznak vala hálóik. És Jézus új beosztást ajánlott fel Simonnak, mondván: „… mostantól majd embereket fogsz halászni”.
De amikor Simon, Jóna fia magára maradt, eltöprengett, mi lesz, ha elvállalja. Több szempontból igyekezett mérlegelni a lehetőséget. Például, hogy a hagyományos halász-mesterségben, amelyben halakat halásznak, ő profi, és egyéni vállalkozóként a maga ura… Vajon észszerű-e ezt odahagyni egy beosztotti státuszért, olyan új magáncégnél, amelynek tevékenysége számára nem ismert, sőt, talán senki számára nem az. „Embereket halászni”? Talán a búvárokkal van valami baja…?
Családos ember lévén, többek között az anyagi oldalát is fontolgatta, mert az Úr ajánlata nem tartalmazott munkabérre vonatkozó adatot. Képzelődött hát, és számítgatott, hogy ha ennyi meg annyi lenne, akkor…, de ha például csak annyi meg ennyi…, vagy ha csak annyi (és itt már tényleg a kafarnaumi garantált bérminimumot vette alapul), akkor elegendő lenne-e az összeg önmaga és családja fenntartására.
Mivel szemeit lehunyva elmélkedett, szemhéja sötét felülete belülről nézve kifejezetten alkalmas volt elképzelései vetítővásznának, amelyen látta saját magát, és megjelent előtte a képtelen kép, amint szilárdan áll két erős lábán, és fölfelé fordított széles munkástenyerein – ahogyan Atlasz tartja a Földgömböt –, tartja Simont, azaz önmagát, nagy erőfeszítéssel fenn tartja, aztán egyik kezét lenyújtva az alant álló másik Simon mellé, fölsegíti kifeszített tenyerére hitvesét, és gyermekeit, akik szintén felkerülnek az erős munkástenyérre, és így Simon (az alsó Simon) önmagát és egész családját fenn tartja… Aztán nagyot nevetett – gondolatban bocsánatot kérve a Mestertől mondván: „nem rajtad nevetek Rabbóni, hanem magamon”. És belátta, hogy a kép, és nemcsak a kép, hanem a fogalom is, amit megjelenít, képtelenség. Nevetve ismételgette magában: „Önmagát fenntartja… hahaha… fenntartja…” És most már nyugodtan, jókedvűen döntött, hogy igenis elvállalja az új állást. És visszagondolt korábbi időigényes és teljesen felesleges számítgatásaira, ’melyeket meglevő anyagi eszközeiről és azoknak a jövőre való beoszthatóságáról végzett vala magában. A számítgatásokra, hogy amije van, az mire lesz elég? Hogy egyáltalán elég lesz-e…? A valóság kivétel nélkül, minden esetben felülírta a matekját. Vagy éppen alul. Talán hogy az ember fel ne fuvalkodjék? Akkor nem érdemes tervezni és számolgatni? Hiszen „az ember meg nem foghatja mindazt a dolgot, amit az Isten cselekszik kezdettől fogva mindvégig, és nem tehetünk jobbat, mint hogy örvendezzen ki-ki, és a maga javát cselekedje az ő életében”. Vajon hogyan viszonyul a megélhetés a kiteljesedett élethez?
Simon, Jóna fia ezt nem tudta. Csodálkozott is, hogy ilyen ontológiai kérdések foglalkoztatják. Kénytelen volt emlékeztetni magát, hogy ő csak egy egyszerű halászember.