Nyeste Zsolt: Ifjúsági regény, ugyanakkor mégsem
Bánki Éva: Petőfi vírus (Kolibri Gyerekkönyvkiadó, 2023)
Bánki Éva idén – a múlt évben debütált verseskötete mellett- új műfajban próbálta ki magát: megjelent első ifjúsági regénye, a Petőfi-vírus. A szerző eddigi prózája roppant változatos volt: családregény, történelmi regény, fantasztikus regény, novellagyűjtemény és egy útirajz; de ezekhez képest is nagy váltásnak tűnik a mostani.
Ám csak látszólag. Jóllehet, az eddigi életmű tematikája is sokszínű volt, minden műve mélyén (vagy nem is annyira a mélyén) ott lapul valami közös. Hogy ez micsoda? Szigeti Csaba szerint[1] ez a történelemszemlélet, a világlátás. Úgy vélem, mindegyik művében egy mindent átható erőteret érezni: Bánki egy saját gondolati univerzumot épített fel az eddigi munkásságában, ahová eddigi bármelyik műve tökéletesen beilleszthető. Ez az erőtér fűzi össze őket.
Bármi is történik ebben a világban, az teljesen logikus, hiszen az itteni törvények szerint történik. Ezért van az is, hogy bár megjelennek mágikus realista jegyek, a stílusát nem nevezném semmi esetre sem mágikus realizmusnak. Külön érdekes kutatási téma lenne, hogyan, milyen eszközökkel tudja ezt a világot megteremteni, mert a nyelv ennek csak egy része, van egy másik domináns, ugyanakkor megfoghatatlan összetevő, ami már az első sortól jelen van és teljesen beszippantja az olvasót. Bánki Éva írásainak az ereje ebben a nagy, közös atmoszférateremtésben és annak folyamatos, intenzív jelenlétében rejlik.
Ugyanez az erőtér terjed ki a Petőfi-vírusra is, és ez már eleve nehézzé teszi, hogy puszta ifjúsági regényként tekinthessünk rá: hiszen egyből a Bánki-univerzumba kerülünk, ahol teljesen természetesnek és magától értetődőnek tűnik minden, például, hogy a központi szereplőt egyik leghíresebb nemzeti költőnkről nevezzék el.
Ezt követi egy másik érdekes kérdés: tényleg ifjúsági regényt olvasunk? Különösen, ha a szó mai értelmében vizsgáljuk: a Petőfi-vírus ennél jóval több. Inkább olyan korábbi elődök útját követi, mint Szabó Magda Abigélje (meg vagyok róla győződve, hogy ez a mű sem csak ifjúsági regényként olvasható, Szabó Magda többi művénél – Mondják meg Zsófikának, a Születésnap vagy az Álarcosbál– inkább megfigyelhető, hogy bár remek olvasmányok, sok mindent feláldoznak a didaktikusság és a kötelező ideológia oltárán). De ide illik Ottlik Géza Iskola a határonja – melyről nyilvánvaló, hogy elsősorban nem ifjúsági regény.
Félreértés ne essék, nem a mai ifjúsági regényeket akarom leminősíteni, hiszen fontos feladat a fiatalok erkölcsi és esztétikai nevelése, amelynek legtöbbjük az olvasmányosság mellett meg is felel, ám létezik az irodalmi művek azon szűk csoportja, melyek ugyan ifjúsági regénynek álcázzák magukat, ugyanakkor a magas irodalom (és érthetjük itt a szó lehető legrosszabb értelmében, a kritikus és szőrszálhasogató sznobok kicsiny köre által jóváhagyott művek összességének) keretein belül is megállnák a helyüket.
Ha így nézzük, a történet csak egy jelkép: egy csapat tizenéves iskolás éli a maga tipikus, ugyanakkor kicsit kiválasztott életét (egy budai elitiskola diákjai), mígnem új osztálytársuk érkezik, aki felforgatja az életüket. Petőfi Sanyi valami egészen újat képvisel, amihez foghatót még nem tapasztaltak: ráveszi őket, hogy titokban lemásszanak a Szemlő-hegyi-barlangba. A barlang mélyére mászás is valójában a lélek sötét bugyraiba való aláereszkedés, mikor is szembesülniük kell egymással és saját magukkal.
Az egyes fejezetekben az osztály tagjai szólalnak meg: megismerhetjük a problémáikat, konfliktusaikat és Sanyi hatását az életükre, aki végül mindannyiuknak segít továbblépni. Itt viszonylag tipikus problémákkal szembesülhetünk: a menő lány, akinek titkolnia kell családja anyagi helyzetét, a túlféltett fiú, a gazdag szülők által teljesen magára hagyott gyerek, a bulizós lány, az autisztikus fiú, a mozgássérült kislány… látszólag külön személyek, valójában mintha egyazon ember különböző arcai lennének. Megint ez a Bánki-féle kettősség.
Ahogy maga a történet is: történet is meg nem is. Az érzékletesen leírt fizikai környezet és a szereplők látszólag megfelelnek egy ifjúsági regény követelményeinek, de ahogyan haladunk előre, a cselekmény egyre kevésbé lesz fontos: a belső utazáson van a hangsúly és a történet maga sem a fizikai síkon fejeződik be, hiszen a barlangi kaland végül nem fut ki sehová, illetve csupán egy katalizátor, mert az egésznek a fő célja a szereplők belső átalakulása.
Persze ez igaz a tipikus coming-of-age történetekre is (nemhiába a korosztály, akik épp a felnőtté válás útján haladnak), ugyanakkor a Petőfi-vírus sokkal kevésbé direkt és inkább áttételes. Van egy nehezen megfogható mélyebb vonulata is, ami talán a befejezés felé haladva (akár hőseink a barlangból) egyre közelebb kerül a felszínhez: a gyerekek saját problémái mögött (amivel a kamasz olvasók azonosulni tudnak) valami nagy, általános igazság keresése, a világ dolgain való derűs elmélkedés sejlik fel. Valahol ugyanazok a gondolatok köszönnek vissza, mint a szerző korábbi regényeiben (szerintem ezt nevezi Szigeti történelemszemléletnek, én pedig csak így tudom körülírni). Petőfi Sanyi (hasonlóképp híres névrokonához) a legendák ködébe vész, azt sem tudni honnan jött és hová tart, csak felbukkant, hogy irányt mutasson. Vajon valóban létezett? Vagy csak a többiek találták ki maguknak? Ezek már jóval túlmutatnak egy ifjúsági regény keretein.
Így bátran kijelenthetjük, hogy a Petőfi-vírus méltó szellemi utódja az Esővárosnak, az Aranyhímzésnek és az Idő-trilógiának, ugyanakkor tökéletesen beilleszkedik az elmúlt évtizedek ifjúsági irodalma legkiemelkedőbb képviselői közé is.
[1] Szigeti Csaba: Bánki Éva történelemfogalmai. https://tiszatajonline.hu/irodalom/szigeti-csaba-banki-eva-tortenelemfogalmai/
Illusztráció: Könyvméltató
Ezek is érdekelhetik!
Lajtos Nóra: Tunikák alatt s felett a szépség →
Németh Léna: A szelek fogságában →
Turai Kamil: Már hazai lépcsőket járván →
