Barabás Blanka versei
•
Sérülékenységből kibomló látomás, vágy a teljességre, amelyben, amikor elképzeli, máris ott kísért a csonthéjas üresség. Fel a magasba, le mélybe, és eggyé olvasztani a versben az ellentéteket. Ilyenek Barabás Blanka versei: egyszerre beszélnek a sebekről, amelyeket mások okoznak nekünk, vagy mi okozunk magunknak, a vágy fájdalmáról, de a keménységről, az őszinteségről és a fenségesség tapasztalatáról is, amit olyan nehéz szavakba foglalni. Neki mégis sikerül. Barabás Blanka 18 éves, Székelykeresztúron él. Költő. Elég ennyit tudnunk róla. A többit elmondják versei.
Borbély András
Találkozás
Jégmadár voltál, kedvesem,
s én kék öblű tenger.
Folyton csak szálltál fölöttem,
míg a tiéd lettem.
Túlságosan talán.
Ez lett a vesztünk.
Legyen az én hibám!
Végül minden erőm elfogytán,
kis tócsa lettem.
De fájdalmam újra tengerré tesz,
s ő gyöngy szemével, káprázva les,
hogy elhagyott engem.
Születendő gyermekemnek
Elmondom, hogyan történt.
A Keresztúri állomásra, szokásomhoz híven, késve érkeztem.
Ő izgatottan várt rám.
Megpillantottam mosolyát.
Különös bizsergés: pillangók mellkasomban.
Beszélgettünk, túl gyorsan szállt az idő.
Indulni készültem épp.
Éhes vagyok, mondtam.
Válaszul megcsókolt,
így bírt maradásra.
*
Szálltak a napok, a hetek,
Az idő szárnya gyorsan verdesett.
Minden reggel üzenetére ébredek.
Áldott lennék? Vele?
Szeret? Én szeretem-e?
Félelem tengeremben,
félelem teng ereimben.
Botlásaitól még jobban akartam.
Mégis hónapokig
a pillangók szárnya alá bújtattam magam.
*
Új esztendő.
Kimondtam a szót: szeretlek.
A pillangók szárnya alól kibújtam.
Boldog vagyok.
Még mindig féltem, ő nem sietett.
Aztán egy mámoros estén…
Érzem most is…
Forró izzadásunk.
Szeretkeztünk.
*
Néha beborult az ég.
Gyöngy szemem sosem sírt ennyire senkiért.
Nem is fog!
Így is szép vagyok, mondta százszor.
Én verset írok, mely ott lóg a falán,
ő testünkre tetoválja a szobaszámot.
Sötét az éj nélküle.
Rég nem félünk, megnyugszom.
Megígérte.
*
Tengerből ólommá válva.
Álmaink felé haladunk, terv a fejünkben.
Rögös egy út, hideg, mégsem fázom.
Szemébe nézve látom,
amit látnom kell immáron.
Az idő, mint egy barát.
Ezért nem múlunk.
Elmém börtönét fölégetem.
Két művész,
Teraszon állva nézzük
a lángoló aranymezőt.
*
Így történt, mondanám,
s ő belépne épp az ajtón.
S így szólnál te:
– Szia apa.
Látod,
a happy endet megírtam előre.
Halál után
Felvágom ereim, utat nyitok a fénynek,
minden hibámért kétszer büntess,
legyen okom egyszer itt hagyni az egészet.
Ereim felvágom, utat nyitok a fényre.
Életem olyan lett, mint a kurvák könnye.
Kísérlek, kísérteni foglak örökre.
Eső
Testem pusztán lelkem koszorúja,
nagy ébredésre várva.
Szemfedéllel botladozik jó anyám,
én méhében vacogva álmodom hajdanán,
életemről, emlékeimről:
arról, hogy több leszek, mint egy mérgező.
Sűrű sötét homály feküdt a szénmezőn
azon a napon, amikor én voltam a vagyon.
Micsoda tévedés!
E nehéz világra egy újabb jégverés.
Semmi több, pusztán mélyedés.
Üresség
Reggeli sietség:
monotónia, emberek.
Olyanok, mint én.
Egyre nehezebb a levegő.
Itt ülök, mindenkitől távol.
Ismered még a helyünk?
Szénmezőn felégett vágyak
hamvában fuldoklom.
Kék opál takaróm, szemeid.
Legmélyén véres kezem látja,
ha belenéz.
Illusztráció: ~B. B. versei
Ezek is érdekelhetik!
Tornai Xénia: Holt költők társasága (versek) →
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Szederkényi Éva Kata versei* →
