Michel Tremblay: Való világ?
*
Ádám Anikó
Michel Tremblay, kortárs québec-i író, drámaíró, forgatókönyvíró, 1942-ben született Montréalban, a kortárs drámairodalom nagy klasszikusának számít. A színházi életbe világhírű darabjával, a Sógornőkkel (Les belles sœurs) robbant be 1965-ben. A darabot 1968. augusztus 28-án mutatták be az avantgárd darabokat játszó Rideau Vert [Zöld Függöny] Színházban Montreálban, és azonnal nagy botrányt kavart, mivel áttörte a francia-kanadai színházi elvek korlátait, amelyek gyakran burzsoá, elitista értékvilágot közvetítettek, a francia klasszikusokat követték, és az ötvenes években uralkodó merev katolikus erkölcsökhöz igazodtak. Tremblay hitelesen beépítette darabjaiba a québeci dialektust, valamint a groteszkre és a karikatúrára épülő humort, ami a hatvanas évek québeci drámájában még ritka volt. A munkásosztálybeli québeci nők, transzvesztiták, homoszexuálisok és skizofrének életének ábrázolása szintén tabunak számított, ami sokkolta a közönség és a kritikusok egy részét. Magyarul a Sógornők című darabot a Vígszínházban mutatták be Parti Nagy Lajos fordításában. Michel Tremblay a drámát joual [zsuál] nyelven írta, amely a québec-i francia archaikus változata, és főleg alsóbb néprétegek beszélik. A társadalmi igazságtalanságokra és a marginalizálódott közösségek, így a nők problémaira is különösen érzékeny író, azzal, hogy egy nem kodifikált rétegnyelven írta a darabot, egyrészt provokálni akarta a korabeli purista nyelvpolitikát, másrészt humorral és együttérzéssel ugyan, de kifejezte álláspontját a 60-as évek képmutató és abszurd fogyasztói világával szemben is. Ezzel alapvetően alakította át a kortárs dramaturgiát, olyannyira, hogy a hozzá kötődő québeci franciát, a joual-t „Tremblay nyelveként” is emlegetik, magát a szerzőt pedig gyakran „nemzeti írónak” tartják.
Ennek az elkezdett útnak a folytatása az 1987-ben publikált és bemutatott Való világ? (Vrai monde?) című színdarab, amelyet magyar nyelven még nem ismer a közönség. Ezt a művet ugyan nem joual nyelven írta Michel Tremblay, mégis nagy kihívást jelentett a fordító számára, hiszen az eredeti szöveg magán viseli a québec-i francia minden sajátosságát főleg a szókincset, a rögzült, beszélt nyelvi kifejezéseket és a reáliákat tekintve. De nem csupán nyelvileg kellett megküzdeni a szöveg mélyrétegeivel, hanem történetileg is, hiszen a darab egy olyan korban játszódik (az 1970-es években), amely nem is annyira időben, mint inkább térben volt és van távol a fordító tapasztalataitól, így izgalmas és élvezetes kalandokat nyújtott a történeti és kulturális kutatómunka. A darab fordítása során végül azzal a zseniális dramaturgiával is meg kellett küzdeni, hogy szimultán módon két idősíkban játszódnak párbeszédek a színpadon a szereplők között, akik hol fiatalabb, hol idősebb tudattal szólalnak meg, egyfajta színház a színházban keretezéssel. A mű témája egy elhallgatott bűnökkel küzdő család élete, valamint a fiú és az anya öntudatra ébredése az érzéketlen, ostoba és kéjsóvár családfővel szemben. A szöveg hihetetlenül erős, ma is érvényes, a hatásos dramaturgia pedig fogva tartja az olvasót és a nézőt. A tér- és idősíkokkal operáló dramaturgia különböző változatait későbbi darabjaiban is alkalmazza az író.
Michel Tremblay gyerekkorát Montreal Plateau Mont-Royal negyedében töltötte egy hétszobás lakásban, három, összesen tizenkét fős családdal együtt. A szerény körülmények ellenére boldog gyermekkora volt, szerető nők vették körül, akiket diszkréten megfigyelt, és akik iránt mély szimpátia alakult ki benne. A kulturális környezet, amelyben felnőtt, a családja és a barátai, valamint a Plateau-Mont-Royal negyed voltak későbbi műveinek forrásai.
Édesanyja imádta a könyveket, és az olvasás szeretetét továbbadta fiának is. Tremblay ezt meg is említi a La grosse femme d’à côté est enceinte [A kövér nő a szomszédban terhes] (1978) című regényében, majd az Encore une fois, si vous permettez [Még egyszer, ha megengedi] (1998) című színdarabban is, amelyben saját magát jeleníti meg, amint édesanyja történeteit hallgatja, és az általa olvasott regényekről kérdezősködik. 2007-ben a La Traversée du continent [A kontinensen át] című regényében édesanyja hosszú életútját meséli el Saskatchewanból Québec-be.
Michel Tremblay 28 színdarabot, 32 regényt, köztük a La Cité dans l’œuf [Város a tojásban] című tudományos fantasztikus regényt, 4 önéletrajzi novellagyűjteményt, 1 fantasy mesegyűjteményt, 7 televíziós és filmforgatókönyvet, 39 fordításadaptációt, 1 operalibrettót, 2 musicalt és egy tucat dalszöveget írt. Bár írásaiban sokat merít a saját életéből, Tremblay többször elmondja, hogy gyűlöli az önéletrajzi műfajt.
1991 óta Floridában él és alkot. Életművéért 2017-ben megkapta a Prince Pierre de Monaco díjat és a Gilles Corbeil díjat. 2018-ban elnyerte a Francia Akadémia által odaítélt Frankofónia Nagydíjat a francia nyelv műveléséért és népszerűsítéséért végzett kiemelkedő munkásságáért.
*
Michel Tremblay
Való világ?
Szereplők
Claude, 23 éves
Madeleine I, 45 éves
Madeleine II, 45 éves
Alex I, 45 éves
Alex II, 45 éves
Mariette I, 25 éves
Mariette II, 25 éves
Díszlet
Nappali a Plateau Mont-Royal egyik lakásában, 1965 nyara
Megjegyzés a szereplőkről
Claude színdarabjának a szereplői pontosan ugyanolyan ruhát viselnek, mint a valóságos személyek, de van bennük valami valószínűtlen, amitől majdnem olyanok, mint a karikatúrák.
Való világ?
A nappali üres.
Mednelsohn V. Szimfóniájának harmadik tételét halljuk.
Belép Madeleine II, nyugtalannak látszik.
Odamegy az ablakhoz, elhúzza a függönyt, kinéz az ablakon.
Újra átmegy a nappalin, majd távozik.
Egy 1965-ös sláger szól.
Belép Claude és Alex I. Claude kezében bőr aktatáska, apjáéban kis bőrönd.
CLAUDE
Mindvégig földutakon vezettél? Soha életemben nem láttam még ennyire piszkos kocsit…
ALEX I
Na, ez például nem igaz… Amikor kicsi voltál a kocsim mindig pont ilyen koszos volt… a negyvenes években nem nagyon voltak aszfaltozott utak… Az is igaz, hogy te soha nem figyeltél ezekre a dolgokra… Folyton csak a könyveidet bújtad, azt se tudtad, hogy néz ki a kocsim…
Belép Madeleine I, a konyhából jön. Ugyanolyan ruhát visel, mint Madeleine II, de egyszerűbbet, sőt „valóságosabbat”.
MADELEINE I
Már itt vagy Alex? Csak holnapra vártalak…
(Láthatóan rosszul érzi magát; ridegen: )
Szervusz Claude…
CLAUDE
Szervusz…
Félszegen megcsókolja az anyját.
ALEX I
Látom, nem nagyon kavar fel, hogy találkozunk… Meg se csókoljuk a kis férjecskénket, akit már egy jó hete nem láttunk? Claude-ot majdnem minden nap láthatod… vele majd később foglalkozz…
Felemeli és egy jó nagy puszit ad az arcára.
MADELEINE
Alex, ugyan már…
ALEX I
Jó szagú… vagyis… neked is jó szagod van és a háznak is jó a szaga…
MADELEINE
Ugye milyen jól megvagyunk nélküled, amikor nem vagy itt?
Kimegy.
ALEX I
Történt veled valami, amíg nem voltam itt?
CLAUDE
Nem is tudom… Nem hiszem… Amúgy én se jöttem már vagy egy hete… Nem rontom itt a levegőt állandóan…
ALEX I
Ez nem így volt, amikor elköltöztél… Majdnem mindig együtt ettél az anyáddal…
CLAUDE
Az már két éve volt…
ALEX I
Már két éve?! Biztos vagy benne?
CLAUDE
Azóta elég időm volt arra, hogy megtanuljak magamnak húst sütni… meg, hogy megmelegítsem hozzá a zöldborsót…
Csönd.
ALEX I
És az új munkád? Tetszik?
CLAUDE
Elég jó.
ALEX I
Ez minden mondanivalód róla?
CLAUDE
Figyelj apa, a világ egyik legunalmasabb mesterségét űzöm, nem attól fognak elrendeződni a dolgok, hogy máshová megyek.
ALEX I
Ha hallgattál volna rám…
CLAUDE
Jaj, ne kezdjük újra, kérlek… Kétszázszor lefolytattuk ezt a beszélgetést, aztán semmi se sült ki belőle… Nem akartam egész évben a vidéket járni, hogy jókedvet és vidámságot színlelve biztosításokat áruljak… Főleg nem a híres-neves apám társaságában… Júj, el tudod képzelni, ahogy ketten együtt utazunk? Két hét, és megöltük volna egymást!
ALEX I
Végül a saját lábadra álltál volna!
És saját ügyfélkört hoztál volna létre, mint én!
CLAUDE
Papa, ne, lúdbőrös lesz tőled a hátam!
ALEX I
Én mégiscsak azt mondom, hogy biztos nem lett volna annyira unalmas, mint egy gép előtt görnyedni egész életedben, amit még utálsz is… Aztán megismerted volna a vidéket! Én legalábbis egész életemben a szabad levegőn jöttem, mentem! Meg nevettem! Mulatoztam egész életemben, nem csesztettem magam napi nyolc órában egy nyomdafestéktől bűzlő műhelyben.
CLAUDE
Nem fogok sokáig a gép előtt görnyedni.
ALEX I
Aztán itt van a nagy álmod, hogy író leszel. Keresel pénzt, az igaz, de egy gépnél senyvedsz, amit nem szeretsz… szóval, arról álmodozol, hogy éhen döglesz egy olyan munkában, amiből soha nem fogsz megélni… Soha nem foglak megérteni…
CLAUDE
Ez nem újdonság…
Alex I néhány másodpercig nézi a fiát. Érezhetően egyre agresszívabb.
ALEX I
Mindig ezzel a kis értelmiségi aktatáskáddal jársz dolgozni? Mit raksz bele? Az uzsonnádat? (Claude lesüti a szemét.) Az uzsonnádat és a kéziratodat… Mikor láthatjuk, mikor jön el a nagy pillanat? He? Sohanapján kiskedden? Mindenesetre, ha ezek versek, tartsd meg magadnak… Eleget hallgattam gitárosokat a vidéki szállodákban, amikor ott jártam… Mi lelt benneteket, hogy mindenki egyszerre kezd klimpírozni, ilyen hirtelen? Ez egy igazi járvány! Pont láttam egyet szombat este a Szent Jeromosban… Jézusom… Szerintem még Felix Leclerc sem ennyire unalmas…
CLAUDE
Ne foglalkozz velem… amit én írok, annak semmi köze a gitározáshoz.
ALEX I
Hát, annál jobb… akkor megnyugodtam… egy kicsit! (Nevet) Azt hiszem, elég jól ismerlek Claude, hogy tudjam előre, egyáltalán nem kavar majd fel, amit írsz…
CLAUDE
Akkor azt is tudod, miért nem mutatom meg neked, először is…
Madeleine I visszatér egy kéziratot szorítva magához. Claude egy kicsit elfordul.
ALEX I
Borjúsült? Csirke?
MADELEINE I
Borjúsült. (Ironikusan: ) Claude annyira szereti…
ALEX I
Erről jut eszembe… Ha kimentek és megkeresitek a kocsi csomagtartójában… találtok egy szép kukoricacsövet… Az első az idén… Szép, zsenge, fehér… olyan, mint én!
MADELEINE
Tudod, mit gondolunk a biztosítási ügynökös történeteidről, ugye…
ALEX I
A biztosítási ügynökös történeteimből vehetted meg a borjúsültedet Madeleine! (Madeleine I és Claude egymásra néznek.) Na, én megyek, oszt’ megfürdök… Csapatmunka szagom van… (Nevet.) Ne is törődjetek velem…
Kimegy.
Csönd.
Madeleine I leteszi a kéziratot a dohányzóasztalra.
CLAUDE
Elolvastad?
MADELEINE I
Igen. (Csönd.) Hogy tehetted ezt…? Úgy szégyelltem magam olvasás közben, Claude… Annyira… csúnyának éreztem magam.
CLAUDE
Csúnyának?
MADELEINE I
(Kifakad.)
Ez nem én vagyok! Nem ilyen vagyok! Ez a nő, még akkor is, ha ugyanaz a neve, mint az enyém, nem is hasonlít rám! Nem akarom! Hogy nevezhetted el rólam Claude?!
CLAUDE
De anya ez egy szereplő… Sehol nem olvasható, hogy ez pont te vagy…
MADELEINE I
Claude! Ráadásul képes vagy a szemembe nevetni!? A mi nappalinkat írod le apró részletességgel! A bútorokat, a függönyöket, a kopott szőnyeget az ajtó előtt, az Admiral tévét… Itt játszódik a házunkban, miért akarod elhitetni velem, hogy nem rólunk, többiekről mintáztad a szereplőket! Felismertem a ruhám Claude, felismertem a frizurám, de magamat nem ismertem fel!
Mendelsohn V. Szimfóniájának harmadik tételét halljuk.
Belép Madeleine II, idegesnek látszik.
Ugyanolyan ruhát visel, mint Madeleine I.
Madeleine I kezébe veszi a kéziratot.
MADELEINE I
Ez nem én vagyok itt!
Madeleine II odamegy az ablakhoz, elhúzza a függönyt és kinéz.
MADELEINE
Ez nem én vagyok!
Madeleine II csendben átmegy a nappalin és elhagyja a színt.
MADELEINE I
És nem is ilyen zenét hallgatok. Nem is ismerem azt a zenét, amit beleírtál! És nem is akarom megismerni! Én egyszerű zenét hallgatok, amit könnyen megjegyzek, és amit énekelhetek, miközben hallgatom! Hallod mit játszanak a rádióban, a konyhában? Na, én ezt a zenét szeretem! Nem a te… a te Mendelssohnodat, amit nem is tudom honnan szedtél… ami valószínűleg neked tetszik… Nem szégyelled magad, hogy ilyen zenét írtál a darabodba? Nem is értem mit akartál ezzel! Csúnyának írtál le minket, többieket, de olyan zenét hallgattatsz velünk, amit szebbnek és kifinomultabbnak tartasz annál, amit mi hallgatunk! Kinevetsz minket Claude, igaz?
CLAUDE
Ugyan! Nem nevetlek ki. Ülj le ide mellém. Megpróbálom elmagyarázni…
MADELEINE I
Nem kell a magyarázkodás, elkéstél a magyarázattal, már megcsináltad a bajt! Ha tudnád mennyire megbántottál… (Csönd.) Hogyan juthat eszedbe… hogy ilyeneket gondoltam, hogy ilyen… borzalmas dolgokat mondtam az apádnak!
CLAUDE
Tudom, hogy soha nem mondtál ilyeneket… Épp ezért írtam le. Anya, olyan dolgok vannak a darabban, amiket régóta le kellett volna rendeznetek, de mindig csak halogatjátok…
MADELEINE I
Nem te döntöd el, hogy apádnak és nekem mit kell lerendeznünk és mit nem…
Belép Alex II egy hatalmas virágcsokorral.
ALEX II
Madeleine! Madeleine, itt vagy?
CLAUDE
Nem azt akartam, hogy lerendezzétek… nem akartam lerendezni, azt akartam, hogy ezeket a dolgokat egyszer s mindenkorra kimondjátok.
Madeleine II visszatér, karba tett kézzel, ahogy az igazi Madeleine szokta.
MADELEINE II
Két napja várlak és a virágok ezen mit sem változtatnak.
ALEX II
Na, mi van már megint… Tudtad, hogy messze megyek…
Madeleine II egyenesen a szemébe néz.
MADELEINE II
Jól tudom Alex, hol voltál…
ALEX II
Mit akar ez jelenteni? Mondtam neked, hogy valószínűleg most Sept-Iles-ig fogok menni… Sept-Iles-ig Madeleine, az nincs a szomszédban!
MADELEINE II
Az nem, de Sorel például itt van a közelben… (Alex II zavarba jön. Csönd.) Sept-Iles! Régóta tudom, hogy nem a tiéd egyedül az egész Québec tartomány. Eleinte… eleinte, amikor még fiatal voltam hittem neked, azt gondoltam, mindenhová te utazol, te egyedül… sőt, annyira naiv voltam, hogy azt hittem az egész cég gyakorlatilag csak tőled függ… Olyan fontosnak mutattad magad, amikor a munkádról beszéltél, hogy végül azt hittem, ha eltűnnél, a céged tönkremenne… annyira szerettelek…
ALEX II
Miért beszélsz múlt időben? Már nem szeretsz? Én még mindig szeretlek…
A nő néhány másodpercig nézi, mielőtt válaszolna.
MADELEINE II
Néha, amikor elgyengülök a nap végén, rájövök, hogy biztosan szeretsz a magad módján.
ALEX II
Madeleine, mi bajod, idegesítesz… egy ideje olyan távolságtartó vagy, azt hittem, biztos csak átmeneti és végül elmúlik…
MADELEINE II
Ha tudnád Alex, mennyire nincs kedvem magyarázkodni… De… unom, hogy hülye tyúknak nézel… annyira, hogy már én is hülyének érzem magam, Alex, és már nem bírom tovább…
ALEX II
Magyarázkodni, de hát mivel kapcsolatban…?
MADELEINE II
Mindennel! A hazugságokkal, a megcsalásokkal, a trükközéssel, mert ez a te specialitásod, csak én nem láttam… olyan sokáig hittem neked és annyira jól esett hinni neked…
ALEX II
Csak nem fogsz te is szidni, mert mindig jó kedvem van, a fenébe is! Elegem van a gyerekekből is, ők is ezzel gyötörnek! Igen, trükkös vagyok, és igaz, hogy azt akarom, hogy mindenki szeressen, és ezért meg is teszek mindent, de ettől még nem vagyok rühes kutya!
MADELEINE II
Nem általában mindenkiről akarok beszélni Alex… Mindenkivel általában azt csinálsz, amit akarsz, ez a munkád. Az a munkád, hogy lapos történetekkel, meg disznó sztorikkal elkábítsd az embereket, hogy végül aláírják a szerződést, ami valószínűleg egy nagy átverés.
ALEX II
Szóval ezt gondolod a munkámról…
MADELEINE II
Te beszélsz róla így… Nem is hallod magad, mi? Soha nem vetted a fáradságot, hogy végiggondolt micsoda badarságokat hordasz össze egész nap. Néha rendben van, mesélsz történeteket, disznóságokat, de nem egész évben! A házasságunk elején azt gondoltam, jó, rendben, szórakoztatni akar, majd elmúlik… addig, amíg rá nem jöttem, hogy ez mindig így lesz… Túlságosan szerettelek ahhoz, hogy beismerjem, az idegeimre mentél… Inkább csak akartalak annyira szeretni… Én voltam az egyetlen a családban, aki talált valami szerelemhez hasonlót, aztán mindent megtettem, hogy el ne veszítsem… még azt is, hogy vaknak tetettem magam, hogy ne lássam, mit műveltél…
ALEX II
De hát mit csináltam? Egész életemben dolgoztam, mint egy állat, hogy eltartsalak benneteket, téged és a gyerekeket… Soha nem volt okotok panaszra, soha senkinek! Gyakran utaztam az igaz, de mikor hazajöttem, jól éreztük magunkat! Éveken át csak nevettünk itt Madeleine, ahelyett, hogy egymást öltük volna, ahogy a te családod csinálta, és most nekiállsz panaszkodni! Talán csak nem a családod miatt akarsz minden áron szenvedni? Jobb lenne, ha megvernélek, amikor kicsit beszívva jövök haza? Mint a sógorod? Amikor a gyerekek kicsik voltak, a barátaik arról álmodtak, hogy én legyek az apjuk, Madeleine, mert Mariette-nek és Claude-nak én voltam a télapó! Jobban szeretted volna, ha olyan vagyok nekik, mint a zsákos ember, aki elől elmenekülnek, ha hazaért? Ezek a gyerekek ajándékokkal voltak tele, nem kék foltokkal! Amikor hazatértem, fényt hoztam az életetekbe, meg az egész utca örült, ha látott, a fenébe is! Mindenki irigyelt benneteket, akkor ne mondd nekem, hogy boldogtalan voltál!
MADELEINE II
Persze Alex, jól tudod a választ minden kifogásomra… Ezért nem akartam, hogy magyarázkodj… Jó a beszélőkéd, ezzel keresed a kenyered és a mienket is… tudod, hogyan fordítsd a beszélgetést a javadra… Veled szemben nincsenek eszközeink, védtelenek vagyunk… Hagyjuk, hogy nyerj, mert tudjuk, hiába vitatkoznánk órákon keresztül, végül csőbe húzol minket a rossz vicceiddel, vagy valami tréfával… Látod, megint kiforgattad a beszélgetést. Elhatároztam, hogy megpróbálok veled egyszerűen beszélni, hogy egyszerűen megmondom, tudok mindenről, amit velem műveltél, de már össze is zavartál… Legszívesebben visszamennék a konyhába, hogy megfőzzem a vacsorát és elhitessem magammal, hogy semmit se tudok, hogy megint tudatlan legyek és boldog! Az biztos, hogy jobban éreztem magam, amíg semmit se tudtam, amikor a világom véget ért az ajtóküszöbnél, az egyetlen problémám pedig az volt, hogy ettek-e rendesen a gyerekek, hogy szépen felöltöztessem őket, és hogy a kedvedre tegyünk, amikor hazajössz… Az biztos… Amikor semmit se tudunk, nem lehet bajunk… Nézd az ajtót… Az én világom ott végződött, Alex, és tökéletesen boldog voltam! Tökéletesen boldog! Talán… húsz éven keresztül. Amikor kiléptél a látóteremből, eltűntél a levegőben, szinte megszűntél létezni, nem is tudom… te lettél a kedves herceg, aki reklámturnén van éppen… Tudtam, hogy bohóckodsz, hogy el tudj tartani minket, de soha nem láttam, hogyan csinálod, így olyannak képzeltem, amilyennek akartam… Fontos voltál nekem… Meg csodáltalak! (Leül a kanapéra éppen Madeleine I mellé.) Egy jelenet kellős közepére kerültem, amire nem számítottam és most nem tudom, hogy folytassam.
MADELEINE I
Soha nem gondoltál arra Claude, hogy túl büszke vagyok ahhoz, hogy ilyesmiket bevalljak… Előbb meghalnék, mint hogy ilyeneket mondjak az apádnak!
ALEX II
Én is mindig csodáltalak téged… (Madeleine II kihúzza magát a kanapén.) Ne, ne, hadd folytassam…
MADELEINE II
Nem Alex, nem…, tudom, mit fogsz mondani és nem akarok a csapdádba esni… Inkább beléd fojtom a szót, de nem hagyom, hogy még egyszer rászedj…
AEX II
Hát már beszélni sincs jogom a saját házamban? Így van? Annyira félsz, hogy nincs igazad, hogy nem hagysz beszélni! Amikor éppen bókolni akarok neked, igazából, érzésből, akkor fogod be a füled!
MADELEINE II
Nem kell a csodálatod Alex! Ez megvető csodálat! Úgy csodálsz, mintha egy szobor volnék a falmélyedésben, mint egy leves a konzervdobozban, ami nagyon kényelmes, amikor megéhezel hirtelen este tizenegy felé! Te nem csodálsz engem, azt szereted, hogy mindig itt voltam, kiszolgáltalak, amikor megjöttél, ez minden! Ez a ház mindig kikötő volt számodra. Ide jöttél vissza, amíg megint el nem indultál. Irtó kényelmes volt, mi? Amíg kereskedelmi utazóként kalandoztál, mindig elmondhattad, hogy három ostoba vár rád türelmesen, vigyáznak, hogy ki ne hűljön az étel, hogy tiszta legyen az ágyad, hogy a papucsod ott legyen a fotel alatt!
ALEX II
Nem ismerek rád…
MADELEINE II
Remélem is, hogy nem ismersz rám! És hadd mondjam el, hogy sokáig fog tartani, míg rám ismersz!
ALEX II
Figyelj… Próbáljunk meg nyugodtan beszélni… Jóhiszeműen jöttem, egy csokor virággal, ami egy rakás pénzembe került… Több, mint egy hete nem láttuk egymást… Alig vártam, hogy hazaérjek… Megjövök, és egy másik asszonyt találok!
MADLEINE II
Hát éppen erről akartam veled beszélni. Akaratlanul is jó vágányra tereled vissza a beszélgetést, köszönöm… egy másik asszonyt!
Madeleine I feláll.
MADLEINE I
(nagyon váratlanul)
Nem zavartatod magad mi! Ilyen történeteket találsz ki, hogy érdekesebbnek tűnj! Apádnak igaza volt! Mindig is beteges volt a képzeleted…
CLAUDE
Inkább apának adsz igazat, csak ne kelljen beismerned az igazságot…
MADLEINE I
Milyen igazságot? A tiedet? Ami jól jön neked, mert érdekesebb a darabod szempontjából?
CLAUDE
Mama, már nem használ semmit, ha a tudatlant játszod apával kapcsolatban… Mariette és én is régóta tudjuk a teljes igazságot…
MADLEINE I
Akkor tartsd meg magadnak! Ne írd le! Még a végén valaki elolvassa! Ezeket a dolgokat még saját magamnak se vallom be; miből gondolod, hogy engedem, hogy egy színdarabban lássam viszont őket! Többé nem tudom olyannak látni az apádat, mint azelőtt, most, hogy ezt elolvastam! Erre nem gondoltál, neked ez csak azért volt érdekes, hogy bemocskolj! Hogy bemocskolj bennünket! Ez a jelenet a nőkkel kapcsolatban soha nem játszódott le, és soha nem is fog, érted? Amíg én élek, nem engedem, hogy megtörténjen!
CLAUDE
Azt reméltem, hogy jót fog tenni neked…
MADELEINE I
Nekem csak ne tegyél jót, felkavartad bennem, amit örökre eltemettem! Örökre Claude! És most felélesztetted… azt, amibe majdnem beleőrültem… a kétségeket! Miattad megint kételkedem, és ezt soha nem fogom neked megbocsátani!
Kimegy a nappaliból.
MADLEINE II
Soha nem beszéltem neked… más nőkről…
ALEX II
(rosszul érzi magát)
Milyen más nőkről?
MADELEINE II
Alex, kérlek, ne nehezítsd meg a dolgom… Így is elég nyomorult vagyok. Fölösleges adnod az ártatlant. Mindenki tud róla a házban, Alex. Ráadásul régóta.
ALEX II
Miért kell ilyesmiket szóba hozni…?
MADLEINE II
Talán, hogy fellélegezzek.
ALEX II
Nem akarok erről beszélni. Zavarban vagyok. Amúgy ezek mind lényegtelen ügyek voltak. Mindig is vonzottak a nők, ezt te is tudod… Soha nem titkoltam…
MADELEINE II
Persze, hogy soha nem titkoltad… Amikor jöttek az ünnepek, félni kezdtem… Nem tudott úgy bejönni hozzánk nő, hogy rá ne vetetted volna magad.
ALEX II
Madeleine, ne túlozz! Az igaz, amikor kicsit becsípek, rámenősebb vagyok, de minden férfi ilyen.
MADELEINE II
Hát igen, ez az, erről van szó! Mindig mindenütt ugyanarról! Amikor nem isztok, bambák vagytok, mint egy borjú, de ahogy berúgtok, minden nő jöhet. Amikor itt vannak az ünnepek, vagy esküvő, első áldozás van, akkor ünnepelni kell. Pia és tapizás a sarokban, ez nektek a parti. El sem bújtok, hogy fogdossátok a kis sógornőtöket, aztán a kis unokahúgotokat; mindenki előtt csináljátok, közben hangosan kiabáltok, disznó vicceket meséltek, ezért aztán nem is komoly a dolog! Á dehogy! Mert nem csináljátok végig. Ugye?! Az ital engedi a fogdosást, de tudjátok, hogy úgysem csinálhatjátok végig! Mi többiek, ostobán nézünk titeket, mi is jó hangosan röhögünk. Mert nem tudjuk, mit csináljunk. Mert zavarban vagyunk miattatok. Szégyenünkben nevetünk. Szégyellünk benneteket, hát nevetünk. De nem általában rólatok akarok beszélni, hanem csak rólad. Arról, hogy mit műveltél, mikor elutaztál, meg amit még mindig művelsz valószínűleg, erről akarok beszélni…
ALEX II
Hogy mit csinálok, mikor becsukom magam mögött ezt az ajtót, az csak rám tartozik Madeleine. Mit érdekel az téged, hogy mi történik a megye másik végében? Egészséges férfi vagyok, hát egészséges szükségleteim vannak. Néha hetekre elmegyek, aztán… Vannak erre való nők Madeleine, te is jól tudod! De ezek az ügyek nem komolyak. Ezek nem akadályoznak meg abban, hogy úgy érezzek irántad, ahogy érzek. És te sem panaszkodhatsz rám. Én mindig téged is… Amikor újra együtt vagyunk Madeleine, igazán nem mondhatod, hogy nem… Képtelen vagyok ezekről beszélni. Amiről nem tudsz, az nem fáj, miért akarsz mindent tudni?
MADELEINE II
Épp eleget tudok ahhoz, hogy fájjon! Tudd meg, hogy nekem is van büszkeségem! Nem alázhatsz meg úgy, hogy ne fájjon. Az esküvőnk óta szórakozol velem Alex, elegem van!
ALEX II
Nem szórakozom veled!
MADELEINE II
A képembe nézel, és az arcomba nevetsz, Alex! Mert soha nem tudod meg, hogy mennyit tudok… Mert abban reménykedsz, hogy nem tudok mindent. Hadd meséljek el csak egyetlen történetet. Csak, hogy lásd, mit kellett elviselnem. Egy szép napon valaki becsengetett hozzánk… Ajtót nyitottam. Egy nő volt és a karjában egy kislányt tartott. Látod, hova akarok kilyukadni? (Alex II elfordul.) Azt mondta, hogy Cantin-nének hívják… rémlik valami, Alex? Cantin-né… Sorelből?
ALEX II
Idejött?
MADELEINE II
Évekkel ezelőtt történt. Az mondta, hogy hónapok óta nem látott, és egy fillér nélkül otthagytad…
ALEX II
Szóval évek óta ismertétek egymást és egyikőtök se szólt soha!
MADELEINE II
Nekünk, többieknek is lehetnek kis titkaink, tudod… Hány éves is az a kislány? Már biztos serdülőkorban van. Ne is törődj vele, nem járunk össze a hátad mögött. Még a telefonszámuk sincs meg. De tudom, hogy vannak, és ez kikészít. El tudod képzelni, hogy mit éreztem, amikor elővettem a táskámból tíz dollárt, hogy nekik adjam? Tudod? Megalázottságot! Az övét is és az enyémet is. A tréfálkozó bohóc, a viccgyártó, a profi dumagép mögött ott egy férfi, akit nem ismerek, aki kettős életet él, amit nem ismerek, aki valószínűleg ezt a második életet is átveri egy harmadik élettel… Van valami célod, van célod Alex ezekkel a csalásokkal? Minden városban, ahol dolgoztál elszórtad a családjaidat? Van egy Cantin-né Sept-Île-en is, meg Drummondville-ben? És milyen nyomorúságosan tartod el a gyerekeidet? Cantin-né délután telefonált Sorelből Alex… Már megint „elfelejtettél” pénzt hagyni nekik… Én meg képtelen vagyok tovább hazugságban élni.
ALEX II
Lehet, hogy ez a gyerek nem is az enyém. Átvertek, szerinted micsináljak? Az elején fontosabb volt, mint a többi… de aztán egy nap mondta, hogy gyereket vár tőlem, hát elhittem… Ott kellett volna hagynom, mert ismert más férfiakat is előttem, és semmi sem bizonyítja, hogy a gyerek tőlem van… Te meg nem akartál több gyereket, hasonlított rám… és hízelgett, hogy van még egy gyerekem…
MADELEINE II
Persze, folytasd csak, végül én leszek a hibás…
ALEX II
(félbeszakítja)
Én mindig vállaltam a felelősséget…
MADELEINE II
Rendszeresen pénz nélkül hagytad őket!
ALEX II
Nem volt pénzem! Majd belegebedtem, hogy eltartsalak benneteket! Kényszerhelyzetben voltam, Madeleine! Téged is pénz nélkül hagytalak néha. Nektek se tudtam pénzt adni, hát hogy adtam volna neki. És nincs több nő Sept-Île-en és Drummondville-ben sincs. Ő az egyetlen…
MADELEINE II
Vagyis vannak nők mindenfelé, csak épp nincs gyerekük…
ALEX II
Vannak pasik, akiknek soha nem kéne megnősülniük, én vagyok az egyik…
MADELEINE II
Én mondom, te aztán hamar megoldod a problémáidat! Hát ezért vittél el minket minden nyáron a világ végére az erdőbe júniustól szeptemberig, hogy néha kegyesen megjelenj… Úgy csináltál, mintha nem is lettél volna nős! Ez aztán az átkozottan jó élet! Évente három hónap béke, hogy hajkurászhasd a nőket. Egy hónap az egyiknél, egy hónap a másiknál… Mindegyiknek ugyanazt mondtad, amikor kérdéseket tettek fel? Na? Azt mondtad nekik, hogy én nem számítok, vagy, hogy engem tartasz az anyakirálynőnek?
ALEX II
Most mit mondjak? Gondolod, hogy én boldog voltam?
MADELEINE II
Jaj! Csak ne sajnáltasd magad!
ALEX II
Akkor hadd beszéljek! Igaz, hogy hajlamos vagyok arra, hogy mindenkinek odaadjam magam, ahogy mondod… De nekem ez egyáltalán nem fontos… Ez csak… ez csak természetes szükséglet, ami rám tör szombat esténként, amikor egyedül vagyok egy nyomasztó szállodában… Aztán, ha nem született volna meg a gyerek…
MADELEINE II
Ha nem született volna meg a gyerek, akkor semmiről se tudnék, és minden folytatódott volna, mint azelőtt az idők végezetéig, ugye? Ugye erről álmodozol a lelked mélyén, igaz? Teszed nekem a szépet, közben kinevetsz a hátam mögött, és folytatod a mulatozást városról, városra, egyik nőtől a másikig, én meg mindig itt vagyok neked, ostobán, hülyén a sült marhámmal, meg az almás lepényemmel. Egyébként ezt főztem, míg vártalak tegnap, marhasültet és almás lepényt, mert szereted… a marhasült kiszáradt, aztán nem tudtam ellenállni az almás lepénynek. Két nagy szelet hiányzik belőle…
Szorosan magához szorítja a karját.
ALEX II
Mi bajod? Megint fáj?
MADELEINE II
A fájdalommal egyedül is szembe tudok nézni… Nem kell az együttérzésed. Nem szenvedek tőle jobban, mint a lapos vicceidtől. Most, hogy mindent tudsz, nem is kell mondanom, hogy nincs kedvem így folytatni tovább. Soha többé nem látlak viccesnek, és ha tudnád, mennyire megkönnyebbültem! Mindent megteszek, hogy elváljunk Alex. Pedig tudom, hogy nehéz lesz, és hogy biztosan sokáig fog tartani. Addig is, amikor Montrealba jössz, megszállhatsz egy nyomasztó szállodában, legalább biztos lehetsz abban, hogy a szombat estéid nem lesznek unalmasak…
Kimegy.
Csönd.
Alex II odamegy a telefonhoz.
ALEX II
A fenébe! Ezért megfizet!
Kimegy a telefonnal.
Madeleine I belép.
Egy pohár tej van a kezében.
CLAUDE
Megint fáj?
MADLEINE I
Már nincs közöd hozzá. De gondolom, ezt hiába mondom. Épp csak egy valamit akartam mondani Claude. Nem maradok itt sokáig, eltűnök a konyhában, mint mindig. Borjúsültet csináltam, csak, hogy ne ugyanúgy legyen, mint a darabban… de ne is törődj vele, almás lepény van… (Csönd.) Valami olyasmiről akarok veled beszélni, amit kifelejtettél a darabból… a csöndről.
CLAUDE
Tudom, mit akarsz mondani a csöndről, anya…
MADELEINE I
Akkor figyelj ide! Így ha megint idézel, akkor most legalább a jó idézet lesz. (Egész közel húzódik a fiához.) Tudod, egy ilyen házban ez a legfontosabb. Csak emiatt állnak még a falak. Amikor apád több napra eltűnik, amikor a nővéred elmegy dolgozni, előfordul, hogy unatkozom. Sétálgatok a házban, nem tudom, mihez kezdjek a testemmel…A tévé unalmas, az olvasás nem igazán kötött le… Nem vagyok már abban a korban, mint amikor minden nap el kellett mennem itthonról, még ha csak egy pint tejért is, amire nem is volt szükségünk… Ezért aztán állandóan itt találom magam a nappaliban, a kanapén, térdemen összekulcsolt kézzel, egy pohár tej az asztalon, hátha megint fájni fog… Az első percek mindig nehezek… Minden nap… félek, összeszorul a szívem, nem tudom, mit tegyek, hogy túléljem a rám törő percet, a délutánt, amely épp csak elkezdődött… Néha muszáj kétrét görnyednem, annyira rettegek. Ez nem félelem. Érted, nem attól félek, hogy történik velem valami, tudom, hogy semmi sem történhet, semmi! Attól szorongok, hogy meghalok az unalomtól. Nincs semmi dolgom. Tudom, hogy apád nem jön haza, épp csak valami ennivalót kell készítenem hat óra felé Mariette-nek és magamnak… aztán, ha Mariette felhív, hogy nem vacsorázik velem, megelégszem egy zacskós levessel, vagy egy szendviccsel… (Csönd, érezni lehet, hogy fél.) Öt órát kell eltöltenem. Csöndben. Aztán a csönd kellős közepén kitör a vihar. Érzem, ahogy közeledik… Néha nincs hozzá kedvem, mert fáradt vagyok, vagy, mert fáj az oldalam, de ugyanúgy kitör… talán, mert szükségem van rá…, hogy elüssem az időt. Hát ezért van az, hogy mindattól, amit a darabodban megírtál megfájdul a fejem. Az előbb azt mondtam, hogy ez mind olyasmi, amit nem vallottam be magamnak… De ez nem igaz… Nem vagyok őrült, tudom, milyen volt az életem! Van, hogy olyan jeleneteket rendezek magamban, amelyek órákig tartanak, ha tudnád milyen heves jelenteket… megszabadulok minden tehertől, aztán magamhoz térek… olyan leszek, mint valami hősnő… lerombolom a házat, vagy felgyújtom, elvágom apád torkát, sőt ennél is rosszabbat teszek… Jelenteket rendezek nektek, a nővérednek és neked… Mindaz, amit nem merek elmondani a telefonba, vagy amikor itt vagytok, kitör belőlem… a háznál is hatalmasabb hullámokban! És Claude, mindez csöndben történik. Megérkezhetnél épp a kellős közepén, de azt gondolnád, hogy álmodozom, vagy épp azon gondolkodom, hogy mit főzzek vacsorára… mert mindig ezt a képet sugalltam magamról… ez ad nekem erőt. Mindig is így volt. A csönd. Nem sokat tudok a színházról, de tudom, hogy nem lenne nehéz megcsinálni a vihart valakinek a fejében. De meg kell mondanom, hogy ez sokkal hatékonyabb, mint bármilyen családi csetepaté. Mert nincsenek következményei. Mindig mindent csöndben viseltem el, mert tudtam, hogy a végén senki sem kéri számon. Bármit elgondolhatsz, amit akarsz, ha elbújsz a barikád mögött, miközben valami egészen mást csinálsz, a többiek pedig azt az arcodat látják, amit mutatni akarsz nekik… Végül is miért tenném azt, amit a darabodban csinálok? Hova mennék elvált asszonyként? Hogy máshol unatkozzak? Egy nyomorult lakásban, mint azok a nők, akik nem voltak olyan okosak, hogy hallgassanak? Keressek munkát? Csak a takarításhoz és a főzéshez értek. És a hátralévő napjaimban nem fogom a gazdagok házát takarítani csak azért, mert egyszer kitört belőlem, ami a szívemet nyomja. Nem fogom folytatni a rémálmaimat egy két és fél szobás bútorozott lakásban. A te nőszereplőd a darabban, aki az én nevemet viseli, és úgy öltözik, mint én, mit fog csinálni másnap reggel? Mit? Miután eljátszotta hősnő szerepét. Persze tudjuk, ez téged nem érdekel. Mikor kinyitja az ajtót, aztán elhagyja a színpadot, számodra megszűnik létezni, hidegen hagy, miután megírtad a jó kis jeleneteket. De nekem holnap is élnem kell, és holnap után, és azután is. Ha soha nem hallottad meg a lármát, amikor csöndben voltam, Claude, nem vagy igazi író! (Csönd.) Nem mondasz semmit. Ismerd be, hogy egyáltalán nem azt mondtam a csöndről, amit hallani akartál…
CLAUDE
Igen…, beismerem. Az igaz, hogy másmilyennek láttalak. De továbbra is azt gondolom, a csönd beteges. Nem lehet az egész életedet csöndben leélni.
MADELEINE I
De, lehet.
CLAUDE
Az előbb büszkeségről beszéltél… azt mondtad, hogy túl büszke voltál ahhoz, hogy ilyenekről beszélgess apával… De a hallgatás, anya, az is megalázó. Nagyon jó itt lenni, bezárva, aztán kiűzni a frusztrációkat a fejedből, de az nem megalázó neked, hogy cinkos voltál mindenben, amit csinált veled? Fönt fürdik, hallottuk az előbb, ahogy énekelt… Nem háborít fel a jelenléte? Nem ráz ki a hideg a durvaságától, az önelégültségétől, a sörszagú böfögésétől? Nem lenne nagyobb élvezet, ha felmennél, és miközben fürdik, megmondanád neki, hogy mindent tudsz, az elejétől, meg hogy megveted?
MADELEINE I
Ez csak neked tenne jót Claude. Ez a te problémád, nem az enyém, te le is számoltál vele ebben a darabban! Sőt, tudod mit, mondok még valami megrázót. Igazságtalan voltál vele!
CLAUDE
Anya!
MADELEINE I
Igen, igen, igazságtalan! És csináltál még ennél is undorítóbb dolgot.
CLAUDE
Arról a jelenetről beszélsz, amiben Mariette szerepel?
MADELEINE I
Mindenről beszélek! Egy szörnyeteget csináltál belőle, pedig csak egy nyomorult, jelentéktelen, jelentéktelen alak, Claude, aki disznó viccekkel próbálja leplezni, hogy nem egy zseni. Kivételes memória kell ahhoz, hogy a lapos vicceit megjegyezze, és ettől úgy érzi, hogy valaki. Ez minden. De nem gonosz! Az igaz, hogy szereti a nőket, utazik és megragadja az alkalmat… De az soha nem jutott eszedbe, hogy ez nekem megfelel? Ha távol van, tőlem megismerhet másokat.
CLAUDE
Most nem azt mondod, amit gondolsz!
MADELEINE I
Ez így van. Azt gondolom, hogy bármit képes vagyok mondani, hogy bebizonyítsam, hogy tévedsz… (Hirtelen: ) Igaz, hogy mindig elfojtottam a büszkeségem, na és aztán? Ettől még nincs jogod ítélkezni! (Nagyon közel hajol Claude-hoz.) Egészen egyedül vagyok a fejemben, Claude, csak én tudom, mit gondolok. Mit képzelsz magadról, hogy jössz és értelmezed a gondolataimat? Te vagy a messiás? Meg akarsz váltani? Hagyj, kérlek, én majd megváltom magam, nincs szükségem rád. Főleg arra nincs szükségem, hogy elbizonytalaníts! Amikor elolvastam a darabod, tényleg megrendített! Elbizonytalanodtam. Kételkedni kezdtem magamban. Kételkedni kezdtem abban, hogy igazam van. Láttam magam, ahogy a nappaliban üvöltözök az apáddal. Ahogy kínlódik a visszavágásaimtól, amiben pedig mindig gyenge voltam, aztán azt mondtam: milyen szép befejezés, milyen szépen teszed ki a pontot a dolgok végére, csakhogy a következményektől annyira megijedtem! Inkább tovább álmodozok szép jelenetekről, amiket bármikor újrakezdhetek, amikor akarom, anélkül, hogy jóvátehetetlenül egyet is elrontanék, amit soha nem bocsátanék meg magamnak. (Csönd.) Annyira büszke voltam rád, amikor elárultad, hogy írtál egy darabot! Mindig annyira örültem, hogy író akarsz lenni… Mindig bátorítottalak, ahogy csak tőlem tellett, még akkor is, amikor a többiek cukkoltak miatta…
CLAUDE
Nem cukkoltak, kinevettek!
MADELEINE I
Jó… Én viszont azt mondtam… egy művész a családban, ráadásul egy író, ez megváltoztatja, ami eddig volt… Egész életemben soha senkivel sem találkoztam, aki művész szeretett volna lenni. Aztán hirtelen lett valaki épp a családomban! Nemrég még gyakran ott találtalak az ágyadban, akkoriban itthon laktál, elaludtál papírral és ceruzával a kezedben… a beat-es kocsmáid egyikből jöttél haza és rávetetted magad a papírra és órákra bezárkóztál a szobádba. Megijesztettél, mert azt hittem, hogy veszélyes helyekre jársz… de valahol hízelgett is… hogy itt az én házamban él valaki, akit a téli hockey-n és a nyavalyás nyári baseballon kívül más is érdekel. Lett egy szövetségesem, amikor fellázadtam, ha eljött a szombat este nyolc óra… Emlékszel, amikor kicsi voltál, mennyit vitatkoztunk, amikor az apád itthon volt szombat este, mert mi inkább a hatos csatornán a filmet akartuk nézni, még akkor is, ha angolul beszélt, miközben apád és Mariette a hockey-jukat akarták nézni? És mindig ők győztek, te meg bevágtad magad mögött a szobád ajtaját… és tudtam, hogy mit csinálsz… Nem mutattad meg, hogy mit írsz, én meg nem is kértem, hogy mutasd meg… vártam… Arra vártam, ami meg is történt ezen a héten azt hiszem…, hogy beállítasz egy szép napon és így szólsz… „Tessék, olvasd el, és mondd meg, mit gondolsz róla.” A minap annyira büszke voltam. Egy vastag köteg olvasni való papírlap… soha nem láttam még kéziratot. Nem olyan, mint egy könyv, de van esély arra, hogy könyv lesz belőle… aztán valószínűleg én voltam az egyik első olvasója… a kiadó előtt…, a nyomdász előtt… Amint elmentél, letelepedtem ide… Reszkettem, ez nem bonyolult… Azt mondtam…, végre megtudom, mit csináltál annyi időn keresztül… Elolvastam a címet… Nem nagyon értettem, mit jelent, de nem baj… Elolvastam a szereplők nevét… Kedvesnek találtam, hogy a mi nevünket adtad a darab szereplőinek… Tudod, én még soha nem olvastam színdarabot, és az elején nagyon nehezen értettem, hogy működik… De pár oldal után jött a csalódás… nem: rosszabb, mint a csalódás… nem is tudom, hogy van-e szó, amivel leírhatnám, amit éreztem… Olyan volt, mint egy égési seb a hasamban…, mint a szédülés, ha váratlanul rossz hírt hall az ember… Árulás! Ez az, úgy éreztem, elárult a saját gyerekem… az egész életem a visszájára fordult… Amikor kicsi voltál, hallottam, ahogy Mariette kiabál, mert ott talált valamelyik sarokban, ahogy kémkedsz… aztán nem tudtam, nem végig neki volt-e igaza? Egy kémet neveltem, aki lejegyzett mindent, amit csináltunk, hogy később nevethessen rajtunk… Főleg, hogy végül te nem is szerepelsz a darabban. Főleg erről akartam veled beszélni. Mindenkiről írsz a családban, csak magadról nem. Vagyis a többi szereplő beszél rólad, de nem szerepelsz. Soha. Hogyan lehetséges ez? Én mindig azt hittem, hogy az írók azért írnak, hogy saját magukról beszéljenek, hogy magyarázkodjanak… De neked annyi bátorságod sincs, hogy szerepeltesd magad a saját darabodban. Mire az ember a végére ér, azt se tudja ki is vagy te. Rólunk meg félelmetes portrékat festettél, úgy rendezted el a valóságot, ahogy neked tetszett, ahogy neked megfelelt, a mi nevünket megtartottad Claude, de te elbújtál. Mögénk bújtál és azt üzented az embereknek: nézzék, milyen csúnyák és milyen nevetségesek…
CLAUDE
Soha nem mondtam, hogy csúnyák, vagy nevetségesek vagytok. Magamról, meg azért nem írtam, mert nem vagyok elég érdekes.
MADELEINE I
Na, nézzenek oda! Itt te mindig mindent elkövettél, hogy felfigyeljenek rád, hát hogy lehetséges, hogy hirtelen már nem tartod magad elég érdekesnek? Szerintem ez inkább gyávaság… A darabban végig azzal vádolod az apád, hogy gyáva, de te sem vagy jobb… Tudod, ez nem valami bátor tett, hogy olyan emberekről írsz, akik nem tudnak védekezni… hogy képzeled, hogy vissza tudunk vágni? Csak annyit tehetünk, hogy itt maradunk és elviseljük a sértéseidet, kibírjuk a hazugságaidat, mert ez mind hazugság Claude…
CLAUDE
Anya, ez nem hazugság. Én így látom a dolgokat… Ez a valóság egyik változata.
MADELEINE I
Ezt a változatot akarod kiteregetni, de a mi verziónkat, a miénket, meg kell tartanunk magunknak!
CLAUDE
Azt mondod, hogy jobban szereted a csöndet… Én elhatároztam, hogy beszélek…
MADELEINE I
De nem mondasz jókat! Helyettünk beszélsz Claude, miből gondolod, hogy van jogod hozzá? Meg aztán ez fog megmaradni, mert ez az egyetlen darab, amiben le van írva. Ehhez nincs jogod! Nincs jogod! Beszélj magadról, amennyit csak akarsz, fejezd ki magad, meséld el nekünk, milyen szerencsétlen vagy, de minket hagyj békén! Azzal nyitottam ki a darabod, hogy megtudom végre, ki is a fiam, aztán amit találtam… De nem akarom még egyszer elismételni az egészet…
CLAUDE
Minden író ezt csinálja, anya, fogja a dolgokat maga körül, aztán újra összerakja őket, ahogyan ő látja…
MADELEINE I
Ez még nem ok! A többi írót nem ismerem, és nem írnak hazugságokat az én kontómra! Nagyon rosszul védekezel Claude… Csak nem azért, mert tudod, hogy semmit se tudnál nekem válaszolni?
CLAUDE
Anya, te nem tudod, milyen a színház…
MADELEINE I
Először is, miért akartad, hogy elolvassam? Olyan tükröt tartasz elém, ami mindent eltorzít, és azt mondod, hogy képtelen vagyok megérteni, ami benne van…
CLAUDE
Ellenkezőleg, az előbb azt mondtam, hogy azt hittem, meg fogod érteni és értékelni fogod a próbálkozásom…
MADELEINE I
Értékelni? Mit értékelni? A karikatúrát? A megvetést?
CLAUDE
A megvetést? Tényleg megvetést éreztél a darabomban? Hogy még téged is megvetlek?
MADELEINE I
Igen.
CLAUDE
Apával kapcsolatban igazad van… De Mariette-tel és veled kapcsolatban… Pedig a legjobb akarattal írtam… hogy megvédjelek.
MADELEINE I
Az előbb már mondtam… Nincs szükségem arra, hogy megvédj…
CLAUDE
És ha nekem van arra szükségem, hogy megvédjelek benneteket? És ha én így fejezem ki magam? Rajtatok, többieken keresztül? Talán igaz, hogy végső soron ez olyan, mint a kémkedés, hogy felhasználtam mindent, amiről azt hittem, hogy tudom rólatok, hogy kimondjak olyan dolgokat, amiket kellemetlen hallani… amiket nem akarsz hallani… de jogom van hozzá! És engednetek kell!
MADELEINE I
Éppen, hogy nem.
CLAUDE
Még akkor se, ha jó szándék vezet?
MADELEINE I
Te nem lehetsz jó szándékú. Mert nem vagy mi, a többiek…
CLAUDE
Hát ebben tévedsz anya… Figyelj! Figyelnél rám egy kicsit? (Madeleine I leül Claude mellé.) Mindig nagyon könnyen be tudtam hatolni mások lelkébe. Hogy érezzem őket. Mindig is ezt csináltam. Ti többiek azt mondjátok, hogy kémkedek… Én pedig azt, hogy élek. Amikor a kuckómban voltam és néztem, mit csináltok, hallgattam, mit beszéltek, nagyon intenzíven éltem át mindent, amit csináltatok és mondtatok. Bevéstem az emlékezetembe, ismételgettem magamban, aztán kiegészítettem dolgokkal… és, és, az igaz, hogy utána meg is változtattam, hogy mi történt… Azonosultam veletek, belétek bújtam, aztán próbáltam megérteni…, milyen mások bőrében lenni, és értelmezni, sőt néha megváltoztatni a történteket…, mert ami történt, nem volt elég kifejező… Még mindig csinálom ezt… Próbálok, próbálok értelmet találni abban, ami mások lelkében történik…
MADELEINE I
És ami benned történik, az nem érdekel?
CLAUDE
Annyira nem érdekes, hogy beszéljek róla, már mondtam…
MADELENE I
Ezt mondtam az előbb… ez gyávaság.
CLAUDE
Rendben… látom, hogy nem tudunk beszélgetni… Körben forgunk… A végtelenségig ismételgetjük ugyanazt… Bocs, hogy kértem, hogy olvasd el… Ha akarod, megváltoztatom a szereplők nevét…
MADELEINE I
És az mit fog változtatni az én szempontomból! A saját nevemmel olvastam! Láttam, ahogy szenvedek a saját nappalimban, meg, ahogy olyasmiket mondtam, amiket soha nem fogok mondani, már késő! De más miatt is elolvastattad velem… Ismerlek…
CLAUDE
Be fogjuk mutatni, a barátaim, meg én, egy kis színházban ősszel.
MADELEINE I
Be fogod mutatni? Engeded, hogy mások is elolvassák, aztán színpadra vigyék és eljátsszanak minket? Vannak színészek, akiket megfizettek, hogy kimondják ezeket a dolgokat? És vannak emberek, akik fizetnek, hogy meghallgassák? Remélem, az emberek nem mennek el a színházba, hogy ezt megnézzék! Nem őrültek meg! Fogd, vidd el a szemem elől! Soha nem akarok hallani róla. Ne is szólj, ha bemutatjátok… És főleg azt ne mondd el, ha sikere lesz…
Elindul az ajtó felé.
Alex I ízléstelen köntösben és papucsban jön vissza. Madeleine I és Claude persze zavarban vannak.
ALEX I
Jesszusom, miért vágtok ilyen gyászos képet! Na, ne nézzetek így rám, jó? Nem azért utaztam ennyit, hogy a búval bélelt ábrázatokat lássam! A lógó orrotok a szőnyeget verdesi! Megmondtam, hogy amikor belépek ide, kezdődjön a buli! Ha elmentem, lesz elég időtök, hogy megbeszéljétek a problémáitokat! Hozol nekem egy kis sört Madeleine? Kiszáradt a torkom, mint a papír… A hidegtől a fürdőben a víz épp, hogy csak langyos volt és rosszul vagyok tőle…
Madeleine I csöndben kimegy, annak ellenére, hogy a fia nagyon mérges.
CLAUDE
Őszintén, te magad is kimehettél volna a sörödért!
ALEX I
Mindenki tegye a dolgát fiam. Én a pénzt keresem, anyád meg behozza a sört.
CLAUDE
Hogy tudsz ilyen borzalmas dolgokat mondani, sőt még viccesnek is tartod!
ALEX I
Ez vicc! Nagyon jól tudod, hogy csak vicceltem. Mindig úgy bántam anyáddal, mint egy hercegnővel, ő meg úgy kényeztetett engem, mintha valami csodagyerek lennék! Ezt a játékot együtt játszottuk, és neked semmi közöd hozzá. Főleg neked nincs! Ha valakinek szégyellnie kell magát a kényeztetés miatt, az pont te vagy. Ajaj, hozzád képest, velem úgy bántak, mint a kis Aurore Gagnon-nal a mostohája![1] (Madeleine behoz egy üveg sört.) Ugye Mado? Túlságosan elkényeztetted a gyerekeidet.
MADELEINE I
Amikor Madonak kezdesz szólítani, már csak a kis langyos sör beszél belőled…
CLAUDE
(az anyjához)
Látod, nem igaz, hogy nincs érzéked a visszavágáshoz…
ALEX I
Az anyádnak? Érzéke a visszavágáshoz? Ezzel vett le a lábamról kisfiam! Senki sem tudott úgy helyretenni egy srácot. Engem meg olyan gyakran tett helyre, hogy azt mondtam: el kell vennem feleségül, hogy megszelídítsem! De soha nem sikerült! Huszonhat év házasság után még mindig övé az utolsó szó!
MADELEINE I
Mindig enyém az utolsó szó, mert horkolni kezdesz, mielőtt befejezném a mondókám!
Kimegy.
ALEX I
(nevetve)
Annyira jól esik visszatérni ide… minden egyes alkalommal, olyan régóta… Aztán te, még mindig nem tervezed, hogy megházasodsz?
Claude felsóhajt haragjában.
ALEX I
Ugyanazt hajtogatom, mint egy régi lemez, igaz? Ma már nem házasodnak… Megteszik, amit kell, utána már nem működik… jó estét mindenkinek! (Iszik.) Olyan sokat vezettem, olyan szörnyű utakon, hogy még mindig itt érzem a karomban… hiába fürödtem meg…
Csönd.
Na, de veled nem fogok ma este kellemes beszélgetést folytatni. Rólam beszéltetek, mikor megjöttem? Gondolom kicsit túl korán értem haza. Megvan az a képességem, hogy soha nem jókor érkezem. Mindig is így volt. „Csak holnapra vártalak”, vagy „már nem is vártalak, azt hittem meghaltál!”
CLAUDE
Az is igaz, hogy nem igen szólsz előre, ugye? Akkor veszünk észre, mikor megérkezel.
ALEX I
Igen, akkor kell engem észrevenni és akkor kell értékelni, amikor megérkezem! (Nevet.) Túl harsány vagyok mi? Biztos nem beszélsz rólam túl gyakran a kis beatnik haverjaiddal…
CLAUDE
A beatnikek már régóta nem léteznek apus…
ALEX I
Na azért nem annyira régóta… látom, hogy még mindig hordasz néha a garbós pulóvert és fekete nadrágot.
CLAUDE
Akkor tizennyolc éves voltam…
ALEX I
Emlékszel, amikor érted mentem a la Palomába, mert anyád izgult, hogy majd karikás szemmel jössz haza, aztán, hogy túl sok kávét ittál? Aztán attól félt, hogy túl sok altatót vettél be? Jaj, az imádott kicsi fiacskája, aki rossz emberek közé keveredett és elkezdett zülleni. Akkoriban biztos szégyelltél mi? Apus, a házaló ügynök, aki be mer lépni a világmegváltók köreibe. A gonosz, bunkó és megvetésre méltó munkás egyszer csak váratlanul felbukkan a felsőbbrendű entellektüelek között, akik tudják, hol az igazság. Emlékszel, mit csináltam, mikor eljöttünk? Mi? Mindenkinek fizettem egy rundot! Tudok élni, mi?!
CLAUDE
Csak azt nem tudod, hogy ezt senki sem akarta elfogadni. Mindenki visszautasította a meghívást, mikor elmentél.
Alex dühösen feláll.
ALEX I
Ezt soha nem mondtad el nekem!
CLAUDE
Túlságosan féltem, hogy mindent szétversz!
ALEX I
Szóval féltél kisfiam. Beképzelt banda! Jézus Krisztusnak képzelitek magatokat, kis sznobok! Nyitva van még a la Paloma, vagy volt olyan zseniális apa, aki előttem felgyújtotta?
CLAUDE
Ez az, folytasd csak az álmodozást, hogy felgyújtasz mindent, amit nem értesz…
ALEX I
Meg fogsz lepődni fiacskám! Bebizonyítom, hogy nem vagyok olyan tudatlan és intoleráns! Hát igen, ismerem az intoleráns szót, nézz rám más szemmel! Tudod, sokat utazok, nem vagyok olyan, mint ti… én mást is látok a montreali lakásfalakon kívül! Találkoztam egyébként műveltebb és érdekesebb emberekkel, mint a te kis senkikből álló bandád, akik azt gondolják, hogy ők forgatják a világot.
CLAUDE
Elhiszem. Biztos megismertél embereket…
ALEX I
Tudod mit? Az előbb a fürdőkádban voltam, a pocakom kilátszott a vízből, az egyik kezemben sör, a másikban a mosdókesztyű és arra gondoltam, hogy igazságtalan voltam veled. Igen. Az egyetlen fiam, akire annyira büszke voltam addig, amíg középiskolás nem lett, mindenesetre, akkor tört rád a nagyzási mánia ‒ az egyetlen fiam író akar lenni, én meg kinevetem… A lelkem mélyén büszkének kellene lennem… Látom magam, ahogy megérkezem Thetford Mines-be, vagy Trois-Rivières-be az első könyveddel… Felbosszantok vele egy házaspárt, hadd fejezzem be, jó? Aztán, ahelyett hogy bátorítanám, megalázom, anélkül, hogy egy sort is olvastam volna abból, amit írt. Aztán hirtelen tetszik, egyszer csak megszeretem, soha sem lehet tudni! A családunkban mindenki egyforma, igaz? Ítélkezünk, mielőtt megértenénk… Annyiszor mondtad nekem, hogy a végén elhittem, látod… Ezért aztán fiam, kérek tőled egy nagy szívességet… Megmutatnál nekem valamit abból, amit írtál, bármikor, amikor te is és én is készen állunk? Szép dolog ez ugye? Adok egy esélyt a versenyzőnek… Ígérem, mindent elolvasok az elejétől a végéig, minden szót. Megígérem. De figyelmeztetlek, ha unalmas lesz, hát én biztosan megmondom. Mit szólsz hozzá? Ugye milyen jó apa vagyok?
CLAUDE
Soha nem fogsz megkomolyodni! Játszod a jó apát és büszke vagy magadra.
ALEX I
Egyáltalán nem, nagyon is őszinte vagyok!
Alex II visszahozza a telefont.
ALEX II
Most mit csináljak? Nem engedhetem, hogy így játsszanak velem a hátam mögött. Mind egyformák, végül mindig a sarokba kényszerítenek. Semmit se lehet eltitkolni előlük. Soha! Átkozott kíváncsiskodó banda… Szükségem van egy sörre… Aztán egy jó fürdőre!
Elindul a konyha felé.
ALEX I
Nem válaszolsz?
CLAUDE
(halkan)
Annyi dolgot ígértél már nekem eddig, amit soha nem teljesítettél… szerintem ez is egy a sok elfelejteni való ígéret közül…
ALEX I
Hogy soha nem teljesítettem semmit?
CLAUDE
Ne izgulj… Nem azt mondtam, hogy soha semmit se teljesítettél. Hanem azt, hogy sok mindent megígértél…
ALEX I
Én mindig megtartom az ígéreteimet. Mikor ígértem neked olyat, amit nem tartottam be, mi?
CLAUDE
A gyerekkorom és a serdülőkorom tele volt ígéretekkel, amiket nem tartottál be, apa…
ALEX I
Ja! Ha te egészen a kályháig mész vissza…
CLAUDE
Rendben, ez elmúlt, felejtsük el! Mennyi ideig tart az emlékezeted, apa, két hétig? Háromig? Valahogy mindig ez volt rólad a benyomásom.
ALEX I
A fontos dolgokat megjegyzem, a többit… mit akarsz egy ilyen életmód mellett, nem tudok mindent megjegyezni…
CLAUDE
Lássunk egy példát: emlékszel a rendőrség ifjúsági klubjára?
ALEX I
A rendőrség ifjúsági klubja? Mi!?
CLAUDE
Látod? Két éven keresztül mást se hallottam, apa. Két egymást követő télen megígérted nekem, hogy beíratsz a rendőrség ifjúsági klubjába, hogy férfi legyen belőlem, és én elhittem neked. Két éven át. Amikor beléptél az ajtón, az első szavad ez volt: „Jövő hétfő este, fiam, vedd fel a fehér inged és az ünneplő nadrágod, mert elmegyünk a rendőrség ifjúsági klubjába. Tornagyakorlatokat fogsz végezni, megtanítanak élni, férfit csinálnak belőled! Dobd el a könyveidet, aztán megtanulsz izzadni! Hatalmas izzadságcseppek folynak majd rólad.” Ezért minden hétfőn cirkuszoltam, hogy anya elővegye az ünneplőmet… Azt az egyet kivéve, hogy soha nem voltam ott hétfőn. Te sem voltál ott soha hétfőn, biztos ezért választottad a hétfő estét. Vártalak! Orrom az ablaküveghez nyomva és feszengve a szép ruhámban…
ALEX I
Azért mondtam ezt, hogy örülj Claude, hogy mutassam, gondolok rád, hogy fontos vagy… Mit akarsz, nem voltam itthon gyakran, és azt akartam, emlékezz rám…
CLAUDE
Nyugodj meg, emlékeztem rád… Annyira nem voltál jelen, hogy semmi másra nem is gondoltam, csak rád. Rögeszmémmé vált. Aztán, mikor anya szólt, hogy megjöttél, annyira izgultam, hogy előfordult, hogy belázasodtam. Minden egyes alkalommal vártam a magyarázatot… Bármilyen elképesztő hazugságot elfogadtam volna, mint hogy elismerjem, hogy ez már megint csak egy légből kapott ígéret… Megjöttél, újra kimondtad az átkozott ígéretet, és beültél az átkozott kádba! Én meg hittem neked. És elismételtem a barátaimnak: jövő hétfőn apám el fog vinni a rendőrség ifjúsági klubjába, ahol megtanítják, hogyan verjem be a pofátokat. Érted ugye, hogy mindenki rajtam röhögött, de nem baj! Minden egyes alkalommal azt hittem, hogy most elviszel. Aztán a következő hétfőn elölről kezdted. Kijöttél a fürdőből, felvetted az átkozott köntösöd, de soha nem került szóba a rendőrség ifjúsági klubja. Úgy követtelek, mint egy kiskutya, dobogó szívvel, majd felfaltalak a szememmel, majd’ beledugtam az orrom a tányérodba, míg ettél, ígérgettél, aztán már észre se vettél…
ALEX I
Na jó, csak nem azt mondod, hogy tönkretettem az életed, mert nem vittelek el a rendőrség ifjúsági klubjába?
CLAUDE
Amikor úgy csinálsz, mintha nem értenél, nagyon feldühítesz… csak egyetlen példát hoztam, egyetlen egyet. Hagyjál…
ALEX I
De miért éppen most hozod elő mindezt?
CLAUDE
Mert pont erről szól az, amit írok, úgy hogy lehet, hogy jobb lenne, ha nem olvasnád el…
ALEX I
Rólam van szó abban, amit írtál!
Belép Madeleine II a kezét tördelve, ALEX II követi.
ALEX II
Szóval örülsz, hogy azzal foglalkozol, ami a házban történik, ahelyett, hogy azután kémkednél, mi zajlik máshol?
MADELEINE II
Persze, nincs szükségem arra, hogy máshol kémkedjek. Ami máshol történik, ide is eljut.
ALEX II
Ne válaszolj! Tudom, hogy válaszolni azt tudsz. Mindig sokkal okosabbnak tartottad magad nálam, igaz? Ismerlek! Minden mozdulatomat figyeled, minden szavamat megkritizálod… de a pénzt, amit hazahozok örömmel elveszed, mi? Figyelj, itt maradsz! Nem azért tartottam el vérrel, verítékkel egy családot, hogy huszonöt évvel később itt találjam magam egy feleséggel és gyerekekkel, akik megvetnek! Vagy, hogy egy megalázó válás után egyedül maradjak!
ALEX I
Vigyázz magadra fiam! Vigyázz, hogy mit mondasz rólam! Mindig türelmes voltam veled, rád hagytam a dolgokat, de az én türelmemnek is van határa! Nem azért gürcöltem értetek, érted és a többiekért egész életemben, hogy végül itt találjam magam egy hálátlan fiúval, aki az első adandó alkalommal hátba támad! Állandóan kritizáltál, mindig okosabbnak gondoltad magad nálam, de jól vigyázz magadra. Aztán, ha már más nem marad, mint az öklöm, hogy meggyőzzelek, még jobban fogod bánni, hogy nem vittelek el a rendőrség ifjúsági klubjába.
ALEX II
A huszonöt év alatt egyszer sem bántottalak, de ha ez kell neked…
MADELEINE II
Hát ez az, nem ez lesz az első alkalom, hogy megütsz… Rövid az emlékezeted!
CLAUDE
Használtad már az öklöd, nem emlékszel?
A KÉT ALEX
Ez nem igaz…
ALEX II
Soha nem bántottalak benneteket…
ALEX I
Soha nem emeltetem rátok kezet, egyikőtökre sem…
CLAUDE
Tényleg, igazad van… De majdnem, egyszer, de mégsem tetted meg…
ALEX I
Többször is majdnem, de talán meg kellett volna tennem. Akkor jobban tisztelnétek ebben a házban!
ALEX II
Mi? Mikor? Mikor bántottalak?
ALEX I
Ne találj ki ráadásul mindenfélét! Haragudhatsz rám még mindig, mert, amikor kicsi voltál ígértem kis dolgokat, amiket nem tartottam be, mert nem tudtam, hogyan szabadulhatnék meg tőled, annyira lógtál rajtam, de ne találj ki olyan dolgokat, amiknek következménye van! Soha nem ütöttelek meg benneteket, és ne halljam, hogy az ellenkezőjét állítod!
MADELEINE II
Ha neked könnyebb úgy, hogy elfelejtsd, annál jobb. Azt hiszem, ez a legjobb, amit tehetsz…
ALEX II
Nem könyebb úgy, hogy elfelejtsem, egyszerűen nem emlékszem rá!
MADELEINE II
Nem lep meg. Mindig is ilyen voltál. Ha valami nem érdekel, meg se látod… Vagy elfelejted, rögtön utána. Pedig ez az egyik legborzalmasabb pillanat az életemben.
ALEX II
Na, még egy borzalmas pillanat az életében! Hú, mielőtt vége az estének, a végén még szentté kell avatnunk téged, ha így folytatod.
MADELEINE II
Kérlek, Alex, ne csinálj ebből bohózatot. Ma ne. Ma nem fogunk veszekedni.
CLAUDE
Apa, feltehetek neked egy kérdést?
ALEX I
Nem is tudom! Bevallom, már nem tudom, mit várhatok még tőled ma este.
ALEX II
Jó, oké… Milyen szörnyűséget követtem el… És mikor? Őszintén szólva, ha valaha kezet emeltem volna rád, arra azért emlékeznék…
MADELEINE II
Egyszer, egyetlen egyszer kértelek meg arra, hogy vigyázz a gyerekekre…
Alex II felugrik.
CLAUDE
Emlékszel, amikor Mariette meg én kicsik voltunk, anya megkért, hogy vigyázz ránk…
ALEX I
Igen, emlékszem! De annyira unalmasnak találtam, hogy inkább pénzt kerestem. Főleg, hogy Mariette már tizenkét, vagy tizenhárom éves volt ekkoriban, és azt gondoltam, hogy már elég nagyok vagytok ahhoz, hogy vigyázni kelljen rátok… Hát nem mondtam az előbb, hogy anyátok elkényeztetett benneteket!
MADELENE II
Anyám haldoklott és a család úgy döntött, hogy virrasztunk mellette…
ALEX II
Ne beszélj erről! Mondtam már, hogy soha többé nem akarok erről az estéről hallani! Soha!
MADELEINE II
Attól még létezik, hogy soha nem akartál róla beszélni, Alex…
ALEX II
Persze, hogy soha nem is létezett! Csak a te fejedben! Ettől féltem mindig! A szemedben valami olyat láttam, amit azelőtt soha… és persze elhatároztam, hogy elfelejtem! Jó, igazad van, egy részt el is felejtettem belőle. De ettől pont annyira nem akarok róla beszélni, mint akkor…
MADELEINE II
Ezen az estén Alex én is olyan dolgokat láttam a szemedben, amit addig soha! De soha nem is tudom elfelejteni, pedig minden áldott nap megpróbálom!
ALEX II
Nekem inkább az az érzésem, hogy mindent megtettél, hogy semmit se felejts el, igaz? Főleg, hogy semmi sem történt, és ezt te nagyon jól tudod!
Megragadja a nő csuklóját.
ALEX II
Ha tényleg történt volna valami, akkor elmentél volna a gyerekekkel, és soha nem láttál volna többet, annyira borzalmas dolgokkal vádoltál! A bizonyíték arra, hogy semmi sem történt, hogy még mindig itt vagy!
MADELEINE II
Azért maradtam, mert nem volt hová mennem…
ALEX II
Azért maradtál, mert tudtad, hogy csak képzelted, hogy az történt! Persze, hogy megütöttelek aznap este, nagyon is jól emlékszem… Igen, lekentem neked egy pofont, egyetlen egyet, de jókorát… és tudd meg, hogy megérdemelted! Ma meg megint előjössz vele, mert eszedbe jutott, hogy tönkretegyél, mert azzal foglalkozol, hogy okokat keresel, hogy dühös lehess rám! Látom, mit művelsz, mert velejéig rosszindulatú vagy, és ezt te is tudod!
Csönd.
Madeleine II odamegy a férjéhez és egészen közelről egyenesen a szemébe néz.
MADELEINE II
Mariette mindent elmondott nekem. Még aznap este. Egy tizenhárom éves gyerek nem hazudik ezekről a dolgokról. Jó, ha nem akarsz róla beszélni. Valószínűleg nekem is jobb így. De azt akarom, hogy tudd meg egyszer s mindenkorra, hogy mindenről tudok, és csak azért nem mondtam eddig, mert féltem. Egy férfi, aki képes ilyesmit elkövetni, képes másra is…
Alex I visszajön a sörrel.
CLAUDE
Emlékszel, hogy mi történt aznap este?
Leül a fotelba.
MADELEINE II
Volt már olyan érzésed, mintha egy tonna tégla alá lennél temetve? Vagy, hogy leütöttek egy kalapáccsal? Mert az életed egy másodperc alatt megváltozott? Egy másodperc, és eszedbe jutnak dolgok… Biztos vagy abban, hogy ki vagy, meg kik a többiek körülötted… már kérdéseket sem teszel fel magadnak róluk… régóta. A világod véget ér, Alex. Megérkeztem valahová… örökre. Értettem mindent, ami velem történt… sőt tudtam még uralkodni a legsúlyosabb problémáimon is… amik nem is voltak olyan komolyak, az igaz, de amik megakadályozhatták volna, hogy boldog legyek, ha nem tudtam volna őket kezelni… Anya halála megviselt, az biztos, de régóta számítottunk rá, és tudtam, hogy túl leszek rajta… aznap este, megbékélve értem tőle haza. Elvégeztem a dolgom, anya beszélt velem, sikerült megnyugtatnom egy kicsit, mert félt a haláltól… Nehéz ezt megmagyarázni… Amikor felmentem a lépcsőn, még magabiztos voltam… aztán, amikor benyitottam, valaki más lett belőlem… Egy másodperc alatt kénytelen voltam megváltozni… mert az egész életem hirtelen rám omlott. Mintha valaki más életébe kerültem volna… sőt valaki olyanéba, akit nem akartam megismerni. Az egyik életből a másikba kellett átlépnem, és nem tudtam felkészülni rá. A férjem… a gyerekeim… megváltoztak, amíg nem voltam itt. Egy tökéletesen békés és boldog otthont hagytam ott, hogy egy érthetetlen pokolba kerüljek. Még csak nem is éreztem, hogy megütöttél. Nem engem ütöttél, hanem valaki mást… a boldogtalan nőt, akit nem ismertem… Nem is tudtalak azonnal gyűlölni, annyira fel sem fogtam, mi történt velem… (Alex II-re néz.) Azóta például volt időm, hogy magamhoz térjek. De soha nem volt alkalmam, hogy elmondjam neked… vagyis inkább elszalasztottam az alkalmakat, anélkül, hogy kihasználtam volna őket… félelemből valószínűleg… Azóta félek tőled, Alex… De ma rajtam a sor, hogy kényszerítselek, változtasd meg az életed. Amikor feljöttél a lépcsőn az előbb, egy másik világba kerültél. Hogy érzed magad? (Alex II nem válaszol. Madeleine megvonja a vállát és kimegy.)
ALEX I
Egyáltalán nem történt semmi. Néztem a hockey meccset, te meg bőgtél, mint egy barom, mert mindig is utáltad, aztán Mariette meg pofákat vágott, mert nem engedtem, hogy elmenjen itthonról… Miért kérdezed? Még mindig ahhoz van ennek köze, hogy megvertelek benneteket? Azon az estén nem vertem meg jobban bárkit, mint egy másik este.
Mariette I berobog, mint a szélvész.
MARIETTE I
A kedvenc apukám!
ALEX I
Az én legkedvesebb lányom!
Egymás karjába vetik magukat, összeölelkeznek. Claude rosszul érzi magát.
ALEX I
A legjobbkor jössz! Az öcséd épp vallat, valami özönvíz előtt dologgal kapcsolatban.
MARIETTE I
Ehhez mostanában nagyon ért… Szia kisöcsém… Még mindig a régi sérelmeken rágódik? Engem is öt, vagy hat hete gyötör… Hihetetlen a memóriája, mi? Olyan dolgokról mesél nekem, amiket már rég elfelejtettem!
ALEX I
Ja, szerintem is egyre veszélyesebb lesz.
Belép Mariette II, épp összecsukja az esernyőjét. Észreveszi az apját a kanapén.
Az ajtókeretbe kapaszkodik.
MARIETTE II
Éppen lelkiismeretvizsgálatot tartasz?
Alex II felugrik.
ALEX II
Megijesztettél…
Mariette II belép a nappaliba és leveszi az esőkabátját.
ALEX I
Na, és te hogy vagy, szépségem?
MARIETTE I
Prímán! Dögfáradt vagyok, mert túl sokat dolgoztam mostanában, de ez jó fáradtság, szinte elégedettség…
ALEX I
Még mindig táncolsz?
MARIETTE I
Mást nem is tudok csinálni! Aztán vannak dolgok, amiket az ember nem mond el az apjának…
MARIETTE II
Anya idegeskedett. Fel kéne hívnod, ha tudod, hogy két-három napot késel…
ALEX II
Nem tudom előre, hogy késni fogok…
MARIETTE II
Semmibe se kerül egy telefonhívás…
ALEX II
Nincs mindig kedvem, hogy a siránkozását hallgassam… Mintha ellenőriznének, amikor hazatelefonálok! Olyan munkát választottam, ahol szabadon mozoghatok, mert nem akartam egész életemre egy gyárba bezárva lenni… Anyád ezt jól tudja, ezerszer elmondtam már neki, meg kell értenie, hogy ragaszkodom a szabadságomhoz!
ALEX I
Láttalak a tévében valamelyik este… Jól tetted, hogy felhívtál, és figyelmeztettél… Sokan szóvá tették… Hú, a lányom a tévében… Nem tértek magukhoz… hát én se… Soha nem mutattak sokáig, de felismertünk, amikor látszottál. Csak azt sajnálom, hogy még nem találták fel a színes tévét.
MARIETTE I
Lehet, hogy legközelebb még jobban lehet majd látni… tudod, hogy én voltam az egyik első gogo táncos Montreálban? Én mutatom a többieknek, hogy kell csinálni…
ALEX I
És milyen lassan mozogtál! Látnod kellett volna a haverokat a Lapointe szállóban…
MARIETTE I
Neked meg látnod kéne a technikusokat a stúdióban! Annyi rajongónk van… Ha ez így folytatódik, kevesebbet kell majd klubokban táncolnom…
MARIETTE II
Ha már a szabadságról beszélünk… Az véletlen volt, a múltkor este?
ALEX II
A múltkor este…
MARIETTE II
Apa ne játszd az ártatlant! A múltkor este a victoriaville-i Rancourt klubban!
ALEX II
Ja! Hát igen, az véletlen volt…
ALEX I
Megélhetsz csak a tévéből?
MARIETTE I
Azt azért nem, de lazíthatok egy kicsit a tévé miatt… Nem könnyű minden átkozott este felmenni a kalitkába és órákon át táncolni… Ez nem olyan, mint amikor időnként elmegyek szórakozni, hogy kikapcsolódjak… Minden este csinálom, ebből élek! És ritkán ugyanazon a helyen! Néha olyan lebujokba kerülök, hogy el sem hinnéd, ha elmesélném…
ALEX I
Mariette… én is utazok!
MARIETTE I
Az igaz, biztos te se láttál különbeket… De mindig vissza fogtad magad ezzel kapcsolatban… Nem nagyon mesélted el a kalandjaidat, amik Québec vidéki útjain történtek veled… Valami azt súgja, hogy biztos van köztük olyan, amit nem illene elmesélni… Meglátjuk, hogy te…
ALEX II
Nem is tudtam, hogy épp abban a bárban vagy… Teljesen véletlenül mentem be…
MARIETTE II
Aztán hirtelen egészen véletlenül ott termett hat házaló ügynök haverod…
ALEX II
Mariette… Szombat esténként gyakran találkozunk csapatosan, hogy igyunk egyet…
MARIETTE I
Pedig Claude-nak nagyon tetszett volna… Igaz Claude? Kérdezgetted anyát, hogy mit csinál apánk ezeken a hétvégéken…
ALEX II
Tudjuk nagyjából, hogy melyik környéken találkozhatunk a többiekkel, és üzeneteket hagyunk egymásnak…
CLAUDE
Te nem akartad tudni?
MARIETTE I
De, csak én nem idegesítettem anyát vele…
MARIETTE II
Aztán véletlenül egyszer abban hónapban pont abba a hotelbe mész, ahol én is vagyok!
CLAUDE
Nem, arra gyanakszom, hogy te közvetlenül apától kérdezted…
MARIETTE I
Mi van, féltékeny vagy?
CLAUDE
Nem vagyok féltékeny!
ALEX I
Hagyd békén, ma nincs jó kedve, ne hergeld, mert megharap!
Nevetnek.
MARIETTE II
Kihasználom, hogy egyedül vagy… Szeretnék kérni valamit… Azért, papa, az embernek kínos úgy táncolni a színpadon, hogy tudja, ott az apja is…
ALEX II
De hát nem sztriptízt táncolsz, Jézusom!
MARIETTE II
Hangosabban kiabáltatok, mint a többiek, erősebben tapsoltatok, mint a többiek… A haverjaid nem valami kifinomultak, apa, meg nem is tudom, valahogy beteges dolog ez…
ALEX II
Beteges! Hogyhogy beteges!
MARIETTE II
Apa, az az érzésem, hogy árulsz, hónapról hónapra jössz utánam a részeg bandáddal… A szállodaigazgatók már nem is hívnak benneteket a rajongóimnak… ha szerencsém van, nem mindegyik tudja, hogy az apám vagy! Képzeld magad a helyembe! Ott vagyok, táncolok a színpadon, hogy mások is táncoljanak, meg hogy rávegyem őket az ivásra, közben tudom, hogy ott a saját apám a lapos vicceivel meg a disznó haverjaival, akik csak egy darab húst látnak bennem.
ALEX II
Akkor ne folytasd ezt a munkát, ha nem vagy képes felvállalni!
MARIETTE II
Nem vagyok képes felvállalni! Elég rég óta csinálom ahhoz! De nem az apám előtt! Ezt nem tudod megérteni?
MARIETTE I
Mindenestre… azelőtt csak féltékeny volt, most már szégyell is…
CLAUDE
Na… egy másik dolog…
MARIETTE I
Biztos nem hagyott hidegen, amikor valamelyik este láttad a tévében a gogo girl nővéredet, amint épp elkezdte a karrierjét.
CLAUDE
Hát az biztos, hogy nem, de ez még nem jelenti azt, hogy szégyellek… Csak annyit jelent, hogy az ilyen műsorok engem nem érdekelnek… És csak azért nem fogok ilyet nézni, mert a nővérem hülyét csinál magából egy ketrecben táncolva, mint egy majom miniszoknyában!
MARIETTE II
Látom a szemed, épp annyira, mint az övéket.
CLAUDE
Bocsáss meg, ha bántó voltam, de az előbb azt mondtam, amit gondolok…
MARIETTE I
Ó igen, ezt gondolod…
ALEX II
Mi bajod a szememmel?
MARIETTE II
Csúnyák, mint az övék is!
MARIETTE I
Régóta hozzászoktam a kis felsőbbrendű hangsúlyaidhoz… Mindig kémkedtél utánam, és megvolt a véleményed mindenről, amit csináltam, meg amit mondtam… Amikor kicsi voltál, mindig ott találtunk egy sarokban, amint épp szimatoltál olyan dolgok után, amikhez semmi közöd… soha nem tudtuk pontosan, hol is vagy, csöndben hallgattál egy nagy fotel mögött, vagy a gardrób szekrénybe zárkózva… azzal töltötted a gyerekkorod, hogy utánunk kémkedtél! Voltak napok, hogy nem is szóltál hozzánk, de tudtuk, hogy hallgatod, hogy mit mondunk… (Felsóhajt a megindultságtól.) Jaj! Nem is tudom, miért mondom el neked mindezt hirtelen… Pedig jókedvűen jöttem ide…
ALEX I
Igen, lazíts egy kicsit… Gyere, igyál egy kis sört velem… Hetek óta nem láttuk egymást…
MARIETTE I
Tudod, hogy egészen Shawiniganig eljött, hogy kérdéseket tegyen fel nekem? Nem tudom, éppen milyen szakaszban van az élete, de bizarr és furcsa volt… Azt akarta tudni, hogy mi történt aznap este, amikor te vigyáztál ránk, mert a nagymama haldoklott… Emlékszel rá?
ALEX I
Oké, már megint erről az estéről van szó! Igen, emlékszem, hogy én vigyáztam rátok, az biztos, nem volt benne gyakorlatom és majdnem megőrültem… Olyan rosszak voltatok, mint tíz másik… Te meg nem akartál elaludni csak akkor, ha a szobádban maradtam az ágyadon ülve és a kezedet fogva… miután órákon át duzzogtál, mert nem engedlek el bulizni, most te nem engedtél el… azt hiszem végül én is elaludtam… túl sok sört ittam…
CLAUDE
Igen, ezt mondtad nekünk is…
MARIETTE II
Nem vádollak, nem is merném… de, amikor iszol és a rovásomra elmesélt vicceket hallgatod… nem feledkezel meg arról, hogy a lányod vagyok?
ALEX II
Miket hordasz össze!
MARIETTE II
De azért egyszer elfelejtetted…
CLAUDE
Mi meg mindent elkövettünk, hogy higgyünk neked.
Alex I felnevet.
ALEX I
El se hiszem, hogy ez eszedbe jutott…
MARIETTE I
Te beteg vagy!
ALEX II
Hát igen, egyszer elfelejtettem. Igen!
MARIETTE I
Nem vagy normális, ez az igazság!
ALEX II
De hát semmi komoly nem történt… Még időben visszafogtam magam…
MARIETTE II
Hát ez nem igaz! Ha Claude nem érkezik időben…
ALEX I
Jézusom! Végig ezt gondoltad rólam!
CLAUDE
Egy ideje annyira manipuláljátok egymást…
MARIETTE II
Egy ideje te is manipulálsz engem… Ó! Mindig is manipuláltuk egymást…
MARIETTE I
Hát igen, mindig ilyenek voltunk, Claude… Téged is manipulált az apánk! Ezt csinálta mindenkivel… és azt hiszem, még mindig ezt csinálja, még akkor is, ha végül békén hagy minket… Egy manipulátor, egy manipulátor, ez minden! Nem kell nagy ügyet csinálni belőle!
MARIETTE II
Amikor kicsi voltam, szerettem ezt… Az én apám nem olyan volt, mint a többi… Vicces, ráadásul még gyengéd is! Állandóan puszilgattuk egymást, és fogtuk egymás kezét… Becézgettél, egészen kiakadtam… Puszikat adtam a füledre, te meg azt mondtad, hogy a lábujjadig beleborzongtál…
MARIETTE I
Igen, volt idő, hogy zavart, de…
MARIETTE II
Szerettem, az igaz… olyan voltál, mint a mikulás… szinte soha nem láttunk, aztán mikor hazaértél, túlságosan is fontos lettél… Minden megváltozott a házban, minden körülötted forgott… csak te voltál, csak te számítottál…
MARIETTE I
Emlékszel, amikor elkezdtem gömbölyödni… nagyon zavart, igyekeztem elrejteni, de végül csak meglátszott rajtam… aztán, amikor hazajöttél, téged már nem zavart! Hé, de én rosszul éreztem magam! Előjöttél az összes házalós vicceddel erről a témáról, én meg, meg akartam halni! Sőt, megkértem anyát, hogy vegyen nekem egy nagy öreglányos kabátot, aztán abban mászkáltam itthon, és azt gondoltam, hogy az talán mindent eltakar… Naiv voltam! Mindenesetre akkor már nem engedtem, hogy fogdoss… és többet soha… Vége a pusziknak és a simogatásoknak! Átengedtem ezeket Claude-nak, aki, jól emlékszem, ki is használta a helyzetet. Én meg képtelen voltam a szemedbe nézni, mert úgy éreztem a bennem zajló változások szemmel láthatóak…
Nevet.
MARIETTE I
A kis barátnőimmel őszintén beszéltünk erről, de veletek… Még anyával se lehetett… Nagylány lettem, ez minden… elmagyarázta, hogy ez csak fizikai változás… de hogy a fejemben is megváltoznának a dolgok, arról egy szót se! Ha ma ez eszembe jut, fáj, de jó, hogy akkoriban még belepirultam ezekbe a dolgokba… fáj a naivitásom és a tudatlanságom… Jó lenne néha ugyanígy érezni.
MARIETTE II
Amikor felnőtt nő lettem, már nem volt olyan mulatságos… megváltoztam… aztán te is megváltoztál. Lassan kezdtél más szemmel nézni rám… Továbbra is vicces voltál és játszottad a mikulás szerepét, de volt valami különbség, amitől rosszul éreztem magam… Életemben először, előfordult, hogy hosszan néztél, anélkül, hogy egy szót szóltál volna… Beleborzongtam… A kis csókjaid sokkal tolakodóbbak lettek… a tréfáid pontosabbak… a bókjaid zavarba ejtőbbek. Anya nem engedte, hogy túl sokáig játssz velem… Nem nagyon értettem miért, de éreztem, hogy igaza van. Ezért Claude-dal huzakodtatok, de nem sok meggyőződéssel. Nem nagyon foglalkoztál vele soha, igaz? Néha az volt az érzésem, hogy csak azért nem érdekelt Claude, mert nem azok a dolgok izgatták, mint téged… Kicsit ki is nevetted a könyveivel, meg a tévéműsoraival, amiket ostobának tartottál… mindenesetre továbbra is forgolódtál körülöttem, de nem közeledtél… addig az estéig!
ALEX II
Nem akarok ezekről a dolgokról beszélni. A fejemben már lezártam ezeket a dolgokat és nem akarok rájuk visszatérni.
MARIETTE II
A fejedben lezártad, a többi nem is érdekel! Nem akarod tudni, hogy nekem mit okoztál!
MARIETTE I
Tudod mit? Amikor befeküdtél mellém aznap este, az megoldotta a dolgokat… Újra enyém volt az én régi apukám és jól érzetem magam. Visszajött a mikulás.
ALEX I
(Claude-hoz.)
Látod?
MARIETTE I
Életemben utoljára éreztem magam kislánynak. Átmeneti állapotban. Aztán én is aludtam egy kicsit, azt hiszem… És megjött a szimatoló! Kiabálás, könnynek, dráma… Anya, aki odarohan, és nem nagyon érti, mi történt… Biztos a hetedik szomszédig fellármázták az utcát ezen az éjszakán! Elfogott a félelem, én is sírtam… aztán minden egy borzalmas félreértésbe torkollott.
MARIETTE II
A sörszagod, meg az őrült tekinteted… Én mondom, a mikulás már messze járt, igaz? El tudod te képzelni milyen egy kislánynak ilyen állapotban látni az apját? Hiába győzködtem magam, hogy sokat ittál, hogy haragudtál rám, mert rosszalkodtam, meg hogy nem nagyon tudtad, mit csinálsz… nem találtam magyarázatot, sem kibúvót papa! Ez kettészakít egy életet! Örökre összetör valamit! Mindent lerombol, amit gondoltam rólad… minden csodálatot… minden szeretetet, amit irántad éreztem. Hirtelen. Hirtelen megöregedtem aznap este. Te… meghaltál. Aztán megjött Claude a legjobb pillanatban, és elkezdett cirkuszolni… Valószínű féltékenységi rohama volt, de mindenesetre megmentett… fizikailag… Mert, ha nem jön… és ha anya nem jön, hogy megvédjen minket… Mind a ketten láttuk, hogy megütötted apa, mert rájött, hogy majdnem mit tettél! Láttuk, hogy megütötted, mert te majdnem tettél valami borzalmasat! Ahelyett, hogy magadat büntetted volna, inkább őt büntetted! Mert mindig mások fizetnek, igaz? Inkább másokat büntetsz, hogy ne kelljen szembenézni önmagaddal. (Egészen közel hajol az apjához.) Na, ezeket élem újra át, amikor nézed, ahogy táncolok. Pontosan ugyanaz az érzés! Látlak, és ezt te tudod! Nincs elég fény a színpadon ahhoz, hogy jól lássalak téged és a haverjaidat! És nincs különbség aközött, ahogy ők néznek, és ahogy te nézel! Nem értem! Mit mondasz nekik, hogy ne hozd őket zavarba azzal, amit művelsz? Vagy te is részt veszel a vetkőztetésben? Felizgatja őket, hogy nézed, ahogy a lányod lebujokban táncol? Nem válaszolsz. Tényleg nem akarsz erről beszélni, mi?
MARIETTE I
(Claude-hoz.)
Na, megvilágosodtál? Kielégült a beteges kíváncsiságod? Amiről azt hitted, hogy valami szörnyűség, kiderült, hogy semmi az egész…
ALEX II
Egész életemben hurcoltam ezt magammal Mariette… Egész életemben. Ha ezek után még beszélnem is kell róla…
MARIETTE II
Pedig lehet, hogy jót tenne.
ALEX II
Csak a felejtés tesz nekem jót. Semmi más. Semmi más.
MARIETTE II
Ez az, akkor felejts el engem! Azt kérem… nem kérem… követelem, hogy soha többé ne nézd meg, ahogy táncolok apa! Soha többet! Érted? Ha beteszed a kabaréba a lábad, ahol táncolok, valami olyat teszek, hogy soha többé nem felejted el! Aztán a disznó haverjaid soha nem állnak veled szóba! Tüzes vassal leszel megbélyegezve, mint egy pária! Belefáradtam a szégyenbe, hogy látom, ahogy eljössz oda, ahol én dolgozom. Neked kellene szégyenkezned! Egészen az életed végéig! (Fogja az esernyőjét és az esőkabátját.) Mondd meg anyának, beugrottam az ernyőmért, de nem tudok maradni, mert vár a taxi…
Elmegy.
ALEX II
Nekem te nem parancsolsz! A szombat estéimmel azt csinálok, amit akarok. Egyikőtök se mondja, hogy bármit is változtassak az életemen! Oké?
Kiissza a sörét.
ALEX I
(Claude-hoz.)
Azt hiszem, hogy aznap este végül le kellett volna kevernem neked egy nagy pofont, megérdemelted volna… Egy kicsit helyrebillentette volna az agyadat. Ahelyett, hogy hazugságokat fabrikálsz, és történeteket találsz ki, miért nem beszéltél velem? Jobban szeretted a saját verziódat, igaz fiam? Ugye? Annyival érdekesebb volt elképzelni, hogy mi történhetett. Aztán meg őrizgetni éveken át! Hát, ha ilyennek látsz fiacskám…
CLAUDE
Nálunk mindig ez van. Minden komoly dolog végül jelentéktelenné válik, mert nem akarjátok komolyan venni! Annyi kiforgatott változatot hallottam már! Legbelül tudom, hogy semmit sem tehetek ellenetek… talán ezért csinálok mást abból, ami itt történt…
MARIETTE I
Változatlanul úgy gondolod, hogy neked van igazad?
CLAUDE
Nem tudom, hogy igazam van-e. De igyekszem…
ALEX I
Hát ne igyekezz annyira! Lehet, hogy minden egyszerűbb annál, mint ahogy a fejedben van…
CLAUDE
Lehet, hogy minden bonyolultabb annál, mint ahogy ti el akarjátok fogadni.
ALEX II
Miért ilyen bonyolult minden?
Mariette I odamegy az öccséhez.
MARIETTE I
Te csak komplikáld az életed, ha akarod, de hagyj ki minket belőle. Mindenkit, légy szíves! Másutt szimatolgass, lehet, hogy máshol büdösebb, mint szeretnéd… Nálunk csak hétköznapi szag van… Nem érdekes… Mi nem vagyunk elég érdekesek neked Claude… Nem vagyunk elég betegesek ahhoz, hogy érdekeljünk…
Kimegy.
ALEX II
Olyan egyszerű volt minden, olyan egyszerű! Amikor kicsi voltam, az anyám mindig azt mondta: „Mindenért meg kell fizetni.” Annyit nevettem rajta. Aztán mindent elkövettem, hogy bebizonyítsam, téved. Egész életemben ügyeskedtem, hogy megőrizzem a szabadságom, és nem akarom elveszíteni! Nem akarok utólag megfizetni régi dolgokért! Azzal gyötörnek, hogy milyen vagyok, pedig semmi közük hozzá! Hát ki itt a főnök? He? Nem hagyom, hogy az orromnál fogva vezessen egy hisztérika, aki azt sem tudja már, mit beszél, meg egy gogo táncos, aki nem akarja, hogy az emberek megnézzék, hogy táncol! Akkor nézem meg, amikor akarom! Ha mutogatni akarja a testét, hát mutogassa! Jót tesz az üzletnek! A haverok irigyelnek, meg a kuncsaftok is irigyelnek! Én meg arra gondolok, amire akarok, amikor nézem!
Iszik.
ALEX II
Felnevelsz egy gyereket… egy játék babát, akit imádsz, akit annyit fogdosol, amennyit akarsz… Csókolgatod a fenekét, a hasát, nedves puszit adsz a szájára, simogatod éveken keresztül… Éveken keresztül azt csinálhatsz vele, amit akarsz, ez csak játék, ez csak szórakozás, a papa és a kicsi lánya csak mulatozik… Látod, ahogy felnő, néha olyan gyorsan, hogy végül ideges leszel, de még mindig semmi baj, még mindig a kisbabád, a te kicsi babád, akit feldobsz és úgy csinálsz, mintha nem kapnád el, hogy megijedjen, hogy aztán erősebben simogasson… Aztán egy szép napon… elkezdődik a konspiráció… A nők konspirációja… Először csak a sarokban sutyorognak… Aztán az az érzésed, hogy kibeszélnek a hátad mögött… Hogy eltitkolnak valamit előled… Valamit, amit tudnod kéne, de nem akarnak neked elmondani… Aztán a kisbabád már nem annyira ragaszkodó… szégyellős kezd lenni, könnyebben elpirul… Te tovább játszanál vele, de ő, a te kisbabád, aki a szemed előtt változik, elbizonytalanodik, elhúzódik, kifogásokat talál, hogy ne kelljen túl közel kerülnie hozzád… olyan ez, mint valami szerelmi fájdalom, a fenébe is! Azt hiszed, hogy már tudomást sem vesz rólad, hogy elkövettél valamit, csak nem tudod, hogy mit! Aztán megragadod az alkalmat… sikerül megközelíteni a kanapén a nappaliban… Olyan régóta először, annyira örülsz! Aztán két-három puszi, majdnem, mint régen, de érzed te is, most először… érzed, hogy valami megváltozott… Már a tekintetében is… A teste a blúza alatt… Aztán mindent megértesz! A konspirációt! Biztos azért fél tőled, mert az anyja telebeszélte a fejét azzal, hogy nő lett belőle, így nem érhet többet az apjához! Ezek a nők! A nők beszélték tele a fejed. Csak azt akartad, hogy a gyereked gyerek maradjon, de bebeszélték, hogy ez már nincs így, aztán, ha akarod… Hát én akartam! Nagy kár, de akartam! És… még mindig akarom!
Kiissza a sörét.
ALEX II
Szomjas vagyok… szomjas vagyok! Sört akarok! Hozzatok nekem sört! A saját házamban én fizettem itt mindent én fizettem, minden az enyém, és most sört akarok!
Belép Maedeleine I.
MADELEINE I
Kész. Asztalhoz ülhetünk. De előtte Claude-dal szeretnék beszélni. (Alex I-hez fordulva: ) Ülj asztalhoz, Mariette már ott van… mindjárt jövök én is.
Kimennek.
ALEX II
Sört akarok!
Madeleine felugrik.
Csönd.
Madeleine II belép a nappaliba.
Alex II bőröndjével az egyik kezében, a sörrel a másikban.
MADELEINE II
Nesze, itt van a söröd. De ez az utolsó. És nagy örömmel hozom be neked amúgy.
ALEX II
Hogyhogy az utolsó?
MADELEINE II
Ne játszd az ártatlant. Semmi értelme, hogy itt maradj estére, igaz? Nehogy túl rossz véget érjen a nap. Rosszul vagyok már attól a gondolattól, hogy a házban vagy Alex.
Madeleine I fogja Claude kéziratát és odanyújtja neki.
MADELEINE I
Ne maradj itt vacsorára ma este… Nem akarlak elküldeni, de ne maradj itt vacsorára… Az lenne az érzésem, hogy még mindig kémkedsz utánunk. És nem tudnék hallgatni, meg figyelném, hogy apád mi mindent hord össze… Félek, hogy soha nem tudok már természetes lenni veled Claude… (Elindul a konyhaajtó felé.) Várd meg, hogy én hívjalak, mielőtt hírt adnál magadról.
Kimegy.
ALEX II
Azt hiszed, hogy el tudsz zavarni?
MADELEINE II
Azt hiszem, és meg is teszem. Vége, befejeztem. Befejeztem a kínlódást, hogy mindent lenyeljek, hogy belülről ketté szakadjak… hogy mondogassam magamnak, hogy tévedek, amikor azt gondolom rólad, amit gondolok, mert alapvetően jó ember vagy, nem túl okos és kissé felelőtlen… Elfáradtam. Elegem van. Ha te nem mész el, én hagylak itt…
ALEX II
Nem fogsz elmenni. És én sem. Minden úgy marad, mint eddig, oké?
MADELEINE II
Figyelj Alex. Mindig szelíd és megértő voltam, de van egy olyan oldalam, amit még nem ismersz. Mindenkinek van egy sötét oldala, tudod, nem te vagy az egyetlen, aki képes átverni másokat. És nagyon vigyázz arra, amit nem ismersz belőlem.
ALEX II
Fenyegetsz?
MADELEINE II
Igen, gondolom, hívhatjuk így. Megkönnyebbülés, hogy képes vagyok téged megfenyegetni, Alex! Egy hajszálnyi kételyt látok mélyen a szemedben, és ettől jól érzem magam. Szerintem kezdesz egy kicsit félni, igaz? Lassan megváltozik a látásod, mi? A kép zavarosabb, mint eddig volt… Amit látsz, az semmi ahhoz képest, amire képes vagyok, ha elengedem magam. Huszonöt év frusztráció gyülemlett fel bennem, Alex, és az érdekedben nem szeretném, ha egyszer csak a felszínre törne. Jobb lenne, igen jobb lenne, ha kivennél egy hotelszobát ma este… Borzalmasan kegyetlen szavaktól, nagyon kellemetlen meglepetésektől és elviselhetetlen sértésektől menekülhetsz meg. De ha akarod, ha erősködsz, ha úgy döntesz, hogy maradsz, akkor kész vagyok arra, hogy mindent a képedbe vágjak. Mindent. Ma este nagy dolgokra vagyok képes Alex, de arra is, hogy megkíméljelek tőle. Adok időt, hogy választhass… annyi időt, amíg megiszol egy sört, ami persze az utolsó lesz. Mindjárt visszajövök, és ha még mindig itt vagy, vigyázz magadra.
Mendelsohn ötödik szimfóniájának harmadik tételét halljuk.
Madeleine lassan odamegy Claude-hoz és megveregeti a vállát, mint egy jó gyereknek.
Majd kimegy.
Claude és Alex II egyedül maradnak a színen.
Alex II a két kezébe fogja a fejét.
Claude magához szorítja a kéziratát.
ALEX II
(Kihúzza magát.)
Ha nekem nem marad semmim, akkor neked se marad semmid.
Hidegvérrel összetör néhány csecsebecsét a nappaliban, felborogat néhány bútort. Távozik.
Alex I lassan bejön, odamegy Claude-hoz, kiveszi a kezéből a kéziratot.
ALEX I
Ez az egyetlen példány, vagy vannak másolatok is?
CLAUDE
Ez az egyetlen.
ALEX I
Nem vagy valami elővigyázatos.
CLAUDE
Tudom. De nem volt időm. Van egy barátom, úgy volt, hogy tőle kapok indigót… Tudod, van más dolgom is, van munkám, nekem is élnem kell valamiből… A szabadidőmben írtam ezt két meló között a munkahelyemen; a főnököm íróasztalának a sarkán, amikor nem volt bent; vagy esténként itthon és, ahelyett, hogy szórakozni mentem volna, a hétvégeken…
ALEX I
Ez a hobbyd, vagy mi…
CLAUDE
(hirtelen)
Ez sokkal több, mint egy hobby és ezt te is jól tudod…
ALEX I
Nem, nem tudom jól. Nem sok mindent tudok jól rólad…
A kéziratot lapozgatja.
CLAUDE
Nem sok velem kapcsolatos dolog érdekelt valaha is téged…
ALEX I
Ismétled magad…
LAUDE
Talán nem eléggé…
ALEX I
Szóval, ha most rögtön széttépném, ha bedobnám a tűzbe, akkor teljesen megsemmisülne… Nem maradna belőle semmi…
Claude néhány másodpercig nézi.
CLAUDE
Meg akarsz félemlíteni?
ALEX I
Igen. Azt hiszem, a helyedben félnék. Egy őrült apa, aki nem akarja, hogy a gonosz fia a „műveiben” róla írjon…
CLAUDE
Amíg gúnyolódsz velem, addig tudom, hogy semmi veszélyeset nem fogsz csinálni…
Alex I feldobja a levegőbe a kéziratot. A lapok szétszóródnak mindenfelé a szobában.
Claude nem reagál.
ALEX I
Na, egy kicsit már jobban félsz?
CLAUDE
Nem.
Alex találomra felvesz egy lapot.
ALEX I
„Alex: Mit fogok most csinálni? Nem hagyhatom, hogy a hátam mögött kijátsszanak… Mindegyik egyforma, és végül mindig sarokba szorítanak!” Miről beszélek itt? Általában a nőkről? Az anyádról és a nővéredről konkrétabban?
Összegyűri a lapot és áthajítja a szoba másik sarkába.
ALEX I
Mindenesetre nincs jogod, hogy felhasználd a nevem.
CLAUDE
Már megbeszéltem anyával… A neveket meg fogom változtatni…
ALEX I
Ez volt mindig is a probléma… Anyáddal megbeszélted…
CLAUDE
Te sosem voltál itt…
ALEX I
Nekem ne hozakodj megint elő a rendőrség ifjúsági klubjával! Ennél sokkal fontosabb ügyekben vertetek át a hátam mögött!
Odamegy Claude-hoz, leül mellé a kanapéra.
ALEX I
Gyerünk, itt az idő. Állj elő mindennel, amivel vádolsz, hallgatlak. Hacsak nem intéztél már el mindent az anyáddal… Az előbb nem mertem odafigyelni, hogy mit beszéltek, de talán kellett volna… De látod, azért van olyan hibád, ami nekem nincs: nem hallgatózom az ajtóban! Most biztos csalódtál! Ugyan, egyáltalán nincs kedvem, hogy a te nagy művedet olvasgassam, túlságosan félek, hogy rosszul leszek tőle, hogy minden ellenem van, hogy nevettek, egy kicsit…
CLAUDE
Mindig nagyon jó voltál abban, hogy elbagatellizáld a fontos beszélgetéseket… Ha máris olyan képet vágsz, hogy látszik, nem veszed komolyan, amit mondani fogok, akkor hogyan várod el, hogy komolyan beszélgessünk…
Alex I majdhogynem ráugrik a fiára, megragadja a gallérjánál fogva.
ALEX I
Egyáltalán nem bagatellizálok el semmit, oké?
Néhány másodpercig nézik egymást.
Alex otthagyja Claude-ot.
ALEX I
Jobban szereted ezt? A durvát, mint a mulatságost? Végül is biztos mindig ilyennek láttál… tényleg azt gondolod, hogy el kell olvasnom ezt az egészet, hogy megtudjam, mit gondolsz rólam? Ugyan már! Ahelyett, hogy itt kínlódva őrültségeket írogatsz a rovásomra, ha terápiára van szükséged, miért nem jöttél el velem az egyik utamra? Egy közös hétvége együtt, összezárva a Saint Jérôme egyik hotelszobájában fiacskám, és rég megoldódott volna minden, aztán meg…
CLAUDE
Na, ebben tévedsz… Te a magad részéről megoldottad volna a problémákat, aztán vége! Szokás szerint. Egy két napos non stop show műsort adtál volna elő, egy jól sikerült, viszonylag vicces végtelen monológot, ami csak rólad szól… Észre se vetted volna, hogy ott vagyok… Néha eszedbe jut, hogy valaki ott áll előtted, amikor beszélsz? Előfordul veled, hogy válaszolsz egy kérdésre, vagy választ vársz a saját kérdésedre? Te nem beszélgetsz, hanem nagy ívű monológokat adsz elő! Mindenki ilyen a bandátokban? Mindegyikőtök monologizál, hogy meg sem hallgatjátok? Amikor találkoztok, mondjuk a Saint-Jérôme-ban, vagy másutt, mindenki egyszerre beszél, és senki sem figyel a másikra?
ALEX I
Hova akarsz kilyukadni?… Soha el se jöttél a Saint-Jérôme-ba, soha nem érdekelt, akkor honnan tudod, hogy mi történik ott, és hogyan tudod elítélni?
Claude összeszed néhány lapot, amelyeket az előbb az apja orra előtt lobogtatott.
CLAUDE
Tudod, hogy mióta készülök rá? Hány éve? Pontosan a fantáziám segítségével tudom kitalálni, hogy mi történik, és tudom, hogy milyen vagy. Képzeld, éppen miattad kezdtem el írni? Meg azért, mert mindig úgy viselkedtél velünk, mintha süket lettél volna? Legelőször, talán tizenegy, vagy tizenkét éves koromban azért fogtam tollat és papírt, hogy elmondjak neked dolgokat, mert veled nem lehetett beszélni, hogy elmondjam, hogy szeretlek, mert valószínűleg kaptam volna egy pofont, ha ezt valóban el mertem volna mondani… Annyi minden volt, amiről nem volt szabad beszélni ebben a házban, hát leírtam, mielőtt megfulladtam volna! Megkönnyebbültem tőle, mint az első maszturbációktól! Aztán rögtön bűnösnek éreztem magam, mert még inkább érződött rajta, hogy tilos! „Szigorúan tilos az apjával beszélnie, különben halálos, helyrehozhatatlan és jóvátehetetlen bűnt követ el!” Órákon át erőlködtem, hogy idilli portrét fessek rólad, olyannak írtalak le, amilyennek látni akartalak… jelenlévőnek! Ugyanolyan viccesnek, ugyanolyan jelentéktelennek, de JELENLÉVŐNEK! Egyáltalán nem kínlódtam ekkoriban, ellenkezőleg… Annyira felizgatott, amit írtam, hogy majdnem elájultam! Felfedeztem az írás szenvedélyét, miközben szerelemet vallottam az apámnak, aki tudomást se vett rólam!
ALEX I
A konyhában hagytam a cigim…
ALEX I
Látod, hogy nem akarsz meghallgatni! Pedig te kérted!
ALEX I
Már megint kezded, mint kiskorodban… Már megint kezded, mint kiskorodban! Rámragadsz, aztán olyan dolgokat mondasz, amit nem akarok hallani!
CLAUDE
Milyen dolgokat? Pontosan milyen dolgokat? Mondd ki őket! Egyszer végre próbáld kimondani őket!
ALEX I
Érzelmek! Érzelmek! Mindig elfutottam előled, mindig megléptem, mert mindig ide lyukadtunk ki!
CLAUDE
De miért ne kellett volna ide kilyukadni? Mi akadályozott meg benne? Volt valami szabály, vagy törvény? (Alex I megmozdul, hogy felálljon.) Ne fuss el. Egyszer az életben ne fuss el…
ALEX I
Én nem ilyen vagyok, ez minden… soha nem beszéltem az érzéseimről senkinek… és nem ma fogom elkezdeni. (A fia szemébe néz.) Rájöhettél volna, azt hiszem, hogy a nagydarab tréfás ember lelke mélyén és a házaló durva viccei mögött vannak érzelmek! Ha nem fejezem ki őket, attól még vannak! De ha nem jönnek elő, hát nem jönnek elő, ez minden, nem kell drámát csinálni belőle!
CLAUDE
Nem lehet egy gyerekkort találgatásokra alapozni! Meg hallgatásra! Gyakran kerültünk a beismerések közelébe, de végül nem jöttek elő! Ráncigáltuk sokat egymást, abban nem volt hiány, csiklandoztuk egymást, kimerülésig rohangáltunk a házban, bújócskáztunk, de amikor kifulladtunk és egymás szemébe néztünk, mint most, amikor valami fontos készülődött…
ALEX I
Nem megy, nem megy, ez minden! Ma már ne is kérj erre!
CLAUDE
Nem kérlek! Ne félj! Már régóta nem kérek tőled semmit. (Felvesz egy lapot.) Épp csak azt magyarázom, hogy „ez” miért született meg! Amikor nem tudsz beszélni, a dolgoknak így, vagy úgy ki kell jönniük.
ALEX I
Aha! Valami fontos dologhoz értünk! Beszéljünk arról, ahogy a dolgok előkerülnek! Az előbb azt mondtad, hogy amikor kicsi voltál idilli képet festettél rólam… Sejtem, hogy „ez”, ahogy mondod, egyáltalán nem idilli! A portrém tíz év alatt megváltozott mi? Azt hiszem, hogy ez már egyáltalán nem a „papa szeretlek, aranyos apuci!”
CLAUDE
A felismerés a korral jön, hát képzeld el saját magad!
ALEX I
A felismerés! Miért? Csak nem lettem 1955 és 1965 között egy szörnyeteg!
CLAUDE
Nem, ez igaz, nem sokat változtál. Sőt azt mondanám, hogy ez nem is normális, hogy egy ember tíz év alatt alig fejlődjön.
CLAUDE
Hát, igen… a megvetés. Ez a jó szó. A naiv csodálattól eljutottam a mély megvetésig… mondom, kis lépésenként… Amikor gyerek vagy és csodálni akarsz valakit, nincs hibája, nem romlik el, nincs olyan bűn, ami elhomályosíthatná a makacs csodálatod… Egy hős hős marad egyszer s mindenkorra! Ez megmásíthatatlan és annyira lelkesítő! És annyira kielégítő! Aztán elkezdesz öregedni, és az biztos, hogy változol… Te is meg akarsz változni, de olyan akarsz lenni, mint ő, a te tökéletes hősöd, aki segített legyőzni a gyerekkori nehézségeket, aztán jönnek a serdülőkor bizonytalanságai… de a hős még mindig ott van változatlanul a piedesztálon… milyen szomorú! A gyerekkorod és a hősöd egyszerre porlad szét. Ugyanakkor fedezed fel a hősöd gyengeségeit, és hogy milyen naiv volt a gyerekkorod… Meg akarsz halni a szégyentől… attól, hogy átvertek. (Csönd.) Tovább fejlődsz, miközben hősöd gyártási hibái egyre nagyobbak lesznek, míg végül egészen eltorzul, és azt kérdezed: ezt csodáltam annyira? Ráadásul azt mondják, hogy mindenki olyan hőst csodál, amilyet megérdemel? (Csönd.) Remélem, téged soha senki nem érdemelt meg. (Összeszed még néhány lapot.) Tényleg beleírtam minden megvetésemet, amit irántad érzek. Minden… megvetésemet. Nincs rá jobb szó. Ez kifejezi minden gyöngeséged. Minden intellektuális renyheséged. A borzalmas intellektuális renyheséged. Szerintem azt sem tudod, hogy létezik intelligencia, és hogy mire való. Egész életedben semmi sem érdekelt! És senki! Tökéletesen egoista és egocentrikus voltál. Még csak nem is gonoszságból… hanem önző nemtörődömségből… Nem lehet haragudni rád a gonoszságod miatt, hiszen nem is vagy az! A gonoszsághoz tudatosság kell, használni kell az intelligenciát! Ezért vagy érinthetetlen! Nem lehet beléd marni, a többiek körme nem is létezik számodra! Mindent a saját szempontodból csinálsz. A többiek meg oldják meg a problémáikat… aztán egyúttal a te problémaidat is! Amikor megértettem, hogy Cantin-né Sorelben nem volt fontosabb, mint mi, és mi sem voltunk fontosabbak, mint ő meg a gyereke, elmúlt a féltékenységem… Á, egy második család, riválisok! Tolvajok! Soha nem voltál itt, mégis is féltékeny voltam, hogy elrabolnak tőlem! Ne nézz így rám, mindenki tudott itthon Cantin-néról, még akkor is, ha soha nem említettük… Ilyen a szép kis cinkos család… Ekkor értettem meg, hogy az emberek mennyire nem fontosak neked… tökéletesen felelőtlen vagy… Csak a szombati esti sör számít, a cicababák, a kielégülés egy mocskos motelágyon, a viccek, a viccek, papa, neked a viccek a legfontosabbak! Megvetlek! Csak a vicceid fejlődtek! Nagy, nagyon nagy disznóvicc mesélő lettél és ennyi, mert semmi más nem érdekelt az életben, és ez elég szomorú, hogy csak ennyire vágysz! Semmire se vagy kíváncsi! Nem teszel fel kérdéseket! Semmit! Egész életedben Québec útjait jártad és disznó sztorikból álló elképesztő műsort hoztál össze anélkül, hogy akár csak egyetlen kérdést is feltettél volna! Több generációnyi autóval tonnányi port kavartál a még nem aszfaltozott utakon, ez minden, amit életedben csináltál. Hát persze, hogy keresztre feszítelek a megvetésemmel. És a darabomban minden megvetésemet anya figurájába oltottam… Anya mondja neked mindazt, amit én gondolok rólad, mert valószínűleg ő szenvedett a legtöbbet attól, amilyen vagy. (Ironikusan: ) Ezt úgy nevezik, hogy átvitel. Ez az én szerepem… azt hiszem. Hogy másokkal mondassam el, amit ők képtelenek elmondani, és amit én sem tudok elmondani. De már magabiztosabb vagyok. A mai este után magabiztosabb vagyok. Biztosabb vagyok abban, hogy jogom van ahhoz, hogy író legyek. Most pedig attól félek, hogy ugyanolyan manipulátor leszek, mint te. Félek, hogy én is viccmesélő leszek. Hogy egyre laposabb, és főleg egyre érdektelenebb viccekből műsort állítok össze. Tépd össze a darabom papa, ha akarod, rakj belőle tüzet, tele van… (Csönd.) Hazugságokkal. Hazugságokon keresztül próbáltam elmondani azt, ami igaz. És azt hiszem, hogy sikerült is egy bizonyos pontig, mert szerintem jó, amit írtam. De mire jó? Mire jó papa, ha nem tudok a szívedig eljutni? Mire jó, ha letagadod, hogy van szíved? Nézd, az enyém mindenütt szétszóródott, széttaposhatod, ha akarod.
Az ajtó felé indul. Visszafordul, mielőtt kimegy.
CLAUDE
Tudom papa, hogy ha azon az estén nem érek haza, megerőszakoltad volna Mariette-et és azután tabu téma lett volna itthon, mint Cantin-né. Mindnyájan megint a cinkosaid lettünk volna. Ha senki sem mondja ki, mi lenne belőlünk?
Kimegy.
ALEX I
(ironikusan)
Akkor köszönd meg, mielőtt kimész! Ha igaz, hogy nekem köszönheted az írói tehetséged! A kis entellektüel kálváriája! Mindig is ezt gondoltad rólunk nem igaz, te és a bandád!
Alex I felvesz néhány lapot és egyenként égetni kezdi őket.
Sötétség
Fordította: Ádám Anikó
[1] La petite Aurore, l’enfant martyre. Valós eseményen alapuló 1921-ben bemutatott québec-i dráma egy kislányról, akit apja és mostohaanyja halálra kínzott. 2005-ben Luc Dionne rendezésében megfilmesítették a történetet.
Illusztráció: Tremblay színdarabja
Ezek is érdekelhetik!
Arvo Valton: Miniatűrök →
Lucy M. Boston: Gyerekek a Zöld Tetsziktudniból* →
Brian Evenson: A fiatalabbik testvér →
