Magyar Miklós: Marcel Proust tette híressé Párizs legelőkelőbb szállodáját
•
A Ritz szálloda
Az ötcsillagos Ritz szálloda nemcsak Párizs, de a világ egyik legnagyobb és legelőkelőbb szállodája. A francia főváros első kerületében, a Vendôme téren elhelyezkedő hotelt a svájci Marie-Louise és Cézar Ritz alapította meg 1898-ban.
Marie-Louise és Cézar Ritz
Ebben a szállodában volt a világon először minden lakosztályban fürdőszoba, villanyvilágítás és telefon. A megnyitóra Marcel Proust is hivatalos volt. Elragadtatással tekintett körül a földszinten lévő Psziché szalonban, ahol a meghívottak, párizsi előkelőségek, arisztokraták, hercegek, hercegnők, grófok gyülekeztek.
A Ritz szállóval egyetlen párizsi szálló sem tudott vetekedni. Ötszáz alkalmazottjával, vendégeivel csaknem mitológiai legendává nőtte ki magát az évek során. Egész Európában egyedülálló hírnévre tett szert. Marcel Proust, Ernest Hemingway, Jean Cocteau, Gabriella Chanel és a neves fotós Robert Capa voltak legnevesebb vendégei. A fiatal Proust a szálloda tulajdonosnője, Marie-Louise Ritz szerint egy „kicsi, félénk, ideges kis farkas” volt. Proust, aki azelőtt több elegáns párizsi éterembe járt vacsorázni, mint a Madeleine téren lévő Larue, a rue Duphot utcai Prunier, átpártolt a Ritzbe. Esténként későn, éjfél körül érkezett a szállodába, és egy különteremben vacsorázott Paul Morand íróval, aki csodálta Az eltűnt idő nyomában stílusát. Proust nagyon egyszerű ételeket evett: Sült csirke, natúr sült hal citrommal, répás marhahús, csokoládé és eperfagylalt, italként pedig a jeges sör volt a kedvence. A Ritz fagylaltja annyira ízlett Proustnak, hogy sofőrjével, Odilon Albaret-vel rendszeresen a lakásába is hozatott belőle. A fogoly lány című regényében részletesen ír kedvenc csemegéjéről: «„Ami a fagylaltokat illeti (mert nagyon remélem, hogy csakis olyanokat hozat, melyeket azokban a divatjamúlt formákban készítenek, amelyek minden elképzelhető építészeti alakzatot utánoznak), valahányszor efféle pogány vagy keresztény templomokból, obeliszkekből, sziklaszirtekből eszem, mintha valami festői földrajz lenne előttem, amelyet előbb elnézegetek, azután pedig a málna vagy a vanília műremekeit frissességgé változtatom a torkomban.” Úgy találtam, hogy mindez kissé túlságosan jól hangzik, de Albertine is érezte, hogy szerintem jól hangzik, és folytatta, majd egy jól sikerült hasonlata végén megállt egy pillanatra, hogy felnevessen azzal a szép nevetésével, amely az én fülemben oly kegyetlenül csengett, mivel annyira kéjes volt. „Istenem, bizony félek, hogy a Ritz szállóban csak Vendôme-oszlopokat talál csokoládé- vagy málnafagylaltból, akkor pedig több adag is kell ahhoz, hogy áldozati oszlopoknak vagy pilonoknak látsszanak, amelyeket egy fasorban a Frissesség dicsőségére állítottak. Csinálnak málnaobeliszket is, mely hol itt, hol ott bukkan fel szomjúságom perzselő sivatagában, és ha rózsaszín gránitját megolvasztom a torkom mélyén, több enyhet ad, mint maga az oázis (és itt feltört mélyről jövő kacaja vagy az elégedettségtől, amiért ilyen jól beszél, vagy önmaga kicsúfolására, amiért ily hosszú, összefüggő képsorban fogalmaz, vagy, ó jaj! a fizikai gyönyörtől, hogy valami ily finomat, ilyen frisset érez magában, ami érzéki élvezettel ér fel). A Ritz fagylaltszirtjei néha a Rózsa-hegyre emlékeztetnek, ha pedig citromfagylaltról van szó, az sincs kedvem ellenére, hogy − ha emlékmű − formájú szabálytalan és érdes, mint egy elstiri hegy.”»
A Ritz Proust második otthona volt, hetente két-három alkalommal fogadást adott a szálloda magánszalonjaiban barátai számára. „A Ritz személyzete olyan figyelmes, hogy otthon érzem magamat, és itt kevésbé fáradékony vagyok” – írta Proust barátjának, de Guiche hercegnek. A szálloda főpincérével, Olivier Dabescat-val össze is barátkozott, gyakran tett vele sétákat a Bois de Boulogne-ban. Olivier mesélt az írónak a vendégek különös szokásairól, és ezek a történetek azután ilyen vagy olyan formában bekerültek Az eltűnt időbe. Az írót legendás barátság fűzte Olivier Dabescat-hoz. A főúr alakja halhatatlanná vált, jellemvonásai ugyanis visszaköszönnek Aimé figurájában. Proust utolsó éveiben az estéit is szívesen töltötte a Ritzben, fenntartott egy XV. Lajos korabeli stílusban berendezett lakosztályt.
Proust lakosztálya
A Ritz szállodában egy szalont is elneveztek Proustról.
A Proust szalon
Proust többnyire éjfél körül érkezett a Ritzbe, szőrmegalléros kabátjában bolyongott az előcsarnokban, megfigyelte az embereket a hotel különböző termeiben, találkozott barátaival, megkereste a mindentudó Olivier Dabescat-t, hogy kikérdezze tőle a legfrissebb pletykákat. Proust első vacsoráinak egyikét így elevenít fel Dabescat: „22 óra körül érkezett az üres terembe, vidraprémes kabátjába burkolózva, sült csirkét rendelt burgonyával, friss zöldségekkel, amit saláta és vaníliafagylalt követett. Ezután egy kis szalonba hozatott magának egy nagy kanna kávét, és tizenhat és fél csésze kitűnő kávét ivott meg.” Proust 1922-ben bekövetkezett haláláig látogatta a Ritz szállodát.
Proust a Ritz szállodában pincérek hada között
Mit keresett Az eltűnt idő nyomában írója a luxusszállóban? Azt, amit a párizsi irodalmi szalonokban: hatalmas regényéhez gyűjtött élményanyagot.
1907. július elsején Proust vacsorát adott a Ritzben. A vendégek között volt Gaston Calmette, a Le Figaro című napilap igazgatója, Gabriel Fauré, az író kedvenc zeneszerzője, akinek zongoraszonátája lesz Az eltűnt időben a Vinteuil-szonáta ihletője, Anna Noailles és Henri Béraud írók. Bár ő maga alig evett az alább felsoroltakból, Proust a legínyencebb menüt állíttatta össze a főpincérrel: Kaviár és Clicquot, valamint Krug pezsgő, Vivieni leves, Nyelvhal felfújt rajnai borban, Rákfarkak amerikai módra, Kedvenc borjúmirigy szelet, Gesztenyés kehely.
Ernest Hemingway szabadította fel a Ritz szálloda bárját
A Ritz szálloda bárját Hemingway bárnak nevezik.
A Hemingway bár
Hemingway az amerikai Collier’s magazin haditudósítójaként az amerikai hadsereg 4-es hadosztályának tagjaként részt vett az 1944. június 6-i normandiai partraszállásban. Ott volt a francia páncélosok Párizsba történő bevonulásánál is. A háború előtt többször megfordult a Ritz luxusszállóban, amelynek bárjához kellemes emlékek fűzték. Az akkor még nincstelen Hemingway az 1920-as évek végén − mielőtt sikeres író lett A Nap is felkel (1926) és a Búcsú a fegyverektől (1929) című regényeivel − fedezte fel a Ritz szállót tehetős íróbarátjával, Francis Scott Fitzgeralddal. „Amikor a túlvilági Paradicsomról álmodom, mindig a párizsi Ritzben járok.” – mondta. Egy francia ellenálló elmesélte, hogy Hemingway másról sem beszélt, mint arról, hogy ő legyen az első amerikai Párizsban, és hogy felszabadítsa a Ritz szállodát. A Georges Patton tábornok által vezetett III. hadsereg vezérkaránál elérte, hogy találkozzon Leclerc tábornokkal, akitől nem kevesebbet kért, mint azt, hogy adjon neki katonákat, akikkel azonnal felszabadítják kedvenc bárját. A tábornok hűvösen elutasította kérését. Ennek ellenére augusztus 25-én haditudósítói egyenruhában, fegyverrel a kezében, egy csoport ellenálló kíséretében dzsippel a Vendôme térre érkezett a Ritz szállóhoz. Behatolt az épületbe, és kijelentette, hogy „személyesen szabadítja fel” a szállodát és bárját, amit 1940 júniusában a németek rekviráltak, és ahová náci parancsnokok költöztek be, köztük Goering és Goebbels. Hemingway megkérdezte az eléje siető szálloda igazgatójától, Claude Auzellótól: „Hol vannak a németek?” „Azok uram, már régen elmentek”, mondta Auzello és hozzátette: „fegyverrel nem engedhetem be.” A Ritz bárja 1994 óta viseli Hemingway nevét, és egy bronzszobor örökíti meg az írót.
Hemingway szobra a Ritz bárjában
Ha megnézzük a Hemingway lakosztály fotóját, a többi luxuslakosztályhoz hasonlatos.
A Hemingway lakosztály
Simone de Beauvoir is ilyenre számított, amikor a háború után Sartre-ral felkereste a már világhírű írót a Ritzben. Ám ahogyan A Körülmények hatalmában leírja, nagy csalódás érte: Hemingway haditudósító volt, akkor érkezett Párizsba, s aznap este a Ritzben volt találkozója öccsével, ahol lakott; öccse felajánlotta Lise-nek, hogy kísérje el, és hozza magával Sartre-t is meg engem is. A szoba, melybe beléptünk, egyáltalában nem felelt meg a Ritzről alkotott elképzelésemnek; tágas volt, de csúf, a két rézágy egyikében Hemingway feküdt, pizsamában, szemét zöld ellenző ernyőzte; az asztalon, keze ügyében, tekintélyes számú üres meg félig telt viszkisüveg. Felült, átnyalábolta Sartre-t, és magához ölelte:
− Maga tábornok! − mondta eközben. − Én csak százados vagyok, de maga tábornok! (Ha ivott, mindig szerénykedett.)
A számtalan pohár viszkivel tarkított beszélgetés egyre lelkesebben szárnyalt: Hemingway-ből, influenzája ellenére, csak úgy áradt az életerő. Sartre végül is elálmosodott, és hajnali három óra tájt tántorogva elvonult; én reggelig maradtam.”
Coco Chanel harminc évig élt a Ritzben
Gabrielle „Coco” Chanel pályája csúcsán, 1937-ben költözött be a Ritz szállodába, és ott élt 1971-ben bekövetkezett haláláig. „A Ritz legszebb lakosztályát akartam” – mondta. A szálloda igazgatósága még azt is megengedte neki, hogy saját maga rendezze be lakosztályát. Lámpáit, kanapéját, művészbarátainak festményeit vitte magával. Ezek a tárgyak ma is ott vannak a lakosztályban. A Ritz szobáinak berendezése így olyan volt, mint divatszalonja feletti lakásáé a Cambon utcában.
Coco Chanel lakosztálya
Az ünnepelt divatdiktátor életének árnyoldalai is arra az időre estek, amit a Ritz szállóban töltött. Miközben Párizs lakosainak nagy része a német megszállás alatt rettegés közepette élt, Coco Chanel szeretője, egy arisztokrata náci tiszt, Hans Gunther von Dincklage oldalán kiváltságos életmódot folytatott. Lakosztálya szomszédságában a megszálló hadsereg tábornokai, főtisztjei laktak, többek közt Hermann Goering és Joseph Goebbels. Coco Chanelről a Ritz szállóban egy magyar származású fotóművész, François Kollar készített egy sorozatot 1937-ben, mielőtt a náci megszállást megelőzve elmenekült Párizsból.
Coco Chanel a Ritz szállóban. François Kollar felvétele, 1937
Illusztráció: Salon Proust
Ezek is érdekelhetik!
Baán Tibor: Vázlat Halmai Tamás újabb köreiről →
Baán Tibor: Miniatűrök →
P. Gábor Mózes: A rejtőzködő →
