Danica Vukićević: Belső tenger (részletek)
Sándor Zoltán
A biztonságot jelentő káosz hiányában
Danica Vukićević Belső tenger című kötetéről
Egyes meglátások szerint mi már nem a történelemben, hanem a regényben élünk. Korunk regénye pedig hűen tükrözi jelenünk kaotikusságát, hiszen amíg klasszikus értelemben a nagyepika egyik fontos műfaja jellemzően nagy terjedelmű, szerteágazó cselekménnyel, több szereplővel és árnyalt karakterábrázolással rendelkezik, addig korunk regényének korántsem kötelező az említett ismertetőjegyeket tartalmaznia, a mai regény sok esetben egy olyan szövegtest, amely a már nem feltétlenül szükséges epikai cselekményszál mellett magába foglalja a tudományos jellegű értekezéseket, filozófiai, vallási és társadalompolitikai ihletésű esszéket, naplószerű feljegyzéseket, novellákat, leveleket, újságcikkeket, (ön)interjúkat, valós és fiktív enciklopédiákból, bédekkerekből és lexikonokból merített szövegrészleteket és idézeteket.
Ilyen megközelítésből nézve manapság már nagyon sok irodalmi szövegre könnyűszerrel ráfogható, hogy regény, hiszen nem feltétlen szükséges négy lábbal rendelkeznie ahhoz, hogy fel ne boruljon. Lehet kihagyásos, fragmentumszerű, epizodikus, történetet nélkülöző, formai tekintetben íródhat versben, levélben, szótár- vagy keresztrejtvényformában, elegendő, ha van benne egy összekötő szál, ami a különböző jellegű szövegrészeket egybefonja. Gondoljunk csak a legutóbbi Nobel-díjas, Annie Ernaux Évek című művére, amely a szerzővel meglehetősen önazonos elbeszélő emlékei által, a történelmi események társadalmi hatásait dokumentálva, „afféle kollektív, személytelen önéletrajz”-ként eleveníti föl a Franciaországban uralkodó állapotokat a második világháború végétől 2006-ig.
Bizonyos értelemben erre az alkotásra emlékeztet a leginkább Danica Vukićević Unutrašnje more című kötete is, hiszen az Évek elbeszélőjéhez hasonlóan a Belső tenger elbeszélője esetében is az egyéni tapasztalatok mélyen a társadalmi tapasztalatokba ágyazódnak, erősen szubjektív szemszögből vizsgálva azokat. A mű nemrég megkapta a NIN-díjat, amelyet az előző évben szerb nyelven megjelent, legjobbnak tartott regénynek ítélnek oda. A zsűri indoklásában „formailag invenciózus regénynek” nevezett mű kétségtelenül izgalmas olvasmány, ám bármennyire is tágan értelmezzük a regény fogalmát, Danica Vukićević művének a besorolása a regények sorába a határokat feszegeti. Ami természetesen semmit sem von le a kötet érdemeiből.
A Belső tenger tartalmi tekintetben sokrétű önvallomások sorozata, olvasmányélmények, magánéleti és társadalmi jellegű feljegyzések, miniesszék, anekdoták láncolata. A bő kétszáz oldalas könyv rövid prózai futamokat tartalmaz többek között irodalomról, az irodalmi életről, karrierhajhászásról, hiúságról, közéleti állapotokról, mítoszrombolásról, feminizmusról, politikáról, erőszakról, egyszóval a bennünk és a körülöttünk zajló világról. A narrátor egyéni hangja és szubjektív nézőpontja – a belső tenger – az egyetlen mozzanat, ami összetartja a fragmentumszerű felépítésű alkotást, és fogja össze azt idézőjelben értelmezett regénnyé. Ebből kifolyólag értelemszerűen aligha beszélhetünk történetről és cselekményről, az elbeszélő énen kívül pedig más szereplőkről sem, legfeljebb az emlegetett rokonok, barátok, ismerősök, irodalmárok, művészek, illetve eszmék, tárgyak és emlékek töltik be ezt a szerepet. Vagy akár egész nemzetek, mint a Fontos kérdés címet viselő aforizmában: „Azok a nemzetek, amelyek szeretik költőiket és tudósaikat, jobbak azoknál a nemzeteknél, amelyek kínozzák költőiket és tudósaikat.”
Másodlagos kérdés, hogy regény vagy sem a Belső tenger. A lényeg, hogy értékes mű, azért is tartom fontosnak szólni róla, és néhány fragmentum lefordításával ízelítőt adni belőle a magyar olvasónak. A műfaji besorolásnak kizárólag a rangos elismerés tekintetében van szerepe. A szerb irodalomban ugyan több száz díjat osztanak ki évente, ezek közül azonban a NIN-díj az egyetlen, amely jelentősebb publicitást kap. Mint már említettem, a díjat az előző évben szerb nyelven megjelent legjobb regénynek ítélik oda. Van szélesebb lista 20–30 címszóval, szűkebb lista tizenvalahány művel, majd közzéteszik az 5-6 döntős mű címét, amelyek közül választja ki végül a nyertest az öttagú zsűri. Minden alkalommal azt is közzéteszik, hogy melyik zsűritag melyik műre adta le a voksát. Amellett, hogy a díjjal jelentős pénzösszeg jár – az idei díjazott a plakett mellett egymillió dináros (8500 euró) pénzjutalomban részesült –, a díj körüli fölhajtás felhívja a figyelmet mind a műre, mind annak szerzőjére. Az idei nyertesre fókuszálva, tény, hogy ha nem tüntetik ki az említett díjjal, akkor az újvidéki Futura publikacije – Neusatz Kiadó gondozásában, mindössze 300 példányban megjelent kötet sokkal kevesebb személyhez jut el, s ilyen tekintetben a díj fontos mérföldkő mind a mű, mind az elsősorban költőként ismert szerző számára.
Visszatérve Danica Vukićević művére, a szerző sok „nagyságról” lerántja a leplet, sajátos megközelítésből mutat rá a társadalmi jelenségekre, igyekezve érzékeltetni, hogy a biztonságot jelentő káosz hiányában is lehetséges az érvényesülés. Leleplezi a különféle jellegű képmutatókat, a kölcsönös szívességek révén működő „irodalmi kartelleket”, akárcsak az épp divatos szerzőkhöz, irányzatokhoz, vonulatokhoz törleszkedő, és azok kegyeire ácsingózó kultúrsznobokat. A sznob a világ oszlopa című feljegyzése a következőképpen hangzik: „A sznobizmus komoly munka, egész embert követel. Merthogy a világ csakis a sznob miatt van. Hát kinek festett Van Gogh, ha nem az eljövendő sznobnak… ki miatt követett el öngyilkosságot, ha nem a sznobért… nem fog tán a sznob egyedül… festeni, öngyilkosságot elkövetni…”
A kötetben bőven találhatók az idézetekhez hasonlóan szellemes megfogalmazások, líraiságukkal elbűvölő leírások, éles szemű értelmiségire valló meglátások, amelyek közül egyesekkel teljesen egyetértünk, másikokkal esetleg már nem annyira, ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy kevésbé érdekfeszítő sorok is akadnak a könyvben, a kidolgozott miniesszék és szellemes karcolatok között itt-ott hanyagul lefirkantott feljegyzések és frázisba forduló „okosságok” is felbukkannak. Összességében olyan ez a könyv, mint egy óriási festmény, amelynek bizonyos részei, egy arc, egy dísztárgy vagy egy fényjáték, függetlenül attól, hogy tetszenek nekünk vagy sem, aprólékosan kidolgozott mestermunkák, míg a művész számára kevésbé izgalmas felületek, mint például a háttérben sorakozó apró házak, kissé elnagyoltak, és csak szükséges rosszként vannak jelen a vásznon. Mélyen szántó gondolatok, sorsfordító események és efemer semmisségek egyaránt hömpölyögnek az életünk regényeként is felfogható belső tengerben.
Danica Vukićević
Belső tenger
(részletek)
Kína
Amikor elutazott, azt hittem, legalább egy évig maradni fog. Sőt arról ábrándoztam, én is utána megyek, hogy együtt dolgozzunk. Később levelezni kezdtünk: ők csontot esznek. Nincs hús. Tizenkét órát dolgozom, mindenhol kamerák vannak. A gyerekek ölelgetnek. Nem fogom tudni ezt elviselni. Visszatérek. Negyvennégy kiló vagyok, a tárgyak rozsdásodnak, a falvizesedés rettenetes, a békák óriásiak.
Enyhén
Miután elolvasta a könyvem, azt mondta: Semmi különös. Azóta mondogatjuk otthon, ok nélkül vagy ironikusan, hogy semmi különös, évek óta ez az egyik kedvenc házi tréfánk.
Lánygyerek
Egészen kicsiként sem szeretett aludni. Farkaš doktornő nem próbált vigasztalni, azt mondta, hogy az ő lánya sem aludt. Most azt mondja: Az okos emberek nem szeretnek aludni.
A test politikái avagy Hozzájárulás a fenségeshez
Kora fiatalságom óta érdekelt a politika, a későbbiek során azt az álláspontot alakítottam ki, hogy a politika fenséges, habár semmi okom nem volt elfogadni ezt az álláspontot. Politikai öntudatom és cselekvésem dicső és hősi pillanatai a testem által jutottak kifejezésre: betegséggel végződő, kimerítő utcai tiltakozásokkal, a munkahelyen pedig felmondással amiatt a feltételezés miatt, hogy egy ellenzéki párt tagja vagyok, holott nem voltam ellenzéki párt tagja.
Gondok
Valami megharapta a lábam // Elvesztettem a karkötőmet // Nem jelentkezik // Nem tudunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban // A kijelző megrepedt // Nem tudok lefogyni // Fogságba kerültem a munkahelyemen // Nincs munkám // Gyerektelenek vagyunk, próbálkozunk // A fiam, felnőtt férfi nem akar dolgozni // Arcüreggyulladásom van // Iszik // Nem fizetem a számlákat // Szerbiában élünk // Pletykálnak rólam // Rosszul esik ez a közöny // A törlesztőrészlet túl magas // Nem tudok aludni // Nedvesség van // Meleg van // Ah // Reszket a kezem // Semmire sem emlékszik // A békák túl hangosan brekegnek // Rossz a tévéműsor…
Lerombolt mítosz
Nem készültem tanárnőnek, eszem ágában sem volt, hogy iskolában is dolgozhatnék. A véletlen és a rám mosolygó sors különös játéka folytán lettem tanárnő egy középiskolában. Egy időben hat tantárgyat adtam elő. Aztán kirúgtak, mert rájöttek, hogy nem végeztem el azt a bizonyos tanszéket. Visszahívtak, majd újra kirúgtak. Aztán rövid ideig dolgoztam egy magániskolában, amelyet otthagytam, hogy visszatérhessek abba az iskolába, ahonnan kirúgtak. Aztán hívtak egy másik iskolába, majd onnan is kirúgtak. Nem mintha panaszkodnék, még csak nem is csodálkozom, mégis, az iskolákban dolgozva megtanultam valamit: a tanárok többnyire tökkelütöttek, unalmasak és nem is rendelkeznek túl nagy tudással.
Ellentmondás
A beszélgetésből leszögezem, hogy gyűlöletet táplál az amerikaiakkal szemben. Leszögezem, hogy a muzulmánokkal szemben szintén gyűlöletet táplál. Sem ezekkel, sem azokkal nem találkozott soha, amiből azt szögezem le, hogy a kordivatnak megfelelően a szélesen elterjedt gyűlölködés híve. A beszélgetésből később megtudom, hogy a lánya Amerikában él, török barátjával.
Zsarnokság
Azonnal felismerhető groteszk, halálos komolyságáról, a humor és a nevetés hiányáról. Az embereknél is, nem csak absztrakt állami szinten.
Kislányok
Káromkodnak. Szőrtelenítik magukat. Isznak.
Feministák
Úgy tettek, mintha nem tudnák, hogy költőnő vagyok.
Ha lenne…
Facebook-, Instagram-, Twitter-, Tumblr-, Pinterest-oldalam, honlapom, YouTube-csatornám, fizetnék valakinek, hogy rendezgesse ezeket nekem, az illető fényképeket és kommentárokat osztogatna meg, nem ellenőrizném, úgyhogy azt helyezhetne fel és írhatna, amit csak akar, mindegy volna milyen vagyok és milyen a megítélésem ott, abban a világban, amely a számomra úgysem létezik.
Rossz becslés
Kitartóan udvarolt neki, habár tizenhat évvel idősebb volt nála és már elvált, jól nézett ki, nagyvárosi életet ígért neki, segítséget, hogy befejezze egyetemi tanulmányait: jó munkahelye van, pilóta, van saját lakása… Kiderült, hogy a szüleivel él egy szűkös lakásocskában, nem is pilóta, hanem repülőgép-szerelő, mindössze a korkülönbség stimmelt, de most már túl késő a nő számára, a fia kamaszkorban van, apósa és anyósa jól tartják magukat, a lakás kicsi, az egyetemet nem fejezte be, munkanélküli, és kitartóan igyekszik tehetős szeretőt találni, hogy kilábaljon ebből az állapotból.
Halottaink
Kilépnek a házból, amelyben éltek, holmijaik eltűnnek, szaguk elillan, még a pislákoló emlékképek is elmosódnak róluk. Ők igazából Ott akarnak lenni, ahol vannak, nem pedig Itt, ahol voltak. A világaink el vannak választva egymástól, csak azt nem tudom, mennyire élesen. Egy alkalommal Zlata meglátogatott álmomban, annyit mondott, Ne aggódj, drága. Kenguruanyaként őrzöm őket a mellkasomban rejlő erszényben, a szemembe néznek és semmin sem csodálkoznak.
Osztályfőnök
Ők most 29 évesek, mindannyian munkába álltak, több lány férjhez ment, csak egy fiú nősült meg, mindegyiküket megöleltem, és sajnáltam, hogy nem volt frissen befestve a hajam. Véletlenül futottam össze velük pont azon az estén, amikor találkoztak egymással, merthogy egyikük éppen hazajött Chicagóból. Az, aki Nataša Bekvalacra hasonlított, egy sikeres labdarúgóhoz ment férjhez. A kedvencem nem jött el. Kicsit leültem közéjük, és megbizonyosodtam róla, hogy épp olyanok lettek, amilyeneknek lenniük kell. Az én rég elrabolt gyerekeim.
Ők tudják
Érdekes, azok az emberek, akik túlélték a haláltábort vagy a tortúra kínjait, elveszítik a hitüket. Megszűnnek hinni Istenben. Mások ellenben azok révén találják meg Istent, akiket elveszítettek, akik elvesztették a hitüket.
Fájdalom
Ők 16-17-18 évesen szültek gyerekeket, és feltalálták magukat, ki tudja hogyan. Lévén, hogy még kislányok voltak, vajon tisztában voltak azzal, mit mulasztottak el, vajon a gyerekeik a játékszereik voltak, hogyan érezték magukat szex közben, hogyan küzdöttek a férfidominancia ellen, vagy ha nem küzdöttek, milyennek látták magukat… Hogyan élték túl gyerekeik halálát, amelyek akkoriban gyakoriak voltak? Két idős asszonytól hallottam, hogy egészen kicsi gyerekeik elvesztésén sohasem jutottak túl, és öregségükben, az unokák és dédunokák mellett, egyedül sírtak csendben rég elhunyt gyerekeik után.
Kérdés
Lehetséges-e egyszerre avantgárdnak és vallásosnak lenni?
Érzések
Azt mondtam neki: Láttam a volt páromat… Megkérdezte: Szeretted. Nem tudom, azt hiszem, nem, nem tudom, szerettem-e bárkit is, közülük…
Jelentés
Együtt ültünk a könyvtárban, írogatta be a naplóba a diákok adatait, amelyekbe a lakcím is beletartozik. Egyszer csak dühösen felkiáltott: Miféle utcanevek ezek, valami Konsztantinosz Kavafisz? Valami a mellkasomba hasított, és inkább csak magamnak elsuttogtam: Ő az egyik legnagyobb…
Állapot
Amikor nem tudod ki vagy. Amikor nem vagy tisztában testi jelenléted értelmével a világban. Amikor a munka, bármiféle munka mélységesen értelmetlennek tűnik. Amikor nem érzel semmit. Amikor egy sebzett oroszlán alakjába vagy fagyva. Amikor a valóság és az álom hasonlóak. Amikor azt szeretnéd, hogy ne ott légy, ahol éppen vagy, bárhogy is légy. Amikor látod azt, amit nem kellene látnod. Amikor a boldogság rövid ideig tart. Amikor látod a különbséget, de az már semmit sem jelent neked. Amikor élvezed a megalázó hervadást. Amikor nem akarsz sem élni, sem meghalni. Amikor semmi sem vagy. Amikor ábrándozol, de képtelen vagy felkelni, hogy megvalósítsd az elképzelésed, amely akár zseniális is lehet, mert már minden mindegy. Amikor belülről hideg vagy, kívülről pedig hideg könnyekben fürdesz. Amikor nem mozdulsz, mert el vagy varázsolva. Amikor a Fekete Nap nem megy le és nem kel fel, csak bámul beléd, mintha te lennél a Fekete Nap.
Különbség
Gyakran a hazugság hihetőbb, mint az igazság. A hazugság értelme egyébként is a hihetőség, a hihetőség illúziója, míg az igazság nem operál, még csak nem is foglalkozik vele, az igazság púpos szépség.
Az idővonal átka
Túl sok kommunikáció túl kevés meditáció, túl sok szó túl kevés bölcsesség, túl sok gőg túl kevés hit, túl sok egó túl kevés hó, túl sok enyém túl kevés tiéd, túl sokat tudok túl keveset érzek, túl sokat akarok túl keveset nem akarok, túl sok tanács túl kevés együttérzés és így tovább…
Gyerekeink
Akaratos szörnyetegek.
Lényeg a lassúság
A műveltség, akárcsak a tudatalatti, lassan képződik/fejlődik. Tehát, el fog tűnni, a tempó, a lassúság miatt – az embereknek nem lesz sem tudatalattijuk, sem úgynevezett klasszikus műveltségük, mert azokhoz időre van szükség. Az olvasáshiány, az irodalomellenes struktúra lerombolják a világ úgynevezett humanista képzetét, az ebbe a képzetbe vetett hitet.
A sznob a világ oszlopa
A sznobizmus komoly munka, egész embert követel. Mert a világ csakis a sznob miatt van. Hát kinek festett Van Gogh, ha nem az eljövendő sznobnak… ki miatt követett el öngyilkosságot, ha nem a sznobért… nem fog tán a sznob egyedül… festeni, öngyilkosságot elkövetni…
A lélek
A lélek vidám, mert halhatatlan, és azért halhatatlan, mert vidám. A lélek mindent tud, mert örökkévaló, nem kezdődik és nem végződik, nincsenek korlátai.
Osztjuk
Mint a Köztünk szólva rovatban osztjuk meg egymással a benyomásainkat a kortárs szerb irodalomban uralkodó unalomról, pszt, pszt, pszt, hogy ne hallja senki, mert különben megkorbácsolnának bennünket.
A szörnyű fehér férfi
Ő teremtette a legcsodálatosabb dolgokat. Ő, a gyilkos. A szerető.
Fontos kérdés
Azok a nemzetek, amelyek szeretik költőiket és tudósaikat, jobbak azoknál a nemzeteknél, amelyek kínozzák költőiket és tudósaikat.
K. Imre
Vannak emberek, akik többet tudnak más embereknél.
Múlt/Пошлость
Vajon a dicső múlt romjainak terhével, vagy a semmi nélkül, az emlékek bármiféle terhe nélkül, vagy a kitalált, ám ismeretlen múlt terhével nehéz élni. Minden nemzet dicső múlttal rendelkezik, a nagyoknak nagy dicső múltjuk, a kicsiknek pedig szintén nagy dicső múltjuk van. Tehát a történelmet csupa nagy dicső múltak képezik.
Kevés
Az egoizmus, kevélység, narcizmus, szolipszizmus etc. ellenére milyen nehéz szeretni magadat, elfogadni önmagad…
Felülmúlhatatlan
Egy karaj friss kenyér megkenve vajjal vagy tejföllel vagy kajmakkal vagy zsírral és egy friss paradicsom.
Amikor mindenki
Ha mindenki hazudik, akkor ki lesz becsapva?
Fordította: Sándor Zoltán
Illusztráció: A könyvborító felhasználásával
Ezek is érdekelhetik!
Brian Evenson: A fiatalabbik testvér →
Pablo Neruda: XCIV (»Ha meghalok, élj túl engem roppant, tiszta erővel…«) →
Alain de Botton: SZERETETHIÁNY →
