Németh István Péter: Oláh János írott éremkincsei
•
Oláh János Jel című, 1981-ben megjelent kötetében éppen egy tucatot találtam olyan rövidebb szövegekből, miniatűr dalokból, amelyeknek a címében az állt, emlékérem, illetve egy ízben az érem szó. Heltai Gáspár, Heltai Jenő, Bessenyei György, Kőrösi Csoma Sándor, Csontváry, Kosztolányi Dezső és még több neves személyiség portréját véste versbe Oláh János szavakkal.
A kisplasztika mint műfaj és a költemények terjedelme közötti hasonlóság az, ami azonnal szembetűnik. Szobor helyett íróasztallapra helyezhető vagy tenyérben is elférő lapos bronzkorongokat gyűjtött Széchényi Ferenc is, ne feledjük, amikor a 21. században az eposzok, balladák vagy félhosszú versek helyett újra rácsodálkozhatunk Oláh János éremnyi kisszerkezeteire.
Heltai Gáspárról nem sorol fel szócikkbe illő adatokat, hogy többek között Biblia-fordítónk, fabulaszerzőnk, prédikátorunk, református és unitárius gondolkodónk volt, hanem mindössze három verssornyi ima-töredékből rajzolja meg arcélét Oláh János. Európában éremművészetről csak az itáliai reneszánsz óta beszélhetünk, s legelőször Bajorországban, Joseph von Fraunhofer (1787-1826) fizikus emlékére adtak ki veretet. Ezután hagyta csak el a verdét a megnövekedett méretű tallér Dürer vagy Orlando di Lasso képmásával. Az ókori érméken profilból ábrázolták az uralkodókat, s ez az attitűd napjainkig megmaradt. Így látjuk II. Ptolemaioszt, Nagy Constantinust, Bakócz Tamást, XII. Lajos francia királyt, V. Károly német-római császárt, III. Zsigmond lengyel királyt, Apafi Mihály és Kemény János fejedelmeinket és Telegdi Jánost, a kalocsai érseket különböző érméken és érmeken. Borsos Miklós szobrászművész alkotott ilyen emlékérmeket Kőrösi Csoma Sándorról és Széchenyi Istvánról.
Az éremről állandósult szókapcsolat is született, tudniillik, hogy annak mindig két oldala van. Az egyik a fej, amin a portré rajzolódik ki, a másik az írás, amely a kiadó országot vagy a kiadás alkalmát tünteti fel. Borsos Miklós így fogalmazott: „…itt fogantak – készültek… A portrék költőinkről, a Pásztor, a telt Demeter asszony, a csillagnéző, a napok az érmek hátlapjain: az örök probléma változatai – ég és víz, ég és föld találkozásában az emberi alak létezése, értelme.” Lám, az érme kerek-szűk síkjára az egész univerzum modellje ráfér, nemcsak egy portré. Igen, vannak egészen élethű ábrázolások, ám a szimbolikusok is érvényre jutnak. Utóbbi Borsos Miklós Csontváry egész alakos képét láttatja. A Napút festője vásznai előtt áll, őrangyala védelmében alkot. Oláh Jánosnak pedig elegendő volt egyetlen 16. századbeli szóalakot beemelni rövidke versébe, s az tüstént Heltai Gáspár zsoltáros hangján szólalt meg. Tisztelettel fordult Heltai Gáspárhoz? Vagy huszadik századi imáját Heltai szájába adta? Remek az érem-vers, mint egy időtlen haiku:
heltai gáspár emlékérem
míg a nap meghívesödik
—————————–és az árnyék megtér
engedd hogy halljam a te szódat
Heltai Gáspárhoz hasonlóan Bessenyei György is első volt a maga műfajában. Bessenyei 1772-ben kiadott drámájától, az Ágis tragédiájának megjelenésétől számítjuk a felvilágosodás és az újkori magyar literatúra kezdeteit. Oláh János az ellentmondásokkal terhes modern kor költőjeként tekint vissza Bessenyeire, mint elődre. A nagy vizek ide- és odahullámzásának megfelelően minden költőelőd egyben költőutód is, akinek szellemi pályáját a hányódás jellemzi:
bessenyei emlékérem
mosolyodva teszi első mozdulását
előre hátra is formálja szökését
csendes tengereken csapkod dobogása
harc s mulatság teszi édes tévedését
Utódnak és elsőnek lenni egyaránt igen magányos szerep Oláh négysorosa szerint, sőt, a küldetéstudat akár tévedés is lehet. A század végén Sütő András emígy fogalmazta meg: „Ott kezdődik az ember, a magyar is, ahol összetéveszti magát mindazzal, amitől megfosztották.” Ez a tévedés és tévesztés azonban teli van emberi, művészi és morális értékekkel! Ezért is láthatta el a ’tévedés’ fogalmát Oláh János az „édes” jelzővel, amely nem csupán az anya és a haza szavaink előtt állhat, így valami spirituálisabbat jelent annál, mint ha csak egy íz meghatározására használnánk.
A következő Oláh-emlékérem sokkal játékosabb, hiszen egy évődő vallomás egy másik Heltai nevű költő hangján. Oláh János megfogadta József Attila intelmét, amikor Heltai Jenő-s pastiche-ba kezdett: „Amit szivedbe rejtesz, szemednek tárd ki azt;/ amit szemeddel sejtesz, sziveddel várd ki azt.” A szív legbensőbb dolgairól dalol, de eljut a forgalmas nagyváros modern kirakatáig, ahová randevúra hív a régimódi költemény:
heltai jenő emlékérem
keresem ön kinél csodásabb
önnél csodásabbat ne lássak
épp elemészt a szerelem
még mielőtt bármit meginna
meggypiros ajkát csókra nyitja
úgy néz ki elég hirtelen
ó csak tudnék így-úgy dalolni
s volna ön olyan régimódi
dalom amilyen megható
a szívem akkor meghasadna
és kitennék a kirakatba
várjon az áruház előtt
Az első két strófát az egymásra rímelő harmadik verssorok összepántolják. A harmadik és negyedik versszakban is így kellene működnie az összecsengésnek, ami elmarad. Vagy mégsem? A vájtfülű olvasó, aki tisztában van a sandarím fogalmával, netán még Heltai Jenő Mert dalaimnak című és kezdetű sanzonját is ismeri, azonmód hallja, hogy Oláh János dalom amilyen megható sorára a válaszrím csakis a kis Kató lehet.
Mert dalaimnak azt a részét,
Mely túlnyomónak mondható,
– Minek tagadjam gyöngeségem –
Kegyedhez írtam, kis Kató.
/Heltai Jenő/
Oláh János szerelemes verset írt: ad notam Heltai Jenő. S ha hozzávesszük, hogy hitvesét Mezey Katalinnak hívják, s a Múzsa így akár Katónak is szólítható, egyáltalán nem kell csodálkoznunk a költői bravúron.
A költő hitvesének Újra meg újra című verseskötetében találunk egy éremnyi önarcképet, amelyet fiatalkori önmagáról készített:
Én vagyok Mezey Katalin.,
A fényképeim is engem mutatnak.
Én tetőtől talpig én vagyok.
Ameddig lenni hagynak.
Jól látható, miként hathatott egymásra férj és feleség még versificator kedvében is, mert Oláh Jánosnak szintén van egy hasonló, korai vers-érme, mégpedig első kötete élén:
Láncon posztószürke
város
elővezet
még az esedékes
fölfordulás
előtt
E második, Jel című kötetében, amely mellett már két regénye jelent meg, ezúttal további félálarcokat ölt Oláh János, hogy Kosztolányi Dezső maszkja mögött is az ő költői arcvonásai legyenek felismerhetők:
kosztolányi emlékérem
a kertben ülsz egy árnyas szalmaszéken
a fák a fák a fák
még leragyognak rád
te se tudhatod aki milyen régen
csak ülsz a hűvös almafa borában
font székedből kiönt
derékig régi csönd
hajja úgy fájt múlt éjszaka a lábam
kereső ujjad átsiklik a képen
még látom is talán
a pillanat falán
megáll kicsit a tétova sötétben
mint üvegkancsó a tiszta szobában
mit senki se emel
hogy szomját oltsa el
hangod oly törékeny és hibátlan
Oláh János verse egy Kosztolányi-parafrázis, mégpedig a Nyugatos költő 1917-ben íródott és 1919-ben megjelent idilli költeményének újradúdolása. A következőé:
Most harminckét éves vagyok.
Nyár van.
Lehet, hogy tán ez, amire
vártam.
Egészséges bronzarcomat
aranyfénnyel veri a nap
és lassan
megyek fehér ruhában a
lugasban.
Pipámba sárgálló dohány,
a füstje kékes, halovány.
A fák alatt egy kerti széken
alszik szelíden feleségem.
Oláh János 1974-ben töltötte be a 32. életévét. Emlékérméjén is ott a 32 esztendős Kosztolányi kertje: az a kerti szék, és a nyár öröknek tűnő, szinte részegítő boldogsága. A kerti idillt csupán egyetlen sor zavarja meg, de ez is volt Oláh szándéka: legyen ellenpont. S lőn,: amikor fényeket ábrázoló, impresszionista festészetet idéző képei közé beillesztett egy éjszakai triviálist, mégpedig a lábfájásáról. Vasy Géza értelmezése szerint „a kosztolányi emlékérem, bár kétségtelenül kosztolányis hangvételű, nem a költőt imitálja, hanem megidézi, emléket állít számára, s ezt úgy teszi, hogy egy olyanféle stílust alakít ki, amelyiken ma írhatna a megidézett költő”.
Az emlékérem negyedik strófája nem a kertet, hanem már a szobabelsőt ábrázolja, vagy azt sem, csupán egy megkomponált csendéletet. A tárgy kezdi jellemezni a használóját, a régi költőt és annak tiszta művészetét a képzőművészeti beállítás és a költői hasonlat révén.
Oláh János eddig a címben szereplő valamennyi költő nevét kis kezdőbetűvel írta. Valamiért eltért ettől az Ady-hommage-hoz érve. Ady Endre névalakja nem emlékeztet sem a hajdani kódexírók minuszkuláira, sem a gittegylet könyvében csupa kisbetűvel bejegyzett nemecsek névre. Ady arcát csak hunyorogva pillanthatjuk meg, mivel az maga a Nap – vagy egy kozmikus aranymaszk a lombtalan fák ágai között.
Ady Endre emlékérem
Egy szakadás fut az ég alján,
fölgyullad a tűz, itt a nap,
a vak lombok közébe fészkel, feléd harap,
és álarc van, féktelen düh az arcán.
A legjobb most elbújni volna,
visszaroskadok, ne keress,
a vén törzsek kéregalja féregreves,
s a téli illat mocskát arcomba ontja.
A találkozások semmipartja
ásító örvénybe omol,
a százéves gyertyán, a tavalyi bokor
létét egyetlen romlás kénye adja.
A költemény 1977. november havát idézi meg. Akkor ünnepeltük Ady születésének 100. évfordulóját országos szavalóversennyel, a Magyar Posta emlékbélyeg kiadásával, plakátokkal, mozi- és dokumentumfilmekkel (Kósa Ferenc – Nagy László: Az Ady-pör; Révész György: Ki látott engem?), Latinovits Zoltán Ady-lemezének kiadásával, Melocco Miklós Ady-szobrának avatásával… Az irodalmi folyóiratok tematikus számaiban Ady Endre tiszteletére íródott költemények láttak napvilágot. Oláh János a harmadik strófájába olyan gyertyánfát rajzol, ami maga is százéves. A fa él, Ady legföljebb csak ifjú szívekben. Mindkét példának egyaránt előttünk kell állnia Oláh János versének üzenete szerint.
A következő verses érem úgy festi meg Kemény Zsigmond regényíró emlékét 12 rövidke verssorban, mintha egész pályáját jellemezné a romantikától a realizmusig. Erre az irodalomtörténeti értékelésre vállalkoztak Oláh János filológus kortársai Wéber Antaltól Sőtér Istvánon át Szegedy-Maszák Mihályig. Utóbbi írta a legjelentősebb elemzéseket Kemény Zsigmond regényeiről, amelyek az 1970-80-as években csak szűk körben voltak ismertek. Igen nehezen kódolható szövegnek bizonyultak, főként a lektűrök rajongói számára. Oláh János versének nyitóképe a tárna-mélybe kalauzol, majd a horizontot helyezi a költemény szimmetriatengelyébe, s utal Kemény Zsigmond Ködképek a kedély láthatárán című regényére:
kemény zsigmond emlékérem
a bűnök aknájában
rémképű éj
és fojtó lég tanyáz
a föld zöld szőnyegén
fűszeres a róna
és tág a láthatár
szétdúlva a határsorompók
álom és pihenés
semleges földje
a vétkes tett
kárhozatra világít
vissza a tömkelegbe
A láthatár két világot választ el mindenkor, akár festményen, akár szövegben szerepel. Égi romantika és földi realizmus között is így húzódik. A ’ködkép’ nem meteorológiai értelemben hömpölyög a vidéken, hanem eszményt, sőt téveszmét is jelent esetünkben, amely a hősöket vezérli. Szegedy-Maszák Mihály szerint a Ködképek a kedély láthatárán című, 1853-ban született regényben lapról lapra az értékvesztés szomorú folyamatának tanúja az olvasó. Kemény Zsigmond pesszimizmusa, amelynek romantikus iróniával adott hangot, elsősorban nyilvánvalóan az ország 1849 utáni állapotával magyarázható. Szereplőinek személyes tragédiája csak tovább fokozza ennek a történelmi perspektíva-nélküliségnek a keserűségét. S a regényben kívülük is van egy még tragikusabb hős: „Várhelyire nagyrészt a tétlenség a jellemző. Hozzá képest az elbukott hősöknek is van igazolásuk.” A cselekvésre képtelen, életét a szemlélődésnek átadó, az eseményekbe be nem avatkozó szereplő, Kemény Zsigmond magyar Hamletje: Várhelyi. Oláh János huszadik századi Kemény-portréjához ezért kellett éppen a Ködképeket megidéznie.
Első olvasásra könnyedebb kis dal következik, ám akinek emléket állít vele Oláh János, Kemény Zsigmondhoz hasonlóan igen súlyos életművet mondhatott a magáénak. Thordai János Sütő András szavaival élve ugyanúgy énekelteti a századokat, mint Szenczi Molnár Albert, vagy az a másik előtte járó zsoltárfordító, Bogáti Fazekas Miklós. (A világlátott kolozsvári tanár, Thordai János pszalmuszai kéziratban maradtak csak fenn, mégis továbbadták másolt példányait és szájról szájra szálltak. Érdekesség, hogy ezek a strófák csupán 1967-ben, Oláh Jánosék indulása idején jelentek meg először a Régi Magyar Költők Tára sorozat XVII/4. kötetében.) A 17. század énekelhető magyar verseinek minden zamatát megízlelhetjük Oláh János e Thordai-parafrázisában:
thordai jános emlékérem
Mert el jövén a’ nyár
Ő is kedved teszi
Ne busuly gyenge pár
Kén es halál felől
A’ bűn tévö lerogy
Az erötlen meg él
Szégyent nem vallanak
A’ szükségben levők
Az éhségben lakók
Mint fadgyu olvad el
A pénzes bűntevő
De a jámbor igaz
Mindent elosztogat
Az igaz költsön ád
És áldásokkal él
A tsalárd mire vár
Lest hány vét és vigyáz
Az úr élteti őket
Mert el jövén a nyár
A’ kedvöket teszi
Oláh János nem barokk, hanem már manierista stílben aggatja a vigasztaló vers sorvégeire a rímeket. Orlovszky Géza Thordai János úgynevezett rímvezérelt szerkesztésére hívta föl a figyelmet, amely Gyöngyösi István (így Kosztolányi Dezső) összecsengéseit előlegezi. Thordai pszaltériuma nem műfordítói tevékenység, inkább a zsoltárok átköltése. Oláh János az átköltés átköltésekor ugyanúgy létrehozta a manierista rímbokrot, mint Thordai:
nyár
pár
vár –
nyár.
Oláh János Thordai-féle zsoltár-parafrázisának ellentétpárjai Jézus boldogmondásaira és Kosztolányi antinómiáira emlékeztetnek: a ’gyenge pár’ erős lesz, mihelyst eljön a nyár. Nem hangzik el, hogy madár- vagy emberpárról szól-e a vers, de a metafora-láncban az isteni kegyelem és gondviselés által megvigasztalt ember allegóriája mutatkozik meg.
A kötet következő ötsoros érem-verse az Erdélyből előbb a nyugat-európai egyetemekig vándorló Kőrösi Csoma Sándorról szól, aki hatalmas tudással tért haza, de újra elindult, immár az ellenkező égtáj felé, hogy őstörténetünknek is a nyomába eredjen. Csak az általa érintett országok és nagyvárosok fölsorolása meghaladná az Oláh János által írt vers terjedelmét. Az útja Dardzsilingben ért véget. Ő volt az, aki a világ első tibeti-angol szótárát elkészítette és ő a tibetológia tudományának megteremtője. Életéről regények íródtak, Magyari Lajos költő pedig poémát szentelt Kőrösi Csomának. Magyari Lajos akkor készült el e versfüzérből összeálló kötetével, amikor Oláh János nemzedékének antológiája már a könyvesboltokba került. A Kőrösi Csoma Sándor naplója (Csoma Sándor naplója) című Magyari-kötetnek a hetvenes években több kiadása is volt, Debrecenben hét nyelven látott napvilágot.)
Magyari Lajos verseinek többsége, akár Oláh János érem-versei, történelmi személyiségekről szól. Kettejük Kőrösi Csoma-tisztelgése közül Oláh Jánosé a szkeptikusabb opusz. Oláh János nem kérdőjelezi meg az áldozatos életpálya értékét, ám nyugtalanító költői kérdései után háromszor a tagadásra, éppen a cselekvés elhagyására szólít fel. Sarkadi Imre jutott hasonló felismerésre, amikor nem érezte szükségesnek Kőmíves Kelemenné tragédiáját, vagyis a közjóért hozott emberáldozatot. Az olvasóban felmerülhet, hogy Oláh János vajon Kőrösi Csomát vallatja az epigrammatikus versben, vagy fogadjuk el keserű sorait önmegszólítás gyanánt? –
kőrösi csoma emlékérem
Bejárod-e a tudás kételyével megláncolt utat,
megéred-e buktatói után az érkezést, ki tűrni tudsz,
víz, étel hiányát könnyű sétára öltözötten viseled?
Látod-e, tudod-e, hova jutottál, vándorlásod örvénye
össze mivé gabalyult? Ne szólj, ne higgy, ne álmodj!
Oláh János kizárólag olyan költőetalonokról alkotta érem-verseit, akik életük és költészetük révén kiérdemelték azt, hogy ércnél maradandóbb anyagba véssék nevüket. A vers, tudjuk, múlhatatlanabb lehet a nemesfémeknél is. Oláh János Petőfi Sándor híres 19. századi üzenetének a fordítottját érzi a magáénak, ha már tényleg csak a saját örömeit és bánatait képes, mert annál nincs igazabb, eldalolni a 20. században. Kassák Lajost mesterének tekintette, ahogyan a fiatalok az előttük járókat, elfogultan és rajongással. Oláh János megtehette volna, hogy érmén az avantgárd és az őszikés költő arcát is megörökítse. Kassák 1945 utáni költői pályája Arany Jánoséhoz áll közelebb, nem pedig a konstruktivisták világához. Oláh János ezúttal saját arcának módosulását láttatja az érem oldalain visszatükröződni:
kassák emlékérem
——–Akinek a szavába beköltöztem, akinek a szemével
látni véltem, milyen furcsa annyi idő és annyi gond után
ráismernem újra.
——–Nincs köszönet bennem, hát persze hogy nincs. De
mit tehetnék?
——–Amit valamikor olyan gátlástalan vallattam,
a ragaszkodás mohó éveiben, megtanultam azóta végleg
saját sorsára bízni.
A vers poétikai dilemmája az, hogy kinek a portréjára is fókuszáljon a költő? Kassák Lajoséra vagy a sajátjára? Ezúttal is Borsos Miklós érmeire gondolok vissza, amelyekre a szobrász úgy véste a megörökítendő arcvonásokat, hogy közben a saját keze munkáját, szellemiségét is fölismerje bárki, aki kézbe veszi a plaketteket. Borsosnak és Oláhnak sem volt szüksége arra, hogy félálarcot öltsön vagy kettős portrét láttasson, elég volt számukra az a nézők és olvasók számára egyaránt ismerős mód, ahogyan fémekből vagy szavakból műveiket alkották.
A valóság ellentmondásai, a világ dolgainak kettősségei, amelyek az egyént korszakonként kétségbeesésbe rántották, s amelyek Kosztolányira és Oláh Jánosra is egyként komiszan, sőt kínzón hatottak, feloldhatatlannak tűnő paradoxonokkal Vörösmarty romantikus költészetében váltak főszereplőkké. (Míg Csokonai csak súlyos állapotában érezte, hogy egyszer vacogtatja, másszor elégeti a tüdőgyulladása, addig Vörösmarty Mihály arra a fölismerésre jutott, hogy mindig így volt a világ: egyszer fázott, másszor lázban égett. Földünk pusztulására is két elmélet született: megfagy, vagy a forró égöv mindenre kiterjedően elsivatagosítja. Madách és Petőfi is a kihűléstől, az új jégkorszaktól félt. Oláh János Vörösmarty-érmén a világ antinómiákból épül: az egyik jelenség marasztalja, a másik eltaszítja. A vers elején láng lobban a természetben, a végén már hóban jár a költő:
vörösmarty emlékérem
Hajborzasztó bokorerdő
——–Sűrűjében jár a szél
Válladra üt vén tekergő
——–Sálad a földig leér
Megpihenni itt is ott is
——–Lángot gyújt alád a fű
Ez marasztal az meg elvisz
——-Beléd fészkel a tetű
Jártam én is álltam ültem
——–Bokros sáros part felén
Kukoricán hegedültem
——–Fejen állt elém a rém
Gazdag este sül a nyárson
——–Üres erszény énekel
Kelmed velem ne vitázzon
——–Nekem minden szó teher
Hol az erdő hol a tarló
——–Köpönyegedből a bél
Bárhova lépj ott van alvó
——–Nyomodban a hó a dér
A vers a Himfy-strófák dallamát követi; elomló trocheikus lejtést adott Oláh János a soroknak, ám a képek a tanúk a minden idilltől távoli tépettségre.
A Jel című kötet érmekkel megidézett magyar géniuszai közül utoljára a Napút festője előtt hódolt Oláh János:
csontváry emlékérem
——–A hajó, a dohány, a gépkocsi, a lány s az egyéb
kereskedelmek e szorgalmas korszakában, ha nem akarok
végleg lekésni mindent, valamivel nekem is kereskednem
kéne. Már régóta csak az a kérdés, hogy mivel. Bárki,
aki a helyembe képzeli magát, beláthatja, nehéz a
döntés. Egész világok kételye mellett vagy ellen tennék
hitet vele, és ehhez semmi kedvem.
——–Iránytűt készítettem, amely mindent eligazít,
a vallás napútjától a legkétségesebb földi zúgokig.
Találmányom magamban hordom; s nem bocsáthatom az
emberiség rendelkezésére, amíg nem bizonyosodom
egy két gyanús ügy hátterét illetően. Nekem is csak
akkor mutat utat, ha méltó leszek rá, hogy elvezessen.
Jobb feltételt másnak sem szabhatok.
Oláh János két bekezdésre tagolt versének első felében a tűnődő művész és a gyakorlatiasan működő világ ellentétét láthatjuk. Kétely, bizonytalanság gyötri a festőzsenit. Megélhetésre, szép létezésre, a világgal szinkronban haladni képes-e a tehetség, akinek munkáit lehetetlen akár bankókkal vagy arany pénzérmékkel mérni? A mindenség festőjének milyen szerepet, társadalmilag megbecsült tisztséget adhat a tülekvésnek megépült, prosperáló főváros? A magányosan alkotó Csontváry Tivadar több táviratot is küldött a legmagasabb helyekre, hogy tanácsait megfogadhassák. Egyik elhíresült üzenetében a beteg uralkodónak napfénykúrát javallott. Megnyilatkozásai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy bolondnak, őrült festőművésznek könyvelje el kora. Holott a meghökkentő, zavarosnak tűnő üzeneteiben is volt rendszer. 1902-ben például Randevú címmel festett egy olyan képet, amelynek jelképrendszere zseniális, könnyen megfejthető, s egyáltalán nem egy sérült elme szüleménye. A szerelmesek találkozásának ég és föld is örül. Akár egy Magnificat-jelenetben, itt is angyal száll le. A férfi alakjában Széchenyi Istvánra ismerhetünk, aki találmányaival, vállalkozásaival nem csupán a maga romantikus álmait valósítja meg, de országát is a boldogulás, a haladás irányába segíti. Az angyal azért hasonlít a selyemhernyó lárvájára, mert Csontváry a nagy tiszai árvíz után a pénzügyi nehézségekkel küszködő hazája boldogulását a selyemhernyó-tenyésztés előmozdításában látta. A minisztériumok nem foglalkoztak a festő beadványaival. (Nemcsak a szerelmes Széchenyi, de még Kossuth Lajos is szorgalmazta a selyemhernyó-tenyésztés ügyét, mint igen kiváló vállalkozást ebben az eperfás országban.) Csontvárynak semmit sem sikerült az elképzeléseiből megvalósítania a közjóért. Hogyan lehet, kell-e egyáltalán a világ dolgaiban részt venni? Csontváry Kosztka Tivadar találmánya egy olyan műszer Oláh János versében, amivel mindez igenis jól kimutatható. S e műszer nem szabadalmaztatható, hiszen ez maga a művész bensője, s minden szeizmográfnál érzékenyebb. Magasra csavart igényesség. A világ pedig silányul, értékeknek hitt javai devalválódnak, míg egésze a katasztrófába, a világháborúba rohan. Mit tehet ekkor a festő, a költő az ezerkilencszáznyolcvanas évekhez érve? Milyen üzlet lehet az, amibe bekapcsolódhat önmaga s eszményeinek föladása nélkül? Ez újra, a 20. században is hamleti kérdés. Oláh Jánosnak a kötetben szerepel még egy érem-verse, ami Shakespeare drámahősének dilemmáját érzi változatlanul érvényben lévőnek:
hamlet-érem
tennem kéne valamit
de nem tudom mi az
tudtam csak elfelejtettem
nem tudom mi az
de tennem kéne valamit
Nagy László tanítása szerint mindig arra kell törekednünk, hogy férfiasabb válaszokat adjunk. Márpedig e kétségbeejtő helyzetekben a dikciót az akciónak kell fölváltania, amiről Hamlet a következő sorokban emígy töprengett:
…az öntudat
Belőlünk mind gyávát csinál,
S az elszántság természetes szinét
A gondolat halványra betegíti;
Ily kétkedés által sok nagyszerű,
Fontos merény kifordul medriből
S elveszti „tett” nevét.
Oláh János 1981-ben, kötete megjelenésekor nem tudta, hogy mit s milyen módon cselekszik, de hogy cselekednie is kell majd, az nem kétséges. Petri György a hittel volt ilyen hamleti viszonyban:
Amiben hittem,
többé nem hiszek.
De hogy hittem volt,
arra naponta emlékeztetem magam.
Oláh János írói morálja véleményem szerint Páskándi Gézáéhoz még közelebb áll. Páskándinak 1974-ben jelent meg a Beavatkozás című regénye a Dacia Könyvkiadónál. Krimi a javából ez a próza, amelynek postások (Mercurius utódai) a szereplői. Anélkül, hogy elfecsegném a sztorit, jelzem csupán, hogy ebben találja az Oláh Jánoséval rokon intést az olvasó: be kell avatkozni a világ dolgaiba, nem úgy, mint a töprengő Hamlet.
Oláh János írói-költői nagyságát ma már senki el nem vitathatja. Tiszta embersége is velünk marad. A pénzek, az érmék megkopnak, a koronákon Ferenc József ugyanúgy megsápadt, elveszítette vonásait, mint a pengőkön Horthy Miklós. Az érmek, ha alkotójuk Borsos Miklós vagy Oláh János, obulusznak is szépek.
Németh István Péter a 2023-as Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott szerzője
Illusztráció: ‘Oláh J.-jelérme’
Ezek is érdekelhetik!
Halmai Tamás: Az utolsó dallam jogán →
P. Gábor Mózes: Galileai alternatíva →
Magyar Miklós: Renoir-illusztrációk Émile Zola regényéhez →
