A Költészet Napja (4./4) – Áprilisi tizenegyek
A Költészet Napja alkalmából szerkesztőségünk kétnapos kínálattal szolgál.
Az első nap – részben korábbi Napút-számból emelve ki (Kútfő-rovat) – Báthori Csaba költőparódiáiból válogat, mellé pedig Halmai Tamás műhelyünkben készülő Egy papagáj gyerekkora című könyvének stílusjáték-sorozatából ad mustrát.
Második nap – ugyancsak Kútfő-módra – Áprilisi tizenegyek című szép hírű összeállításunkból – ⇒http://www.naputonline.hu/2014/03/16/xvi-evfolyam-3-szam-aprilisi-tizenegyek/ – a József Attila nevére alkotott akrosztichonsort emeli ki erre a napra, mind a 30 szerzést. Mellettük Jámborné Balog Tünde két etűdje a “költészet hatalmáról”
BABICS IMRE
József Attila
Jobb neked árnyként árnyak közt vagy ahol van a lelked;
ócska beszéd formátlanul, ennyi a líra manapság,
zsebmetszők hivatalban, bankban, táborozás megy,
ezt nevezik rendnek; ma se telne libára, neked nem:
fájdalom, állandó hazánkban a sárga irigység.
Arcod könyveken, ám alig olvas – s hogy mit! – a néped,
tükrünk vagy, csakhogy belenézni kevés mer a sokból:
torz vigyorával a győztes anyag gúnyolja világunk,
isteni érvektől elfordul a démonizált zöm,
létünk mégis erősíted szép verseid által,
azt hiszem, ennyi. Nyugodj békében, néhai ember.
BALEY ENDRE
Csillagszegecsek
Jegenyemagányú pillanatok:
Ócska kabátját lobogtatja az alkonyat.
Zsilettpenge-élű verssorok lüktetnek fejemben,
Elrobogott rég a tehervonat.
Fényfosztott fapadok hallgatnak
Aláhulló hópihe-hangjegyeket:
Talán lesznek még képek,
Talán lesznek még énekek.
Idegen idősík időzik idelenn,
Látod, nevedet mégis az égre szegecselem,
Az égre szegecselem.
BARAK LÁSZLÓ
Sírfelirat
Jónak teremte a világ őt is.
Ódákat zenghetett volna érte.
Zsíros torok, olcsó örömök híján
Eszmélt viszont magára:
Félistenek helyett ő maga a teremtő mérce…
Ama másfél mázsa,
Tenyérjós is hiába szédítette volna.
Tétova hitek, öldöklő vágyak,
Igazságok, gazságok bújócskáztak vele,
Lassan tűnődve úgy jutott el aztán
A végig, mint akinek a világon csakis az a dolga…
BÁTHORI CSABA
Tavaszi akrosztikon
Jó felfogásban nem érhet felejtés
óránk elől fut az idő és úgy kész
zsákmány a most megszerzett ellenérzés
elrekeszt a jótól egy déli testrész
fény csak ott van hol nincsen sürgető félsz
A szem még akkor is kiált ha boldog
titoktól reszketnek a vézna csontok
tízágú igazság amit feloltok
isten is csak emberiségre bontott
lélek aki valóban sose volt ott
ahol akár egyetlen szív leromlott
BÉKI ISTVÁN
Olthatatlan
Járomban jajongok,
Ó! siratom eltemetett anyám, temetetlen apám,
Zsilettpengét markolok,
Etelka öle menedék,
Ferencváros, Ferencváros, fekete, fekete.
Asszonyom neve legyen
Türelem, türelem s ne
Tüskés vércsepp-virág,
Igéző, hús-vér szeretet, szeretet,
Légies létező, szerető
Ajándék legyen, s szemfedő, szemfedő.
BENKE LÁSZLÓ
József Attila árnyékában
Jól van, mert élek, ünnep a születés, ünnep a születésed napja,
Ó, hogy jöttek az árnyak, a törpék, birodalmak éltek és élnek s a népek haltak és halnak,
Zsák-zsák utcákat róttam, ünőszóra fülelek, én is hogy bánom, farkassá lettem,
Eltévedtem lábon, lábon a halálom farkasként-birkaként hordom, már kihordtam,
Feladat lettél, álom vagy, Barátom, álom nélküli korban,
Aj de bevallom, megijedtem-féltem, mért kellett meghalnod, Te Tiszta,
Tiltakoznak völgyek, hegyek és dolgozók lábadhoz borulnak, imádkoznánk vissza,
Tiltakozz, Attila, segíts meg minket, őrizzük a lelked, lelkünk legyen könyved, te
Istenarcú ember, emberarcú szabadság, hol vagy, okosság, boldogság, szépség és jóság,
Létünk kiterítve, millió vad holtan, micsoda vadászrend, rendbe lőve, lövetve,
Addig is szarvasként futunk, hol megállunk, valahogy megélünk, s mi van, ha nem!
BOTÁR ATTILA
Ilyen körül
Javunkra vált szigorú hidad –
Ósdi és új kövekből építettél.
Zsugori tájban született fiak
Emelgetik, cipelik sorsukat.
Fűrészfogakból horizont ez, testvér –
A túlpart ennyi. Némi süllyedés csak.
Tilos átnézni vagy visszanézni.
Tarolt a távol és tarolt az évszak
Ilyen körül. Kárhozat. Az éji,
Lezajló Dunán a hold dinnyehéjnyi.
Alvók a híd alatt. Élők s aléltak.
CSONTOS JÁNOS
Elíziumi pástok
Jóformán már minden percedet őrzi a leltár
Ócska utókor listáz mint régészeti tárgyat
Zsémbelnél ha tapasztalnád szájtáti lelátónk
Elfeledett örömét a bravúros cselsorozatnak
Fel-felidézni a gólkocsmákban senki se hívna
Azt gondolnád jaj hova lett az a hajdani játék
Trükkök esernyők gyertyák szaltók és a kötények
Taktika van ma csupán – kit is izgat az ósdi katarzis
Irtóznál a selejtes főnixlángu reménytől
Lám de lehetnél mégis a nemzet líracsatára
Addig a sínt is felszednénk ama gyászteli Szárszón
CZIGÁNY GYÖRGY
József Attila
Jézus mutatja föl lángoló szívét
Óceán-időnk szeplőtlen cselekménye
Zsákutcája kicsikart öröklétnek
Elhagyatva a boldogságban
Fehér a labdarózsák gyásza
A gaz lila kelyhei közt karó
Tekintetét árvíz-éj elsodorta
Tétlen öröm lapul csontjainkban
Itt mindég minden tűnődve áll
Lehetetlen virraszt fénybe vetve
A mennyek évszakában józanul
CZILCZER OLGA
II. cento
Jöjj, barátom, jöjj és nézz szét.
Óh lélek! Ez a hazám.
Zsoldos a férfi, a nő szajha,
esik, hogy nőjön sár meg bodza.
Folyót piszkál a szalmaszál.
Az úri pusztaság rikoltoz,
tőkés világ kamatja életem,
tégla a boglyán, öklöm fejemen.
Itt élünk mi! Idegünk rángó háló,
lelkem sikoltva megriad.
A jó fa zúg, az édes táj dagad.
DOBOZI ESZTER
Kéklő
Jó volt állni a napban,
Ó-évek sűrűjében,
ZSendülő, jámbor ének
Enyhelyében időzni.
Félni mit ért? Ezt törli,
Ami majd végül áttör
Tenger moraján, át föld
Torlódó suvadásán.
Illan időnk, az ádáz, s
Lesz jó a rossz is. Elleng
A végtelenbe kéklőn…
FECSKE CSABA
Április 11.
Jó hogy voltál kevesebb lennénk nélküled
Ódádban sebzett madárként verdes szíved
Zsarnok hazád magától durván ellökött
Eltelt hetvenhét év s még el fog múlni több
Fiatal vagy s leszel a te időd örök
Aludj aludj te felnőttként is kisgyerek
Te a világ minden fájdalmát ismered
Tudtál mindent s kínzott hát elmenekültél
Isten ölébe vagy háta mögé ültél
Látod Attila a való mily kisszerű
A sírodon boldogan lehincél a fű
GYŐRI LÁSZLÓ
József Attila
József Attila: tizenegy betű.
Ólomnehéz az efféle mű.
Zsugorítani tudsz-e végtelent?
Ez ám, amin az ember elmereng.
Felelj, ha egyszer szólni kellene,
Akrosztichon rejtelmes istene!
Talán ha eljössz, sikerülni fog.
Tiéd vagyok, a te játékosod!
Igazad van, az, aki játszik: él.
Lebeg, akiben él a jó kedély,
Akrosztichon, te régi, szép derű!
HORVÁTH FERENC
?
Jó, megírom hát a verset,
Ódát nem, valami szebbet.
ZSebigrammát? Nem, tán mégse.
Elégiát? Azt azért se!
Fűzfaverset? Nemesebbet?
Annyiféle-fajta műfaj
Található, mint a műhaj
Tehetősebb hölgyikéken:
Itt a kérdés, melyik légyen?
Lám, a versem kész van! Remek!
A műfaját ki mondja meg?
KERÉK IMRE
3 akrosztichon J. A. nevére
1.
Játszottam golyókkal, szavakkal,
Ó, ritkán várt terített asztal,
ZSebemben olykor egy-egy alma. –
Elkerült a szép nők szerelme.
Fetrengtem csak, Naptól aszalva:
Attól élesedik az elme,
Találhat szakszerű szavakra. –
Te s én, fussunk egymást ölelve,
Iramodva nádas patakra,
Leoldva testünk ócska göncét! –
Alattunk Víz, fönt Végtelenség!
2.
Jó becézgetni melledet.
Ó, micsoda két feslő bimbó!
ZSemle és pohár tej helyett
Ezt innám-enném szomjan-éhen. –
Föltündököl fűzöld szemed
Az állatok okos szemében.
Tested fölém borul remegve,
Tüzével bőröm átitatva.
Igy két vadmacska hemperegne.
Ládd, ölelésünk ritka perce
A gerincünk besugarazza.
3.
Jól-rosszul, éltem valahogy. –
Ó, sosem kegyeltek a lányok.
ZSebemben pénzt s más vacakot
Egér hiába kotorászott.
Foltos volt rajtam a kabát,
Akár Rimbaud rongyosain;
Tán sosem hívott egy barátom,
Téli szél ha fútt rajtam át.
Igy csak magam szívtam mohón,
Loppal ablakrácshoz lapulva,
A pékműhely kenyérszagát.
MAGYARI BARNA
Episztola a nagy elődnek
Jajdul hiányod még mindig
Ócska a sors ahogy élted
Zsarol a jaj vészes szintig
Egyetemes káosz virít
Forog a gond kétes gömbje
Aberrált a lelki vizit
Tébolyok szuszognak körbe
Tények közt fénylik a válság
Ibolyán túli sugárral
Létben az öröm kiváltság
A stressz mindenkit bevállal
NAGY ZOPÁN
„Atica epros”
(J. A. – apokrif)
Az ész egy bombát simogat…
Túllépek a Ma kocsmáján…
Töltekező remegéssel
Indulok mély forrás felé…
Láz, képzelet, megmerülés…
Az idő: költői mámor…
„Artos pecai”
(J. A. – apokrif, no. II.)
Jelen és múlt nélkül,
Ózon-pajzsban ülve:
Zseni habzsol kék űrt… –
E világi „áldás”:
Feltámadás helyett…
A vér színe tompul,
Tintaként folyik el…
Talpamban a szög: jel… –
Izzik fej, szív, tompor,
Lidércként így lüktet:
A bőr alatti fény…
OLÁH ANDRÁS
jó volna tudni
jó volna tudni az igazat
ócska világunkból mi marad
zsebünkből kilopott vágy s harag
elfecsérelt gyáva pillanat
festenek közibénk új falat
ajtóinkra zárt szerel a rab
testünk maga is ócska lakat
titkainkra nincsenek szavak
itt korhad bennünk a sok kacat
lázban égő horpadt műanyag s
az Isten álmunkért vérdíjat ad
PETŐCZ ANDRÁS
Költészet napi hódolat
Jaj, mama, kész ez a vers is, mondottad egykor, barátom,
ódon formába menekülvén hajtok fejet előtted,
zsindelyes házam küszöbére nyugszik a társam, a vers,
ennyi csak az, mit mesélek néked innen, a jelenből,
furcsa imígyen dalt költeni, szállni vissza a múltba.
Ajkaimon csak csörömpöl a szó, ez a céda kacér,
talán ha újból közöttünk lehetnél, nem hinnék én sem
titokzatosan gyönyörű és mesteri szavaidnak,
ilyeténképp én is csak a kétkedők számát növelném,
lusta, gyanakvó poétaként, ahogy ezt tette Babits,
aki nem sejté soha, hogy korszakos költő szól hozzá.
PETZ GYÖRGY
J átszottam szabadságom, beleveszte M
Ó dát nem akartam, mégis lett azz Á
ZS áknyi semmi hátamon, s vagyok embe R
E gész a csillagig szedett gyümölcsf A
F eldőltek bennem a lét aránya I
A jtóm nyitva-tárva – vagyok vándorlá S
T örvénytudó – beszorulva ég al Á
T itokleső, elmerengő egy hazá N
I de hullok, vágyam bárhova éle D
L esütöm szememet – nem megalkuv Ó
A ki elindult idevetve egysze R
PÓSA ZOLTÁN
Megölt földi halál
Játék-hold-kábulat hasis és szeretlek
Ó ez bizony fura asszociáció
Zsoltár-pankráció, világvég-vakarék
Elbaltázott jövő, szleng-lenge buborék
Forró folyam, melyben lassan-lassan elmerülünk
Alkonypíros szószban szétfőve eltűnünk
Titkolt látomásom porba hull, de mégis
Tökig benne vagyok, mint a légy a tejben
Isten kegyelméből mindig sorstól verten
Létünk csúcsairól deklamálnak felém
Az ősök anyámtól jó Anonymusig.
PRÁGAI TAMÁS
metronóm
javít a szél a tájon a nyárfa gyönge teste megdőlt
óramű a madár üres mennyet karistol
zsoltár a magasba feldobott nagy csapat tollcsomó
esetlen ember ne félj ne percegj
fagy jön a függőleges halála
a sík vizek tükrözik az űrt az űrnek
tudtam hogy itt leszel
trapézok lengésben teremtesz ingatag otthont
illan a hangod hidegben kispriccelt szóda
látod nélküled mire jutottunk
attila
RIGÓ BÉLA
Szondi két apródja
Játszani is születtem.
Óriás kis költő lettem.
ZSebre vágott az élet.
Engedtem. Elítéltek?
Figyel Balatonszárszó…
Az égből zeng a zárszó.
Takar hazám, a térkép.
Tollam örökre mérték.
Isten időm kimérte.
Legyek hálás is érte?
Az is lehetek. Miért ne?
SUHAI PÁL
Kezdősorok mutatója,
avagy József Attila, itt vagyok
Jóról és rosszról nem gondolkozom
Ó bánat ne érj el csak holnap
Zsoldos a férfi, a nő szajha
Előtte sivár halom mered
Fegyverben réved fönn a téli ég
A gyolcs ködökben puha varjak ülnek
Tar ágak-bogak rácsai között
Talán eltűnök hirtelen
Igazságot gyújtván, hűs fényt az Űrnek
Láttam, Uram, hegyeidet
Az elmultba szemem tétován tekint
SZKÁROSI ENDRE
Édeni eljövetel
Jajong az örömtől a baktatóra szabott intelem
Ódivatú álomsereg szambázva követel
Zsenge ügetés szőrén hajszálak tétova sodra
Ettől nem lesz közelebb az édeni eljövetel
Fegyencek sora szabadul csüngve isteni visszeren
Adomány hogy nem vagyunk mindnyájan kukoricaszár
Telken vett szőreg szerény és hajlakkos ne már hogy tovább
Teremtsen összhangot mogorván aki birtokos napelem
Idefent a cakkos tócsaszél áraszt bért melegen
Legyen jutalma döbbent lábszár és talmi remete-báb
Aki mindig idejár hiszi hogy téged is a bárkába zár
SZONDI GYÖRGY
Félkész leltár
zörgő szálanként
Jajdul, csikordul dühorgona
Ó zsongás fakasztja igenem
Zsurlónép ölel szét oszlopot
Elvágólag a metrum, a kór – nem
Fokozzuk hát le a számlapot
Avarban kószál a hit
Teljén fogyatkozásnak ti még
Talmi a szó is, hátrál, avitt
Iszkolna el velünk tetterő – elég!
Lobogót hord had ha szerte itt
A maradék között is csak törmelék
TÓTH ÉVA
József Attila nevére
Jaj, drága Attila, hogy szeretünk!
Ó, mert könnyű egy halottat szeretni,
zsarnokságára nem kell emlékezni,
elég, hogy ő is együtt volt velünk,
fájt neki is, mit nem feledhetünk,
az embertelen magányt, amit átélt.
Tetteit, melyek ellene fordultak,
tiszta szívét, mit végül felboncoltak,
irdatlan nagy hitét bennem és benned,
lelkét és kellemét és szellemét
adta ingyen, bár senkinek se kellett.
VARGA IMRE
Eltűnő tükörkép
Jelek között kis jégember,
Ócskaország halott őre.
Zsibong az ég, s himlővel ver.
Esik – vagdos a jég tőre.
Felejteni a személyest,
Adni másnak a csendedből,
Tere lenni, aki kérdez,
Támasztéka, aki eldől.
Igézet vagyunk csak, álom.
Lebben létünk lepkeszárnyon.
A jelenünk: üres lábnyom.
Aki vagyunk: tűnő lábnyom,
libbenő lét lepkeszárnyon –
igézet csak, puszta álom.
Támasz annak, ki eldőlne,
tere annak, aki kérdez;
arcod mögül egy-örömbe
feladva minden személyest.
Esik vagdos a jég tőre
zsibong eged, himlővel ver.
Ócskaország halott őre –
jelek közt olvadt jégember.
VÖRÖS ISTVÁN
Kettős akrosztikon
Jó a féleleM
Ó, nem tart még az se sokÁ
ZSigerig hatol, kiváR
Elaltat, befogad magábA
Fájni se fáj, de nehéz túlélnI
Alvás, alvadáS
Tudhatod, innen hovÁ
Tudhatod, hová inneN
Időd meghasaD
Lázasan befelé visz a metrO
Aztán a végén egy fénysugáR
ZSILLE GÁBOR
Papírforgók
József Attila: Medvetánc. Összegyűjtött versek, Révai, 1934
Járod a táncot, a sírig-rab teremtmény táncát, egy sínig-rab,
Ólomszívű áldozat toporog itt, lépeget botladozva,
ZSákba bújtatott lábbal, derékhoz kötözött karral, félve és
Engedelmesen, bátran és őrjöngve, lázas izgalommal és
Fásult szívvel, külvárosi kocsmák s házak zsúfolt magányában.
A pályaudvaron állsz, kezedben papírforgók, füst-köd és dac,
Tüdődben Abbázia könnyű szellője, mozdonyok asztmája,
Tűzhelyet másnak remélsz, a nappalból semmi sem marad, sorsod
Irtóztató, a vagonokat nézed, a kerekek felnyögnek,
Lélegzet, tüdődben hörgés, véredben érces, fekete harag,
A sínek borzonganak – a papírforgók őrülten pörögnek.
Illusztráció: A Költészet Napja
Ezek is érdekelhetik!
Szent Márton nálunk és a nagyvilágban (Berecz Ágnes Gabriella Szent Márton napi összeállítása) →
Jámborné Balog Tünde: Holtak vigíliáján →
Hegedűs Gyöngyi: Mondat margóért →
