Hegedűs Gyöngyi: lebeg
aztán mégis felhívta, pedig tudta, a lebegő
szorongás talált fókuszt azon a kék pár milli
méteren, ami valójában nem is kék, ahogy az
erek sem azok, annyi csak, mint egy sugárhoz
bejelölés. és ahogy megoldja, hamarosan
keresni fog egy másik fókuszt, ami lehet már
nem kék, nem bőr, és akkor épp nem vele lesz
kegyetlen és kíméletlen, hogy lehetetlen időkben
is foglalkozzon vele, persze, ha jól meggondolja,
már a fizikusok sem alszanak vasárnap, már tudják,
hogy a csoda nem luxuskategória, és mindegy, ha
úgy nem történhet, üres a cselekedetek könyve,
az idő kikeresztelkedett holttérnek, nincs más
körülötte csak a semmi tűz földje.
*
nagyhét (fotó: Hegedűs Gyöngyi)
Illusztráció: szerzői fényképrészlet
Ezek is érdekelhetik!
Tornai Xénia: Holt költők társasága (versek) →
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Szederkényi Éva Kata versei* →
