Földesdy Gabriella: Juszti, a legjobb cseléd
*
Jusztina már közel egy éve szolgált a Groák házaspárnál mindenes cselédként, amikor felmondott. Feladata volt a háromszobás lakás takarítása, a mindennapi meleg étel készítése, az ehhez való bevásárlás, mosogatás, hetente egy nagymosás és vasalás, meg minden, ami még adódott. És mindig adódott valami, nyáron befőzés, télen a vendégjárás miatt kellett többet dolgoznia, nem sok szabadideje maradt. De övé volt az úgynevezett cselédszoba, ami az előszobáról nyílt, és oda mindig elvonulhatott, ha elfáradt, éjjel jó nagyokat aludt a régimódi ágyban, amelyhez dunnát adtak Groákék, pedig nem is tudták, hogy Jusztina fiatal korától kezdve mindig is azzal takarózott.
Groákék Budapest VI. kerületében, a Bajcsy-Zsilinszky úton laktak, a ház a két háború között épült „késő” Bauhaus stílusban, gyönyörű kivitelben, központi fűtéssel, a lehető legnagyobb luxussal, ami akkor lehetséges volt. Az ötemeletes házban a harmadik emeleten volt a lakás, ez azonban nem volt probléma, mert a lift szinte mindig működött. A házaspár gyermektelen volt, mindketten életük 50-60. éve között jártak, rokonuk alig volt, barátjuk se sok, viszont voltak kollégáik, velük tartották a kapcsolatot. Mindketten dohányoztak, és mindketten dolgoztak, reggel elmentek munkába, és délután öt óra előtt szinte sosem jöttek haza. Egymással is kimérten beszéltek, nem volt veszekedés, hangos szóváltás, Jusztinát magázták, szűkszavúan beszéltek hozzá, szinte csak a napi feladatokra korlátozták a vele való társalgást. A bérét minden hónapban pontosan kiszámolták, a konyhaasztalra tették.
A Groák házaspár 1957-ben költözött be a háromszobás lakásba, amit felsőbb szervektől kaptak „rendkívüli kiutalás” megjegyzéssel. A lakás már hónapok óta üresen állt, mert előző lakói a forradalmi események lezajlása után eltűntek, valószínűleg külföldre mentek, ahogy akkor sokan hagyták el az országot. Az indokok nem voltak egyformák, volt, aki a megtorlás elől ment, volt, aki félt régebbi bűnei miatt, és volt, aki a jobb élet reményében ment. A harmadik emeleti lakók esetében ezt nem lehetett tudni.
A házaspár így nemcsak egy óriási luxuslakást kapott ajándékba, de jó néhány értékes bútort, szőnyeget is megörökölt az elődöktől. Az első évben kipótolták a berendezést saját, régebbi tárgyaikkal, vásároltak új holmikat, láthatóan nem voltak anyagi gondjaik. Egy év után az asszony úgy gondolta, itt az ideje, hogy felvegyenek valakit, aki a háztartási munkát elvégzi helyette, dolgozik ő eleget az irodában, otthon kényelemben akar élni, hisz megérdemli. Férje azonnal beleegyezett, tényleg kell egy becsületes cseléd, méghozzá olyan, aki jól főz – lehetőleg háziasan -, mert elege van a munkahelyi menzából és a hideg felvágottakból, amiket vacsoraként esznek, mert nincs otthon más, felesége nem főz.
Próbáltak ismeretség útján házvezetőnőt találni, de sikertelenül. Pedig ők adják a szállást és a kosztot is, vagyis a cselédszobában lakhat az, aki elvállalja, majdnem családtagként fogadja be a házaspár a szerencsés munkavállalót. Hónapokig várták, hogy valamelyik ismerősük hozzon egy fiatal vagy öreg nőt – mindegy -, és végre dolgozzon a lakásban, főzzön, mosson, takarítson!
Félév múlva rájöttek, hogy ez így nem fog menni. Ekkor a férfi felkereste a munkaközvetítő irodát, bejelentette az igényt, ismertette a feltételeket, a fizetséget. Felvették a várólistára, majd értesítik. Groákéknak telefonjuk is volt, sőt még a munkahely telefonján is elérhetik őket. Hetekig nem volt jelzés, aztán ajánlottak nekik egy állami gondozásból éppen most kikerült lányt, ezt viszont ők nem fogadták el több okból sem. A következő jelölt vidéki volt, el is jött hozzájuk, meg is egyeztek volna, de az idősebb hölgy csak úgy vállalta volna, ha egy hónapból egy hetet nem dolgozik, hanem a vidéki házába megy a saját házát, kertjét gondozni. Groákéknak sok volt a havi egy hét, nem tudtak megegyezni.
1959 kora ősze volt, amikor az iroda kiküldte Jusztinát hozzájuk. A mosolygós, hatvan év körüli ringó járású, őszes hajú asszony megtetszett a házaspárnak. Vidéki volt ő is, lánya és veje a Kiskunságban laknak, ő csak azért vállal házvezetést, hogy meglegyen a nyugdíja. Szakmája nincs, talán hat elemit végzett, más munkát nem tud végezni, főz, süt, takarít. A szabadságolás kérdése is megoldódott, Jusztina egy héten két délutánt kért (2-től 6-ig), illetve nyáron egy hónapot, amikor a lányáéknál szeretne lenni. Ezt megkapta, a házaspár fellélegzett, végre itt a segítség, nem kell dolgozni a lakásban, rengeteg szabadidejük lesz, mennek majd színházba, cirkuszba, vendégségbe, kirándulni, és mindig lesz főtt étel, rend és tisztaság a lakásban, vasalt ruhák, rendszeres mosás, ágyhúzás, hétvégén délig alvás.
Téglás Jusztina beköltözött az előszobából nyíló cselédszobába. Nem volt sok holmija, a fehér egyajtós szekrény félig sem telt meg ruhával, cipővel. Jusztinát a rokonai mindig csak a rövidített nevén Juszti formában szólították, szólt is a házaspárnak, ők is így hívják, ezt már megszokta. Megkérdezte, mit főzzön másnap, aztán gyorsan lefeküdt aludni. Reggel korán kelt, szétnézett a konyhában, reggelit akart készíteni a „gazdáinak”, de nem tudta, mit és hogyan akarnak, ezért evett egy darab kenyeret, tejet talált a hűtőben, megvárta, míg felkelnek. Az asszony megmutatta, hogyan kell kávét főzni, és jó lenne, ha leszaladna minden nap a közeli boltba péksüteményért. Tej, vaj, felvágott, sajt mindig legyen itthon. Adott Jusztinak száz forintot, ebből vásároljon ebédre valót is, ha elfogy, szóljon, kap további kosztpénzt, esténként felírja mit vett, mennyiért, elszámol.
Még egy hét sem kellett, ment minden, mint a karikacsapás. Groákék boldogan dicsértek meg mindent, amit főzött, tetszett nekik Juszti fürgesége, szépen mosott, vasalt, tisztán tartotta a lakást. Elvégzett munkája kifogástalan volt, a házaspár elhatározta, hogy mindent megtesz, hogy Jusztit hosszú távra biztosítsa házvezetőnőnek, nehogy máshová menjen dolgozni. Ha több pénzt kér, megadják, mert nekik minden pénzt megér ez a jókedvű, jól főző vidám asszony. Ha alkalom adódott, kérdezgették vidéken élő lányáról, korábbi életéről, özvegységéről, mindenre kíváncsiak voltak. Juszti ügyesen, a maga furfangos módján válaszolgatott, nem árult el mindent magáról, amire nem akart válaszolni, azt megkerülte. Tátott szájjal hallgatták az asszony általuk viccesnek tűnő kifejezéseit, amikor hangosan elkiáltotta magát mérgében, hogy a macska morogja meg, amit valamelyik durvább változat helyett használt (fene, franc, rosseb). Juszti még azt a szót sem használta, hogy hülye, helyette konzekvensen a hibás, félkótás (vagy félnótás) kifejezésekkel jellemzett neki nem tetsző embereket. A visszakérdező tessék szó helyett azt mondta: kérem, s ezt egészen különös, egyedi hanglejtéssel ejtette ki. Sajátos szólást talált ki affektálós külföldi nőkre, vagy az általa igencsak utált cigarettázásra.
A heti két szabad délutánt Juszti a közelben lakó húgának meglátogatásával töltötte. Beszámolt a kenyéradó házaspárról, bár igazából nem tudott róluk semmit. Azt sem tudta, hány évesek, mióta házasok, miért nincs gyerekük, hol dolgoznak, honnan származnak. Őt nem is érdekelte igazán mindez, de Etus húga élénken érdeklődött ezek iránt, amikre nem tudott válaszolni. A házaspárról mindig pozitívan beszélt, rendes embereknek jellemezte őket, jól érezte magát a kényelmes lakásban, a remek cselédszoba is kedvére való hely volt.
Jusztit gondolkodóba ejtette Etus felvetése. Valóban nem tudja, kiknél dolgozik, a nevük sem mondott semmit. Ezzel a névvel – Groák – eddig még sosem találkozott. A férfi keresztneve ott volt a névtáblán – Ernő -, de az asszonynak nem tudta a keresztnevét, mert kizárólag asszonyom, vagy nagyságos asszony alakban szólította. Annyit tudott megállapítani, hogy sem ők, sem felmenőik nem lehettek paraszti származásúak, mert azt ő megérezte volna. Nagyon is városi formájuk volt, az asszony sovány alkatú volt, arcbőre sárga, sápadt, sosem pirospozsgás, a férfinak lenyalt gyérülő barna haja volt, testalkata inkább izmos, mint testes, nem kövérségre hajló.
Elhatározta, végére jár a dolognak. Etusnak akarta megmutatni, hogy igenis meg tudja szerezni az információkat, ha nagyon akarja. Először a gyerektelenséget hozta fel Groákné előtt, aki magabiztosan felelte, hogy orvosilag megállapított meddősége van, ez az ok. Juszti sajnálkozott, majd óvatosan tapogatózott, hol laktak régebben, élnek-e a szüleik, és merészen rákérdezett arra is, ugyan hol dolgozik Ernő úr és a nagyságos asszony.
Groáknénak a hányaveti válaszolás közben megkeményedett az arca. Mit kíváncsiskodik ez a buta parasztasszony – gondolta magában -, csak nem kémkedik utánuk? Persze ez utóbbit képtelenségnek tartotta, de gyanús lett neki a sok kérdés. Csak foghegyről válaszolgatott, régebben kisebb lakásban laktak, több mint két éve laknak ebben, szüleik nem élnek, alig van néhány távoli rokon, akikkel nem tartják a kapcsolatot. Keresztneve Piroska, de nem szereti, ha így szólítják. A munkahelyről csak annyit mondott, hogy ő irodai munkát végez a rendőrségen, férje csoportvezető a Főkapitányság egyik területi alosztályán.
A beszélgetést ennél a pontnál nem lehetett folytatni, Juszti bevonult a szobájába, furcsának találta, hogy az asszony rossz néven vette kérdezősködését, pedig ő nem akart semmit, csak érdeklik a válaszok, mert húgának akar beszámolni. Érezte, hogy valami titok lappang a válaszok mögött. Másnap délután szaladt Etushoz, beszámolt az asszony válaszairól, ám húga nem volt megelégedve, szerinte a nő nem mond igazat, sőt, kifejezetten elhallgatja a lényeget. Az efféle alakok mindenre képesek, és biztosan valami titkolt helyen és különleges beosztásban dolgoznak, amiről nem is szabad beszélniük. Azt javasolta nővérének, figyeljen oda, miről beszélgetnek vacsora közben, akkor, amikor úgy tudják, Juszti nem hallhatja, mit mondanak egymásnak.
Fel volt adva a lecke. Izgalom vett rajta erőt, nem volt kenyere a hallgatózás, leskelődés, utálta a pletykát, mások megszólását, ítélkezést, minden ilyesmit. Az egyenes dolgokat kedvelte, de most nem lehetett munkaadóinak nekiszegezni a kérdést, mit titkolnak előle. Zavarban volt, s ez a zavar bizalmatlanná is tette kenyéradó gazdái iránt. Más szemmel nézte őket, jó lenne, ha ki tudná fürkészni gondolataikat. A házaspár keveset beszélgetett, s azt is akkor, amikor Juszti nem volt a közelben, így nem hallott semmit az egymás közti beszélgetésből. Hiába fülelt, nem tudott elcsípni egyetlen használható információt sem.
Eltelt jó pár hónap anélkül, hogy fény derült volna valamire, egyik fél sem kérdezősködött a másik dolgai iránt, csak a háztartással kapcsolatos dolgokról beszéltek. Közben elmúlt a tél, szép tavaszi napokat éltek meg, már nem is fűtöttek, sokáig volt világos az este. Juszti a tavaszi nagytakarítást végezte, ablakot mosott, padlót kefélt, a fürdőszoba csempéit súrolta hófehérre. Jött és ment egyik helyiségből a másikba, a házaspár már készült a vacsorához, amikor egy idősebb férfi vendég jött hozzájuk, akivel bevonultak a nappali szobába. Nem kellett őket kiszolgálni, Groákné magára vállalta a kávéfőzést.
Juszti dolgozhatott a lakásban, éppen a fürdőszoba kádját súrolta fehérre, a nyitott ajtón át most tisztán hallotta, hogy a nappaliban miről beszélgetnek. Szó esett egy készülő perről, amelyben huszonéves fiatalembereket vádoltak „az államrend megdöntésére irányuló összeesküvéssel”, a leendő ügyész személyéről, a megalapozatlan vádról, a lehetséges ítéletekről, na és arról, hogy mindebben mi a szerepe Groákéknak, és a hozzájuk látogató vendégnek. Volt, amit egyáltalán nem értett, nem tudta kihámozni, hogy ezek a fiatalok valójában mit cselekedtek, hogy ilyen súlyos váddal illetik őket. Mintha valami szovjet hősi emlékmű szobordöntési kísérletéről beszéltek volna, ezt végképp nem fogta fel. Az indulatos párbeszédből azt hámozta ki, hogy a vendég az „összeesküvők” pártján áll, és a házaspár támogatását kéri a fiatalok érdekében (az is lehet, hogy csak egy fiatalt pártfogolt), viszont a gazdái teljes mértékben elítélték a szobordöntésre készülő fiatalokat, és hallani sem akartak arról, hogy bármiféle védelmet, felmentést, netán könnyítést érdemelnének. Ami megütötte Juszti fülét, az a sűrű elvtársozás volt. Egymást és főnökeiket, az ügyben intézkedő rendőrségi, bírósági alkalmazottakat mind elvtárs titulussal látták el. A vita nem ért véget megnyugtatóan, a vendég hamarosan elviharzott, becsapta maga mögött az ajtót.
A házaspár elfeledkezve a takarítást végző házvezetőnőről, elég hangosan beszélt tovább az ügy őket érintő részéről. Ebből az derült ki a takarítást most már csak álcázó „mintacseléd” számára, hogy Ernő az, aki ezeket a fiatalokat nap mint nap kihallgatja, jegyzőkönyvezi, sőt ha kell, meg is vereti őket, hátha akkor többet vallanak be. Piroska teljes mellszélességgel az ura mellett volt, még biztatta is, hogy csak jól lássák el a bajukat ezeknek a lázadó fiataloknak.
Juszti mindent hallott. Közben abbahagyta a takarítást, és benyitott a szobába, hozhatja-e már a vacsorát. Ernő és Piroska ekkor döbbentek rá, hogy megfeledkeztek magukról, és lehet, a házvezetőnőjük mindent hallott, talán még számon is kéri tőlük a hallottakat, vagy ő is azt fogja kérni, ne büntessék meg a letartóztatottakat. Kínos volt mindez, erről senkinek sem szabad tudnia, nekik lehet probléma, ha kiszivárog valami az eljárásból, amely jelenleg titkosan folyik. A vacsora alatt már egy szót sem szóltak. Gondterhelten néztek maguk elé, lefekvés előtt a betoppanó vendéget hibáztatták a baklövésért. El kellett volna küldeni.
Mindannyian izgatottak voltak, csak forgolódtak az ágyban, a házaspárt idegesítette saját hanyagsága, Juszti viszont attól félt, vajon hogyan adja elő mindezt Etusnak, és mit fog ehhez szólni a húga? Szótlanok voltak a következő napok, mosoly nélkül közlekedtek a lakásban, csak a legszükségesebb közlésekre korlátozták a napi kommunikációt.
Etus diadalmasan hallgatta végig a beszámolót, hisz ő tudta, hogy ezek nem hozzájuk hasonló rendes emberek, és egész biztos, hogy sok bűnös ügy terheli a lelküket. Egyenesen verőlegénynek nevezte Ernőt, Piroskát meg komcsi macaként emlegette. Végül kijelentette, hogy Jusztinak fel kell mondani, és másik munkahelyet keresni, itt nem maradhat. Sürgette nővérét, aki zavarban volt, maradt is volna meg nem is, nem tudta, mit csináljon. Valójában őt nem zavarta mindez annyira, mint húgát, aki esküdt ellensége volt a Kádár-korszaknak, és annak a politikai berendezkedésnek és megtorlásnak, amely a forradalom leverését követte. A jó állás, a kényelem marasztotta, de a nyomott hangulat, mindaz, ami Groákékat most már övezte, nyomasztó hatással volt rá.
Újabb hetek teltek el, a virágzó tavasz nyárba torkollt. Juszti végre elhatározta magát. Egy június eleji szombaton a házaspár elé állt, és bejelentette, hogy felmond. A felmondási időt természetesen letölti, de ne számítsanak rá a továbbiakban. Groákék sajnálkoztak, persze kérdezték, miért megy el, nem maradhatna több fizetésért mégis? Válaszként azt kapták, hogy tökéletes házvezetőnőjükre szükség van egy iskolával egybekötött katolikus rendházban, ott fog dolgozni szeptember elsejétől.
Groákék nem véleményezték az indoklást, a magyarázat hihető volt, tudtak Jusztinak rendszeres, vasárnap reggeli templomba járásáról. Valahol a gondolataik mélyén érezték, hogy felmondásának köze lehet ahhoz a bizonyos délutánhoz, amikor hármasban vitatkoztak a lázadó fiatalok elítéléséről. De majd keresnek más cselédet, és majd jobban vigyáznak a szájukra. Egy cseléd ne foglalkozzon a gazdája politikai, munkahelyi ügyeivel, hiszen semmi köze hozzá. Mellesleg nemsokára fogják tárgyalni a szobordöntésre készülő fiatalok csoportjának ügyét. Ahhoz képest, hogy a ledöntésre nem is került sor, jó sokévnyi börtönbüntetés vár rájuk. A karrierjük biztos, hogy odavan. Az ilyeneknek ne is legyen diplomájuk, hová jutna ez az ország?
Illusztráció: fh. archív fotórészlet
Ezek is érdekelhetik!
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
Kilián László: Niomé III – Az idő mítosza (regényrészlet) →
