Szasa Szokolov: Bolondok iskolája (Végh Alpár Sándor könyvajánlója)*
*KönyvTár-rovatunk soros kötetéhez írt felvezető sorok
Végh Alpár Sándor
Szása Szokolov kacskaringói
Húsz éve valami kiszámíthatatlan csoda átröpített az óceánon, és letett Kanada nyugati partján. Vancouver Island fél Magyarországnyi szigetére hajóval vittek át vendéglátóim, és ott, sok más mellett, láthattam azt az esőerdei kunyhót, melyben két hónapot töltött baráti szívességből egy magyar költő. Gondolkodhatott, verset írhatott, naplót vezethetett, tette mindazt, amiből utóbb könyv lett.
Hálás volt sorsának, amiért Kanadában nem fenyegette se börtön, se munkatábor, ráadásként ott, a kunyhóban, együtt lehetett szerelmével.
A költő Faludy György volt.
A sziget felé közeledve a hosszú hajóút alatt vendéglátóim elmondták, hogy a költő előadott a helyi egyetemen, megtudtam, melyik vendéglőbe járt szívesen, és azt is, hogy a Magyar Házban szokott találkozni Szász Endrével. Találgattam, ismerik-e a vancouveriek Faludy versét, az Óda a magyar nyelvhez címűt? És ha igen, eszükbe jut-e, mennyi kín és megpróbáltatás az ára annak, hogy egy magyar költő átkelhessen az óceánon, s amíg nem sikerül, egyedül abban bízhat, hogy ha ő nem is, legalább versének sikerül.
Hogyan is írta? Párizsban írta: „Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm, / sértett gőgömben értem és kísértőm…”
Látni való volt a sűrű erdő, hallgatni való a csend, a leghihetetlenebb mégis a kunyhó könyvtára volt, melyről utóbb így írt Faludy: „Ha ötven évvel fiatalabb vagyok, ugrálni kezdek a boldogságtól, amikor először szemügyre vettem. Kétszer vagy háromszor akkora, mint az enyém Torontóban és egyetlen értéktelen vackot nem láttam benne. Talán, ha Budapesten kétszer, 1938-ban és 1956-ban odaveszett könyvtáram meglenne, és a kettőt hozzáadnám a torontóihoz, érném el ezt itt előttem…”
Ott, abban a könyvtárban lelt rá a költő egy fiatal orosz író regényére. Bolondok iskolája volt a címe, Szása Szokolov a szerzője, és Faludy elkápráztatott olvasója. Angolul olvasta, mert addigra lefordították, az ifjú nyelve így is elbűvölte.
Ki lehet ez a semmiből felbukkant csoda?
Nem könnyen, de kiderült, hogy Szokolov apja KGB-s tiszt volt, s mint ilyen, munkáját, a hírszerzést Kanadában a legnagyobb óvatossággal folytatta. Bezzeg nem volt óvatos, amikor követelte, hogy fia1943-ban a nagykövetség épületében jöjjön világra. Csak ez esetben lehet szovjet állampolgár, ami igazon elvárható egy kommunista szakembertől. Helyes meglátás, de feleségére az ottawai utcán jöttek rá a fájások. Ott szülte meg fiát, aki így, apja háborgása ellenére, kanadai állampolgár lett. S ha csak ennyi okozott volna neki fejfájást, de amikor a kanadai hírszerzésnek sok munka árán sikerült bizonyítani, hogy a KGB tiszt kém, rögtön kiutasították családostul. Nagy félelemmel indultak haza a kis család: mit szólnak Moszkvában a fölöttesei, amikor kézbe veszik a fiú kanadai útlevelét?
Teltek az évek. Szokolov megnősült, beiratkozott egy újságíró iskolába, született egy gyermeke, majd elvált, elvett a moszkvai főiskolán németet tanító osztrák hajadont, ki akart vele utazni, nem engedték, ilyenformán telt az idő az épülő kommunizmus nagy országában, bár telhetett volna úgy is, hogy 1976-ban a Vecsernaja Moszkva rikkancsai hangosan megállítják a járókelőket: „Hallották? Szása Szokolov elkészült regényével?” „És miről szól?” „Bolondokról.” Képzelhetik… Járt néhány kiadónál, de semmi. s ez a helyzet sokáig nem változott. Próbálkozott szovjet kiadóknál, majd kanadaiaknál, de kinek kellett egy kezdő írása? Senkinek addig, míg egy nap a kényes ízlésű Nabokov kezébe nem került. Az emigráns orosz író el volt ragadtatva. Szavára rögtön lett fordító, lett kiadó, s a könyv egyik példánya az esőerdő kunyhójának polcára került. Onnan emelte ki Faludy.
Elolvasta és kijelentette, hogy a Bolondok iskolája mestermű. Nemcsak ő érezte úgy, hogy a regény rendkívüli. Kiderült az is, hogy maga mögött hagyta az orosz nyelvű „bosszúirodalom” jeleseit, akiknek zászlótartója Viktor Jerofejev, de csapatában vannak még számosan.
Nálunk egészen addig nem lehetett hallani az ifjú oroszról, míg Faludy esőerdős kézirata Pesten a Magyar Világ kiadói elé nem került. Igaz, hogy előbb angolul jelent meg, de 1991-ben végre olvashattuk Faludy neve alatt magyarul is. „Jegyzetek az esőerdőből” címet kapta és benne volt Faludy másfél oldalas rajongása is a számunkra addig ismeretlen Szokolovról.
Faludy szerint a fiatal író könyvének tiszta stílusa megújítja az orosz nyelv kihunyóban lévő varázsát. Ha így van, miért maradtak rá süketek az oroszok? Mert kiadóik ilyen hajlammal éltek. A Mester és Margarita huszonhét évet hányódott a közöny tengerén, a Gorkij által is respektált Platonovot elnémították, Brodszkyt kiűzték az országból. Ezt tudjuk. De miért tolták félre a kéziratot a szabad Kanadában is?
Hát az bizony kínos volt…
A Canada Council-t azért nem érdekelte a Bolondok iskolája, mert a bíráló bizottság egyetlen tagja sem beszélt oroszul.
Szólhatnék Szokolov bécsi éhségsztrájkjáról, vagy azokról az évekről, amikor favágó volt, de igazán nagy pillanat – mondhatnánk történelmi – az lehetett számára, amikor nyugatra tartó vonatának ablakából végig nézte, mint csattog át a váltókon a keletre tartó ellenvonat, megrakva tankokkal, ágyúkkal, aknavetőkkel – akkor vonult ki Magyarországról a szovjet hadigépezet.
Lehet, hogy Szokolov megtapogatta zakója zsebét: benne van-e a kanadai útlevél?
De mindez mellékes, ezeknél fontosabb könyve. Főszereplője egy tizenkilenc éves, gyengeelméjű fiú. Megkettőzött énnel él, egyik fele a valóság, a másik a képzelet, néha fordítva. Egymásnak beszélik el, mi történik a nyári fürdőtelepen, mi az iskolában tanárukkal, a mezítlábas Norvégovval, néhány lapon feltűnik kutyáival Pavlov, előkerül Leonardo is – nehéz kiragadni a könyvből részleteket.
Megpróbáljam? Megpróbálom:
„Ahogy kilépsz a hídra, felfigyelsz a korlátra: hideg, síkos. És a csillagok. Szárnyaló csillagok. Fázós, sárga, mennyei villamosok. Odalenn a villanyvonatok majd utat kérnek a lassú tehervonatoktól. Menj csak le a lépcsőn a peronra, válts jegyet valamelyik állomásig, ahol van vasúti büfé, hideg fabódék meg hó. A büfében az asztaloknál egy-két szünet nélkül ivó részeg verseket szaval egymásnak (…) Odakinn alkonyodik, a hó galambkék és hamuszürke, valamilyen galambszárnyszín. Nincs meg a lecke. A szív, a napfonat álmodozó üressége. A bánat teljessége. Kicsi vagy. De tudod, már tudod. Anya azt mondta, ez is elmúlik. A gyerekkor elrobog, mint egy csörömpölő narancssárga villamos a hídon át, hideg szinte nem is létező tűzpermetet hintve szerteszét.”
Regényét Szokolov ötször írta át. Igyekezzünk olvasóként méltók lenni e fáradtsághoz és a káprázatos végeredményhez.
Szasa Szokolov: Bolondok iskolája (ford. Haffner Rita), Napkút, Bp., 2009,
Illusztráció: ~Bolondok iskolája
Ezek is érdekelhetik!
Leonyid Nyikolajevics Andrejev: A Sátán naplója (IV/4) →
Leonyid Nyikolajevics Andrejev: A Sátán naplója (IV/3) →
Leonyid Nyikolajevics Andrejev: A Sátán naplója (IV/2) →
