Székely András Bertalan: Ismeretlen ismerősünk – Srečko Kosovel
Weöres Sándor egy réges-régi interjúban (In. Székely András Bertalan – Mukics Ferenc: Két nép hű fia. Budapest – Szombathely, 1986. pp. 42-43) arra a kérdésemre válaszolva, hogy mi késztette Európa egyik legkisebb irodalmából, a szlovénből Srečko Kosovel és mások költészetének a magyar nyelvre átültetésére, mondta el nekem a következőket:
„Tipikusan beletartozik a szláv költészetbe: rokonabb Jeszenyinnel, Cvetajevával és más orosz költőkkel, mint a nyugatiakkal. Mindenesetre alkalmam nyílt a szlovén költészet ismertetésére, fordítására nemcsak nekem, hanem több barátomnak is. A figyelmemet még a háború előtt/alatt a Bácskában dolgozó író-szerkesztő barátaim: Csuka Zoltán és Dudás Kálmán irányították a szlovén irodalom felé. A ’70-es években azután Jože Hradil, a muraszombati kiadó magyarul is kitűnően beszélő főszerkesztője, saját nyersfordításai rendelkezésemre bocsátásával megteremtette a lehetőségét a három műfordítás-kötetben való részvételemnek. Ami a kérdés ki nem mondott motívumait illeti: a kis népek irodalma – s ebbe a saját, magyar irodalmunkat is beleértem – egyetlen módon válhatnak a világirodalom részévé. Az odakerülés kritériuma nem a kibocsátó közösség lélekszáma, hanem a született s születendő művek minősége, ami a nyelvi korlátok ellenére előbb-utóbb utat tör magának. Ilyen szempontból az említett szlovén költőket világirodalmi szintűeknek érzem, hozzájuk sorolva a mai szlovén líra kiválóságát, Kajetan Kovičot is, akivel a Zuhatag c. kötet kapcsán kerültünk kapcsolatba, s több ízben találkoztunk, eszmét cseréltünk. S ha már Szlovéniánál tartunk, hadd utaljak a muravidéki előadó körútjaimra, kirándulásaimra. A lendvai iskolában és a környékbeli falvakban tartott író-olvasói találkozóim, Aquila János turniščei freskói – amelyeket Olasz Ferenc művészettörténész barátommal néztünk meg – mind-mind kellemes emlékeket idéznek fel bennem.”
A szóba hozott Jože Hradil a szlovén–magyar irodalmi kapcsolatokról szóló budapesti akadémiai székfoglalójában (https://mta.hu/data/dokumentumok/szima/szekfoglalok/Hradil.pdf) is utalt a Weöressel való együttműködésükre: „Weöres Sándorral … még egyszer találkoztunk, a szlovén expresszionista és konstruktivista költő Srečko Kosovel Ősz a karsztokon (⇐ld. fotó) kötete fordítása kapcsán. Ezt a munkát is könnyeden végezte, emlékszem, semmilyen felvilágosítást nem kért, „minden világos volt számára”. Ekkor is saját megérzéseire, belső költői hangjára hallgatott, azonnal túl tudott lépni az általam készített, nyersfordításon. Diszkréten kijavította, megfelelő magyar köntösbe öltöztette. Ehhez már hozzászoktam a szlovén modern költők említett kötetének fordításakor, Weöres sokszor átsegített a szakadékokon, amelyeket fordításaimmal nem tudtam mindig helyesen és teljes mértékben áthidalni.”
Mindezt azért éreztem szükségesnek előrebocsátani, mert 119 éve, 1904 márciusában született egy író a délnyugati szomszédságban, aki még a mi Petőfinknél is fiatalabban, huszonkét évesen tért meg őseihez. Srečko Kosovelnek hívták s szülőföldje: az első világháború után Olaszországhoz került Karsztvidék élete végéig meghatározó maradt számára. A kor modernizmusának áramlatába bekapcsolódott impresszionista, expresszionista, konstruktivista, dadaista költőként jellemzi az utókor, de a baloldali radikális politizálás sem állt távol tőle.
Mint a költőről szóló Wikipédia szócikkből kiderül, „az olasz elcsatolás előtt megismerkedett a szlovén kultúrával, különösen a szlovén irodalommal. Így például a szlovén színházzal Triesztben, melynek a trieszti nemzetiségi ház adott otthont, ez volt a szlovének kulturális központja is.” A világháború során „Kosovel rendszeresen találkozott sebesült katonákkal, és holttesteket is látott, mivel a csatatér alig 15 km-re volt otthonától. Ez traumatikus élmény volt számára, ezért szülei szerették volna távol tudni őt a háborútól, így 1916-ban ő és nővére Ljubljanába költöztek (ld. fotó, Srečko Kosovel s sestro Anico, 1918 – forrása: https://www.kamra.si/⇒)”
Már középiskolás korában irodalmi körben tevékenykedett, diáklapot adtak ki, kéziratos formában pedig egy barátjával közösen már a verseit is közreadta. 1922-ben Középiskolások Szervezete a Megszállott Területeken névvel új irodalmi csoportosulást hozott létre, Lepa Vida (Szép Vida) néven irodalmi lapot alapított s más folyóiratok munkájába is bekapcsolódott. 1922-ben a ljubljanai bölcsészkar hallgatója lett. 1925-ben átvette a Mladina (Fiatalság) című folyóirat főszerkesztését. Egymás után jelentek meg a saját kötetei is. Korai munkáiban főként a hovatartozás érzése jelent meg családja, illetve szülőhazája (a Karszt-vidék) iránt. A konstruktivizmussal elfordult a lírától a hangos, elbizakodott, offenzív költészet felé, mely tele volt nyelvi újításokkal: a nyelv szabad szintaktikai és logikai elrendezése, szabad képek, tipográfia használata, stílusok és színek használata, matematikai szimbólumok és egyenletek, papír kollázsok és mindenféle kísérleti írás jellemezte. Nagyon céltudatos tervei voltak a Mladina folyóirattal, szándéka volt ugyanis egy nemzeti baloldali kiadvánnyá átalakítani, amely magához vonzaná a modern és avantgárd művészeket a határokon átnyúló szlovén lakta területekről és Jugoszláviából is, valamint a radikális szlovén politikai rend pillérének is szánta. Stílusa azonban túl összetett ahhoz, hogy egyfajta mozgalommal vagy folyamattal azonosíthassuk. Munkáiban láthatjuk aggodalmát a szlovén földek szociális és politikai leigázása és a külső hatalmak révén a szlovének fenyegetett sorsa miatt, és Európa hanyatlásával reményt az új kezdetre. A Karszt-régió – annak önsanyargató és merev tájával – Kosovel műveinek egyik fő és visszatérő motívuma. Verseit a szellemesség, irónia, mélység és a szentimentalizmus hatja át.
Az 1920. évi rapallói egyezmény és az Olaszország által bekebelezett szlovén területek miatt (mely magába foglalta a Karszt-vidéket, Kosovel szülőhelyét is) úgy érezte, megfosztották otthonától, ugyanis a fasiszta rezsim megtiltotta minden szlovén szervezet és iskola működését. A szlovén értelmiségiek ezután megtorlásnak voltak kitéve, ez már mondhatni rövid életének egyik tragikuma, mely felidézte benne a dühöt, bánatot, az otthontalanság érzését és az útvesztést. Ezt tovább erősítette benne az, hogy az újonnan létrejött Jugoszláv Királyság szintén nem mutatott érdeklődést az olasz fasiszta rezsim befolyása alatt lévő, Olaszország területein élő szlovén kisebbség helyzete iránt. 1923-ban Benito Mussolini meg akarta változtatni a rapallói határokat azért, hogy Olaszország bekebelezhesse az akkor még független Fiumei Szabadállamot (Rijekát). (Erre 1924-ben sor is került.) Eközben Sándor királlyal tárgyalásokat folytattak, aki azonban előnyben részesítette a békés politikát (a „jó kapcsolatot” Olaszországgal), így az SzHSz Királyság miniszterelnöke, Nikola Pašić felvezetett egy új határvonalat Idrija és Postojna vonalán. Ez vezetett Kosovel művészi és politikai radikalizálódásához. Kapcsolatokat tartott fenn a radikális, politikai és felkelő antifasiszta szervezettel, a TIGR-rel. Szülőföldjén érte a halál, agyhártyagyulladásban hunyt el 1926-ban.
Számos posztumusz műve – beleértve prózáit, esszéit, jegyzeteit is – nagy hatást gyakorolt a következő nemzedékekre is. Verseit több nyelvre lefordították, magyarul öt kötetben olvashatók a versei. A naput.online.hu olvasói figyelmébe három – talán számunkra, XXI. századi magyarok számára sem közömbös – költeményét ajánlom:
Álmodozás
(Premišljevanje)
Csendes a karszti falu ősszel,
Ködfelhőbe burkolózik,
Csak itt-ott parázslik
Egy – egy fénysugár a sötétben.
A fekete tűzhelyben
Fel-felizzik a parázs.
Járom a hideg mezőket,
Az otthonom melege hazavár.
Mintha éjjeli álmát aludná,
Oly csendes a karszti táj.
A gondolatom hazaszáll.
Ülnék én is a tűzhely lángjánál.
Csak ülnék ott boldogan,
Arcom a tenyerembe temetném,
Élvezném az otthon melegét,
A tűz pattogását hallgatnám.
Fordította: Suzana Guoth
Depresszió
(depresija)
Krízis hátán krízis.
Krisztust a fakó kőnél korbácsolják.
Valaki az élő alakot hirdeti.
Élő alak: szenvedő alak.
Káromlom Európát és
a Nemzetek Szövetségét,
a tündöklő lándzsákat
és a vegyi csatákat.
Krisztus, te a felhő aranyában érkezel?
Krisztus, jöjj közénk, a megvertekhez,
akik téged verünk, mivel őket öljük, saját hóhérainkat.
Ám mondd, vajon hogyan
irtsuk ezeket a hóhérokat?
A megbocsátás arany, hatalmas.
Álmom éjente rettentően borzalmas.
Krisztus, bocsásd meg a tettek gazságát.
Valaki az élő alakot hirdeti.
Élő alak, szenvedő alak.
Európai ember.
Ugassátok meg a szíveteket. – – – Ugassátok!
(Fordította: Lukács Zsolt)
Ljubljana alszik
(ljubljana spi)
A vörös káoszban új emberiség
érkezik. Ljubljana alszik.
Vörös fényben haldoklik Európa.
A telefonvonalak mind hallgatnak.
Ó, de hisz nem is vezetékesek!
Vak ló.
[Szemeid mintha olasz
képekből lennének.]
A barna falakból
fehér oszlopok merednek.
Vízözön.
Sírjában lépked Európa.
Orkánnal érkezünk.
Mérges gázokkal.
[Ajkaid olyanok, mint az eprek.]
Ljubljana alszik.
Az ellenőr a villamoson alszik,
Az Európa kávézóban
a Szlovén Nemzetet[1] idézik.
(Fordította: Lukács Zsolt)
[1] Szlovén Nemzet (Slovenski narod) – szlovén napilap
Illusztráció: ‘Kosovel-kámea’, fh. a költő fényképe (forrása a:
Ezek is érdekelhetik!
Balizs Dániel: Miről mesélnek a temetők? Új perspektíva a Vas vármegyei etnikai vizsgálatokban →
Julius Frömmel: A remete* →
Julius Frömmel: Az Én Németségem, Misch Ádám emlékére (versek) →
