Matei Visniec: A bűvész
Szlafkay Attila
Az egész gyermekkoromat meghatározta és formálgatta – humanizálta a falusi életem. Diákkoromban magam is nagy előszeretettel figyeltem és igyekeztem ellesni a körülöttem élő rokonok, szomszédok gazdálkodó életformáját, a földművelés és állattartás fortélyait, hasznos tanácsaikat. Innét eredeztethető, hogy kialakult bennem a természet, a növények és állatok iránti szeretet és rácsodálkozás. Így annál jobban megörültem, amikor az élet elémbe kínálta a Franciaországba emigrált Matei Visniec irodalmi munkáit. Beigazolódott korábbi feltételezett sejtésem, hogy a szerző a versek mellett prózával is foglalkozhat. A versek zöme színpadi, drámai töltettel rendelkezik. A gyakori párbeszéd és a vershelyzetek színpadi miliőt vetítettek elém. Rövidesen, a levelezésünk folyamán elárulta, hogy ő az egész életét a színházi pályára tervezi. Ez a vágya meg is valósult. Ennek beszédes bizonyítéka, hogy ma már egy romániai színház az ő nevét viseli.
Matei Visniec Romániában született a múlt század derekán. A romániai diktatúra idején számos színdarabját, művét betiltották Romániában, Franciaországba emigrált és a Párizsi Rádió munkatársaként a mai napig ott sikerrel alkot több irodalmi műfajban román és francia nyelven egyaránt. A diktatúra bukása után Romániában ő lett az egyik legtöbbet előadott drámaíró. Több romániai és francia díjban is részesült.
Minden műfajban publikált, publikál – én is fordítottam román nyelvből filozofikus, szatirikus hangvételű verseit, prózáit, egyfelvonásosait. A négy évtizedes műfordítói tevékenységem, a két nemzet közötti önként vállalt “hídépítő” szerepem során ezek közül több megjelent kötetekben (Lavinában harsonával, Vendégfogadó és a három antológiában: Fordulatra várva, Találd ki ember tükörrel, Élménytárlat), hazai és külhoni folyóiratokban és a Három nap Madox-szal c. színdarabját Budapesten is bemutatta a Nagyváradi Szigligeti Ede Színház Társulata Meleg Vilmos rendezésében. A Szabadkai Színház repertoárján szerepelt egy kollázs Matei Visniec műveiből Nagypál Gábor rendezésében.
Az általam fordított művei közül most A bűvész c. írásáról szeretnék egy kissé bővebben írni. Ez a prózai műve szerintem egy egyfelvonásos, színpadi történést tár elénk. Bartolomeo, a bűvész egy szórakoztatónak ígérkező, könnyed nyári hajókiránduláson, egy műsoros program keretében lép a hajó utazóközönsége elé. Megjelenése bűvészmutatványokkal indul és beszél, beszél, először könnyed, vicces, bohókás hangvételű a fellépése, bár bizonyos (általa megszabott) szabályszerűségek betartását már elejétől fogva megköveteli a résztvevőktől és bizony egyre erőszakosabban… A játék átvált veszélyes formába, Bartolomeo idővel összezavarodik és veszélybe kerül a hajó egész közönsége, a hajóval együtt. A tűzzel való veszélyes játék, a visszafordíthatatlanság, a kilátástalanság, a diktatúra nyomasztó, fojtó levegője, légköre, a “semmi”-be való rohanás, a megsemmisülés veszélye, hangulata veszi át egyre inkább a szerepet…uralja az elbeszélést. A fiktív történet a kor fojtó valóságos levegőjét, légkörét jeleníti meg.Thomas Mann Mario és a varázsló c. novellája óhatatlanul eszünkbe jut vele kapcsolatban. Ott a fasizmus, itt pedig a romániai diktátor szelleme, kordokumentuma… Az elbeszélés vége itt is mint a Mario és a varázslóban Cipolla bukása, itt pedig Bartolomeo bukása… bár a vég a kilátástalanságot vetíti elénk, ugyanakkor a rossz szellem bukásaként is értelmezhető – így a bukás, a vég kilátástalansága átcsap az ellenkezőjébe. “Rettenetes vég, szörnyű, végzetes befejezés. És fölszabadító vég mégis.”
Mint említettem, ezt az elbeszélést szinte egyfelvonásosnak, színdarabnak érzem. Mondanivalóján, tartalmán túl, úgy gondolom, hogy egy színész számára kihívás lehet ennek az írásnak az előadása – színészi bravúr lehet, többféle hanghordozás, árnyalat, szín jöhet elő a közönség különféle szereplőinek bemutatása és a velük való monológja során. Visniec egy interjúban így nyilatkozik: “Fiatal szerzőként, költőként, drámaíróként a kulturális ellenállás harcosa voltam a metaforák,az allegóriák,a nevetés, a fekete humor, az öngúny nyelvén…”
Visniec váteszi jóslatai nyelvi irodalmunkban Örkénnyel és Páskándival rokoníthatók.
Romániában a kommunizmus bukása óta Matei Vișniec lett az egyik legtöbbet előadott drámaíró.
Visniec hisz a kultúra, a művészet, az irodalom szerepében az elnyomó hatalommal és a rossz, káros-kóros ideológiákkal szemben.
Én is hittem ezt, amikor fordítottam és szeretném most is hinni.
“Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiában onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.”
(Vörösmarty Mihály)
Végezetül álljon itt a Magyar Tudományos Akadémia jelmondata, melynek általam és sokak által szeretett Könyvtárában oly hosszú ideig szolgáltam…
“Borúra derű”….Ráfér a világra…
Matei Visniec: A bűvész
Tisztelt hölgyeim és uraim, engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Bartolomeo bűvész vagyok!
és ha netalántán eddig még nem hallottak volna rólam, akkor biztos, hogy önök még sose lépték át a mágia nagylelkűen szélesre tárt kapuját, ha, ha
de íme, ma bemutatom önök előtt néhány híres bűvészszámomat, és így, remélem, sikerül a lehető legkellemesebbé tennem az önök nagy utazását az új világ világába
no, nem a kártyatrükköt, nem, nem, őszintén bevallom, azt én ki nem állom, tudniillik szerintem az egyáltalán nem bűvészet, nos, hadd kezdjem egy kis vizsgálódással-vizsgáztatással…
lássuk, mondjuk, ki szegte meg a szabályt, és ki hozta magával az állatkáját a fedélzetre
mert hölgyeim és uraim, egyesek még e kicsiny időre sem akarnak lemondani a fehér egerecskéikről és a fekete tapsifüleseikről meg az egyéb mindenféle-fajta szörnyeikről
hogy?, hogy miféle egerecskékről? hát lehetséges, hogy ön még nem tudja? ne tetesse magát, nagyon is jól tudja, hogy milyen egerecskékről beszélek, és azzal is tisztában van, hogy tilos felhozni őket a hajóra, no de ne szaporítsuk tovább a szót, íme, kezdjük példának okául önnel, igen, uram, önnel, miért rejtette ezt a fehér egerecskét a zsebébe?, nem jó ötlet, higgye el nekem, árulja el, tényleg nem feszélyezi, és akkor még nem is említettem, hogy ez mániává fejlődhet, sőt egyenesen perverzitássá
és ön, hölgyem, megmondaná, mit keres az a fekete tapsifüles a kalapja alatt? tessék, ja, hogy éppen ketten vannak! o-la-la! két fekete nyúl egy fejen, biztos nehéz lehet, tényleg nem nyomta eddig a fejét, egy csöppet sem?
várjon, uram, ön is sorra kerül, azonnal jövök, no már itt is vagyok, no lássuk csak, ön mit rejteget itt? megkérhetném, hogy adja ide egy kicsit a kesztyűit? köszönöm, hát ez meg mi lehet? no nem, nem! egy kis kígyócska a bal kesztyűben? hát a másikban? itt meg gyíkocska? hát ez hihetetlen, én félnék felhúzni az ilyen kesztyűt, ha tudnám, hogy ezek a hüllők ott bent nyüzsögnek, véleményem szerint meglehetősen veszélyes efféléket a kesztyűnkben tartva járkálni, mit mond, hogy meg akarja tartani? vigye őket, hisz az ön kesztyűiből bújtak elő, nemde? nem, uram, nem az enyém a kesztyű, ezt mindenki tanúsíthatja, jó, ha azt mondja, hogy már nincs szüksége a kis hüllőire, akkor megtartom én az utazás végéig, de biztos benne? megtörténhet, hogy ezek mégis az ön kedvenc állatai, ugyanis vannak, akik egyetlen tapodtat sem képesek megtenni dédelgetett állatkáik nélkül…
például lássuk önt, igen, önre gondoltam, ön mit szöszmötöl ott azzal a sünnel a becses feze alatt? hogy mondja?, hogy nincs ott semmilyen sün? akkor legyen szíves és emelkedjen föl egy kissé és nézzen oda, nem is értem, hogyhogy nem zsenírozta eddig?
és ön, uram, miért hord élő pillangót a nyakkendője alatt? ne nézzen ilyen értelmetlenül rám, komolyan kérdezem, még agyonnyomja szerencsétlent… nézze, milyen szép példány, talán a nyakába akarja tenni csokornyakkendő helyett… nem?
és önnek, asszonyom, mi a szándéka a retiküljében azzal a békával? ugyanis a békák, tisztelt asszonyom, és főleg a tavi fajták nagyon nagy étkűek, mindenevők, kérem ellenőrizze, nem hiányzik-e máris valami a retiküljéből…
no jól van, lássuk csak, a többiek mit rejtegetnek, uram, legyen oly aranyos, és adja át azt a teknősbékát, amelyik épp a bal lábára mászik, azt, azt, köszönöm, és a csigákat is kérném, amelyek az öltönye hajtókáját szemelték ki, így, így, köszönöm, no mit gyűjthetek be még?
ó, önnek, asszonyom, egy mókus csücsül a muffjában, tudom, hogy melegíti, de a szabály… az szabály!, köszönöm! akkor hadd vegyük ismét számba, mit is gyűjtöttünk össze eddig: két tapsifülest, négy fehér egerecskét, egy kígyócskát, egy pillangócskát, tavibrekekét, teknősbékucit, sünit, csigácskát, mókuskát, hehe! pompás kis gyűjtemény, megőrzöm önöknek, itt a kalapomban, rendben?
hm, az a szerény véleményem, hogy nemigen fogják megérteni egymást őkelméék, Úristen, ezek már össze is akarnak melegedni egymással, na lássuk csak, mi lehet ebből a keverékből, két nyúl, négy egérrel, egy kígyóval, egy gyíkkal, egy pillangóval, egy tavibékával, egy teknősbékával, egy sündisznóval, két csigával, egy mókussal, egy, kettő, három, hopp!, no nézd csak, egy papagáj lett belőlük, na, így jobban is jártunk, őt legalább könnyebb szállítani, főleg ha beszél, hogy tetszik mondani?, ugye milyen egyszerű, remélem, megjegyezték a receptjét
köszönöm, hölgyeim és uraim, köszönöm-köszönöm!
talán itt hagyjuk is abba? nem? szeretnének látni még egy számot, egy vadonatúj produkciót? rendben van, még akad a tarsolyomban, de ez kissé veszélyes, mágikus varázspálca szükségeltetik hozzá, és a varázspálca nem engedelmeskedik ám minden alkalommal, vagyis akarom mondani, néha
főként akkor, ha azt akarom, hogy valami eltűnjön, például egy kalap, uram, ide tudná adni egy kis időre a kalapját? köszönöm, no lássuk, sikerül-e eltüntetnünk, egy, kettő, három, hopp! jaj, látom, hogy nem megy, igen, asszonyom, mit tetszik mondani? hogy a kalap helyett az ön férje tűnt el? hű, nagyon sajnálom, pedig én inkább a kalapot szerettem volna…
hallgasson ide, nem olyan súlyos a helyzet, előfordulhat, hogy a varázspálca azonnal vissza is hozza, tudja, neki az a tulajdonsága, hogy mindent, amit eltüntet, egy másodperc alatt vissza is varázsolja, nyomban visszaszerezzük az ön szeretett férjét, egy, kettő, három, hopp!
hát ez furcsa! tényleg fura! mit tetszik mondani?, hát azt látom magam is, hogy eltűnt a hölgy is, de az igazat megvallva így legalább teljesült az ő vágya, nemde, vagyis hogy együtt lehessen a férjével, mert a napnál is világosabb, hogy most már együtt vannak, csak éppen a sorompó túloldalán, utalnék itt arra a határsávra, mely a mi banális világunk és a fantasztikus világ között húzódik
de, hölgyeim és uraim, nem tragikus a helyzet, vissza fogjuk varázsolni mindkettőjüket, egy, kettő, három, hopp! nem, na nem!, hát ez mindennek a teteje, úgy látom, a varázspálca csúfot űz belőlem, mit mondanak?, azt látom én is, hölgyeim és uraim, a saját szememmel látom, hogy az első sor közönsége teljesen eltűnt
na, még csak ez hiányzott! és most mit óhajtanak tőlem? mert ugyebár csak két lehetőség közül választhatunk, vagy itt megállunk és vállaljuk az eddigi veszteséget, melyet én érzésem szerint csekélynek vélek, vagy pedig újabb kísérletet teszünk ismét és ismét, és vállaljuk az esetleges rizikót,
egy, kettő, három, hopp! hogy az ördög vinné el! ismét elhalványult egy sor néző, uraim, várjanak, ne essenek pánikba, vissza fogjuk hozni mindőjüket, várjanak pár másodpercet, egy, kettő, három, hopp! no most mi történt? ki tűnt el? az összes mentőöv a hajóról?
egy pillanatot kérek, hadd koncentráljak, egy, kettő, három, hopp! mi? hogy minden árboc? végül is, nem súlyos a helyzet, így legalább jobban szemügyre vehetjük a csillagos égboltot, egy, kettő, három, hopp!, és most? a csillagok? egyszerre mind? látom, egyre gyorsabban megy, hm, milyen sebesen működik ez a gyalázatos varázspálca, mit csinálnak? hova mennek? nem hagyhatnak így faképnél, hallgassanak rám, adjanak még egy esélyt, várjanak, egy, kettő, három, hopp!
na nézz oda, ez a varázspálca még a tengert is eltünteti, különös, vajon most hol vagyunk? és mi lesz ezzel a bennünket körbevevő zselatinnal?
egy, kettő, három, megparancsolom, hogy hozzám jöjjenek, mindenki jelenjen meg ismét, hopp! most már világos, én vagyok a hibás, mindig elvétek valamit, de mit is, Úristen, mit is?
hányan vagyunk még? egy, kettő, három, négy… öten… tízen? nos jó, uraim, minthogy férfiak között vagyunk, elárulom a produkcióm titkát, igen, igen, jól hallják, el fogom árulni önöknek, mert úgy érzem, mindjárt megbolondulok, és félek, igen félek, hogy elfelejtettem a mágikus módszert, ez a színtiszta igazság…
egy, kettő, három, hopp! hogy a gyehenna esne belé, micsoda botrány, sokba fog még ez kerülni nekem, ez a páratlan világszám, uram, uram, hát ön mit művel, alszik? igen, ébredjen már fel, mióta alszik? már véget ért az előadás, igen, éppen az imént, ön maradt az utolsó, mert kívül rekedt az attrakciómból, mert ön aludni merészelt, miközben én…
igen, már mindenki elment, igen, pontosan, tehát ön nem látott semmit, jó, megkérhetném egy aprócska csekélységre? köszönöm, őszintén hálás vagyok, nem nagy dolog, nézzen ide, veszi ezt a mágikus varázspálcát, felém fordítja, és azt mondja, hogy egy, kettő, három, hopp!
pontosan így, na kezdje már, kérem! hogy mi? eltűnt a varázspálca? tyű, akkor végképp vége mindennek, azt hiszem, uram, egyedül maradtunk a fedélzeten, és a legjobban az nyugtalanít, hogy az előbb még egy vékony földcsíkot lehetett látni a horizonton, de most már nem látni semmit, sehol
Fordította: Szlafkay Attila
Illusztráció: Visniec-fotó felhaszn. (forr.: hvg.hu)
Ezek is érdekelhetik!
Pablo Neruda: XCIV (»Ha meghalok, élj túl engem roppant, tiszta erővel…«) →
Alain de Botton: SZERETETHIÁNY →
Giuseppe Ungaretti: Reggel (Búzás Huba felvezetőjével, fordításában) →
