Varga Klára: A négyezer éves medveerő (Halmy György-interjú)
•
Schmidt Éva (1948–2002) nyelvész, néprajzkutató tavaly húsz éve, 2002-ben halt meg Hanti-Manszijszkban (Hanti-manszijszki Autonóm Terület Oroszországban). Már fiatalon, amikor még csak álmodozott arról, hogy Nyugat-Szibéria földjére lépjen, megdöbbentő tudatossággal tudta, hogy sorsát nem fogja végigélni, idejekorán fejeződik majd be az élete. Az őt személyesen ismerők egy részének, munkatársainak a mai napig csak annyi világos, hogy életének korai szakaszától készült az idő előtti távozásra. Többen hiába próbáltak tőle erre magyarázatot kapni: élete, halála, majd halála utáni élete megmagyarázhatatlan titkok tárháza. Pedig mindig nyitott volt mindenki felé, készséggel számolt be munkájáról, utazásairól, gondolatait szívesen osztotta meg másokkal.
Halála utáni élete – az életében képviselt – az általa fontosnak tartottak szerint alakul. Az általa gyűjtött, ősi hagyományok újraéledésének lehetünk tanúi. A már-már kihalófélben levő szertartások, imák, hősénekek felfedezése óriási lehetőség a jövőnknek és kultúránk megújításának. Schmidt Éva álmokban jelenik meg azoknak, akik újra és újra felé fordulnak, a már kiadott könyvei és az ún. sorshagyaték filmes és könyvbéli megfogalmazása hatással van az emberekre. (Közöttük nem kevesen olyanok is vannak, akik életében nem ismerhették őt, de a róla készült filmek megszólították őket, indíttatást, segítséget tudnak ezekből meríteni.)
Schmidt Éva álmokban fel-felbukkanó alakja olyan dolgokra vezeti az embereket, melyeket ő maga tett volna meg, és ilyenkor valamelyik hozzá közel álló ember számára világossá válik, hogy az egykori tudós védőszellemmé szeretne válni. Valószínűleg ez a folyamat jellemzi – halála után – a vele való kapcsolatunkat – mondja a Schmidt Éva életét tíz éven keresztül követő, filmesen feldolgozó, dokumentáló Halmy György filmrendező.
A tudós 2002-ben bekövetkezett tragikus halála előtt húsz évre zárolta tudományos hagyatékát, melyet a nyilvánosság előtt 2022. július 5-én nyitottak meg ünnepélyes keretek között Budapesten. Tudományos munkájával párhuzamosan életéről, gondolatairól beszélt kamerák előtt Halmy György filmrendezőnek. Ezen beszélgetések vallomásszerűek, az élet és a hagyomány mély rétegeit érintik. Szólnak, mindenki által érthetően a kutatásairól, érzéseiről, következtetéseiről, vallások összehasonlításáról, a különböző életfeladatokhoz, életszemléletekhez vezető út megtalálásáról. Mindez megtalálható Halmy György filmrendező filmarchívumában – ez az ún. sorshagyaték.
A tudományos hagyaték zárolásával egy időben Halmy Györggyel együtt forgatott filmek vetítését, a muszterek további feldolgozását nem korlátozta, sőt szabad kezet adott a rendezőnek a feldolgozásukhoz. A filmrendezőnek írt ajánlásában kifejti azt a véleményét, mely szerint Halmy Györgyöt rendezői kvalitásai alkalmassá teszik életének, munkásságának bemutatására.
Az eddig elkészült és összefoglalóan sorshagyatéknak tekintett tizenhét film szövegkönyvét a filmekből származó képanyaggal gazdagítva Halmy György a Napkút Kiadó gondozásában 2014-ben megjelentette Utazás a túlsó világba Schmidt Éva nyomán címmel. Halmy Györggyel Éva áldozathozataláról, az általa képviselt négyezer éves medveerőről, a keleti és a nyugati életszemléletről, az ősi tudásról, valamint a Kelet-kutatásról beszélgettünk.
•
– Vajon miért kellett meghalnia tragikus hirtelenséggel Schmidt Éva nyelvész, néprajzkutatónak 54 éves korában a hanti-manysi fővárosban?
– Éva élete, munkássága összeforrt a kutatása alanyaival, az ősi tudást olyan esszenciálisan és egyszerre kapta a kutatott néptől, ami teljes mértékben meglepte, majd kialakult benne az a tudósi szemlélet, amely ösztönözte arra, hogy az elé kerülő tudást, szertartásrendet komolyan vegye, és elsősorban felgyűjtésével foglalkozzon. Az itt talált, elsősorban a medvével kapcsolatos összefüggő szertartásrend dokumentálása teljes odaadást igényelt, óriási felelősséget vett a nyakába. Hiszen a világon egyedülálló módon talán még ma is él ez a szertartás. Éppen ezért ennek feldolgozása a nagy titkok egyike, és valószínű, hogy életével fizetett érte.
– Vagyis életáldozatot hozott a medveünnepért és azért, hogy a lelőtt katona mítosza folytatódjon?
– Igen. A Medvetorhoz kapcsolódik az a történet, amely a második világháború idején játszódik. A történet egy manysi katona Magyarországra érkezésével kezdődik, aki a Vörös Hadseregben szolgált. Szalaváré Turának hívták, és egy manysi sámánnak az unokája volt. Derékövére rótta le – a több ezer éves hagyomány szerint – a manysik-hantik és a rokon népek, így a magyarok történetét. Mindezeket nagyapjától hallotta, és az ő iránymutatásával jegyezte le, az ő kérésére hozta el hozzánk. Paál Zoltán (1913–1982) ózdi kohászt a második világháború idején beavatta ezen titkokba, aki Szalaváré Tura halála után folytatta a rokon népek történetének írását, amit mindketten Arvisurának (Igazszólásnak) hívtak. Schmidt Éva Szalaváré Tura inkarnációjának tartotta magát. Mintha mindez előző életében vele történt volna, együtt élt egész életében a lelőtt katona mítoszával, vele teljes mértékben azonosult, és ezzel, illetve a Medvetorhoz kapcsolódó kutatásával hozott áldozatot.
– Miért döntött úgy Schmidt Éva, hogy halála után húsz évig lezárva maradjon tudományos hagyatéka?
– Erről van kialakult véleményem, de nem én vagyok a hivatott ember, aki erre választ adhat. Ha valamit mondhatok erről, akkor azt mondanám, talán abban reménykedett, hogy húsz év elteltével többen lesznek olyan tudósok, szakemberek, akik az általa gyűjtött anyag komplexitását, ősiségét a lehető legteljesebben átérzik, megértik, és így ők is elindulhatnak az ősök ösvényén, amelyen ő haladt. Ennek feltétele, hogy az általa gyűjtött anyagot ne csak több nyelvre lefordítsák, hanem érthetővé tegyék.
– A Sorshagyatékhoz tartozó filmek, muszteranyagok mennyiben segítik a tudományos anyag megértését, átérzését és az ősi ösvényen járást?
– A filmekben az általam feltett kérdésekre válaszolva Schmidt Éva közérthető nyelven, őszintén, saját belső útként fogalmazta meg kutatásai hátterét. Ezek a gondolatok, megfogalmazások, tapasztalatok több esetben igen távol állnak a szokásos szakmai kutatói hozzáállástól. Ennek az életszemléletnek a minél élethűbb ábrázolása, bemutatása filmjeimben – ez volt rendezői koncepcióm.
Kamerák előtt elmondott életszemlélete – meggyőződésem szerint – elősegítheti, lehetővé teszi Éva tudományos anyagának megértését. Az általa kialakított új kutatási módszer kidolgozásának bemutatása közelebb hozhatja a nézőt és a tudományos szakmát az általa kialakított tudományos módszer megértéséhez. Így segítséget nyújt a tudományos szakmának és az érdeklődőknek is, hogy a hagyomány és a múlt értékeinek feldolgozása érthetővé váljon. A tulajdonomban levő tizenhét film és a muszteranyagok a tudományos szakembereknek is fontos támpontokat és bátorítást adhatnak, hogy Schmidt Éva módszerét használják a tudományos hagyaték feldolgozása során.
– A folytatódó mítosz része az is, hogy Schmidt Éva nyomán tudósok és nem tudósok elindulnak az ősök ösvényén?
– Igen, így is lehet fogalmazni. Az ember részese a mítosznak. Véleményem szerint az e mítosz által sugallt értékek célt, feladatot, irányt adhatnak a mai ember életének, összekapcsolhatják azokkal az emberekkel, akik hasonlóképpen érzékelik a láthatatlan világot, a természetet, az inkarnációs életüket, és mindezek segítségével kapcsolatba kerülhetnek az időtlenséggel.
– Ebben az ősidőkben kezdődő cselekménysorban, amit Arvisurának nevezünk, az is benne van, hogy a hanti-manysi és a magyar tudósok együtt kutatják a tudományos anyagot?
– Igen. Schmidt Éva élete ugyan még nincs benne az Arvisura szövegkönyvében, de nyilvánvaló, hogy munkássága és annak kutatása hozzátartozik. Tehát az is, hogy Belojarszkijban vezette 1991-től az Északi Kis Népek Archívumát. Kutatási eredményei, tévé- és rádiószereplései annyira inspirálták a manysikat és a hantikat, hogy voltak, akik visszatanulták a régi hős énekek előadását, a medveünnepet, mások egyetemre jelentkeztek, hogy megtanuljanak kutatni. Schmidt Éva legalább hat hanti nyelvjárást beszélt, így az őslakosok közt is ő tolmácsolt.
– Miért került mégis nehéz helyzetbe a kutatott, szeretett népe körében?
– Sokan tisztelték és elfogadták, de voltak, akik féltették tőle a legmélyebb imáikat, szertartásaikat. Azt hitték, afféle nyugati tudós, aki elhordja a saját országába Keletről az értékes tárgyakat és kutatási anyagokat. Amikor a kutatásban részt vevő őslakosok „felnőttek” és megtanulták a kutatási módszereket, akkor önként átadta az őslakosoknak az általa létrehozott kutatóintézet vezetését, különös tiszteletben tartva ezzel a cselekedettel, hogy ezek az ő hagyományaik, és maguk gyűjtsék fel.
– Schmidt Éva mennyire tudta összeegyeztetni a nyugati és a keleti típusú tudóst?
– Schmidt Éva azzal a koncepcióval kezdett el dolgozni, hogy ő egy az őslakosok közül. Sokszor mondta nekem, hogy nem mindig érdemes a nyugati tudományos felfogást érvényesíteni a kutatásban, mert ez a kutatási módszer nem mindig tudja elfogadni egyenrangú félnek az ősiséget. Schmidt Évának közvetlenségével, emberségével, nyitottságával, munkabírásával sikerült kidolgoznia egy olyan életszemléletet, amely, meggyőződésem, amennyiben véleményt alkothatok, új kutatási módszer kialakulását hozhatja magával. A világ távoli tájain, Dél-Amerikában például manapság előfordul, hogy ha már nem akad más a közösségben, akkor a korábbi kutató, a kulturális antropológus lesz az, aki vállalja, hogy sámánná válik, és a közösségben a többség is elfogadja, mert nem akarják, hogy a sámánság eltűnjön az életükből.
– Schmidt Évának Magyarországon is voltak problémái a kétféle attitűd miatt?
– Áldozatos élete sok embernek feltűnt, és ahogy az lenni szokott, nem volt mindenkinek szimpatikus. Néha túlzónak, munkamániásnak tartották. Úgy tudom, a többség elismeri tudását. Schmidt Éva mindenáron kutatni akart, mert érezte, mennyire értékes az anyag, amit kutat, és mindenképp meg akarta menteni, mielőtt a mai konzumvilág bedarálja, veszendőbe megy. Gyűjtései során a leírhatatlant akarta leírni, megörökíteni, megéreztetni azt, hogy ez a tudás még mindig élő, eleven. Abból, amit lejegyzett, úgy tudom, sok minden szinte kizárólag az ő gyűjtésében ismerhető meg. Schmidt Éva állomásozó néprajzkutató volt, vagyis folyamatosan kint élt a nyugat-szibériai terepen, sokszor mínusz húsz-negyven fokban. Tudta, hogy amit összegyűjt, azt neki nem lesz módja feldolgozni, hanem majd valaki más teszi ezt meg. De abban nem volt biztos, hogy elég lesz-e a tudományos közegnek húsz év zárolás ahhoz, hogy kialakuljon a kellő empátia a gyűjtött anyaga megértéséhez.
– Emlékszem rá, amikor ön Az aranyfejedelem ő éneke című filmjében Schmidt Évával kapcsolatban elég kemény kérdést szegezett Pressing Lajosnak.
– Pressing Lajos pszichiáter volt, és egyike azoknak, akik kezelték Évát, majd buddhista tanító lett, és otthagyta a pszichiátriai munkát, de Éva buddhista mesterének is tekintette őt. Több szálon kapcsolódtak egymáshoz. A vele való forgatás előtti éjszakán felkészülésképp a beszélgetésre hatvan fontos kérdést összeírtam kettőjük kapcsolatáról, de másnap, amikor már ment a kamera, egyszer csak valahonnan föntről jött egy sugallat, hogy itt csak egyetlen igazi kérdés van: az, hogy Schmidt Éva megőrült-e. Végül is ez volt az egyetlen kérdésem hozzá. Elképesztően feszült lett a riportalanyom. Mindketten tudtuk, a válasznak itt, most hatalmas tétje van, de azt is lehetett érezni, hogy ez az ember, akinek az arcát most csak én látom, de később a kész filmben a nézők is látják majd, igazat fog mondani, akármi lesz is. Valóban, vagy húsz percig kerülgette Pressing Lajos, hogy kimondja: Schmidt Éva nem őrült meg, és hozzátette azt is, ő úgy látta Schmidt Évát, hogy egy hanti vagy manysi sámán áll előtte. Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842), Reguly Antal (1819–1858), Diószegi Vilmos (1923–1972) voltak azok, szerény véleményem szerint, akikhez Éva hasonlítható. Akik szintén a Keletet kutatták, beavatódtak az ősi tudásba, különböző módon és mélységben. Találtak valamit, amit keletről kellett a magyarok után hozni.
– Schmidt Éva tudományos életében mi volt az, amit megtalált, és amibe beavatódott?
– Sokat beszélgetve vele az az érzésem, hogy rájött arra, a 9-10. század táján a keletről nyugatra tartó magyarok sámántudása bebábozódott a hősi harci tettekbe, a katonai létbe, és egyszer majd újra kibomlik belőle. És ő ezt az inkarnációs sort folytatta, Szalaváré Turaként, lelőtt katonaként előző életében, illetve Kelet-kutatóként álmaiban. Schmidt Éva többféle keleti hagyományt, többféle szertartást is kutatott, de a legfontosabb a medvekultusz, a medveünnep volt. Az utolsó érintetlen szertartás, amelyből még meg lehet érteni, mi volt a legősibb kultikus cselekedetek igazi célja. Az idős manysik és hantik úgy tartják, hogy a medveünnepen megnyílik az ég, és olyankor az Ősatyának (Numi Torem) eléneklik, eltáncolják, mi történt velük az előző, általuk tartott medvetor után. A világukban az ember a láthatatlan és a látható világ része egyszerre, és a szertartás ebbe a hitvilágba, szertartásrendbe, szellemi hierarchiába kapcsolja be őket.
– Schmidt Éva az egyik filmben is idézett búcsúlevelében négyezer éves medveerőként fogalmazta meg magát, élete célját. Mit jelent ez?
– Az aranyfejedelem ő éneke című filmben Schmidt Éva a medveünnep kapcsán kifejtette: „Ez a buli, ha rendesen van csinálva, akkor ezeket a medveenergiákat mozgósítja a tudat alatt a nézőben, aki akár tud róla, akár nem – benne van, pusztán azért, mert embernek született. És akkor ezen keresztül tudat alatt szépen visszaprogramozza az ember. Az egész medve egyáltalán egy ilyen dolog, hogy lehet vele programozni és visszaprogramozni mindent. Most olyan változások vannak valószínűleg az emberiségben, amiket rendesen integrálni és visszaprogramozni szerintem csak a medveenergiával lehet.” A medveerő tehát egy olyan ősi energetikát jelent, amellyel vissza lehet programozni olyan kódokat, kapcsolódásokat, amiket elfelejtettünk, lezártunk magunkban, lehasadt rólunk, megtagadtunk, pedig a kollektív túléléshez szükség van az ezen kódokra való rátalálásra, az ilyen képességeink fejlesztésére és azokra a lehetőségekre, amelyeket egy ilyen folyamat segítsége megnyit bennünk.
– A medve alakja emberszerű, de mégsem ember. Ki ő a hantik-manysik világában?
– Azt valószínűsítem, hogy a medve közvetítő, aki elviszi az emberek üzeneteit az Atyjának. A medveünnepen az emberek eltáncolják a medvének, mi történt velük az előző medvetor óta, és ő eljuttatja az üzenetüket az Istenhez. A medve összeköti az embert a láthatatlan világgal, gyógyító és segítő erő. Pápai Istvánné Páhi Emma 1995-ben Schmidt Évának mondott életmeséjében Éva szárnyas medveként szerepel, így talán egy európai, mesét kedvelő embernek jobban érthető.
– Hogyan illeszkedik a hanti-manysi világba a medveerő?
– Éva elmondása szerint az Ob felső folyásánál rénszarvastenyésztők élnek. Ők tartják a medvetoron kívül, a mindennapjaikban is a medve segítségével a közvetlen kapcsolatot az istenekkel, és hozzájuk érkeznek az istenektől az információk. Az Ob folyó alsó folyásánál halászok-vadászok élnek, hozzájuk a réntartóktól eljutnak az információk, és ők ezeket leföldelik, szimbólumokkal kifejezik, és ezek további sorsa az, hogy újra felkerülnek a réntartókhoz, náluk is alakulnak egy kicsit, majd megint visszakerülnek az alsó folyáshoz, ezt a kört többször is megjárja a fentről kapott információ. Ezt az utat is segíti a medve. Az információ végső formáját az alsó folyásnál élők alakítják ki. Mindeközben a szimbolikus üzenet megtartja többrétegűségét, és így a hétköznapi élet részévé válik, különös formát öltve szertartásokban, hősénekekben, mesékben jelenik meg. A medveenergetika az isteni üzenetek befogadása után az üzenetek megtartásában, hagyománnyá válásában, kifejezésében, megfogalmazásában játszik szerepet. Valahogy így lehet megfogalmazni a medvének és az általa képviselt, életünk fontos részét alkotó medveerőnek jellemzőit, a „medveerőt” és a „medveséget”.
– Ebben a mintázatban hol volt/van Schmidt Éva?
– Erről is beszél a filmben: „Jó három évbe telt bele, ameddig ottan kikristályosodott, hogy én egy olyan csoportba vagyok a kezdet kezdetétől besorolódva, a hetvenes évek elejétől, amelynek ezekben a társadalmakban az a funkciója: az elmúló, kifutó dolgoknak a visszacsatolása a jövőbe. Ez vonatkozik a hagyományokra, a genetikai kódoktól kezdve mindenfélére.” Évának ez a szerepköre pedig egy ellentmondásos helyzetet eredményezett a hantik és manysik között, amit szintén kifejtett: „Tehát ha van az Obról egy lovas-halász csoportot képviselő ember, s van a mellékfolyó fölső folyásáról egy réntartó, akkor a szellemi vezetés mindig a réntartóé lesz. Nálunk meg fordítva volt, mert én voltam elvileg az archívum vezetője, s ezeknek a réntartóknak kellett volna a munkatársaknak lenni. Lehet, hogy volt másfél nap, amikor így volt, de biztos, hogy utána én voltam a lábtörlő alatt, s ők nagyon jól profitáltak az intézmény pénzéből.”
– Ez a medveerő, amit Schmidt Éva megtalált magában, volt az egyik, ami egyben nehézséget is okozott neki?
– A medveerő jelenleg mindenhol, minden országban és kultúrában blokkolva van, és ez így volt akkor is, amikor ezt Schmidt Éva a filmben elmondta.
– A medveerő és a blokk hogy volt jelen az életében, milyen módon határozta meg az életét? Emiatt is kezelték?
– Igen, elmondja a filmben, hogy egy pszichológus „belenyúlt” az életébe, és anélkül, hogy megpróbálta volna megérteni, mi ez, és mivel van összefüggésben, és előbb feltenni a kérdést, hogyan szabad egyáltalán foglalkozni vele, leblokkolta a cselekedeteit. Éva azt a kifejezést használta, hogy megpróbálták a medveerőt kicivilizálni belőle.
– Ahogyan az ön filmjeiből egyre többet tudunk meg a hantik és manysik sámánhitéről, egyre többször zavarba is jövünk, mert olyan elemeket találunk, amelyek általunk jobban ismert vallások elemeire, mítoszaira emlékeztetnek, és így felmerül a kérdés: a medveerő vajon csak a sámánhithez kapcsolódhat?
– Nem, a medvetor szertartásakor megjelent, megtapasztalt medveerő és szertartásrendje, illetve a közreműködő szellemi hierarchia és a hanti-manysi mitológiai alakok több nagyobb világvalláshoz kapcsolódnak, kapcsolhatók, amit Éva különböző tanulmányaiban kifejtett. Schmidt Éva tanulmányozta a nagy világvallásokat, és megkereste bennük a közös pontokat.
– Az ön életében hogyan nyilvánul meg a medveerő?
– Az is a medveerő működését igazolja számomra, ahogyan a filmjeim létrejönnek. Hogy csak egy példát mondjak: amikor Éva hosszú távollét után éppen Magyarországon volt, és felhívott, hogy vannak újabb ötletei, gondolatai, akkor nem volt lehetőség arra, hogy megtervezzem a film forgatását, pályázatot adjak be, és majd ha nyertem, akkor elkészülhet a beszélgetés, hanem néhány napon belül mennem kellett a kamerával, hogy felvegyük. Ez azt is jelentette, hogy saját anyagi forrásomból születtek meg ezek a felvételek. De hála Istennek, megszülettek! A medvének tulajdonítom, hogy mindig megkaptam azokat a nagyon komoly, váratlan segítségeket, amelyek a filmek és a muszteranyagok létrehozásában segítettek.
– A medveerő az, „aki” folytonos munkát, készenlétet és áldozatot kíván?
– Igen. Folytonosan munkálkodni kell az ügyön. Ráadásul a medve segítségével létrejövő dolgok eleinte lehetetlennek tűnnek, végül mégis valamilyen előre elképzelhetetlen módon, néha titokzatosan, megoldódnak.
– Mondana még egy konkrét példát?
– Említhetem azt, ahogyan az Utazás a túlsó világba Schmidt Éva nyomán című könyv orosz fordítása elkészült. Egy hanti színésznő, Istimirova-Posokova Alla Romanovna látott egy álmot, álmában Éva kéréssel fordult felé, és azt követve eljutott repülőgéppel Budapestre, ahol megkereste Schmidt Éva barátait, köztük minket is. Beszélgetésünk után az Utazás a túlsó világba Schmidt Éva nyomán című filmkönyv egy példányát átadtam neki. Ezek után legnagyobb meglepetésemre ő is motorjává vált annak, hogy orosz fordítás készülhessen a könyvből, és Hanti-Manszijszkban megjelenjen orosz nyelven.
Aki a medveerőről és a medveünnepről többet akar tudni, annak ajánlom még a Medvekultusz című füzetet, amely 2011-ben jelent meg, és e témában Schmidt Éva írásait tartalmazza. A kiadványt Sipos Mária szerkesztette, és az ELTE Finnugor Tanszéke gondozta. Éva saját magát a legyőzhetetlen, négyezer éves medveerő hordozójának tartotta.
Mj.: a felső portré forrása a Schmidt Éva Archívum
Illusztráció: Purger Tamás fényképrészletének felhasználásával
Ezek is érdekelhetik!
»…a szeretet erősíti az immunrendszerünket« (Beszélgetés Dr. Felszeghi Sárával) →
»Antigonéról másképpen« – Dettre Gábor filmrendezővel Domokos Johanna beszélget →
Az ember, aki valamiért is tudott élni, nemcsak valamiből…* (IV/4. rész) →
