Magyar Miklós: A párizsi Notre-Dame huszártornyának múltja és jövője
•
A lángoló huszártorony
Mint ismeretes, 2019. április 15-én a párizsi Notre-Dame katedrális tűzvész áldozatául esett. Három héttel a tragédia után építészek hada készített terveket a huszártorony újjáépítéséhez. A miniszterelnök nemzetközi pályázatot hirdetett meg, ami a franciáknál kiverte a biztosítékot, mivel a túlnyomó többség a Viollet-le-Duc által megálmodott huszártornyot szeretné látni eredeti formájában. Mindez nem akadályozta meg a francia és külföldi építészeket és művészeket abban, hogy a legkülönbözőbb terveket nyújtsák be a pályázatra. Ezek közül válogattam néhányat. A francia grafikus, Antony Séjourné igen költségtakarékos megoldást javasol. A franciául ’flèche’-nek (nyíl) nevezett, az ég felé törekvő huszártornyot egy szimbolikus fénynyalábbal helyettesítené, ami „a felhőkön is áthatolna”.
Antony Séjourné fénynyalábja
A Godard+Roussel nevű iroda ugyancsak modern megoldást javasol. Az új huszártorony fémből készülne el. Az üvegtető és a szintén üvegből álló padlózat lehetővé tenné a látogatóknak, hogy gyönyörködhessenek mind a panorámában, mind a katedrális belsejében. Indoklásukban a tervezők azzal érveltek, hogy eredeti formájában újjáépíteni a huszártornyot nemcsak költséges, de anakronisztikus is lenne, ráadásul az idő is sürget.
A fém huszártorony és látványterv a torony belsejéről
Leginkább a hivatásos dizájner, Marc Carbonare engedte el fantáziáját. A katedrális tetejére egy egész erdőt tervezett, amely körül a látogatók kedvükre sétálhatnának.
Marc Carbonare terve
2020. július 9-én az Élysée Palota szóvivője bejelentette, hogy a köztársasági elnök, Emmanuel Macron döntése alapján a huszártornyot pontosan úgy építik újra, mint azt Viollet-le-Duc alkotása révén megismerhette a világ. 2021 januárja és márciusa között kiválasztották a hatalmas tölgyfákat, amelyeket felfűrészelve megácsolják majd az új huszártorony szerkezetét.
Egy hatalmas tölgyfa megmunkálás előtt
Ez év február 3-án a párizsi Notre-Dame újjáépítésével megbízott vállalat elnöke, Jean-Louis Geotgelin közölte, hogy 2023-ban „újra Párizs ege felé tör” a Viollet-le-Duc által megálmodott huszártorony.
Viollet-le-Duc (1814-1879) 1865. január 3-án adta át a restaurált és sok új elemmel, többek közt a huszártoronnyal bővített katedrálist.
Viollet-le-Duc
Emlékirataiban Le-Duc megírja, hogy 1820-ban hat éves volt, amikor a család idős szolgája kézen fogva bevezette a párizsi Notre-Dame-ba. Mivel a katedrálisban nagyon sokan voltak, az idős ember karjaiba vette a gyermeket, aki csodálattal járatta körül tekintetét a tizenhárom méter átmérőjű, 13. századi rózsaablakon. Amikor az orgona hangja felzendült, a gyermek Viollet úgy érezte, mintha az üvegablakok kezdenének énekelni, és ettől úgy megrémült, hogy ki kellett vinni a katedrálisból. Huszonnégy évvel később, a felnőtt Viollet-le-Duc az 1163 és 1345 között épült katedrális előtt állva, annak lepusztult állapotát szemlélgette.
A katedrálist viszontagságos története során többször átalakították, megrongálták, kifosztották. XV. Lajos uralkodása idején a kanonokok megsemmisítették a középkori színes üvegablakokat, és azzal az ürüggyel, hogy túl sötét volt a templom belseje, azokat fehér üveggel helyettesítették. Az utolsó ítélet kapuját tartó oszlopot a Notre-Dame akkori főépítésze, Jacques-Germain Soufflot eltüntette, hogy a körmenet könnyebben tudjon haladni a katedrálisban. A székesegyház nem csupán az értelmetlen átalakítások miatt szenvedett károkat, a múló idő is megtette a magáét. Napóleon 1804. december 2-án sorra kerülő császárrá koronázása idejére a Notre-Dame siralmas állapota miatt egy fából, kartonból és stukkóból készült ideiglenes oszlopcsarnokot kellett építeni. A falakat mésszel javították ki, és az erősen megrongálódott helyeket selyem és bársony drapériával takarták el.
A Notre-Dame Napóleon megkoronázásának napján
1830-ban, amikor X. Károlyt lemondatták hatalmáról, a júliusi forradalom alatt a székesegyházat súlyosan megrongálták, azután egy évvel később, az úgynevezett Saint-Germain l’Auxerrois-i lázadás idején is komoly károkat szenvedett.
A katedrális felújításához nagyban hozzájárult Victor Hugo regénye, A párizsi Notre-Dame, amelyben az író Jegyzet a végleges szöveg kiadásához (1832) címmel szenvedélyes hangon hívja fel a figyelmet a műemlékek védelmének fontosságára: „bármiként alakuljon is az építészet jövője, bármiként oldják is majd meg ifjú építészeink a művészetük feladatait, addig, míg új műremekek nem születnek, őrizzük meg a műemlékeket. Oltsuk bele a nemzetbe, ha lehetséges, a nemzeti építészet szeretetét. A szerző kijelenti, hogy ennek a könyvnek ez egyik legfontosabb célja; ez egyik legfontosabb célja a szerző életének is. A párizsi Notre-Dame talán adott néhány igaz szempontot a középkor művészetének, e sokaktól mindmáig nem ismert, vagy ami még rosszabb, félreismert csodálatos művészetnek a megértéséhez. Ám a szerző korántsem gondolja, hogy ezzel már teljesítette is önként vállalt feladatát. Több ízben védelmezte már régi építőművészetünk ügyét, kiáltotta világgá a szentségtörést, a pusztításokat, a kegyeletsértéseket. S ettől nem tágít a jövőben sem. Eltökélte, hogy ezt a témát minduntalan előveszi, és elő is fogja venni. Olyan állhatatosan fogja védelmezni történelmi épületeinket, amilyen acsarogva támadják őket iskolai és akadémiai képrombolóink. Elcsügged az ember, ha belegondol, hogy kiknek a keze közé került a középkor építészete, s hogy bánnak el a mai malterkeverő kontárok e nagyszerű művészet maradványaival. Mi pedig, értelmes emberek, szégyellhetjük magunkat, hogy ölbe tett kézzel nézzük, mit művelnek, s legföljebb kifütyüljük őket.” (Antal László fordítása)
A felújításra meghirdetett pályázatot 1844. március 11-én nyerte el Viollet-le-Duc és csapata. Le-Duc hatalmas vehemenciával fogott a munkálatokhoz. Feljegyzéseiből kiderül, hogy irodáját a katedrális déli tornyában helyezte el, ott készítette rajzait, tárgyalt a kivitelezőkkel. Még az állványzatokat is ő maga tervezte, ellenőrizte az összes felhasznált anyagot, amiket a középkori építészet technikáját követően állítottak elő. Le-Duc megkövetelte, hogy akárcsak a megelőző századokban, a katedrális előtt helyezkedjenek el a kőfaragók műhelyei, és ott helyben faragják ki a kőtömbökből a beépítendő köveket. A mintegy tizenöt mesternek megtanította, hogyan kell a középkori módszerek szerint dolgozni, ezzel biztosítva a korhű kivitelezést. Valamennyi elhasználódott követ kicseréltek. Júdea királyait a francia forradalom alatt a felkelők, azt gondolván, hogy francia királyok szobrai, egyenként lefejezték. Le-Duc ezeket is a 13. századi állapotoknak megfelelően állította vissza.
A zseniális építész nem habozott olyan elemeket is beépíteni a katedrálisba, amik azelőtt nem léteztek. Az eredeti ólomcsatornák helyett például a híres vízköpőket, a kimérákat faragtatta ki. A két harangtornyot összekötő „galériáján” ötvenhat vízköpőt láthatunk. A vízköpőkön kívül különféle mitológiai lények, sárkányok, állatok díszítik a katedrálist. Ezek közül a leghíresebb a Strygának nevezett kiméra, amely mint a katedrális „gondolkodója”, állát tenyerébe támasztva kiöltött nyelvvel tekint Párizsra. Fején szarvak, hátán pedig szárnyak vannak.
A Stryga
A huszártorony
A Notre-Dame első tornyát 1250-ben építették. A XVII. században öt harangnak adott helyet. A huszártorony a középkorban eredetileg harangtorony volt. Létezéséről kevés kép maradt fenn. Az egyik a Limurg testvérek imádságos könyve, amelyet Chantilly kastélyában őriznek. Egyik oldalán jól látszik a Notre-Dame tornya és a Sainte Chapelle is.
Imádságos könyv. A kép hátterében a Notre-Dame és tornya
Ez a torony az idők folyamán többször elpusztult, a 18. században lebontották, mivel a leomlás veszélye fenyegette. 1793 óta nem volt látható a székesegyházon. Az 1850-s években a Notre-Dame-on nincs torony.
A Notre-Dame torony nélkül
Az eredeti, fából készült huszártorony helyére Le-Duc egy jóval nagyobb, 93 méter magas, 750 tonna súlyú, tölgyfából készült, ólomborítású tornyot épített. Az első huszártorony megépítéséhez felhasznált tölgyeket 1160 és 1170 között vágták ki. Beépítésükkor voltak közöttük három-négyszáz évesek is.
A huszártorony terve s az épülő torony
Le-Duc a huszártorony lábazatához megtervezte a tizenkét apostol és négy evangélista szobrát, amelyek 3,5 méter magasak és egyenként százötven kilót nyomnak. A külső borítás rézlemez, belül acélszerkezet erősítést kaptak. A déli oldalon lévő egyik apostol, Szent Tamás maga Viollet-le-Duc, középkori tógában, ahogyan művét szemléli..
Viollet-le-Duc Szent Tamásként
A toronyban egy 18×32 centiméteres vaslemezen a kőművesek szimbólumai, a szögmérő és a körző láthatók, Le-Duc és munkatársai nevével.
A vastábla
A torony csúcsán egy harminc kilós rézkakas, Adolphe-Victor Goffroy-Dechaume szobrász- és ötvösművész alkotása trónol.
A kakas a huszártorony csúcsán
A Notre-Dame újjáépítése 1865. január 3-án fejeződött be. Eugène Viollet-le-Duc húsz évet szentelt életéből a munkálatokra. A restaurálás területén forradalmian megújította az építészetet.
Illusztráció: ~L’incendie de Notre-Dame de Paris
Ezek is érdekelhetik!
Halmai Tamás: Az utolsó dallam jogán →
P. Gábor Mózes: Galileai alternatíva →
Magyar Miklós: Renoir-illusztrációk Émile Zola regényéhez →
