Sony Labou Tansi: A Sátán magánélete
¤
Óriás-Előszó
Az ember tehetetlenségek kombinációja. E tehetetlenségek legsúlyosabbika az, hogy képtelen megragadni Istent, azaz képtelen megragadni saját magát minden dimenziójában. De hát hogyan is hallhatnánk rezgésünket, ha nem tudjuk, milyen dimenzióink vannak. Hogyan tudnánk felmérni, hogy beszélünk, énekelünk, hogy sírunk, ha még azt sem tudjuk, miért fontos, hogy nevetünk, énekelünk, beszélünk vagy sírunk. Nem tehetünk mást, mint hogy minden ok nélkül a semmi egy kicsi részének tekintjük magunkat.
Én azonban mindig azt gondoltam, hogy azok, akik egy Istent éreznek maguk mögött, egy szálnyi kis szánalmat éreznek a Sátán iránt. Könyvem (már ha lesz!…), nem Istent akarja megsérteni. Azért írok, mert minél többet gondolkodom, annál inkább igazat adok magamnak, hogy a Sátán sohasem volt rosszabb az Embernél. Nem adom el Krisztust harminc ezüstpénzért. Mivel Krisztus az egyetlen fehér ember, akiben biztos vagyok, hogy nem rasszista; és mint próféta, mondjuk ki, hogy mint Isten, ő volt az egyetlen Isten, aki képes volt tévedni: a csodát egy retorikai alakzatnak tekintve, bevallotta, hogy az Istenek sem tudnak mindent előre látni (nem látta előre a tudományt). Úgy döntött, inkább hagyja, hogy belepusztuljon az igazságtalanságba és a gyűlöletbe. Nem látta előre a Történelmet. Én nem adnám el a Pápát a világ egyetemes lelkiismeretének árverésén. Szegények vagyunk, de ez nem elégséges ok arra, hogy haragudjunk Istenre. Mindenbe belepusztulunk, de hivatásból pusztulunk bele; nem óhajtunk mindenbe csak belepusztulni. Tehetség kérdése, nem? Az igazat megvallva, nem írtam volna meg ezeket az oldalakat, ha nem lennék biztos Istenbe vetett hitemben. Nem vagyok lázadó attól a pillanattól kezdve, hogy tudom, nem a Sátánhoz, de a Sátánról írok Istenből merített erővel. Kitárulhattam volna veszélytelenül úgy, hogy ne láttam volna, magamat árultam volna el vele? Istent? A tudományt? Az emberiséget? vagy a Nyugatot?
Röviden, a Főbűnök talán csak egyszerű, használatban lévő kis helyesírási hibák. Művész szemeimmel szórakozottan látom azt, amit a teológia szemei nem láthatnak. A Biblia és én egyetértünk a kozmosz- gyilkolás bekövetkeztével, de ez a kozmosz-gyilkolás nem föltétlen jelent katasztrófát,./ még kevésbé egy büntető törvényszéket. Azután pedig természetesen ott van a művészet, az az ostoba állat. Művészet, ami azt tanítja, csináljunk valami szépet, még akkor is, ha azt a valamit Isten belső részeivel kell is csinálni. Szerelmes vagyok a szépségbe. Ölni tudnék, ha ölni szép, hazudnék, ha a hazugság szép volna, lopnék, ha lopni szép volna. A kozmosz-gyilkolás annyira szép a Néger számára, hogy már szabadságnak hívom. Ma már a lehető legmesszebbről látom. Istennel dolgozom, de nyugodjanak meg: elkényeztettek kárpótlásokkal, mindenféle-fajta fizikai és morális jótállással és biztosítással; ki tudna engem, a kis pálmaolajos vadembert megzabálni? Megmutatom nektek a kozmosz–gyilkost
Ott
A tabuktól
Nyugatra
Ott
A teás csészétekben
Ott
Lelkiismeretektől
Északkeletre
Ott
A mindennapi kenyér
Csípőiben
Láttátok
Felhőkarcolóitokon
Az ősök sebeit idéző
Dzsessz-zenémben
A kozmosz-gyilkos
Szén-égett értelmét
És arany tüzét –
Kicsi-előszó
Mindazoknak, akik meghaltak,
vagy egy olyan ügyért élnek,
amely nem ügy.
Sony
Ami a költészetnek kell, az talán egy szép álomba gondosan becsomagolt realizmus. Egy kicsike csomag, melyet senki nem tudna felnyitni anélkül, hogy nem pusztítana el mindent. Próbálok alkotni, mester nélkül alkotni, elvek nélkül alkotni, ahogyan Isten teszi – alkotni, szinte lendület nélkül alkotni, a rendetlenség gyönyörében.
Sony
📎(Jegyzet: ez a két szöveg egy hosszabb prózavers bevezetése: Vers au vinaigre – Ecetes költemények. A szöveg töredékekben jelent meg, különböző időszakokban, ezért nincs az egésznek pontos dátuma. A valószínűleg – teljes szöveg – a már idézett összkötetben jelent meg (Sony Labou Tansi: Poèmes – Édition critique, CNRS, Paris, 2015).
VÉGE
Fordította: Kun Tibor
Sony Labou Tansi (eredeti neve: Marcel Ntsoni, 1947–1995): kongói költő, író, dramaturg. A Sony Labou Tansi nevet 1979-ben vette fel. 1992-től 1994-ig képviselő. Drámáit Európában, Afrikában és az USÁ-ban játszották. Brazzaville-ben a Rocado Zulu Théâtre-t vezette. 2003-tól a Sony Labou Tansi-díjat francia nyelvű drámáknak adják.
Művei: Claire Riffard – Nicolas Martin – Granel (szerkesztők): Sony Labou Tansi: Poèmes – Édition critique. CNRS Éditions, Paris, 2015. 1252 o.; Díjak (nem teljes lista): L’anté – peuple (A nép-első, reg., Le grand prix littéraire de l’Afrique noire – Fekete – Afrika irodalmi nagydíja, 1983); Antoine m’a vendu son destin (Antoine nekem adta a sorsát, dráma, az Ibsen Alapítvány díja,1988); La parenthèse de sang (Vérrokonság, dráma, a 9. Afrika-közi színházi verseny díjazottja; Je, soussigné cardiaque – Én, alulírott szívbeteg, dráma, a 7. Afrika-közi színházi verseny díjazottja, drámaírói munkásságáért a 1er Prix de la francophonie de la société des auteurs et compositeurs dramatiques – Drámai szerzők és zeneszerzők társaságának első frankofónia díja.
Irodalom: Kármán Marianna: Sony Labou Tansi, in: Afrika tanulmányok. KONGÓ. 2008. II. évfolyam, 4. szám, Pécs, pp. 68 – 69.
Illusztráció: fh. ‘Sony Labou Tansi: Poèmes’-borító
Ezek is érdekelhetik!
Uladzimir Nyakljajeu: SZARHÁZI →
Kis dalok a szerelemről →
Pascal Mérigeau: Mikor Angèle egyedül volt, Roger Jouet: A gyűjtő →
