Baán Tibor: Fagyott víz
Csak egy, egyetlen egy kivilágított alkalom,
Mikor a füzérek megmozdulnak.
A bejárat ünnepélyén átvonulók
Mélyebben érzik át személyiségüket,
Mint azt nevük indokolja.
Bizonyos, hogy egy vízre bocsátott
Fregatt se lehet büszkébb,
Mint a belépők valószerűtlen
Öltözékeikben, a felmutatott
Királyi meghívókkal, mik
Valósággal kitárják a színhelyet:
Két ágra szakadt, összefutó
Lépcsősorokat, fénnyel öntözött
Egybenyitott, hatalmas
Termeket, ahol már javában zsong
A kivételezett társaság. Csupa
Elszánt előkelőség. A pincérek
Körbehordják ezüst tálcákon
A Nagy Álmot. Csak kis kortyokban,
Csak lassan, hogy a gazdag íz szétáradjon
S mindent betöltsön a kellemesen
Oldott nyugalom és hányavetiség,
Melyben a halál csak alagút.
Aki megitta a maga három kortyát,
Az bízvást halhatatlan arra a néhány
Órára, amíg a Nagy Álom kinyitja
A Minden Titkok Dobozát. Íme!
Szitakötőszárnyú gépezet röppen
Valamiféle trillát húzva maga után
Fel! Egyre feljebb! S íme: szétnyílik a
Mennyezet. A sziporkázó látomás
Belemerül a csillagos éjszakába.
Aztán visszaáll a rend. A zenekar
Változatlan sebességgel húzza,
Mint az állomásokat elhagyó expressz.
De hirtelen csend. Hozzák! Vérpiros
Bársonypárnán az óriási Kulcsot.
Ez fogja kinyitni a Dimenziók Kapuját.
A mesterséges Paradicsomot.
A kívánatos végső megoldást,
Mitől megoldódnak
A sokismeretlenes egyenletek.
De egyelőre szónoklatok.
Szóröppentyűk sziporkáznak.
Egy nyakkendő tengerkéklik.
Egy mandzsettagomb fénylik.
Gének csillagokat kölykeznek.
A mesetudós hitet tesz a mesevilág
Mellett. Egy megnyúlt földönkívüli
Előadja – visszhangzik a terem –
Hogy élettani laboratóriumuk a Föld.
Mi mindannyian a Nagy Kísérlet
Állítmányai vagyunk –
úton a végső megoldás felé.
Az Aranyos Kulcs ezer és millió
Téridő ajtót nyit ki, mikor egyet se.
És a panaszt egyetlen tűszúrás
Elnémítja. Nincs jajgatás többé.
Még egy kortyot a Nagy Álomból.
A börtönrácsok feloldódnak
Az elítéltekben. És a Jóság,
melynek rossz hírért költötték,
Elfoglalja királyi székét.
Így lesz egy teljes órán keresztül,
Amíg az ital hatása bennünk
Átalakítja az időszámítást.
A zenekar pedig zavartalan
Görgeti tovább a ritmust.
És behozzák a Harmadik
Párnát. Rajta a koronát.
Csillogása kioltja a tükrök fényét,
Mindenki táncra perdül.
És elfelejti az ünnepélyt,
Mert az Idő nemsoká lejár.
A terembérlet nem engedi
Tágulni tovább a csodát,
Amit mindenki magában hord
És mindenki elfelejt.
Visszafelé pereg a fogadás.
A lépcsők lerázzák magukról
A konfettik omló záporát.
A füzérek eltűnnek
Csönd lesz.
————-Fagyott víz –
A régi tél jegén
Gyerekek korcsolyáznak.
Illusztráció: Vérpiros párnán a kulcs
Ezek is érdekelhetik!
Tornai Xénia: Holt költők társasága (versek) →
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Szederkényi Éva Kata versei* →
