Ferenczfi János: Országút, vasárnap (három vers)
•
Add örömöd!
Öregszem.
Téltől űzött vad fut a ködben,
Csend ül a rónán, fagyban a szív.
Múltamat gyászolja dermedt körökben
A dermedt csönd, ami hív.
Lelkemben sírhantok végtelen sorban.
Volt, ahogy volt, mondhatni: jól van.
Nincs jól. Rosszul szerettem.
Vad fut a ködben, tört fény szememben.
Temetni kellene. El nem temettem.
Dermedten szürkül el régi nyaram.
Engedd, hogy benned ma jobban szeressem
Szürkülő csendembe dermedt magam.
Tél van.
Ködbe vakulva sűrű a csönd.
Tégy még a tűzre! Add örömöd!
Túl a fényen
él
áll
álom
állomás
állomásozunk
ideiglenesen holtunkiglan
a peron felett lámpasor sínszálak a fényben
a fázó éjben matt köd permetében
rideg fénykúpok érnek földet
sínszálakra hullnak
szigorú egyenesükön fut a fény
az utolsó lámpa fénye csillagtalan éjben
a peron vége a túlparttalan hídig ér
a híd karja átér a folyó felett
a víz a rés
a téren
és időn túli
dimenziókon
vár
áll
utas
holdvilágtalan éjben
ideiglenesen holtáiglan
lámpasor a peron felett
sínszálak a fényben
vonatra vár
menne utánad
földet érve
matt csillagtalan éjben
túl a köd fázó és rideg kúpjain
túl sínszálakon
túl a peronon
túl a fényen
át
a túlparttalan hídon
a lét a rés
a téren
az időn
dimenziókon
állomás
áll
álom
Országút, vasárnap
Az út felett lebegő
Remegő levegő, –
Ha ott járok, láthatod,
Az ég felé szárnyalok.
Alattam víztükör,
Csalfa fény tündököl.
Csalfa fény, káprázat,
Országút, vasárnap.
Illusztráció: Országút, vasárnap
Ezek is érdekelhetik!
Bánki Éva: Infinitív (versek) →
Kelemen Lajos: Karácsonyra →
Hegedűs Gyöngyi: Kvantumseb →
