Suzana Guoth: Válasz Doncsecz Ákos Antal olvasói levelére
⇒Doncsecz Ákos Antal: Olvasói levél
Doncsecz Ákos Antal az olvasói levélben az én cikkemre hivatkozva gyakorlatilag egy nyelvtörténeti írást tett közzé, annyira részletekbe menően, hogy ez egy vend nyelv- és irodalomtörténeti szakfolyóiratba vagy szakdolgozatba kívánkozna, nem pedig a nyelvet többnyire nem is beszélők folyóiratába, mert ők ebből gyakorlatilag nem sokat értenek. Én az általános műveltségen nem túlmutató, közérthető egyszerűséggel próbáltam bemutatni, hogy ez a nyelv az elmúlt századtól kezdve gyakorlatilag életképtelen, és ezen az álláspontomon nem tudok változtatni, mert a meggyőződésem és a tények ellen szólna. Eredetileg nem terveztem, hogy erre az írásra reagálok, mert nem az én írásomra reflektál, csupán arra hivatkozva publikálja az összegyűjtött adathalmazt. Mégis kénytelen vagyok rá reagálni, mert ez az írás helyenként arra utal, hogy a szerzője nem értette meg azt, amit és amiről én írtam, annak ellenére, hogy egy egész estét betöltő magánlevelezésünkben próbáltam vele tisztázni, hogy mi két malomban őrölünk, ő a nyelv történetéről, én pedig a jelenkori használhatóságáról, annak a jelenkori újraélesztési lehetőségeiről és perspektíváiról írtam. Az én írásom általában a kisnyelvek sorsáról szól, köztük a vend nyelv sorsáról. Ezzel a kérdéssel nem egy, hanem eddig hat évtizedig foglalkoztam, de nemcsak a ljubljanai és a budapesti, hanem a hallei és a moszkvai egyetemen is, sőt Kölcsey Himnuszát le is fordítottam vend nyelvre, mert kíváncsi voltam rá, hogy a nyelv (és természetesen én is) alkalmas vagyok-e ennek az igényes alkotásnak a közvetítésére.
„Hogy mit jelent ma ez a nyelv, milyen a szerepe és mire lenne képes napjainkban, nos az egy másik cikk témája kell, hogy legyen” – írja Doncsecz Ákos Antal. Örülök, hogy a levél szerzője is észrevette, hogy az én írásom tulajdonképpen erről a másik témáról szól.
A vend nyelvet már nem lehet teljes értékű nyelvvé fejleszteni, mert nincs széles körű társadalmi szerepe, nem tud lépést tartani a 21. század fejlett technikájával és a tudományok fejlődésével. Azt nem vitatom, hogy egy-egy régebbi alkotást lehet(ne) közvetíteni ezen a nyelven, de nem képes egy nép irodalmát, sem szépirodalmát, még kevésbé szakirodalmát teljes vertikumában közvetíteni, mégpedig a nyelvhordozók alacsony létszáma miatt. Ha egy-egy nyelvből mostanában egy-egy művet le is fordítottak, egy-egy technikai találmányt bemutattak, az nem azonos azzal, amit egy nagyobb létszámú nép nyelve el tudott érni, amelyiken szinte minden hozzáférhető, amelyiken akár egy általános műveltség is szerezhető. Azt senki nem vitatja, hogy Küzmics és Kardos korában maga a nyelv használható volt, főleg az egyházi irodalomban, amiben még talán ma is megállná a helyét, ha igény lenne rá. De sajnos nincs, mert ma már az istentiszteletek nyelve is szlovén lett. A perspektívája sem fényes, mert nem fejlesztik, mégpedig azért nem, mert nincs rá széles körű társadalmi igény, és a vend nyelv mennyiségében soha nem volt összehasonlítható, például még a szlovén vagy a magyar nyelvvel sem. A nyelv, amelyiket megfosztják funkcióitól, lassan, de biztosan meghal. A döntő az, hogy alacsony a nyelvet hordozók létszáma, továbbá az, hogy közel egy évszázadig Csipkerózsika-álmát aludta, tehát nem fejlődött. Ami nem fejlődik, az elmarad, lemarad, visszafejlődik, mert a kor, amelyikben élünk, rohanó tempóban halad el mellette. Képzeljük el, hogy esetleg akadna egy murántúli orvos, aki kísérleteket folytat. Abban biztosak lehetünk, hogy a kísérleteinek az eredményeit nem vend nyelven fogja közzé tenni, mert ha szerencséje volna, akkor is legfeljebb csak egy vagy két orvos értené meg a vend nyelven közzétett írásait. Mindenkinek az a célja, hogy minél szélesebb olvasókörökhöz jusson el az írása, ezért sokszor már eleve angolul vagy németül írnak, ahogy olvasom és hallom, már szlovén nyelven is egyre kevesebben.
A nyelv iránt elkötelezettek próbáltak meggyőzni arról, hogy néhány nyelvész összefog, és megalkotja a szükséges szókincset. Azonban ez nem így működik. Nem a „papírról” megy át a közhasználatba a nyelv, a szókincs, kivéve a neologizmusokat, hanem fordítva, a közhasználatból a nyelvészek általi megfelelő adaptálása, a nyelv rendszerébe történő beillesztése után kerül bele a mértékadó szókincsbe, beillesztik a nyelvre jellemző szerkezetbe. Ez minden nyelv fejlődésének a természetes útja, ami a vend nyelv esetében jelenleg már nem adott.
Emlékeztetőül: Jugoszláviában a vend nyelv használatát az iskolában már 1924-ben betiltotta a kormány, amikor a muraszombati evangélikus általános iskolát államosította. A teljes szlovén területen mindenki használhatta a saját anyanyelvét, mindenhol csak heti négy órában kellett tanulni az állam hivatalos nyelvét. Kivételt csupán Murántúl képezett, ahol a szlovén nyelv lett a tanítási nyelv.
Végezetül szeretnék kitérni Doncsecz Ákos Antal azon észrevételére, hogy „A cikk témája többek között az ún. vend nyelv, a szlovén nyelv változata (nyelvjárása)…” Látom, elkerülte az olvasói levél szerzőjének a figyelmét az az apróság, hogy én sehol nem említettem, hogy a vend nyelv a szlovén nyelv változata (nyelvjárása), hanem arról írtam, hogy a szlovén irodalmi nyelvvel párhuzamosan létező egykori irodalmi nyelv volt, amelyik a szlovén irodalmi nyelvvel még kapcsolatban sem volt, hiszen 1919-ig a két terület között gyakorlatilag alig volt viszony. A vend nyelv egyenesen az óegyházi szláv nyelvből alakult ki, és azért hasonlított jobban a horvát nyelvre, mint a szlovénra, mert 1094-től részben a zágrábi püspökséghez, részben a győri püspökséghez tartozott, és ennek következtében a magyar nyelvből is sok szó került át a vend nyelvbe. Míg a szlovén nyelv több nyelvjárás alapján egy mesterségesen létrehozott irodalmi nyelv, hasonlóan a német nyelvhez, addig a vend nyelv a saját természetes törvényszerűségei alapján fejlődött irodalmi nyelvvé. Tehát a vend nyelv nem a szlovén nyelv nyelvjárása, hanem egy, a szlovén irodalmi nyelvvel párhuzamosan létező, önálló szláv nyelv, amelyik különböző okok miatt elveszítette az irodalminyelv-státuszát, és jelenleg sem a szlovén irodalmi nyelvnek a változata (nyelvjárása), ahogyan Doncsecz Ákos Antal állítja, hanem egy kihalófélben lévő irodalmi nyelv, amelyik lassan a sajnálatos haldoklás minden állomását végigjárja. Én a vend nyelvet a szláv irodalmi mikronyelvek közé sorolom Dulicsenko nyelvész nyomán, amelyiknek az alapját az irodalmi nyelvvé fejlődött murántúli dialektus képezi, amely a történelme során szoros kapcsolatban állt a horvát nyelv egyik változatával (a kajkavščinával). Egyes nyelvészek a szunnyadó nyelvek közé sorolják, mert bár korlátozottan rendelkezik az irodalmi nyelvre jellemző képességekkel, a nyelvhordozók alacsony létszáma (90 ezer) miatt ma legfeljebb egy igénytelen szépirodalmi szinten képes ideig-óráig fennmaradni. Sajnos ma a világon használt 6-7 ezer nyelv 50%-a az évezred végére a nyelvészek egyöntetű véleménye szerint ki fog halni, annak ellenére, hogy világszerte folynak az újraélesztési kísérletek. Magyarországon a Rába-vidéken már megtörtént a nyelvváltás, az idősek kihalásával eltűnik a nyelv is, a fiatalok már egyáltalán nem beszélik a felmenőik anyanyelvét. A szlovéniai Murántúlon a nyelv még szerencsére a családokban többnyire beszélt nyelv formájában tovább él a szlovén identitású lakosság körében, és ismét láthatók bizonyos próbálkozások a nyelv szépirodalmivá fejlesztése terén.
Suzana Guoth, ny. nyelvtanár
Illusztráció: Postafordulta
Ezek is érdekelhetik!
Balizs Dániel: Miről mesélnek a temetők? Új perspektíva a Vas vármegyei etnikai vizsgálatokban →
Julius Frömmel: A remete* →
Julius Frömmel: Az Én Németségem, Misch Ádám emlékére (versek) →
