Wehner Tibor: A soroksári szentendrei festő
Bartl József (1932–2013) festőművész emlékkiállítása
(1. kép)
A Soroksárról indult Bartl József a múlt század vészterhes ötvenes éveiben végezte főiskolai tanulmányait, és festészetének kibontakoztatására, művészi világának kimunkálására a szocializmus diktatórikus társadalmi-politikai viszonyai, a rendszer fojtott kultúr- és művészetpolitikai körülményei között kellett vállalkoznia. (Nyomasztó, ma már abszurd főiskolai élményként emlékezett meg arról egy beszélgetésben, hogy ha a könyvtárban már harmadszor kölcsönözte ki valaki a Cézanne-kötetet, akkor felírták a nevét, mint rossz irányba haladó növendékét.) A hatvanas években hagyományos csendéletekkel, tájképekkel, portrékkal, életképekkel szerepelt a kiállításokon, míg műtermében a falhoz támasztva ott sorakoztak már az elvont, jelszerű kompozíciók. Később aztán szerencsére oldódtak az alkotói és nyilvánosság-zárlatok, és így Bartl József a népművészeti indíttatások és a szentendrei modern művészeti törekvések szintéziséből európai rangú festészetet kreálhatott.
(2. kép)
Bartl József festőművész az első önálló kiállítását 1963-ban, s az utolsót már nagy betegen, 2013-ban rendezte meg. Amiként számos önálló tárlatát, a csoportos kiállításokon való fellépését is a nagy mestereknek kijáró kitüntetett figyelemmel, fokozott érdeklődéssel kísértük a közelmúlt évtizedeiben: e festő öt és fél évtizedes életműve segítséget adhat közép-európai, magyarországi létünk, múltunk értelmezéséhez, történelmi viszonyaink pontos feltérképezéséhez, megérzéseink megerősítéséhez, feltételezéseink bizonyításához. A XX. század második felét, az új évezred első, csaknem másfél évtizedét átfogó életmű legfontosabb jelzője a nagyszabású lehet. Bartl József nagyszabású piktúrát teremtett, s ezt festészetének önállósága, eredetisége, leleménye, formateremtő képessége, festői felismerései, felismeréseinek hagyományokba és korba ágyazottsága okán mondhatjuk.
(3. kép)
Míg pályája kezdeti szakaszában művészetének az érzéki kifejezés, az emóciókban gazdag festői fogalmazás volt a sajátja, addig később már inkább összefoglalt, szublimált, szikáran a lényeget kereste és a lényeget mutatta fel. Míg soroksári élményeiből építkezve korábban fegyelmezetten megfelelt az ún. elvárásoknak, később, szentendrei alkotóperiódusában már szenvedélyesen keresett, kutatott, felfedezett, beteljesített. Az 1970-es évektől korszerű, modern, súlyos gondolatisággal áthatott, ámde látszólag könnyed dekorativitásban fürdő kompozíciókat készített, hol a szikrázó fehérségben, hol a mély barnákban és komor feketékben merülve, süllyedve el. Vissza-visszatérőn kazettákra osztott képeket festett, négyzeteket és téglalapokat egymás mellé és egymás fölé, s ezek rendszerében jelentek meg jelei, szimbólumai: ház, szív, tulipán, ék, kereszt. Mintha e költői-festői indíttatásokkal megjelenített négyzetes rendszerével és szűkszavúságba burkolózó, de mégis sokatmondó motívumaival rendet szeretett volna teremteni ebben a zavaros, kaotikus világban. Rendre vágyott, lelki rendre, egyensúlyra, és műveivel gyengéden ennek fontosságát tudatosította az őt körülvevő világgal. Kép-intelmei, finom, hallatlan mély tartalmakat összegző, a tradíció erejével megszólaló kép-összefoglalásai a XX. század, az ezredforduló emberének rejtett vágyait – harmónia-vágyát, szépség-óhaját, rend-áhítását, nyíltság- és őszinteség-sóvárgását – testesítette, testesíti meg. Bölcs festő volt, kompromisszumok nélkül, a saját törvényei szerint dolgozott, a kor, a világ, a valóság kihívásaira mindig festői válaszokat adott.
A számszerűségében is jelentős képegyüttes, az œuvre alkotóelemei hazai és külföldi köz- és magángyűjtemények reprezentáns darabjai, s egyúttal a XX. századi magyar festészet, a modern magyar művészet elvont vonulatának fontos, szerves alkotóelemei. A festő halála óta eltelt tíz esztendőben több emlékkiállítást is rendeztek műveiből, s most, 2022 szeptemberében a Magyarországi Németek Háza emlékezett meg egy különleges kollekcióval a művészről: a kiállítás kurátora, Wolfart János a magángyűjteményekben őrzött Bartl-műveket gyűjtötte össze és tárta közönség elé. Alkotói vonzódásokat, kollegiális kapcsolatokat tükröztet a Bartl-műveket őrző egykori és mai kortársak névsora, amelyben felbukkan Barabás Márton, Harasztÿ István, Lux Antal és Matzon Ákos, valamint a trombitaművész Geiger György neve is. A néhány korai, az 1960-as években született akvarell mellett így az emléktárlat törzsanyagát az 1970-es és 1980-as évek táblaképei – szabályos olajfestmények és már-már domborművé érlelt, erőteljes faktúrájúvá alakított kompozíciók – alkották.
Bartl 90 – Gedenkausstellung im HdU – Haus der Ungarndeutschen Foto: Zentrum.hu – Ludwig Grund
„Bartl József festői útja belső mozgásoknak engedelmeskedve épül, fejlődik, mozdul előre az időben.” – írta Hann Ferenc művészeti író, az életmű alapos ismerője 1992-ben, a művész hatvanadik születésnapja alkalmából a Szentendrei Képtárban rendezett kiállítás katalógusának bevezetőjében. És most, 2022-es emléktárlatának képeit szemlélve is ezekre a titokzatos belső mozgásokra hivatkozhatunk. Azokra a rejtelmes, ösztönös megérzésekből és tudatos döntésekből, szakmai tudásból és Isten-adta tehetségből szerveződő, tisztaságra törő alkotói indítékokra, amelyek e hatalmas, lenyűgöző, a korával együtthangzó festői életmű létrejöttét inspirálták.
Felhasznált festményfotók
(1. kép): Bartl József: Kompozíció (1977-80, olaj, vászon, 44×33) Wolfart János gyűjteménye, Fotó: Virág Judit Galéria jóvoltából
(2. kép): Bartl József: Kitekintés a zöldbe (1980, olaj, vászon, 100×100) Artchívum Gyűjtemény, Fotó: Deim Péter
(3. kép): Bartl József: Ikon V. (1980, olaj, vászon, 50×40) Szép Péter gyűjteménye
Illusztráció: a szerző fotójának felhasználásával
Ezek is érdekelhetik!
Szepes Hédi: EMBEREK, BÁLVÁNYOK, KRISZTUSOK az Etyeki Műhely Galériában (Nagy Bertalan-kiállítás) →
Wehner Tibor: A SZEMLÉLŐDŐ KÉPSZEREPLŐK ÉS A KÉP-SZEMLÉLŐK* →
Wehner Tibor: EGY MÁSOKÉRT DOLGOZÓ MŰVÉSZCSALÁD →
