Horváth Szabolcs: Kezed, Megfigyelés (versek)
☽
Kezed
Levegőben végzi
mutatványát.
Kecsessége nem
ismer határokat.
Uralkodója, hiszem,
engem szeret.
Mindig erősen húz
magához, és
gyengéden átölel.
Ha majd újra
csodálhatom,
csókot vetek rá,
és igyekszem,
hogy a mennyei
érintés örökké
tartson, mert
egyszer majd
megkérem, hogy
aztán soha
ne engedjen el.
Megfigyelés
Vasoszlop tetején kapaszkodom
hatalmas és éles karmaimmal.
Csak figyelem, merre szaladgálnak
a nekem tetsző legfinomabb falatok,
s amikor kedvem tartja, összeszedem
minden erőm, kitárom szárnyaim,
csapok néhányat és lecsapok rá.
A halál madarának hívnak, mégis
rám halált csak az ember hozhat.
Horváth Szabolcs a 2022-es Cédrus-pályázat közlésre kiválasztott alkotója
Illusztráció: Catching the Light (R. Bateman)
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: der erste schnee das land befiel →
Takács Gergő: Csendes Viharok Tengerén →
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
