Hoppál-Kovács Edit: Kishaver
*
A nő kora reggel vitte el az utolsó dobozokat. A férfi álmosan meredt az arany keretbe foglalt galambvér színű fülbevalókra. Értem én, mondta a nőnek, pucér lábujjait tekergetve, tipikus pasas lettem, munka, munka, munka, hajtogatta a bejárati ajtót szorongatva.
Jót fog tenni neked az új élet, a kinevezésed, nézett szelíden a nő, akinek együttlétük alatt háromezer csésze kávét főzött, kis nádcukorral, zabtejjel. A nő a férfi tenyerébe tette a lakáskulcsot, alig érezhetően megsimította a kézfejét, sok szerencsét, kishaver. A férfi szerette, amikor a nő így szólította, különösen a kétszázadik kávé környékén. Harmadnapja, alvás nélkül, sildes sapkában szaladgáltak a Portobellón, ikrek vagyunk kishaver, a mindenség vagyunk, kiabálta a nő, akkor még inkább lány. Öltönyös biciklisek csilingeltek széles vigyorral körülöttük.
Hallgatta pár másodpercig a távolodó cipők feszes ritmusú kopogását. Elcsigázottan csúszott vissza a kétszemélyes paplan gyűrődéseibe.
Gucci Flora Gorgeous Jasmine, ez volt a nő születésnapi kívánsága. Pontosan hét nappal később a gyöngyöző húsleves fölött merengve annyit mondott csak, neki ez így, biztosan nem. Egy ideje sématerápiára járt, a parfümöt lila selyemszalaggal átkötve hagyta az íróasztalon. A férfi elcsíphetett volna néhány utolsó virágos fuvallatot a gardróbban, mégis úgy döntött, fűszeres zsákot akaszt az öltönyök közé.
Az igazat megvallva, évek óta más tájakon barangoltunk, magyarázta érzelgősen a barátainak, és igen, én voltam a gyávább, tette hozzá színlelt bűntudattal.
A csúcson vagy, szingli vezérigazgató, kell ennél több, öregem?, röhögtek a haverok a nyolcadik korsó búzasör után.
Apám, ha láthatná, sóhajtott a férfi.
A lány rendszerint délben ebédelt, a lengőajtóhoz közeli asztalhoz ült le. Evés közben is dolgozott, termékbevezetés karácsonyra, az Instát az utolsó pillanatig nyomni kell, muszáj estig maradnia, sajnálkozott talán a barátnőjének a vonalban. A férfi nem talált üres asztalt, bocsánatkérő pillantással tette le tálcáját. Komótosan rágta a túlsütött kacsamellet, várt a sorára. Napok óta kerülgette a lányt, aki most itt van mellette, mókás csörgőkkel díszített rénszarvas aganccsal a fején.
Későn végzek, állt fel nem sokkal később, a negyediken dolgozom, tette hozzá, miközben a vékony, fehérkés csíkot bámulta a férfi gyűrűsujján. Találkozzunk hétkor a lift előtt, pördült vissza az ajtóból.
A férfi aláírt néhány szerződésmódosítást, jóváhagyott két fizetésemelési kérelmet. A hó hatalmas pelyhekben, lomhán hullott, ilyen is rég volt, fehér karácsonyunk lesz, motyogta, miközben szórakozottan figyelte a Vörösmarty téren kavargó tömeget, a nőre gondolt, aki az életét gúzsba kötő sémáiból, önsorsrontó csapdáiból gyúrt hógolyót éppen, aztán az anyjára, aki második éve él magányosan abban a bitang nagy házban, ahogy ő emlegeti. Maradnod kellett volna, átvenni a helyemet, nem itt tartana anyád, szemfényvesztők birodalma, ez a te világod, kisfiam, hallja az apja hangját az ablaküvegen átsziporkázó fények mögül. Kétszáz fejlesztő tartozik hozzám, vesebetegeket gyógyítunk apa, mondaná neki, de már nem mondhatja.
Aludt egy órácskát a vadonatúj bőrfotelben, a kollégákat háromkor hazaküldte, élesítette a riasztórendszert és elindult a felvonó felé.
Mit tervezel szenteste?, fordult a lányhoz a harmadik forralt bor után. A kampányon dolgozom, röppentek a vörös fürtök a sildes sapka körül, délelőtt biztosan, tette hozzá csibészes mosollyal. A férfi kürtőskalácsot vett, diósat, a nő kedvencét, a lány néhány ismerőssel csivitelt a vásári forgatagban. Egészen a Bazilikáig sétáltak, a férfi egyedül falta be a forró tésztát. Megiszunk egy kávét?, állt meg az egyik étterem kékes fényfüzére előtt. Nem kávézom, táncolta körbe a másik. Akkor talán, harapta el a mondat végét. Mehetünk, karolt bele a lány.
Tíz év házasság és nincs gyerek?, a lány mézsárga szeme egészen mogyoróbarnára váltott. A férfi egy pillanatra összerezzent, a nő sosem hozta szóba, ő pedig nem erőltette. A szakmai fejlődés fontosabb volt mindkettőnknek, füllentette az alig huszonöt évesnek, egy üveg proseccóval a kezében.
A lány hajnalban ébredt, a férfi íróasztalához ült, két óra alatt befejezte a kampány utolsó fázisát. Szóval, velem tartasz délután?, meglátogatom anyámat, tudod, Mátra széli kis falu, lefoglaltam egy szobát a közelben, ölelte át a férfi a szeplős vállakat.
Három körül találkoztak. Nagyobb terepjáró nem volt a városban, piszkálta a lány, miközben belegömbölyödött a bézs színű ülésbe. Jár a kinevezéshez, nevetett a férfi, nem említve, hogy lemondott az éves bónusz negyedéről további száz lóerő javára, inkább elindított egy karácsonyi zenei válogatást. Alig értek ki az autópályára, a hó ismét szakadni kezdett, a hegyi úton már lépésben haladtak a szállodáig.
Anyám telefonált, ha megéhezel, rendelj valamit, nyolc körül jövök, ígérte a férfi, az elszabadult tincsek egyikét a lány füle mögé simítva.
A négykerék-hajtású autó könnyedén megbirkózott a fagyos, hepehupás földúttal, ami a tanyához, ahogy az apja hívta régen, ranchhoz vezetett. Idejét sem tudta már, mikor látott ekkora havat. Igaz, látogatásai jócskán megritkultak az utóbbi években. A házba mobilnetet vitt, anyjával gyakran beszélt Skype-on, büszke volt rá, hogy halad a korral, ha már egy elfuserált informatikust hozott a világra.
Kisebb csapat riadt őz futott át előtte, a szűz hóban apró nyomokat hagytak. A ház kéménye jóízűen pöfékelt, a férfi szinte látta maga előtt, ahogy anyja méretes hasábokkal eteti a pattogó tüzet.
Egy ideig ácsorgott az öreg diófa fehér ágai alatt. Nagyjából tíz lehetett, amikor ezek az ágak bújtatták órákig, az apja haragja elől menekült, pedig sosem ütötte meg, csak egyszerűen ő volt a haszontalan a háznál, aki elfelejtette megöntözni a paradicsomot, összeszedni a tojásokat, kukoricát dobni a tyúkoknak. Akkoriban undorodott a hústól. Ebédidőben lopta el Csíkost, zsákba gyömöszölte és elengedte az erdőben, nem akarta megvárni, amíg újévi sült malaccá serdül. Késő estig rejtőzött a diófán, az anyja csak nevetett, a homlokát csókolta, az apja őrjöngött, egy hétig rá se nézett. Csíkos sosem került elő.
Lassan megindult a ház felé, belesett az ablakon. Megszédült a látványtól. Az asszony éppen szoknyát húzott csontsovány testére. Mi a fene folyik itt?, kapaszkodott meg az ablakpárkányban. Remegett, mint egy piti kis tolvaj, akit éppen fülön csíptek. Az utóbbi hónapokban az anyja nem kapcsolt kamerát, technikai probléma lehet, mondogatta. Ő pedig nem gyanakodott, talán egyszerűbb is volt hinni neki.
Mélyeket lélegzett, oxigénre volt szüksége, várt néhány percet, majd dörömbölt a testes ajtón. Anyja az alig félméteres műanyag fára akasztotta fel az első díszt, amikor benyitott. Sokáig nézték egymást szótlanul. Egyél egy kis halászlét, törte meg a csendet az asszony. Eszem anya, de előtte el kell intéznem valamit, fél óra az egész.
A faluba ment, gyerekkori haver a háziorvos, szenteste hol lehetne, a gyerekek az ajándékokat bontogatják, nem mondta el?, komoly az ügy, áttétes, de van némi esély, azonnal vidd el innen, öregem!
A férfi a kocsma udvarára tolatott, fenyőfa ingyen, kiválasztott egy másfél méteres, dús lombú normandot, a csomagtartóba tuszkolta. Előkerültek a régi, kézzel festett díszek. Egészen elvarázsolsz engem ezzel a fenyőillattal, fogta a tenyerébe az asszony a férfi vörösre fagyott kezét. Aznap éjjel nem sokat aludtak. A férfi hosszan és többször telefonált, az anyja csomagolt.
Az úton néhány riadt őz futott át előttük, apró lábnyomuk elveszett a kerekek vájta mélyedésekben.
A nő megüresedett dolgozószobáját rendezték be, a kinyitható kanapét a nappaliból tolta át a férfi. Isteni ez a virágillat, te is érzed, édesem?, kicsit lepihenek, simogatta meg az arcát az asszony, szinte rögtön el is nyomta az álom. A férfi óvatosan betakarta a duplára hajtott paplannal, letépte a lila szalagot és a celofánt a parfümről, néhányszor a levegőbe fújt.
Karácsony másnapján érkezett pár megkésett Messenger-üzenet, a férfi olvasás nélkül törölte őket, kivéve az utolsót.
Minden rendben lesz, kishaver!
Illusztráció: Ház a hegyekben (forr.: Depositphotos)
Ezek is érdekelhetik!
Fodor Miklós: Képes vagy! →
Szabó Aida (Jampa drolma): Vörös láng a fákon (vers), A kamaszszoba álma (próza) →
Virginia Sol: Lélekkapcsok →
