„Egy kicsi szó hullott elém: karácsony”* (1. rész)
*Nemes Nagy Ágnes
– Egyedi gondolatok a szeretetről és a karácsonyról –
(Összeállította: Berecz Ágnes Gabriella, 2022.)
Borsos Miklós munkája
Fabiny Tamás (evangélikus lelkész)
A szeretet himnuszának mai tolmácsolása
Ha olyan kiváló szónok vagyok is, mint Kossuth Lajos, vagy Martin Luther Kinggel együtt hirdetem, hogy ,,van egy álmom”, de szeretet nincs bennem, olyanná lettem, mint egy leomlott templomtorony megrepedt harangja.
—Ha futurológusként, a jövő mérnökeként vagy csalhatatlan közvélemény- kutatóként előre látom is a jövőt, szeretet pedig nincs bennem, olyan vagyok, mint egy összelapított üres kólásdoboz, amelyet unottan rúgnak tovább a kamaszok.
—Ha akkora hitem van is, mint Assisi Ferencnek, Luther Mártonnak és egy dunántúli parasztasszonynak együttvéve, de szeretet nincsen bennem, olyanná lettem, mint a szél által cibált ördögszekér.
—Ha önfeláldozóan támogatok is alapítványokat vagy tizedet adok minden jövedelmemből, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint aki követ ad kenyér helyett és skorpiót hal helyett.
—Ha két végén égetem is a gyertyát, hajnaltól késő estig robotolok, éveken át nem megyek szabadságra, ám szeretet nincs bennem, olyan lennék, mint egy üresbelű hagyma.
—Ha naponta végigjárom a damaszkuszi utat, rongyosra olvasom bibliámat és halálomra is bizakodó hittel tekintek, úrvacsorával vagy a betegek szentségével megerősítve készülök elmenni, de szeretet nincs bennem, semmi hasznom abból.
—A szeretet jelentéktelen, mint amikor valaki szamárháton vonul be a városba.
—A szeretet nevetség tárgya, mint amikor valakinek kezébe nádszálat, fejére töviskoszorút adnak.
—A szeretet balek, mint amikor valaki kínzóiért imádkozik.
—A szeretet esendő, mint amikor valaki azt mondja: ,,szomjúhozom”.
—A szeretet meglepő, mint amikor valaki szelíden megszólít egy gyászoló asszonyt a hajnali kertben.
—A szeretet játékos, mint amikor valaki tanítványai előtt megy Galileába.
—A szeretet nem fúj egy követ a bennfentesekkel, nem kacsint össze a hatalommal, nem bizonygatja önmaga fontosságát, nem örül pártok és politikusok acsarkodásának, de együtt örül az asszonnyal, aki megtalálja elgurult drachmáját.
—Nem örül az ügyeskedéssel szerzett vagyonnak, de együtt örül a mező liliomaival és az ég madaraival.
—Nem örül a doppinggal elért világcsúcsnak, de együtt örül a fogyatékos kisfiúval, aki szája szélén csorgó nyállal, nagy erőfeszítésekkel társának tudja dobni a labdát.
—A szeretet soha el nem múlik. Nem veszti el szavatosságát, nem évül el, nem kerül ad acta, nem lesz unalmas, mint a tegnapi újság.
—Legyenek bár istentiszteletek, véget fognak érni. Legyenek bár egyházak, meg fognak szűnni. Legyen bár ökumenikus mozgalom, el fog töröltetni.
—Még nem találtuk meg a rák és az AIDS gyógyszerét, nem értjük távoli földrészek lakóinak nyelvét, nem fogjuk fel más civilizációk felénk sugárzott jeleit.
—Ám egykor majd egyetlen asztalt ülünk körül mindnyájan, és ő lesz majd minden mindenekben.
—Mert a szeretet nélküli kötelességtudat: kedvetlen.
—A szeretet nélküli felelősség: figyelmetlen.
—A szeretet nélküli igazság: kemény.
—A szeretet nélküli okosság: gőgös.
—A szeretet nélküli barátságosság: hűvös.
—A szeretet nélküli rend: kicsinyes.
—A szeretet nélküli hatalom: kíméletlen.
—A szeretet nélküli birtoklás: fösvény.
—A szeretet nélküli adakozás: képmutató.
—A szeretet nélküli vallásosság: bigott.
—A szeretet nélküli hit: vakbuzgó.
—A szeretet nélküli remény: fanatikus.
—A szeretet nélküli élet: értelmetlen.
—Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három. Ezek közül pedig legnagyobb: Jézus.
Parti Nagy Lajos
Angyal és vonóhorog (részlet)
Bámulok magam elé, próbálom elképzelni a karácsonyt, azt az estét ebben a homályos hétfő reggelben. Mert az az este lesz és meglesz. Mert néha azért sikerül lenni. Mert néha minden megvan. Tán mert külön-külön azért mégis jobbak vagyunk, mint együtt. S az akkor már valami közös magánügy. Valami jó és normális közös. Nem egyet-, de legalább értés. Legalább meg-. S az már majdnem elég. Az már majdnem szeretet.
Szilágyi Domokos
Az ünnep
Éjszaka kezdődik az ünnep
éjszaka, hogy látni lehessen a napfelkeltét,
hogy látni kelljen az ünnepi napkeltét,
ha a hajnal, az úgynevezett rózsaujjú,
rózsaujjával beinti
kétezer, tízezer, ötvenezer, tudom is én, hány
év álmait; az lesz a napkelte!
éjszaka kezdődik, hogy véget érjen az éjszaka,
legyen világosság valóban,
mert szeretjük a világosságot, ha van,
szeretjük látni, szeretjük látni,
egyszóval szeretjük,
így kezdődik az ünnep.
Heltai Jenő
Karácsonyi ballada a régi jó időkről
Karácsony este. Fekete karácsony.
Foltos a lelkünk, ráült a penész.
Kályhánk kihűlt, fukar tüze kilobbant,
A fagyos hold az ablakon benéz.
Néptelen utcák, álmos, ócska házak
Szomoru csöndje bágyasztón fon át…
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?
A régi jó idők! Telt szénre, fára,
Garasért vettünk örökzöld fenyőt,
Víg gyertya égett, kis csengő csilingelt
És jött az angyal vacsora előtt.
Ma nincs se fa, se vacsora, se angyal,
Csak gyűlölet van, átok, babonák…
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?
Gyermekzsivajgás, égő, piros arcok,
Olcsó ajándék, drága örömök…
Ma úr a széthúzás, király az éhség,
Az utcasarkon koldus könyörög,
A neve: Jókedv, Hajléktalan, árva,
Többé e földön nem leli honát.
Ki adja vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát?
Ajánlás
Ti híresek, ti nagyjai a földnek,
Bölcsek, vezérek és diktátorok,
Kiszáradt szemmel meddig nézitek még,
Hogy áll a föld, csak a nyomor forog?
Siket fülekkel meddig hallgatóztok?
Még nem elég a könny, a jaj, a vád?
Adjátok vissza a szegény világnak
A régi jó idők karácsonyát!
Baka István
Az Apokalipszis szakácskönyvéből II.
(részlet)
Zörög a fény, az égi sztaniol.
—Bontogatják a megavasodott
—bonbont – a Földgolyót – az angyalok;
nyáluk csurog, s kialszik a Pokol
egy percre, – ámde máris újralobban
—s cukortól kéken ég a kárhozat
—(mint akta új lapján az áthozat);
olt s szít az édes nyál, ha tűzbe pottyan.
Zörög a fény, a gyűrt ezüstpapír;
—golyóba gyúrni – Nappá – régi móka, –
—éj-csokoládénk épp olyan csalóka,
mint hámozatlan túlfelén a pír.
Csillag vakít, bolygói fénylenek:
—Tejút-karácsonyfánk áram alatt…
—Megrágnak, Föld, az égi tejfogak,
angyali óvodák emésztenek.
Zörög a fény, hengergetik javában
—a sztaniollá fémesült reményt, –
—a doktor Isten kitöltötte vényt
nem váltják be a földi patikában.
Füle Lajos
Elindult a Fiú
Hogy betelt az idő,
kaput nyitott a távol,
s elindult a FIÚ
az örökkévalóságból.
Múló évezreken
úgy lépett át a lába,
mint kinek az idő
cselédje, hű szolgája.
Váratlan érkezett
egykor, karácsony este,
gyermek képében egy
parányi, gyönge testbe’,
s volt, ki sejtette már:
e mustármagnyi Élet
megnő majd, s átszövi
végül a Mindenséget.
Takács Zsuzsa
„Téged mérlek, amikor az időt mérem”
Az ünnepek ünnepére gondolok most, karácsonyra, az örökkévaló napra. Heidegger idézi Szent Ágostont: „Benned mérem, szellemem, az időket; téged mérlek, amikor az időt mérem. Ne hozz zavarba a kérdéssel, miként van ez? Ne vigyél rá, hogy hamis kérdés által eltekintsek tőled. Ne állj magad az útba, s ne zavard össze, ami téged, magadat érint… A futólag elbukkanó dolgok hangoltságot keltenek benned, amely fennmarad, mikor a dolgok eltűnnek. A hangoltságot mérem a jelenbeli ittlétben, nem a dolgokat, melyek elmúlnak, hogy őt fölkeltsék. Hogy magamat hangoltnak találom – ismétlem: ez az, amit mérek, amikor az időt mérem.” „Augustinus a kérdést egészen odáig élezte, hogy feltette, vajon maga a szellem az idő?” – magyarázza a fenti idézetet Heidegger.
Az eltört egész átérzését egyetlen közös ünnep, a karácsony feledteti. És akinek kórházi betegágya mellett gondolom végig ezeket a sorokat, anyám teremtette meg számunkra ezt az ünnepet. ’44 karácsonyestéjén főtt krumpliból és baracklekvárból összegyúrt “szaloncukrokat” aggatott a fára. Béke van – kiabáltam sírásig fokozódó bizonykodással -, nézzetek csak ki az ablakon! Sok ilyen karácsonyunk volt azután is. A szervita-templom melletti bérházban laktunk, ott fogadtak be minket a kibombázásunk után. Elnyomottak és üldözöttek voltunk, akár az ország lakosságának zöme az 50-es években, és jogfosztottak aztán a 60-as években is. Idétlen, a Bizományi Áruházban vásárolt ruhaneműk voltak az ajándékaink, és persze játék meg könyvek. Volt, hogy a gondosan kiválasztott, de tűit hamarosan mindig elhullató fa szörnyű csonkításon ment keresztül. Unokatestvéreinket ugyanis mégsem telepítették ki, mint hitték, így a szüleik tőlünk kértek néhány gallyat a szentestére.
Karácsony estéjén megszűnt minden feszültség. Körtelefonok kapcsoltak össze minket később is, otthonról való elköltözésünk után. Karácsony estéjén megtettük azt, amire a liturgia fölszólít: fölemeltük szívünket az Úrhoz, és megilletődtünk gazdagságunk láttán. A szabadság ünnepe volt nekem ez az este, a teljességben való összetartozásé. „Hogy magamat hangoltan találom, ez az, amit mérek, amikor az időt mérem.” Én így értelmezem ezt a mondatot.
Balla Zsófia
Szegények karácsonya
Mindenki azt hiszi: szegény.
Én is az vagyok – mondja sokszor –,
újságot járat, bor fűti s ebéd.
Tán kupori lelkére gondol.
Te, mondd: a nincstelenség valóban elért?
Függ-e sorsod savanyú irgalomtól?
Aki szegény, az a legszegényebb:
nem csak az ág, – a törvény is lehúzza.
Isten felel a helytartóiért.
Farkas hoz törvényt, hogy ne jusson puszta
föld se, aludni…legfeljebb Szenteste, egy adag
leves. Miféle emberek állnak isten helyére,
hogy másnak lassú halált szabjanak?
Honatyákból csak úgy dől a szalon-cukor
ígéret s sziporka harag.
Hibáztat, mielőtt véd: elébb beléd harap.
De miért hallgatunk mi mind?
Csak nem pénz vagy félelem tömi el a szánk?
Aki szól, földönfutó lesz?
Nemes váltót ad át.
A mélybe bújnék, egy öl földbe, hóba,
ne halljam ezt a parázs zúgást,
a szegények hosszú tengermoraját.
A Nincs mérhetetlen vidék.
Elnézzük, hogy ember a faggyal
és minden nappal
mélyebbre: szenny olajába merül.
Ég, hó, éhség, – örül, ki nem próbálta még.
Világunkba beleszakad a film,
s csak félrenéz, motyog a lélek.
Minden éhes perccel fogyó hold az esély.
De segít-e ha szégyellem magam.
Ó ünnepek, most hozzátok beszélek.
Báthori Csaba
Anyám
Túl nehéz voltam vele, túl nehéz
vagyok nélküle. Most már se magasra,
se mélyre nem vezet az ember útja, –
anyámmal valódi merészkedés
volt az élet. Mi mindketten az égre
támaszkodtunk, hogy együtt elkerüljük
a fájdalmat a földön. Szenvedése
megtelt idővel, s ő egyre sűrűbb,
füstösebb alvilágba menetelt.
S úgy tűnt el, mint akit meg se teremtett
az úristen. Nem kapott több hitelt
fönt s bent. Megtudtam, épp, amikor eltűnt:
anyám és én, mi egyszerre születtünk.
Anyám és én, mi egyszerre halunk meg.
Tartalom (1. rész)
Fabiny Tamás: A szeretet himnuszának mai tolmácsolása
Parti Nagy Lajos: Angyal és vonóhorog (részlet)
Szilágyi Domokos: Az ünnep
Heltai Jenő: Karácsonyi ballada a régi jó időkről
Baka István: Az Apokalipszis szakácskönyvéből II. (részlet)
Füle Lajos: Elindult a Fiú
Takács Zsuzsa: „Téged mérlek, amikor az időt mérem”
Balla Zsófia: Szegények karácsonya
Báthori Csaba: Anyám
Illusztráció: “kicsi szó”
Ezek is érdekelhetik!
Juhász Anikó: Halálod helye, Attila (versek)* →
Szent Márton nálunk és a nagyvilágban (Berecz Ágnes Gabriella Szent Márton napi összeállítása) →
Jámborné Balog Tünde: Holtak vigíliáján →
