Útravallók. Szerkesztők versantológiája
Napokon belül megjelenik az Útravallók című antológia: a Napút 23 éve alatt – rövidebb-hosszabb ideig – szerkesztőként velünk alkotó húsz költő versgyűjteménye. Mustraként a kötet előszavát, valamint első és utolsó versét ajánljuk olvasóink figyelmébe.
(B4, B1)
(B2, B3)
Belefény
„Ahogy meghal / a költő, s megszületik / a vers” – zárul Hegyi Botos Attila egyik verse. Alighanem innen, a nyelvvé vált szubjektum, a költészetté emelt lélegzet, a papírra testált világ képzetétől, sőt ethoszától érdemes elindulnunk, figyelve arra, hogy tapodtat se haladjunk se ég-, se föld-, se testtájak felé, maradhassunk ekképp az origóban – egy antológia sok középpontú szövegterében.
Mert bárhol ütjük föl e könyvet: centrumot olvasunk.
A költészet szíve mindig ott dobog, ahol valaki megfeledkezik saját szándékairól, és átengedi a nyelvnek a szót.
Jelen gyűjtemény arra is példa, hogy a fölszólamlások sokfélesége gazdag zavar helyett kedélyes teljességgé is összeadódhat. Ennek megfelelően vesz részt ki-ki a maga módján egy alkalmi összhangzattan kimunkálásában. Az önértelmezés míves gesztusait ontológiai embertetté avatva (Báthori Csaba), az aktuálpolitikumot a szolidaritás poézisével bírva szóra (Borbély András), kódexmásolók meg nem írt verseit imitálva épp csak annyi szóval, amennyi még hallgatásnak is beillik (Domokos Johanna), klasszikusnál archaikusabb motívumokból naphimnuszos létbizalmat bontva ki (Hegyi Botos Attila), sanzonra hangszerelve időfilozófiát (Rakovszky Zsuzsa), a szonett hagyományos szerkezetéből tükrök központozatlan konfesszióját állítva elő (Zalán Tibor) – és így tovább…
A „tetten talált távollét” (Szondi György) versei ezek, egytől egyetlenig.
Hogy „a szívbe minden belefény” (Domokos Johanna), úgy is érthető: mindenki.
Halmai Tamás
BABICS IMRE
Vízágy
Otthon voltam az asszonyi ágyakban s a vizekben
—(és egyebütt sehol, és azt hiszem így marad ez,
míg el nem szólíttatom innen más közegekbe),
—s csak mikor úsztam, nem dúlta agyam bujaság.
Csak mikor úsztam, lettem a kéjvágytól szabadított:
—asszonyi formáktól elszigetelt csacsogón
engem a női elem. Nemiségoldó erejétől
—– nem kétséges, hogy pillanatokra csupán –
asszonyiban válhattam az angyalihoz közelítő
—ártatlan lénnyé, kit csak a Kozmosz öle
érdekel, öl, mellyel megsemmisülés üzekedni,
—s úszókat vet az űr habjain át ide is.
ZALÁN TIBOR
Haláldolgozat
Zelei Miklós emlékének
Bevezetés
Húzzunk el szipkázni nyuszipista törték be a
120-as kollégiumi szoba kórházfehér
ajtaját a pesti részegek A Szőlőfürtbe
már a három lépcső kihagyásával érkeztek
Ripityom rikkantotta a Szepesi költő A
pincérek jeges borzadállyal figyelték mindezt
valahányszor Mert mindig így történt Máshogy soha
Máshogy soha Mindig így történt Mert valahányszor
Mindezt pincérek figyelték jeges borzadállyal
Már a három lépcső kihagyásával érkeztek
a Szőlőfürtbe a pesti részegek Ripityom
rikkantotta Szepesi a költő A 120-as
szoba kórházi ajtaján vérfoltok száradtak
Húzzunk el szipkázni nyuszipista tört el a csend
Tárgyalás
A helyét kereső ember óhatatlan botlik
és tévelyeg A tévedés kockázata még az
életénél is nagyobb A szerkesztőségekben
akkor még egy irányban égett a cigaretta
Az írószövetség műbőrkanapéján suhanc
költők nőket nyomorgattak Az előszobában
ferdén esett a hó A változás illata s a
dadogás már akkor elromlott a legtöbb szájban
Legtöbb szájban elromlott ekkorra a dadogás
A változás illatára ferdén esett a hó
Az előszobában költőket nyomorgattak nők
Az írószövetség műbőr kanapéjába a
csikkek beleégtek Minden irányban suhancok
kockáztak a tévedéssel Az életükkel A
helyét kereső ember botlása óhatatlan
Befejezés
Lehet látványosan vagy annak elhagyásával
A vége ugyanaz Előredőlve a ferde
esőben a ravatalozó felé botorkál
A kettévágott falu harangjai szétzúgják
kifáradt agyát Ezen az esős Keleten az
ember nem porból hanem sárból vétetett Hol a
megbocsátás s megbocsáthatatlanság összeér
A túloldalon a megbocsáttatás várja Az
ember sárból jön s a sárba tér Testében lesz por
Esős Kelet Kifáradt agyak Vér és megszállás
Kettévágott falu harangjai zúgnak szét a
ravatalozó felé Botorkál Meg-megállva
ferdén az időben Lassan a végéhez ér ő
is Tudja Látványosan vagy az elhagyásával
Illusztráció: Szerkesztők antológiája
Ezek is érdekelhetik!
Misztérium a kortárs színpadon* (Meghívó) →
Vörös István: Nemet mondani | Könyvbemutató | Meghívó →
Ünnepi koncert a Nemzeti Múzeumban | Meghívó →
