Marton Árpád: A BOSTONI EXPRESSZ
Dokumentumfikció Szent-Györgyi Albert életéről[1]
Szereplők:
Szent-Györgyi Albert, negyvenes éveiben (SZTGY40)
Szent-Györgyi Albert, hatvanas éveiben (SZTGY60)
Szent-Györgyi Albert, kilencvenes éveiben (SZTGY90)
Újságíró 1
Újságíró 2
Újságíró 3
Ellenzéki bekiabálók
(ez utóbbiak – újságírók és bekiabálók – elégségesek hangbejátszásként)
Mr.N (harmincas éveinek vége felé járó manager)
Tanítványnő 1
Tanítványnő 2
Tanítványnő 3
Teniszpartner
Sztgyné 1 (néma szerep)
Sztgyné 2
Háztartási alkalmazott
gróf Klebelsberg Kuno
gróf Klebelsbergné Botka Sarolta
Horthy Miklós
Teller Ede
David, Szent-Györgyi unokája
Sonkacézár
Tanítvány 1
Tanítvány 2
Tanítvány 3
ELŐJÁTÉK
(A darab keretjátékához az előszínpad jobb és bal oldalán egy-egy süppedős vasúti fotel. Mindkét ülés utasát eltakarja előlünk egy-egy lepedőnyi újság. A jobb oldali utas, Mr.N előtt a New York Times. A baloldali utas, SZTGY90 előtt a Népszabadság. SZTGY90 újságja alatt kilátszik a szmokingnadrág, amelyhez teniszcipőt és pink színű zoknit visel. SZTGY90 nyugtalanul mozgolódni kezd, a zsebórája után kotorász. Kisvártatva átszól Mr.N-hez)
SZTGY90 – Bocsásson meg, Mister, meg tudná mondani nekem, mennyi az idő?
Mr.N – Kérem tisztelettel: 13:37.
(Ahogy megpillantják egymást, Mr.N belenéz az újságjába, majd ismét SZTGY90-re)
Mr.N – Már ne is haragudjon. Csakugyan Ön volna az? Épp most olvasom az interjúját, amelyet az élet titkának kutatásáról adott.
SZTGY90 – Ezek az újságírók hajlamosak a blikkfangos fordulatokra…
Mr.N – Na de – már megbocsásson – az Ön újságja sem tűnik mindennapinak…
SZTGY90 (szórakozottan rápillant a címlapra) – Hűséges tanítványaim gondoskodnak róla, hogy ne maradjak le a proletárforradalom fejleményeiről. Tudja, mi a jó a hidegháborúban? Hogy egyelőre csak ideológiai bombasztokat puffogtatnak… Mert ha egy nap valakinek is eszébe jutna…
Mr.N (megszakítja SZTGY90 elmélkedését) – Szabad kérdeznem, hová utazik?
SZTGY90 – Sajtótájékoztatót tartok Bostonban az új rákkutatási alapítványom megalakulása kapcsán. Képzelheti, mennyire örülök ennek! Az efféle kötelezettségek elszakítanak az érdemi munkától. Ráadásul épp az újságírók által gerjesztett bizalmatlanság az oka, hogy a korábbi alapítványom a tönk szélére jutott.
Mr.N – És egy ilyen tekintélyes tudós vonattal közlekedik?
SZTGY90 – Ne is mondja! Sajnos a repülőgépem slusszkulcsát Marcia, a feleségem pár éve elkobozta tőlem, és hét lakat alatt őrzi. Pedig mennyivel izgalmasabb volt szárnyalni a szelek szárnyán, szabadon, önfeledten… Még szerencse, hogy azt nem tilthatja meg, hogy napfölkeltekor körbeússzam a félszigetet. Épp most vasárnap le is pipáltam David unokámat pillangóúszásban… Ezek az érzékeny művészlelkek… (melegség önti el az arcát, amikor unokájáról beszél). De ha már pipálás – nem haragszik meg, ha rágyújtok? (Előkerül a legendás pipa. Mr.N szótlanul bólint, csodálattal várja a folytatást) – Sohase nősüljön meg! Én is lehettem volna óvatosabb – legalább a harmadik után… Marcia még a bárszekrény kulcsát is magánál tartja… De hát az ember könnyen hozzászokik a gondoskodáshoz. Meg – mit kerteljünk – férfiak volnánk… (Mr.N őszinte álmélkodással méri végig SZTGY90-et.) Na de miért is untatom ezzel, fiatal kollégám… Tudja, mindig is inspirált a fiatalok érdeklődése. Az ő kíváncsiságuk tartja mozgásban a világot…
(Változás. A beszélgetők mögött, a színpadon megjelenik Szent-Györgyi Dóm téri laborja, 1937.)
I. FELVONÁS
1. jelenet. A Laborban
(A boltíves ablakokon át belátszik a Fogadalmi templom)
TANÍTVÁNYNŐ 1 – Óvatosan! Még fölrobban a kezedben a kémcső! Persze, most is a Profodra gondolsz…
TANÍTVÁNYNŐ 2 – Ugyan, hagyj már békén! Csak azon tűnődtem, mi az ördögért kell nekünk naphosszat tejport analizálni.
TANÍTVÁNYNŐ 3 – Ne magyarázkodj! Annak a tekintetnek, azoknak az őszbe forduló szőke fürtöknek nemigen lehet ellenállni. De azért megnyugtatlak, csibém, a Prof soha semmit sem bíz a véletlenre. Úgyhogy tartsd precízen azt a kémcsövet a Bunzen-égőd fölé, és ne feledkezz meg a jegyzőkönyvezésről.
(Szent-Györgyi40 lép be teniszcipőben, lezser matrózpólóban. Egyik kezében kémcső, a másikban horgászbot.)
SZTGY40 (mint aki megvilágosodott) – Az életet adó energia abból származik, hogy az elektron a hidrogénről (a pecaboton mutogatja, mintha az elektron horogra akadt volna) átkerül az oxigénre. (a Tanítványnők döbbenten néznek rá) – Mit néznek úgy? A tudomány nagyon is hasonlít a horgászathoz! Az ember sosem tudhatja, mekkora hal akad a horgára.
TANÍTVÁNYNŐ 1 – (Tanítványö2-nek, suttogva) – Csak akadnál egyszer az én horgomra, Profikám…
TANÍTVÁNYNŐ 2 – Majd épp teérted lógatja a pecabotját… Szép feleség, szép és gazdag – a híres mozipáros. Szerintem azért jöttek ezek ebbe a porfészekbe, mert Pesten már senki sem figyelne oda őnagysága bubifizurájára.
TANÍTVÁNYNŐ 1 – A Prof Buickjéről nem is szólva… (Kuncognak) Mellesleg az a nő szerintem nem is nő. Teniszbajnokságokat nyer, síel, hegyet mászik…
TANÍTVÁNYNŐ 2 – Egy ilyen vadember mellett hogy is bírná ki másképp? Hallottátok, hogy a Prof pucéran tornázik a friss hóban? A kertésze mondta, megesküdött, hogy így van.
SZTGY40: – Csak így tovább, csak így tovább, rohannom kell, teniszpartim van az újszegedi Ligetben. Este még benézek.
(színváltás)
2. jelenet. Teniszpálya az újszegedi ligetben[2]
A pályafelügyelő érkezik, messziről kiabál:
GONDNOK – Professzor Úr! Professzor Úr! Sürgősen a telefonhoz kérik.
SZTGY40 – Nem várhatna ez egy negyedórát? Mondja meg nekik, Dezső bácsi, hogy be kell fejeznem ezt a szervát. Különben is nyerőre állok. Délután megtalálnak az egyetemi vonalon, vagy személyesen is jöhetnek. Az ajtóm mindenki előtt nyitva áll, de hisz ez köztudott. Este a Hungiban vagy a Kőrössynél. Ma nincs koncert.
GONDNOK – Professzor Úr, ezt én már mind mondtam. De a méltóságos asszony azt mondja, halaszthatatlan. Nagyon izgatott volt a hangja.
SZTGY40 – Á, hogy Nelli az? Hát miért nem ezzel kezdte? (a teniszpartneréhez) Ilyen esetekben az ember többé nem nyerőre álló teniszjátékos, még csak nem is tekintélyt parancsoló magántanár, hanem kötelességtudó férj. Fogd meg, kérlek! (átadja az ütőjét.) De mi lehet ennyire fontos?
(Távozik a pályafelügyelő nyomában. Közben partnere monologizál):
TENISZPARTNER – A fene se érti ezt az Albit. Akárhol jelenik meg, egy pillanat alatt ő a társaság középpontja. A tanítványai bálványozzák. Különösen a női hallgatók. Lenyűgözi őket a lezser modora. Meg hogy hol kerékpárra pattan, hol a Tiszát ússza át, hol meg a felhők közé röppen egy kis szellőzködésre. De ő véletlenül sem élne vissza a helyzetével. A neve jól cseng a világ összes laboratóriumában. Annyi fizetést kérhetne, amennyit nem szégyell. Ő meg? Odahagyta Cambridge-et ezért az alföldi porfészekért. És ha őméltósága egyet füttyent, odahagy egy remek játszmát. Igaz is, emiatt minek tennék szemrehányást. Hiszen nyerőre állt. Ahogy mindig, mindenben…
(Szent-Györgyi40 szédelegve visszatér.)
TENISZPARTNER – Mi bajod? Mi történt, Albi? Talán rossz hírt kaptál odahazulról?
SZTGY40 – Valaki ébresszen föl… Valaki mondja már végre, hogy ez csak álom…
TENISZPARTNER – Na de mégis, mi a rosseb lelt? Te aztán sohasem veszíted el a józanságod… Akarsz egy mentaszörpöt? Hozatok Dezső Bácsival a kioszkból. Biztos ez a tűző nap…
SZTGY40 – Ne hozassál te semmit, csak várj már egy percet, amíg magamhoz térek.
TENISZPARTNER – Én igazán ráérek, hat perc múlva úgyis át kell adnunk a pályát a Miskolczyéknak, egyezzünk ki egy döntetlenben, legalább egyszer nem távozom vesztesként…
SZTGY40 – Ugyan, ne fecsegj már annyit, az Isten szerelmére. Nelli azért telefonált, mert sürgönyt kaptam…
TENISZPARTNER – Na, tessék, már egy sürgöny miatt is téged kell nyaggatnia? Már megbocsáss…
SZTGY40: – Stockholmból jött…
TENISZPARTNER – Á!!! Stockholm! Csak nem a svéd szépségkirálynő megválasztására invitálnak zsűrielnöknek? Vigyázz a Garbóval, állítólag abszolúte frigid.
SZTGY40 – Elég a marháskodásból! Hajlandó vagy végre komolyan rám figyelni?
TENISZPARTNER – Miért? A szépségkirálynő-választás talán nem elég komoly dolog? A legutóbb is mi történt? Egy francia lapban olvastam, hogy egyik kiesett induló megóvta a végeredményt, mondván, hogy…
SZTGY40 – Megnyertem a Nobelt.
TENISZPARTNER – Mi? Nyertél a lottón? Gratulálok!!! Mennyit???
SZTGY40 – A NOBELT. Nobel-díj, érted, te szerencsétlen??? Olyan kerek medál, azt hiszem, aranyból. Végülis honnét tudnám, milyen az, még sohasem láttam Nobel-díjat.
TENISZPARTNER – Most már fejezd be a süketelést. Azt sem tudják ott Stockholmban, hol van az a Szeged.
SZTGY40 – Nem, nem, valóban nem tudták. Eddig nem. De most majd megtanulja a világ. Igaza volt… Klebelsbergnek igaza volt… (elrohan)
3. jelenet. Az Országgyűlés plenáris ülésén, pár évvel korábban. Klebelsberg szónokol. Közben bekiabálások az ellenzéki oldalról.
KLEBELSBERG – Tisztelt ház! E Trianon által megtépázott, a győztes hatalmaktól lenézett nemzetnek egyetlen esélye van arra, hogy megszilárdítsa helyét a művelt nemzetek közösségében: a kultúra és a tudás.
ELLENZÉKI BEKIABÁLÁS – Újra a kultúrfölény… Maszlag!!!
KLEBELSBERG – Nincs a fölemelkedésnek más útja. Kiváltképp így van ez egy olyan ország esetében, mint a miénk, amelynek területét megcsonkították, nyersanyagforrásaitól és munkás kezeinek sokaságától megfosztották, és amelyet szégyenpadra állítottak, amiért egy idegen hatalom, amely ellen sikertelenül lázadt, vesztes háborúba sodorta. A hadszíntereken kiontott vért senki nem szerzi vissza ennek a sokat szenvedett nemzetnek. De van valami, amit haderők, nagyhatalmak és politikai kamarilla-alkuk nem vehetnek el tőlünk: ez pedig az emberfőkben fölhalmozott tudás. Ez az a szellemi tőke, amely egyre gyarapszik, sújtsa bár a hazát ármány, igaztalan bánásmód, szűkkeblűség. Én a nemzet fölemelkedésének egyedüli útját a tudás és a kultúra megerősítésében látom.
ELLENZÉKI BEKIABÁLÁS – Pénzkidobás! Fecsérlés! Merjünk kicsik lenni!
KLEBELSBERG – És nem kívánok distinkciót tenni úgynevezett magas és tömegkultúra között! Mi egyszerre fejlesztjük az elemi iskolák hálózatát, alapítunk kutatóintézeteket és építünk egyetemeket – mindjárt hármat is, Debrecenben, Pécsett és Szegeden!
ELLENZÉKI BEKIABÁLÁS – Elitizmus! Úrhatnámság!
KLEBELSBERG – Mi egyszerre kívánjuk emelni a tömegek műveltségének nívóját és remélünk rangot és elismerést szerezni Európa és a nagyvilág tudományos életében. Hittel vallom, Tisztelt ház, hogy az úgynevezett magas kultúra: az egyetemi és kutatóintézeti munka nem merő fényűzés, hanem az a felhajtóerő, mely az egész nemzet számára ösztönzést, útmutatást nyújt! A mi egyetemeink többé nem a poroszos szellem bagolyvárai lesznek.
ELLENZÉKI BEKIABÁLÁS – Törődne inkább a közegészségüggyel!
KLEBELSBERG – A mi egyetemi klinikáinkon gyógykezelést nyer a nagy magyar Alföld sokat szenvedett, tősgyökeres magyar népe, de a mi klinikánk laboratóriumaiban egyszersmind lelkes kutatómunka veszi kezdetét, hogy a magyar szellem eleven, találékony erejét, kezdeményezőkészségét és leleményességét belékapcsolja az európai tudományosság vérkeringésébe. Éppen emiatt nyertem meg a mi szent ügyünknek Cambridge fiatal magyar ígéretét, Szent-Györgyi doktort.
ELLENZÉKI BEKIABÁLÁS – Kalandor! Kurzuslovag!
KLEBELSBERG – Már épülnek a Dóm téren a laboratóriumok, és meggyőződéssel vallom: a még csak félkész falak közül egyhamar az egész világot elismerésre késztető eredmények röppennek majd föl, igazolva a mi törekvéseinket a nemzet szellemi fölemelkedésének hitében. Meglehet, Tisztelt Ház, hogy Önök vagy az én szerény személyem nem lehet már szemtanúja a most elmondottak beteljesedésének. Ám sziklaszilárd a hitem, hogy mindama veszteségekért, amelyeket a harctereken elszenvedett, a Történelem Ura a tudomány mezein kárpótolja majd nemzetünket. (Taps, bekiabálások)
4. jelenet. USA, a Woods Hole-i Tengerbiológiai Kutatóintézet könyvtárszobájában. A Tanítvány a fiatalok lelkesedésével és naivitásával faggatja.
SZGYA60 (ismét kémcsővel és horgászbottal) – Ha egy fehérjeláncot egyenes vonalként képzelünk el, akkor a benne előforduló lizint olyan horgászbotként szemlélhetjük, amely metil-glioxált próbál kifogni…
TANÍTVÁNY1 (közbevág) – Mármost azt kellene tisztázni mindenekelőtt, azzal használ-e inkább az egyén a társadalomnak, ha megváltoztatja a dolgokat, vagy azzal, ha idomul a többség meggyőződéseihez?
SZTGY60 (félreteszi a kémcsövet és a horgászbotot) – Kolléga úr, nem is tudja, hányszor töprengtem ezen már magam is, rögös pályám során. Ha tudománnyal akar foglalkozni, meg kell barátkoznia a gondolattal: folytonosan kockázatok közt élünk. Siker vagy kudarc? Ki tudja ezt a legelején, amikor belekezd valamibe? Olyan ez, mint amikor először lép partra valaki egy frissen fölfedezett szigeten. Nem tudja, mire számíthat. De ha biztosítani akarja azok sorsát, akik a háta mögött a partraszállásra várnak, egyvalakinek vállalnia kell a kihívást. Ha siker koronázza a bátorságát, az mindenki sikere lesz. A bukás, fiatal barátom – az mindig csakis a miénk…
5. jelenet. Groteszk közjáték (némafilmesen – az egész megjelenthet háttérvetítésként, de még szerencsésebb vetítésnek ható sziluett-panoptikumként.)
Hálószoba. Két nő ölelkezik a pamlagon. SZTGY40 belép. Megdöbben. SZTGYné1 riadtan sikoltozik, pongyoláját maga elé kapja. Háztartási alkalmazott revolvert ránt elő, SZTGY40-re szegezi.
HÁZTARTÁSI ALKALMAZOTT – Ne mozduljon! Állj vagy lövök! Ő az enyém! Fulladjon bele a tudományába!!! Takarodjon!!!
(Változás)
6. jelenet. Sajtótájékoztató No. 1 a Nobel-díj átvétele előtt
(Ezeken a sajtótájékoztatókon SZTGY40, SZTGY60 és SZTGY90 a közönség felé fordulva fejti ki elveit. Az újságírói kérdések bejátszásokon hangoznak el. Az időt és a korszakot a három SZTGY előtt ágaskodó mikrofonok stílusa jelzi, a későbbi sajtótájékoztatókon már film- illetve TV-kamerák is vannak. Jelen vannak: a sajtó képviselői. A kérdéseket várják: A 40-es Szent-Györgyi, a 60-as Szent-Györgyi és a 90-es Szent-Györgyi. Fontos, hogy a három Szent-Györgyi folytonosan lereagálja az „egymás” mondatait.)
ÚJSÁGÍRÓ 1 – Paul Richmond a Newsweektől – Miért épp Szegedet választotta ígéretes kutatásainak folytatásához első cambridge-i sikereinek idejében?
(A három SZTGY egymásra néz, ki válaszoljon elsőként.)
SZTGY90 (előzékenyen) – Parancsoljatok!
SZTGY40 – Mert a világ egyetlen kultuszminisztere sem kecsegtetett azzal, hogy vadonatúj intézetet épít nekem a város legszebb terén, egyedül Klebelsberg gróf.
SZTGY60 – Izgatott a kihívás, hogy részese lehetek annak a példátlan kulturális építőmunkának, amely fölemelkedést, rangot és megbecsülést tűzött ki célul megtépázott és lenézett hazámnak.
(SZTGY90 egyetértőleg bólogat.)
ÚJSÁGÍRÓ 2 – Patty Pattersson, New York Times. Professzor Úr! Ön igen tevékeny közéleti ember. Rotary Club, repülőegylet, Yacht Klub, Atlétikai Egylet, Teniszszövetség, Csónakázó Egylet, Sí-Szövetség… – hogy csak néhányat említsek, ahol időnként elnökként, olykor védnökként szerepel. Hogyan jut ideje ennyi mindenre a kutatómunka és az oktatás mellett?
SZTGY40 – A Szegedi Sakk-kört kifelejtette! (derültség a teremben.) Okosan kell beosztanunk az időnket. Háromórányi lovaglás vagy kerekezés után az ember két óra hossza alatt többet végezhet el, mint egy egész végigásítozott laboratóriumi nap alatt. Különben a szellem akkor sem pihen, ha a test úszik, repül vagy síel. Az alkotó embernek éppúgy nincs „munkaideje”, ahogyan ki sem tud kapcsolódni a szó valódi értelmében. Úgyhogy nyugodt szívvel kijelenthetem: nem sokat kell dolgozni, hanem intenzíven.
ÚJSÁGÍRÓ 3 – Timothy Dentch, Wall Street Journal. Ha jól értesültem, Professzor Úr közös könyvet készül írni az ugyancsak most kitüntetett Roger Martin Du Gard-ral. Megtudhatnám, mi lesz a téma?
SZTGY40 – Az, ami mindkettőnknek a legjobban hiányzik a világban: az emberek és a népek közti egyetértés.
SZTGY60 (tűnődve) – A sors viharai folytán ez a könyv sohasem születik majd meg. A világot fenekestül fölforgatta két elmebeteg – ne feledjék, két elmebeteg! Sohasem volt még efféle a világtörténelemben, hogy két őrült egy egész világot kifordítson a sarkaiból.
SZTGY90 – Ami engem illet, a rám eső részt jó pár évvel később igyekeztem megírni Az élet béke és erkölcstana címen. A téma – mint azt Önök is láthatják – sajnos napról napra időszerűbb…
ÚJSÁGÍRÓ 2 – Mire kívánja költeni a Nobel-díjjal járó 158463 koronát?
SZTGY40 – Csakis önmagamra és a családomra! (Derültség a teremben.) Régi tervem, hogy körbemotorozzam Spanyolországot. És talán végre vehetek egy saját Cesnát… Na de, félre a tréfával, Nelli lányunk cambridge-i taníttatása épp alkalmas segítség, hogy ne kelljen sokat töprengenem a díj elköltésén… Ezen kívül tartozom annyival a hazámnak és az intézetemnek, hogy beszerezzek egy-két igen költséges laboratóriumi műszert.
SZTGY90 – Milyen jól tettem volna, ha csakugyan azon nyomban a fenekére verek az egész summának… Tanulhattam volna Pál bátyám esetéből, akinek sikerült valami remek befektetés címén elkótyavetyélnie az egész család minden megtakarítását, a családi birtokkal egyetemben. Az újszegedi házban ki tudja, kik terpeszkednek, amit meg nem költöttünk el, azt elvitte a világégés. Soha ne takarékoskodjanak! (Derültség a teremben.)
ÚJSÁGÍRÓ 1 – Most, Nobel-díjasként nem fontolgatja, hogy mégis odahagyja Magyarországot, és a világ vezető kutatóintézeteinek valamelyikében folytatja?
SZTGY40 – Nem! Bárhová is mennék, mindenütt Nobel-díjasokba botlanék. (Derültség a teremben.) Otthon én vagyok az egyetlen. Szerenádok, díszhangversenyek, címlapok – és ami még fontosabb: a Nobel-díjnak köszönhetően módomban áll véleményt nyilvánítani számomra fontos közügyekben. Egy nagy nyugati egyetemen a kutya sem ugatna meg csupán a Nobel-díjam miatt.
SZTGY90 – Na, ez az amerikai évek során alaposan beigazolódott…
Fölzengenek a Nobel-ünnepség fanfárai, bevonulnak az ünneplők és ünnepeltek.
7. jelenet. Beszéd a Nobel-díj átvételekor
SZTGY40 – Királyi Felség, Felséges asszony, Mélyen Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Megrendülten állok itt ezen a mesébe illő estén. És hogy miért fogalmazok efféle, természettudóstól szokatlan fennköltséggel? Engedjék meg nekem, hogy némi magyarázattal szolgáljak. Engem ma este kétszeresen is a mesébe illő csoda érzete ütött szíven. Csak alig néhány órával ezelőtt, amikor Felségtek kezéből átvehettem a tudományos világ legnagyobb elismerését. Hadd mondom el, hogy az Önök csodálatos Zenepalotája nem volt egészen ismeretlen előttem. Tizenegy esztendővel ezelőtt már megfordultam e tekintélyes falak között. Nem is akárhogyan! Koldusszegény beosztott kutató voltam akkoriban Groningenben. Akkori helyzetemre mi sem jellemzőbb, mint hogy egy nyomorúságos telet követően arra a döntésre jutottam: feleségemet és imádott Nelli lányunkat vonatra ültetem, és hazaküldöm a nagyszülői házba. Magam pedig egészen komolyan fontolóra vettem, hogy eldobom magamtól kilátástalan életemet. Egyetlen dolog tartott vissza a végzetes tettől: semmi áron ki nem hagytam volna a XII. Nemzetközi Élettani Kongresszust. Ismeretlen, ágrólszakadt kelet-európai kutatóként ültem a Zenepalota egyik hátulsó sorában, amikor az elnöklő Hopkins professzor többször is név szerint említett meg előadásában. Egy kevesek által ismert cikkemet hivatkozta forrása gyanánt. Ennek köszönhetem, hogy az utolsó pillanatban Cambridge-re és a Rockefeller Alapítvány ösztöndíjára válthattam a koldusbotot – hogy a még rosszabb eshetőséget ne is említsük! Ez a csoda itt, az Önök gyönyörű fővárosában esett meg velem. No de két meseszerű fordulatról tettem említést beszédem elején. Be kell avatnom Önöket egy másik, számomra igen fontos, személyes körülménybe is. Amikor az Istenben boldogult, nagy magyar kultuszminiszter, gróf Klebelsberg Kuno hazahívott, hogy háborútól és nemzetcsonkítástól feldúlt hazám szellemi fölemelkedésének szolgálatába állítsam tudásomat, az újonnan építendő szegedi egyetemi épületek elképzelése során a nagy látnok szemei előtt az Önök mesébe illő Városháza lebegett! Építész szövetségese, Rerrich Béla ebben a szellemben emelte Szeged impozáns egyetemi épületkoszorúját a mi Dóm terünkön – az Önök szívmelengető klinker-architektúrájában. De hisz kell-e ezt bizonygatnom, amikor az Önök pénzügyminisztere saját szemével látta az egyetemi építkezéseket Klebelsberg vendégeként? A Nobel-díj tehát, amelyet átvenni ma Stockholmban kitüntető szerencsém volt, egy Stockholm által ihletett épületegyüttesben lel majd otthonra! Mi ez, ha nem a nagy szellemek találkozása? Tisztelt Vendéglátóim! Amikor ide érkeztem, az az érzés kerített hatalmába, hogy hazaérkeztem – és ezt Önöknek is, Klebelsberg gróf emlékének is hálásan köszönöm! (Lelkes taps). És most néhány szót a tudomány feladatairól. A mi feladatunk az, hogy a tudomány eszközeivel jólétet, kölcsönös megértést és békét teremtsünk a Földön! Arisztotelész azt mondta: a tudás kétélű kard. Tolsztoj gróf pedig azt írta napójába, amikor értesült a Wright-fivérek hőstettéről: „Mikor érkezik el az idő, hogy az emberiség ezt a nagyszerű találmányát is az egymás kiirtására fordítsa?” Én mégis azt mondom: higgyünk rendületlenül abban, hogy a tudás az ember – és vele az egész teremtett világ jövőjét szolgálja! Emelem poharam a béke és a humanitás civilizációjára.
(Hatalmas bombarobbanás, majd háborús zajkavalkád, amelybe katonaindulók, tangók és rádióhírek keverednek)
RÁDIÓBEMONDÓ – Kedves Hallgatóink! Közvetítést adtunk Szent-Györgyi Albert stockholmi sajtótájékoztatójáról. És most legfrissebb híreink. Az MTI jelenti: holtan találták a balatonszárszói vasútállomásnál a közismert proletárköltőt, József Attilát. A vasúti forgalom bizonytalan ideig szünetel. (A hírfolyam fokozatosan tánczenébe olvad, amelybe háborús hírek keverednek mindenféle világnyelven, számtalan adóról – és riadószirénák süvítése.)
Szünet
II. FELVONÁS
8. jelenet. Látomás: Szent-Györgyi és Teller Ede vitája
A chicagói egyetem előtt. Hangos pfujjolás. A skandálásokba „Nem akarunk háborút!” „Kivonulást Vietnamból!” „Teller! Teller! A te bombád nem kell” jelszavak visszhangzanak. SZTGY60 balról érkezik, lezser léptekkel. Szemből Teller Ede jön két pajzsos rendőr kíséretében, akik abszurd harci mozdulatokkal védekeznek a levegővel szemben. Paradicsomok, tojások folydogálnak le az öltönyén.
TELLER EDE – Ezekkel akarsz te szót érteni? Békéről szónokolnak, miközben úgy ordítanak, mint egy gyilkos csürhe. Pacifizmus? Pfff… Huliganizmus! (Próbálja törölgetni az öltönyére tapadt maszatot.)
SZTGY60 – Még örülhetsz, hogy nem a saját fegyvereddel támadtak rád. Mit használ a csodafegyvered, ha testőrök nélkül nem mersz odaállni párszáz egyetemista elé? (Belép a színfalakon kívüli pódiumra. Odakintről lelkes éljenzés fogadja. Míg beszél, Teller végig a színen van, méltatlankodva hallgatja a számára érthetetlen szónoklatot, miközben öltönyéről törölgeti a paradicsom- és tojásmaszatot.) [3]
TÖMEG – A Prof, a Prof! Békét!!! Humánus tudományt!!!
SZTGY60 (lassan elhallgattatja az éljenzőket.) – Barátaim! Fiatalok! A világ már annyi szörnyűséget látott! Nekünk, a tudomány embereinek mindig az életet kell szolgálnunk! Egyszerű imperatívusz, ugye? Hát véssétek az eszetekbe! Hadd világítsak rá egy pofonegyszerű tényre. Mint az ma már közismert, a hidrogén és az oxigén egyesülése hatalmas energiát szabadít föl. Ezzel a tudással alkothatsz bombát – vagy közelebb juthatsz a sejtek egészséges működéséhez. Az első út a halált szolgálja. A második az életet. Hogy melyik utat választod, egyedül rajtad áll. (Lelkes éljenzés.) – Soha korábban nem állt annyi eszköz a tudomány rendelkezésére, amellyel jobbá tehetné az életet, mint napjainkban. És mégis: földi pokollá változtattuk ezt a századot. Hát nem égbekiáltó az ellentmondás? A magyarázat csakis az lehet, hogy a tudomány vívmányait rossz célokra használtuk föl ahelyett, hogy az életet és a boldogságot szolgáltuk volna. (Helyeslés a tömegből.) Mert hisz a tudomány önmagában nem képes megváltani az emberiséget, mi több: újabb bajok forrása lehet. Mert mi is teszi a különbséget Dr. Mengele és Dr. Schweitzer között? Kötve hiszem, hogy a tudomány mértéke. Hogy akkor mi? A humanizmus! (Lelkes ováció.) A tudomány bizonyára azért tett annyi rosszat a világgal, mert a művelői nem szeretik eléggé az életet! Ha a laboratóriumban görnyedő tudósok több időt szentelnének annak, hogy ússzanak, kerékpározzanak, síeljenek vagy lovagoljanak, bízvást állíthatom: jobban szeretnék az életet, és mindent megtennének a védelméért! Nem is szólva arról, hogy tapasztalataim szerint a leghasznosabb gondolatok szinte soha nem a laboratóriumban pattannak ki a tudós fejéből. Hanem – higgyetek nekem – úszás, lovaglás vagy síelés közben, netán a kerékpár nyergében. (Taps és „brávó, Prof!” bekiabálások.) Magam is úgy látom, hogy a világ teljesen összezavarodott. Ennek oka meglátásom szerint az, hogy olyan emberek kezébe helyeztük az irányítást, akiknek koruknál fogva már amúgy sincs jövőjük. Képtelenek változtatni a berögződéseiken, de hisz miért is tennék: számukra már nem létkérdés az előttünk álló 50-60 vagy épp százezer év. Ezt nevezem én gerontokráciának. Azt kérdezitek, mit tehetünk ez ellen az ostoba hatalom ellen? A fegyvereikkel nincs értelme fegyvereket szegezni szembe. Döbbenetes a párhuzam a háború és a másik pusztító hatalom, a rákbetegség között! Hisz mind a kettő aktív életenergiákat fordít magának az életnek elpusztítására! Mert hiszen háborúval még soha senki sem teremtett békét. Legföljebb fegyverszünetet, hogy időt nyerjen újabb gyilkos fegyverek létrehozására. Higgyetek nekem: az én sokat szenvedett nemzetem két világháborúban hozott fölfoghatatlan és értelmetlen véráldozatokat csupán amiatt, mert a vezetői nem láttak tovább az aknavetőknél és ágyúcsöveknél. A béke csak békével kezdődhet! Ezért igen egyszerű hozzáállást javaslok. Amig a világot tébolyultak irányítják, ti inkább szeressetek, csókolózzatok és örüljetek az élet apró örömeinek: a napfölkeltének, a naplementének, a víz és a szél simogatásának ruganyos fiatal testeteken! Mert a létezés gyönyörű ajándék, és ti, fiatalok, ti vagytok a világ reménye! (Hatalmas ováció, fölhangzik a „Ne háborúzz! Szeress!” jelige. Teller rosszalló fejcsóválások közepette kikullog a színről, miközben még mindig törölgeti a paradicsomfoltokat.)
Változás.
RÁDIÓBEMONDÓ – Budapesti tudósítónk jelenti. Filmszínészeknek kijáró ünneplés fogadta a Ferihegyi repülőtéren az emigrációja óta első ízben hazalátogató Nobel-díjas tudóst, Szent-Györgyi Albertet. Megfigyelők szerint a C-vitamin fölfedezőjének meghívása a kommunista magyar kultúrpolitika diplomáciai manővere, hogy csökkentsék a Kádár-rezsim elszigeteltségét a szabad Nyugattal szemben.
9. jelenet. Klebelsberg sírjánál
SZTGY60 (Kezében egy szál virág nemzetiszín masnival) – Akkor is ide vezetett az első utam, 1937-ben. Más volt a világ, annyi szent. De itt, a kripta dohszagú csöndjében talán kevésbé zavaró az a sok szörnyűség, ami azóta lezajlott… Kegyelmes uram! Hát erre számított? Ezért emelt egyetemet itt, az elmaradott lapályon? Gyermekklinikát? Azért, hogy két őrült világhatalom esztelen harcában bombakrátert csináljanak belőle? Mi lesz a nagyratörő álmokkal? A mi nagyratörő álmainkkal, ha szabad így fogalmaznom? Akkor is,…
(Léptek visszhangzanak, Szent-Györgyit Klebelsbergné érkezése zavarja meg elmélkedésében)
KLEBELSBERGNÉ – Á, professzor úr! Köszönöm, hogy nem feledkezett meg Róla… Hogy most sem feledkezett meg Róla…
SZGY60 (Kezet csókol, majd zavartan Klebelsbergnének nyújtja át a kezében tartott virágot): – Kegyelmes asszonyom! De hát hogyan is képzeli…
KLEBELSBERGNÉ (Szemügyre veszi a nemzetiszín masnis virágot, enyhén elmosolyodik.) – Csak semmi kegyelmes asszony! Megtűrt vendég, titkos albérlő vagyok Hamvas Endre püspök rezidenciáján. Inkognitóban a Téren, amelyet Ő álmodott meg… És amelyet az Ön kutatásai tettek világraszólóvá… (Leteszi Szent-Györgyi virágját a sírra.)
SZGY60 – Állást, biztos megélhetést kínált nekem annyi koldus esztendő után. És nagyszerű perspektívákat! Lehetőséget, hogy szabadon éljek hivatásomnak: kutatni az élet hatalmas titkát…
KLEBELSBERGNÉ (szenvedélyesen) – Hát sohase tévessze szem elől, amire Neki tett esküt! Sohase adja föl, sodorja bárhová is az élet! Sohase feledje, hogy a tudás, a kultúra tarthat egyedül életben, csak a hit emelhet a sors hullámverései fölé. Legyen tanú! Az ő élő tanúja! Európai rangú könyvtára ebek harmincadjára jutott. Az otthonunkat oltalmába vette egy szovjet tiszt, amíg lehetett, de a magyar kommunisták nem ismertek könyörületet. Egy sezlonnal, egy állólámpával és egyetlen útiládával hagytam el Pesthidegkútot, miközben azon merengtem, vajon a pribékek közül hány tanult betűvetést az Ő iskoláiban… De ez mind nem számít! Itt fönn, a templomban néhanap föl-fölzúg még a nagy Angster-orgona, amelyet ő álmodott meg, és a hangok tisztító zuhatagával senki sem képes szembeszegülni! Eljő a nap, amikor nem lesz többé szégyen kimondani a nevét. Biztos vagyok benne, hogy még az emléktáblája is visszakerül ide, a Térre. Ezért imádkozom szakadatlan. De Ön, Professzor Úr, Ön ennél is többet tehet! Ne csüggedjen! Ne engedje, hogy kisszerű ellenségek eltántorítsák! Végezze kitartóan és lelkesedéssel tudományos munkáját! És ha elcsügged, gondoljon arra az ígéretre, amelyet Neki tett… (Lerogy Klebelsberg sírja elé)
10. jelenet. A sonkagyár partyja. (Eszem-iszom, luftballonok, pomponlányok, koktélruhás proccoló társaság, villódzó vakuk)
SONKACÉZÁR (USA-zászlós cilinderben, kezében koktélospohárral) – Dear ladies and gentlemen! Nagy-nagy örömmel állok itt az Önök megtisztelő társaságában, amikor bejelenthetem: a PIGFAN sonka története és a tudomány története közös mérföldkőhöz érkezett! Századunk a tanúság arra, hogy ipar és tudomány, élelmezésügy és élettan kéz a kézben jár hazánk, az Államok és az egész civilizált világ életszínvonalának emelése terén! Immár semmi sem áll útjában annak, hogy elvont kérdések boncolgatása helyett a tudomány végre a mindennapok kényelmét szolgálja! De hisz a körünkben jelenlévő tudós maga is az uzsonna kutatásának köszönheti Nobel-díját. (Kuncog a saját viccén.) Dear Ladies and Gentlemen! Köszöntse hatalmas taps a sonkakutatás pionírját, Mr. Szent-Gyöngyit!
SUTTOGÓ HANG, helyesbítve: Szent-Györgyi.
(Sonkacézár zavartan torkát köszörüli. A party zaja elnyel mindent. Konfettiágyúk stb.)
11. jelenet. Sajtótájékoztató a sonkagyári party után (a háttérben tovább zajlik a konfettis party, Sonkacézár pomponlányokkal kergetőzik.)
ÚJSÁGÍRÓ 1 – Professzor Úr! Nem tartja lealjasítónak a tudományra nézve, hogy orvosi Nobel-díjasként sonkákat trancsíroz egy húsgyár megbízásából?
SZTGY60 – Amikor hosszas nélkülözés után végre álláshoz juthattam Groningenben, egész álló nap kísérletre váró kutyákat operáltam, hogy szabadidőmben folytathassam a laborkísérleteimet. Az akkori főnököm, Hamburger professzor elképzeléseivel egy hajszálnyit sem értettem egyet, de nem volt más választásom. Élénken emlékeztem még a megelőző télre, amikor Hamburgban a fagyoskodástól és az éhezéstől ödémásak lettek a kezeim. Örültem, hogy az időm egy bizonyos részében a szenvedélyemnek, a hivatásomnak élhetek. Ez most sincsen másként. Izomkutatással foglalkozom, mert ettől remélem, hogy közelebb kerülök a sejtlégzés megfejtéséhez. Biológiai értelemben márpedig alig van különbség egy sonka és mondjuk az emberi szív között. És – gondoljon csak bele – mennyivel kellemesebb dolog pácillatú sonkákat szabdalni, mint szerencsétlen kóbor kutyákat. (Derültség a teremben. Sonakacézár és a pomponlányok átszaladnak az előszínpadon, kezükben vattacukor.)
ÚJSÁGÍRÓ 2 – Professzor Úr! Igaz, amit King professzor állít, hogy az aszkorbinsavat ő azonosította elsőként, és az Ön Nobel-díja a legjobb esetben is csupán jóhiszemű tévedés?
SZTGY40 – A fölvetés önmagában is tudománytalan, ostobaság. Nézzenek utána pontosabban a fölfedezés dokumentációjának!
SZTGY60 – Levelezés rá a bizonyság, hogy King Professzor asszisztensemtől, Svirbelytől értesült arról, hogy sikeresen izoláltuk a korábban – tévesen – hexaluronsavnak nevezett anyagot, amelyről mi immár biztonsággal kimondtuk: azonos a régóta keresett C-vitaminnal. Kiváló ifjú kollégám magyar gyökereinek nyomában érkezett King Professzortól szegedi laboratóriumomba. Együttműködésünk a tudományos munka nagyszerű példájának bizonyult: ő technológiai ismeretekkel érkezett, nálam pedig rálelt a tudomány legfontosabb alapföltételére: a mindenre nyitott kíváncsiságra. És segítségünkre sietett a Gondviselés – már ha tőlem, természettudóstól elfogadnak efféle patetikus kitételt – amennyiben a Tisza-parti város nevezetes fűszernövényében, a török kortól fogva gyógyhatásúként ismert paprikában leltünk rá a keresett sav legfőbb forrására. King professzor úrnak Pittsburghben ez bajosan ment volna… Ő azonban sebtében közzétette Svirbely leveléből származó értesülést – anélkül, hogy az eredmény tudományos alapjairól számot adott volna. Ebből az Önök lapja is jócskán kivette a részét, hisz kritikátlanul szétkürtölték King professzor alaptalan hencegését. A részletes bizonyításra csak a mi cikkünk vállalkozott, amely bár valamivel később jelent meg, ám merő szenzáció helyett cáfolhatatlan bizonyítékokat közölt.
(Sonkacézár átkullog az előszínpadon, öltözéke hirtelen fölöltözésre vallóan kusza, kezében megtépázott, kókadt vattacukor.)
SZTGY90 – Mindazonáltal akkoriban egész sor kutató foglalkozott a C-vitamin témájával. Cambridge-ben egykori főnököm, Hopkins professzor, Zilva professzor, a rochesteri Kendall prof, Frankfurtban pedig Tillmanns. Mellesleg ez utóbbi kollégám maga közölte, hogy ha korábban olvasta volna egyik idevágó cikkemet, övé lenne a fölfedezés elsősége. Csak hát, tudják, a kutatások terén a szerencse legalább annyira fontos tényező, mint a vadászat esetében.
(Sonkacézár kifulladva és értetlenül hallgatja SZTGY90 szavait az előszínpad szélén.)
SZTGY60 – Nem tartják különösnek, hogy jeles kollégáim közül egyedül King számára jelentett problémát, hogy nekem jutott a Nobel-díj? Ezen az alapon vagy nyolc remek kolléga ronthatott volna nekem. Különben meg is kérdezhetik őket: amikor 1933 őszén Szegeden 33 mázsa paprikából sikerült 3 kilogrammnál is több aszkorbinsavat nyernünk, az utolsó grammig szétosztottam jeles kollégáim között, hadd bíbelődjenek tovább ők a szerkezeti képlet megállapításával. Egyszóval: bármivel vádoljon is a sajtó, a jövő engem és munkatársaimat igazol majd.
(Sonkacézár hatalmas, amerikai lobogós zsebkendőt vesz elő, és belefújja az orrát, majd vállrándítva elhagyja a színt.)
SZTGY90 – Az igazság az, hogy mire ez a méltatlan vita kirobbant, én már nem is igen foglalkoztam az aszkorbinsavval. Az egész C-vitamin-eset inkább afféle zavaró epizód volt az életemben, mert megakadályozott benne, hogy minden erőmmel a sejtlégzés kutatására koncentráljak. A szegedi piacon futótűzként terjedt a hír, hogy a Prof meghibbant, és azért vásárol föl minden pritaminpaprikát, mert fülest kapott, hogy megugrott a Kotányi-részvények árfolyama. Pálfy polgármester maga hívott föl komoly aggodalommal, mivel fölhallatszott az ablakába a Széchenyi téri paprikakofák locsogása. Túlzás nélkül állíthatom: az egész cécó a Nobel-díj körüli hercehurcával együtt hónapokra elvont a komoly kutatómunkától. Úgyhogy amint lehetett, teljes erőbedobással nekiláttam a galambok repülőizmát tanulmányozni.
SZTGY60 – Utánanézhetnek: még a C-vitamin szabadalmaztatását sem tartottam fontosnak. Nem erre tettem föl az életem, és épp ezért megértem, hogy akik évtizedeket töltöttek a téma kutatásával, nehezteltek rám. Csak hát a tudományban az elsőség kérdése eltörpül amellett, hogy fölfedeztünk valami alapvetőt az egész emberiség számára. Akkoriban a fél világ a C-vitamin után kutatott. Ha benyitottak volna a világ vezető laboratóriumaiba, hasonló törekvéseket láttak volna. De néha éppen az előzetes várakozásaink képezik a legfőbb akadályt. Sohasem tagadtam: az aszkorbinsav tömeges mennyiségben való izolálása legalább annyira volt köszönhető a körülmények együttállásának, mint a magam és munkatársaim kitartásának.
SZTGY40 – Hogy közérthető legyek: ha történetesen nyár elejére esik az az unalmas vendégség, és én nyár elején analizálom azt a bizonyos paprikát, talán még ma sem volnánk az aszkorbinsav birtokában. Az ugyanis csak az érési folyamat végére, őszre dúsul föl a paprikában. Ezt bátran nevezhetjük véletlennek. Mindeközben jóval szerényebb körülmények között dolgoztunk, mint akármelyik nyugati kollégánk. A végeredmény mindenesetre amellett szól: a fölszereltség nem minden. Az ember néha a legmostohább körülmények közt bukkan valami forradalmi fölismerésre. Ez a szellem törvénye.
(A sajtótájékoztató színpadát ünneplő szegedi közönség lepi el 1937-ből, cigányzenekar játszik, az egybegyűltek a paprikahimnuszt éneklik:
„Paprika! Forróbb vagy, mint a gin!
Paprika! Te vagy a C-vitamin!”)
SZTGY90 – Évtizedeken át üldözött King professzor bosszúja. Örülök, hogy – amint hallom – nemrégiben őt is a C-vitamin mentette meg súlyos influenza-fertőzésének következményeitől. Ha az ő – szigorúan teoretikus – eredményein múlna, még mindig az ágyat nyomná… (Derültség a teremben.)
ÚJSÁGÍRÓ 3 – Hogyan érintette, hogy hazájában a kulturális miniszter megrendelésére tandrámát írtak Önről, mint a lelkét áruba bocsátó, megbízhatatlan tudós prototípusáról?
SZTGY60 – Szerencsés neveltetésben volt részem: Lenhossék professzor, anyai nagybátyám folytonos cinizmusa és rólam alkotott lekicsinylő véleménye hozzászoktatott, hogy a gáncsoskodások csak még kitartóbb küzdelemre sarkalljanak. Ha valamit bánok az életben, az az, hogy nem lobogtathattam meg előtte a Nobel-díjamat.
ÚJSÁGÍRÓ 2: – Igaz, hogy az Ön forradalmi felfedezései egy macska csodálatos életre keltésére vezethetők vissza, és mint ilyenek, nem is igazolták az Ön eredeti föltevéseit?
SZTGY40 – Az, hogy az a macska életre kelt, engem is megdöbbentett. Ám semmi rendkívüli nincs abban, hogy a fölfedezés lázában azt hittem, csakugyan a mellékvese termeli azt a csodás hatású anyagot, amelyet kerestem.
SZTGY60 – Aki alapkutatásokkal foglalkozik, az – éppen mivel alapkutatásokról beszélünk – sohasem lehet tisztában azzal, mire bukkan. Az intuíció és a véletlen legalább annyit nyom a latban, mint a tervszerűség. Hisz épp az a gondolkodás lényege, hogy újra meg újra felül kell írnunk az előfeltevéseinket.
SZTGY90 – Akárhogy is: korábban mégsem sikerült senkinek sem életre keltenie egy döglött macskát. (Derültség a teremben.)
(A sonkagyár partyjának közönsége összevegyül a szegedi ünneplőkkel, cigányzene, konfetti, pomponlányok és nemzeti menyecskék, majd a dínomdánom elhal. A következő dialógus drámai csöndben hangzik el.)
ÚJSÁGÍRÓ 2 – Igaz, hogy Ön kollaborált a kommunistákkal?
SZTGY90 – Mellesleg az úgynevezett kommunisták akkoriban az önök legfőbb szövetségesei voltak. Tudja, az efféle kérdésekhez alaposabban ismernie kellene a hazám történelmét. Mifelénk a jobboldali kormányzás alatt olyan személyiségek kerültek a baloldaliság gyanújába, mint Prohászka püspök vagy a későbbi miniszterelnök, az arisztokrata Károlyi Mihály. Mert szembefordultak az elavult birtokrendszerrel és a félfeudális viszonyokkal. Később mindketten gyanússá váltak a kommunisták szemében is. Ki ezért, ki azért. Szándékosan nem a magam példájával hozakodom elő, nem kívánok hivalkodni. Mifelénk úgy áll a dolog, hogy ha valakiről kiderül: előbb a Gestapo üldözte, aztán meg a kommunisták, az kétségkívül tisztességes ember. (Derültség a teremben.) Mellesleg – ne vegye hivalkodásnak – amikor a Szovjetunió lerohanta Finnországot, a Nobel-díjamat ajánlottam föl árverésre, hogy szolidaritást vállaljak az áldozatokkal. A háborúban pedig? Ugyanaz történt velünk, mint a történelmünk során korábban már annyiszor: két tűz között voltunk, világhatalmak szorításában vergődtünk, és egyidejűleg két fronton kellett biztosítanunk a túlélés esélyét. Személyes és nemzeti tragédiának tartom, hogy az akkori országvezetés túlontúl szűklátókörű volt ahhoz, hogy megértse: ki kell evickélnünk a fojtogató német szorításból, és ehhez angolszász vonalon kell kapcsolatokat keresnünk. Elvakultak voltak. Vagy egyszerűen csak gyávák…
12. jelenet. Békeküldetésben Horthynál
SZTGY40 – Kormányzó Úr, kérem, ne vegye rossz néven, hogy egyszerű tudós és tanárember létemre veszem magamnak a bátorságot, hogy megosszam Főméltóságoddal súlyos aggodalmaimat. A nemzet már eddig is jóvátehetetlen vérveszteséget szenvedett, és a legszentebb lelkesedés is csak vérontásba torkollt. A mi felelősségünk, hogy mielőtt végképp késő lesz… A Szövetségesek készek a megegyezésre. Ha Főméltóságod fölhatalmazást adna, tudományos kapcsolataim révén hozzásegíthetném a hazát…
HORTHY (nem engedi, hogy SZTGY40 befejezze gondolatmenetét): – Az Ön egyeteme túlságosan liberális hírnek örvend. Szociológia, falukutatás, agrársettlement meg más baloldali zagyvaságok… Strandfürdőzés a medikusnőkkel…
SZTGY40 – Miközben az oxidációt demonstráltam nekik a bográcsosnak szánt krumplin. Már megengedjen, de én nem a professzori taláromban hordom az intellektusomat.
HORTHY – Kogutowitz rektor úr arra panaszkodott, hogy az egyetemen, amelyet Öntől átvett, mindenféle amerikai stílű diák-clubot rendeztek be, amelyben Méltóságod úgy járt-kelt, mintha maga is diák volna.
SZTGY40 – És, igen, megtiltottam, hogy a diákok méltóságos úrnak nevezzenek.
HORTHY (közbevág) – Azért még adhatna az egyetem tekintélyére! Biztos benne, hogy kerékpárral kell doktoravatásokra járni?
SZTGY40 – Helyesbítek: az említett esetkor motorkerékpárral voltam. A jó rektor, ahogyan a jó professzor sem a hallgatók fölött helyezkedik el, hanem köztük találja meg a helyét. Csak így tudja személyes példájával a társadalmi felelősségre nevelni őket.
HORTHY – Mégiscsak tűrhetetlen, hogy a nevemet viselő egyetemen fővárosi színésznőket szórakoztat vásári trükkökkel…
SZTGY40: – Bulla Elma testében is működik a sejtlégzés, jogában áll megtudnia, miként…
HORTHY (fölkap asztaláról egy köteg újságot, indulatosan lebegteti) – Korcsolyázás a városligeti tavon egy bajnoknővel, ötórai teák az intézeti teraszon – maga többet szerepel a Színházi Életben, mint a Karády Katalin! A fürdőnadrágos fényképéről inkább ne is beszéljünk…
SZTGY40: – Sajnálom, hogy Főméltóságod a Science és a Nature magazint történetesen nem olvasgatja. Ami pedig a fürdőnadrágomat illeti – bár ennél fajsúlyosabb ügyben bátorkodtam ma igénybe venni Főméltóságod megfizethetetlen idejét – hogyan hinnének nekem a hallgatóim, amikor a fizikai erőnlét fontosságáról beszélek, ha pohos és pocakos, régivágású professzor volnék?
HORTHY (önkéntelenül kihúzza magát) – Vétkesen elhanyagolták a hazafias szellem erősítését.
SZTGY40 – Engedelmével: a szónokló hazaszeretetnél ezerszerte többet ér a tevékeny hazaszeretet.
HORTHY – Ezt a lózungot már megint honnan szedte? Valami rotarysta röpiratból? Szégyen erre csak gondolni is a Szegedi Gondolat városának egyetemén…
SZTGY40 – Istenben megboldogult Klebelsberg gróf úr mondogatta nemegyszer… Mellesleg, már megbocsásson, a „szegedi gondolat” az én szememben egyetemépítést, kultúrateremtést, a modern Magyarország megalapozását jelenti.
HORTHY – Nem lep meg a honvédelmi kérdésekben tanúsított közönyössége. A kartotékja szerint gyáván dezertált az udinei hadszíntérről.
SZTGY40 – Már ha gyávaságnak nevezhető, ha valaki inkább keresztüllövi az alkarját, mintsem hogy odadobja magát ágyútöltelékül egy kilátástalan háborúban. Az életemhez több jussom van nekem magamnak, mint a hazámnak vagy bármely elvont eszmének.
HORTHY (zavartan) – A színjátszókörükben kommunisták és izraeliták visznek hangadó szerepet!
SZTGY40 – Az én egyetemem azért épült föl, engem pedig azért hívott haza boldog emlékezetű Klebelsberg, hogy Szegedet és Magyarországot az európai tudományos vérkeringésbe kapcsoljuk. Nem engedhetjük meg, hogy turulos ifjak Ázsiába vezessék vissza az intézményt.
HORTHY (türelmét vesztve) – Ez nem jelenti azt, hogy a Nobel-díjas sztárprofesszornak minden kérdésben nyíltan állást kell foglalnia, akár egyetemi ügy, akár nem.
SZTGY40 – Kormányzó Úr, nem tehetek másképp. Köt az esküm.
HORTHY (földühödve) – Ugyan, miféle eskü?
SZTGY40: – Amelyet a Hét Szabad Művészetnek tettem.
(Hivatalszolga telefonnal a kezében belép. Horthy – mint akinek kapóra jött a kínos beszélgetés megszakadása – kegyesen elbocsátja SZTGY40-et)
13. jelenet. SZTGY 60 monológja, amelyben elmeséli, mi mindent megtett a békéért. (A háttérben filmhíradó-bejátszáson látható, amint Szent-Györgyi Imrédy Magda korcsolyabajnokkal hasít a városligeti tó jegén, bálozik, kerékpározik, evez stb.)
SZTGY60 (Miközben ellenőrzi bőröndje tartalmát: kémcsövet, mikroszkópot és egy búvárszemüveget véve szemügyre) – Horthy katona volt. És mint minden katona, roppant korlátolt. Csak stratégiákban tudott gondolkodni. Tulajdonképpen logikus! Egy katonának a béke egyenlő a nemléttel. Márpedig a béke az, amiért semmi fáradságot sem szabad kímélnünk. Akkor sem, ha törekvéseinket kudarcok koronázzák! Akkor sem, ha az ember nem tudja, Isztambulban kikkel is ül a tárgyalóasztalhoz? A Szövetségesek képviselőivel? Gestapo-ügynökökkel? Fedett GPU-tisztekkel? Sohasem volt kétségem afelől, hogy a tudománynak a béke ügyét kell szolgálnia, és ha a tudós szert tett bizonyos társadalmi respektusra, nem tehet mást, mint hogy latba veti tekintélyét a legszentebb ügyért: a békéért. A béke alapja márpedig mi lehetne egyéb, mint a párbeszéd? Ha kell, Dimitrovval. Ha nincs más mód, magával Sztálinnal is – akkor is, ha az ember tudja, százszor rosszabb, mint Hitler volt. Akkor is, ha az ember a Butirszkaja-börtönt kockáztatja. Ahol, meglehet, Bethlen gróf sorsa vár rá… Ha pedig rádöbben, hogy mindenfelől csak a kicsinyesség, az önzés és a szűklátókörűség hínárjai béklyózzák? Ha kockázatvállalása végén azt látja: visszatértek a gyáva, arctalan senkik? Nos, van, hogy az ember szembenéz a naivitásával. És lép. Önvédelemből.
(Fölhangzik a Szózat. SZTGY60 becsukja a bőröndöt, majd visszanézve elhagyja a színt. A háttérfüggönyön, akárcsak egy tablón, emigráns magyar hírességek – Karády Katalin, Márai Sándor, Vásáry Tamás stb. – portréi jelennek meg, utolsóként a színről időközben távozott Szent-Györgyié.)
14. jelenet. Vita a hűtlen tanítványokkal
Szent-Györgyi magánlaboratóriuma Woods Hole-ban
TANÍTVÁNY 1 – Nem azért hagytam el az otthonomat, hogy itt süllyedjek el ebben az Isten háta mögötti laborban.
TANÍTVÁNY 2 – Mi bajod? Nyaranta a sztárvilág krémje, a leghíresebb politikusok csődülnek ide, hogy itt tölthessenek pár hetet. Te meg egész évben itt dekkolhatsz. Még lakást is kapsz a Proftól. Mi kéne még?
TANÍTVÁNY 3 – És nyelhetem ezt az átkozott sós levegőt. A cápauszonyleves ízétől meg egyenesen a belem fordul ki. A Yale-en katedrát ígértek teljes ellátással.
TANÍTVÁNY 1 – Persze, jobb lenne otthon! Járhatnál a pártgyűlésekre, meg tapsikolhatnál az ötéves terveknek, miközben az a tehetségtelen Beszterczey dirigálna neked…
TANÍTVÁNY 2 – Majd épp téged hívnak a Yale-re… Amikor itt van a Prof!
TANÍTVÁNY 1 – Csakhogy jól tudják, hogy ő nem menne. Egyszer odautazott előadást tartani, de miután kiderült, hogy a rektornak sejtelme sincs róla, ki ő, sarkon fordult, és azóta nem áll szóba velük.
TANÍTVÁNY3 – Micsoda öntörvényű ember…
TANÍTVÁNY1 – Micsoda szabad ember! Nagy különbség!
SZTGY60 (belép, szemlátomást szörfözésből érkezett) – Hogyan haladtatok, barátaim? Ha valamit igazán szeretek Woods Hole-ban, az a sok napfény. Szegedre emlékeztet. Na és még valami. (Elérzékenyülten) Hogy innen majdnem átlátni Európába… Á’ propos! Nem tudják, merre kószál Gombás kolléga?
(a tanítványok zavartan összenéznek)
TANÍTVÁNY 1 (átnyújt egy levelet) – Ezt a búcsúlevelet hagyta. Révai miniszter katedrát ajánlott föl a számára.
(A vitának és SZTGY 60 megdöbbenésének a belépő hivatalszolga vet véget)
HIVATALSZOLGA – Professzor úr! Bocsásson meg, amiért alkalmatlankodom. Most telefonáltak a Kennedy-villából. Az elnöki pár 16 órára várja Professzor Urat lunchre. Megjelenésére föltétlen számítanak!
15. jelenet Sajtótájékoztató A Rákellenes Alapítvány ügyében (A jelenet elején csak SZTGY40 és SZTGY90 van jelen, SZTGY60 pulpitusa üres)
ÚJSÁGÍRÓ 1 – Professzor Úr! Igazak-e a híresztelések, miszerint az Ön alapítványa a befolyt adományok 47%-át marketingtevékenységre költi?
ÚJSÁGÍRÓ 2 – Nyilatkozna arról a kapcsolatról, amely Önt a nagyhírű Frank Salisburyhez és feleségéhez, Tamara Salisburyhez fűzi? Nem tartja különösnek, hogy egykor vezető pénzügyi tekintélyként Salisbury egy kétes kimenetelű kutatási projektet támogat, amely szakmai értelemben szembefordul a Nemzeti Rákkutató Intézet célkitűzéseivel?
ÚJSÁGÍRÓ 3 – Egyik volt munkatársa szerint – idézem – Ön „fittyet hány a nemzetközi tudományos protokollra, és a saját orra után megy.” Mindemellett az Ön intézete tetemes adóhátralékot halmozott föl.
ÚJSÁGÍRÓ 1 – Értesüléseink szerint Önt egyszer már adósságcsapdába kergette egy spekuláns, honfitársa, Stephen Rath. Nem tart attól, hogy kalandorok visszaélnek tudományos nimbuszával?
ÚJSÁGÍRÓ 3 – Mikorra várható, hogy végre előrukkol a rák ellenszerével, amire az adományozók több mintegy évtizede várnak?
ÚJSÁGÍRÓ 1 – Igazak azon értesüléseink, melyek szerint Ön fölszólalt a Magyar Kommunista Párt kongresszusán? A birtokunkba jutott információk értelmében Önt kaviárral etették Moszkvában. Nem gondolja, hogy mindez összeférhetetlen egy amerikai demokrata elveivel?
SZGY60 (késve fut be, zilált hajfürtjeiből még csöpög a tengervíz, zakója zsebéből kifityeg sebtében beledugott fürdőnadrágja) – Elnézésüket kérem, Tisztelt Hölgyeim és Uraim, amiért megvárakoztattam Önöket. Bámulatos napfölkeltére virradtunk, és lehetetlen volt ellenállnom a csábításnak, hogy körülússzam a félszigetet. (SZTGY40re és SZTGY90re pillantva) – Remélem, kitűnő Kollégáim kárpótolták Önöket a távolmaradásomért…
ÚJSÁGÍRÓK (további tudálékos kérdések keverednek, míg a szín elsötétül)
– Igaz, hogy megvárakoztatott egy minisztert, mivel röplabdameccse volt a diákjaival?
– Igaz, hogy Nobel-díjas létére hetekig élt egy normandiai falu lakosainak kegyelemkenyerén?
– Igaz, hogy Budapest ostroma után szovjet tisztekkel fényképezkedett?
– Igaz, hogy elcsábította a legjobb barátja feleségét?
– Igaz, hogy a kisrepülőjével akart átjutni az amerikai zónába?
– Miért lépett vissza a svéd király tervbe vett teniszpartyjuktól?
(A kérdések bábeli zűrzavarban, egymásba vágva hangoznak el. Egyik szent-Györgyi sem méltatja válaszra őket. Sötét.)
16. jelenet. Búcsú az otthontól, búcsú a békességtől (SZTGY60 felesége fotelja mellett áll, kezét szorongatja, szólni sem tud. Időnként elfordul, hogy észrevétlen letörölje könnyeit)
SZTGYNÉ2 – Sohasem voltál valami jó színész… Ne hidd, hogy nem tudom, mi vár rám. Közöttünk nincs helye alakoskodásnak. Albert! Követtelek, keresztül egy óceánon, követtelek az ismeretlenbe, követtelek kiismerhetetlen céljaid felé vezető útjaidon. Magamra vettem a házasságtörő asszony méltatlan szerepkörét. Megküzdöttem a gyermekeim ellenkezésével – és a Te Nellidével is. Sikeresen. Megosztottuk egymással a jöttmentek kenyerét. Áttüzesített a láng, amelyet semmi sem képes elfojtani Benned. Munkatársad lettem, hitvesed, bizalmasod és szeretőd. És sohasem mondtam, hogy másként cselekedj, mint ahogy a szíved, a lelkiismereted diktálja. De most… Most nincs tovább. Ne is próbálj félrevezetni. Fölfal… Fölfal a kór, amely ellen annyit küzdöttél… Fölfal és elemészt. És a te összes tudományod szalmaláng ahhoz a lánghoz képest, amely emésztő tűzvészként, belülről marcangol széjjel. Hagyd, hogy elégjek. És egy percig se vádold magadat! Mindkettőnknek ajándék volt ez a közösen eltöltött huszonkét év. Most egyedül rajtad áll, marad-e ebből az összetartozásból valami is, valami, ami kivezet ebből a sötétségből17.
(A nézőtér felől gyászruhás alakok lepik el a színt. A hátsó színpad felé haladnak, közben magukkal viszik Szent-Györgyinét. SZTGY60 magára marad az üres színen. Kisvártatva unokája, David lép mellé.)
17. jelenet. A temetés után Szent-Györgyi és David beszélgetése
(David karon fogva támogatja a megrendült SZTGY60-at)
DAVID – Nagypapa! Ha akarod, lemondom a párizsi ösztöndíjamat. Itt maradok veled! Úszunk és horgászunk, hajnalig fürkésszük az égboltot, ahogy gyerekkoromban…
SZTGY60 (kijózanodik a megrázkódtatásból) – Maradsz a frászt! A fiatalságnak a maga útját kell járnia! Nem cövekelhetsz le egy megroggyant aggastyán mellett…
DAVID (közbevág) – Miféle aggastyán az, aki két hete még megnyerte a Woods Hole-i szkanderbajnokságot? Tudod Te, Nagyapa, hány nagypofájú hólyag akadt ki rád?
SZTGY60 – „Nagypofájú hólyagok…” Na, lásd csak, éppen erről beszélek. A te utad nem az én utam. Te vagy a jövő, én már csak a múlt. És még valami – ne vágj közbe! Neked megadatott az, ami számomra sohasem. Te muzsikus vagy. Senkinek sem vallottam be azt, amit most mondok: mindig féltékeny voltam Imre bátyámra. Akármilyen hangszert vett a kezébe, félóra múlva bármit lejátszott rajta. És tudod, mi volt a leginkább csodálatraméltó? Tévedhetetlenül megmondta, hol vannak föld alatti vízerek. Csak odabökött a sétapálcájával, és azon a helyen egész biztosan érdemes volt kutat fúratni. Úgy látszik: a zenei tehetség és a vízerek iránti ösztön közös forrásból ered… Intuícióból. Igen! Ezt sose feledd: legyen szó művészetről vagy kutató tudományról, az intuíciót semmi sem pótolhatja! Úgyhogy eszedbe se jusson elfojtani a lelkedben feltörni vágyó forrást! Művész vagy – és a művészet sokkal kevesebbet ártott az emberiségnek, mint a tudomány. A te dolgod lesz, hogy helyrehozd a világban, amit nagyapád és a többi tudós elbaltázott… (Megöleli, mindkettőjüket zokogás fogja el.)
(változás alatt)
HANGOSBEMONDÓ – Boston főpályaudvar, Boston főpályaudvar! Professor Saint-George-t várják a 8-as kijáratnál!
18. jelenet. Az utolsó sajtótájékoztató Az Élet Alapkérdésének fölfedezése előtt
ÚJSÁGÍRÓ 1 – Professzor Úr! Hívő embernek vagy materialistának tartja magát?
SZTGY90 – Számomra ez a szembeállítás teljességgel értelmezhetetlen. A magamfajta kutató számára az anyag a munkaeszköz. A biokémiai kutatás szemszögéből egyedül az anyag a realitás. Ám az anyag titkait kutatva az ember mindegyre a szellem nyomaira bukkan. Istent megneveznünk, tökéletesen definiálnunk talán sohasem sikerül. De ha nem szólhatnánk Hozzá, elsivatagosodna a lelkünk.
SZTGY40 – Az én időmben divatként söpört végig a világon a pozitivista gondolkodás. Nincs is mit csodálkoznunk ezen! Micsoda fölfedezések követték egymást! Einstein, Planck, Bohr, Heisenberg… Az ember szinte beleszédült, és a tudományos világot elbűvölte annak mámoros érzése, hogy kezünkben a kulcs, és hamarosan megfejtjük a lét valamennyi titkát. Amennyire figyelemmel kísértem a szellemtudományok alakulását, jó időre még a filozófiai gondolkodás is kizárta eszköztárából a régivágású, metafizikus terminológiát. Paradox módon épp a természettudományok fejlődése vezetett vissza sokakat a szellemi létsík föltételezéséhez.
SZTGY60 – Ha van Teremtő, egészen bizonyos vagyok benne, hogy egyszemélyben elsőrangú fizikus, kémikus és matematikus. Ez is egyfajta Szentháromság, nemde? (Derültség a teremben).
ÚJSÁGÍRÓ 2 – Lehetségesnek találja, hogy ha a tudomány egy nap megfejti az élet titkát, egyúttal rátalál Istenre?
SZTGY60 – Nem vagyok teológus, de a fizikai jelenségekben megtapasztalható ésszerűség és ama tény, hogy a mi emberi agyunk alkalmas ennek fölismerésére és analizálására, a lét tervezett, de legkevesebb ésszerű voltára vall.
SZTGY40 – Amennyire középiskolai filozófiatanulmányaimra emlékszem, a metafizika alaptörvényei szerint minden jelenség megfelelő megalapozásra szorul. A kevesebb nem lesz önmagától több. A káoszból spontán folyamatok révén nem lesz rend. Az élettelenből, társítsunk egymáshoz akárhány élettelen részecskét, sohasem válik élet. De hisz ez mindennapi tapasztalatunk, ebben egyetértünk! Az élet a legvalószínűtlenebb állapot!!! Ha Önnek nincs ínyére a csoda kifejezés vagy az, hogy Gondviselés, mert túlontúl sok félreértés terheli őket, ám legyen! Azt azonban nincs okunk cáfolni, hogy amikor az életet kutatjuk, mindegyre ott állunk a Titok kapuja előtt.
ÚJSÁGÍRÓ 3 – Elképzelhetőnek tartja, hogy a tudomány egy nap majd képes lesz az élettelen anyagból élő szervezetet alkotni?
SZTGY60 – Mivel a számunkra megnyilvánuló világban az élet jelensége már meglévő adottság, a kérdés teljességgel illuzórikus. Nem áll módunkban egy élettelen világ elemeivel kísérletezni. Nyomatékosítani szeretném: természettudós vagyok, nem pedig alkimista.
SZTGY90 – Minél többet ismerünk meg az anyagi világból, annál mélyebb a titok. És ha az ember valamicskét is a dolgok mélyébe lát, megkerülhetetlen, hogy úrrá ne legyen rajta valamifajta áhítat… Ez akkor is így van, ha a tudásunk sokszor elbukik a valóság próbáján! Mit meg nem tettem volna, hogy megmentsem imádott Magdám és imádott Nellikém életét! Semmit sem tehettem értük. Tehetetlenül kellett végignéztem, amint magával ragadja őket az ismeretlen ellenség. De, tudják, a tudósemberben ilyenkor egyfajta dac horgad föl. Ha te úgy, én is így! Nem halhatok meg anélkül, hogy a végére ne járnék a megfejthetetlen titoknak!
ÚJSÁGÍRÓ 1 – Mint aki az élet titkát kutatta közel hat évtizeden át, Professzor Úr fél a haláltól? (Döbbent csönd a teremben.)
(SZTGY 40 és SZTGY 60 kérdőn néz SZTGY90re.)
SZTGY90 – Minél hosszabb ideig él az ember ezekben az általunk ismert dimenziókban, annál nehezebb elképzelnie, hogy a folytatás – már ha van – egészen más lesz majd… Mindazonáltal… Éppen, mivel folyton csak az élettel foglalkoztam, a halál mibenlétéről vajmi keveset tudok. Így aztán a róla való elképzeléseim aligha lehetnek egyebek holmi spekulációknál. Tapasztalatom szerint az emberek túl sokat foglalkoznak a halállal. Meglehet, hogy amiatt, mivel félnek – az élettől?
(A sajtótájékoztató mikrofonerdeje lassan eltűnik. A három Szent-Györgyi magára marad, egymás közt beszélgetnek, majd SZTGY40 és SZTGY60 alakja lassan eltűnik a homályban. SZTGY90 magára marad egyetlen, odaföntről jövő „vallatólámpa” fényében. Monológja, amelyet – a sajtó képviselői immár nem lévén jelen – Istenhez és az Univerzumhoz intéz, afféle szellemi végrendelet.)
SZTGY90 – Sikerült azonosítanom kettőt az élet alapvető összetevői közül. Egy hidraulikus prés két frakciót sajtolna ki belőlünk: folyadékban oldott molekulákat és a struktúráinkat. Ha velem együtt egy fiatal lányt is a prés alá tennének, érdekes kísérletre nyílna módunk. Ha ugyanis sikerülne megoldanom, hogy a fiatal lányból kipréselt folyadék az öreg Szent-Györgyi professzor struktúráival egyesüljön, tehát ez a fiatal lány az öreg Szent-Györgyi professzor agyát is örökölje, talán volna elegendő ideje, hogy megfejtse a legvégső kérdéseket…
SZTGY60 (enyhe szkepszissel) – Bizonyos vagy abban, hogy létezik végleges megfejtés?
SZTGY40 (nagy hévvel) – Kell léteznie! Lehetetlenség, hogy ne létezzen! Hisz az élet minden működésében, valamennyi alapegységében megdöbbentő logika uralkodik! Akkor pedig léteznie kell origónak, amely az összefüggések eredete és célja.
SZTGY90 – Persze ha a saját életemre gondolok, voltak azért váratlan fordulatok…
SZTGY60 – Talán csak tévesen jelölted ki a kutatási irányt.
SZTGY90 – Mint a citrátkör leírása során… Hajszálnyira voltam a megoldástól, csak ellentétes módon képzeltem el a folyamatokat. (SZTGY40-hez) – Rád azonban komolyan haragszom.
SZTGY40 – Rám? Ugyan miért?
SZTGY90 – Elnyerted előlem a Nobel-díjat.
SZTGY60 – Tisztázzuk csak, miről is van szó?
SZTGY90 – Amit az izomműködés kapcsán föltártam, nagyságrendekkel jelentősebb az egész aszkorbinsav-históriánál. De a közvéleményben mindörökre „a C-vitamin Nobel—díjasa” maradok. Bevallom, ez kissé igazságtalan.
(Ahogy kétfelé pillant, észreveszi, hogy egyedül maradt. SZTGY40 és SZTGY60 köddé vált. Kissé előbbre lép, összekulcsolja a kezét.)
– Világmindenség Ura! Te úgy alkottad meg az embert, hogy mindig és mindenben Téged keressen. Téged, aki maga vagy az Értelem. A világot pedig úgy, hogy abban minduntalan a Te nyomaidra bukkanjunk. És mégis mindegyre bujkálsz előlünk. Amikor azt hisszük, már-már megtaláltunk, csak újabb rejtjeles üzenetre lelünk. Hogy rendületlenül keressünk tovább. És hogy ne szűnjön meg szívünkben a bizonyosság: te vagy ott minden keresés ismeretlen végcéljában. Kiismerhetetlen vagy, Nagy Ismeretlen! Talán azért teremtettél meg így bennünket: keresőnek az embert és jelekkel telinek az egész anyagi és szellemi világot, hogy feladatot tűzz ki elébünk? S hogy ha majd Rádtalálunk, nagyobb legyen az örömünk, mint hogyha készen adtad volna kezünkbe a létezés kulcsát? Meglehet, így van. De olykor az az érzésem, egyszerűen csak játékos kedvedben választottad ezt a módszert. Hisz Mindenható vagy! Megtehetted volna, hogy a dolgokban csak a szigorú logika uralkodjék. Hogy mégsem ezt az utat válaszottad? Egy szigorúan logikai elveken alapuló világ meglehetősen kietlen és sivár volna. Belátom. Egy világ, amely nem hagy helyet a bizonytalannak. A megérzésnek. A sejtésnek. És a rátalálásnak. Hisz bármerre nézünk: az aszimmetria mindenütt ott bujkál a szimmetria árnyékában. A bolygók elliptikus pályája nem tisztán mérnöki alkotás, de művész zsenijére vall! Akárcsak az anyag végső szerkezete. Vagy a zene, amely bizonyos hangközeiben fittyet hány a számtani haladványra, és épp ettől annyira bűvös erejű… Egy intuíció nélküli világban mindannyian roppantul unatkoznánk. Bocsáss meg nekem, halandó teremtményednek, amiért ilyen bizalmasan beszélek Hozzád. De tökéletesen meg vagyok győződve arról, hogy a világot azért alkottad meg ezen a módon, hogy nekünk is, Magadnak is hagyj egy kis játszanivalót. De lásd, Uram, hogyan bánunk mi ezzel a Te óriási játékoddal… Akárcsak a durcás kisgyerek, aki fölborogatja a játéktáblát, mert a győzelem nem megy mindjárt elsőre… Vagy mert nem akarjuk, hogy a győzelem mindannyiunké legyen. Valamennyi embertestvérünké, és ne csak a magunké? Adtál nekünk értelmet, hogy felismerjük a dolgok célra rendeltségét. De mi az észt az egymás elpusztítására használjuk. Megnyitottad elménk előtt a világ titkainak ismeretét, de mi a titkokat árulók módjára az önzés és a hatalomvágy eszközeivé aláztuk. Lelkünkben fölvillantottad az Utánad való szakadatlan sóvárgást, de mi a Beléd vetett hitünket az egymás kirekesztésére és megbélyegzésére használtuk föl. Kezünkbe adtad az anyagot, de mi ahelyett, hogy a szellem szikráit csiholnánk ki belőle, csak az anyag birtoklásáért vetjük latba. Kapzsik vagyunk, korlátoltak és rövidlátók. Mint az a kutató, aki fölfedezéseinek feleútján megfeledkezik a „mindig tovább” imperatívuszáról. Uram! A kezünkbe helyezett tudás ma képessé tesz bennünket arra, hogy a Te egész nagy játéktábládat eltüntessük a semmi ölén. A szemünk előtt világosodik meg az ősi példázat: a Paradicsomba helyeztél minket, de mi a rossz tudás fájának gyümölcsét választottuk. Ó, szólj, most az egyszer nyugtass meg: van még a Te nagy játékodban valami Jolie Joker? Valami, amit a teológusok kegyelemnek neveznek? Egész életemet a Te titkaidnak kutatásában töltöttem. Most mégsem azt kérem: add meg nekem a végső Titok ismeretét. Ehelyett, akár a kisgyerek estefelé, inkább azt: engedd még játszani egy kicsikét szófogadatlan teremtményedet, az embert. Adj, Uram, adj a világnak értelmet. És gyermeki lelkületet!!! A játék, a Te Nagy Játékod örömét!!! És add meg azt a belátást: nem szűkkeblűségből vonulsz vissza előlünk minden egyes játszma végén. Hanem mert jól tudod – de hisz Te alkottál bennünket saját hasonlatosságodra – : ha egy nap megtalálnánk Téged, többé már semminek sem volna értelme.
(A szín elsötétül)
UTÓJÁTÉK
Az előszínpadon a vasúti kocsit jelképező két süppedős fotel. Mr.N lép a vagonba, elfoglalja a helyét.
HANGOSBEMONDÓ – Boston főpályaudvar, Boston főpályaudvar. Expresszvonat indul Woods Hole-ba a 22-ik vágányról 16 óra 28 perckor, fél perc múlva. Kérjük kedves utasainkat, szálljanak föl a kocsikba.
Mr.N nyugtalanul pislongat SZTGY90 üres széke felé. Füttyszó, a vonat megindul. Mr.N szórakozottan húzza ki zsebéből a New York Times friss lapszámát. A hátoldaltól kezdi olvasni, majd lassan kiteríti. A címlapot csak a nézőtérről látni. Egészoldalas gyászkeretes cikk SZTGY90 fotójával. Szalagcím: NOBEL-AWARDED PROF. SZENT-GYORGYI DIES AT 93. Erősödő vonatzakatolás, modonyfütty, majd az egésznek fölébe kerekedik a BWV1011 5., c-moll Bach-csellószvit Sarabande-ja. Sötét)
(A színmű a Szegedi Tudományegyetem centenáriumi drámapályázatára íródott 2022-ben.)
Jegyzetek
[1] A színműben szereplő valamennyi életesemény és lényegbevágó adat hiteles, dokumentált, csupán a dramaturgiai szükségszerűség okán éltem személyek, időpontok vagy színhelyek összevonásával, vegyítésével. (A szerző)
[2] Ha szcenikailag nem kivitelezhető, a teniszpálya a Szőnyi Úszóházra, a teniszjátszma sakkjátszmára cserélhető.
[3] Megfelelő létszámú szereplőgárda esetén a beszéd hallgatósága meg is jelenthet a színen, ez esetben a Teller-affér az előszínpadon zajlik.
Illusztráció: Szent-Györgyi-színdarab (fh. fotók: Szent-Györgyi és automobilja a szegedi Rerrich Béla téren, Szent-Györgyi Dóm téri laboratóriumában. Móra Ferenc Múzeum fotótára)
Ezek is érdekelhetik!
Pekár István János – Szabó Benedek: Rákóczi tér ’92 →
Nemes Klára: LÁNGOLÓ TULIPÁNOK II. (TŰZszirmok A VIHAROS SZÉLBEN) →
Fehér József: Ötven év (Egyfelvonásos színdarab) →
