Hegedűs Gyöngyi: az öreg tölgy látogatása
minden, ami alatta nő, borostyán, elvadult rózsa, minden magonc-árnyékot ad, egy százéves fa hűvösét legeli, rendbe hozhatná, kultiválhatná, de ez így van rendben, emberrel minél kevésbé kontaminált, egyetlen mély lélegzettel jut az emlékig, nem tudja kitüntetéssel teletűzdelt egyházi mellkasok kitérnek vajon ennyire, de ő már ott van, ahol a gyökerek egymásba gabalyodnak, kiírhatná, érintetlen természet, ám azzal kiirtaná, hogy ő ezt látja, már az érintetlenséget beszennyezi magával, minden magonc egy fa százéves árnyéka, még nem tudja, a borostyán vagy a lehullt levél tartozik anyjához, aki még él, a borostyán vagy a lehullt levél tartozik apjához, aki már halott, talán mindegy is, az élő is csak reformált halott, a halott is csak reformált élő, hogy anyja még halott, apja már él, mindegy is azoknak, kik nem trombitára, csakis egymásra várnak a feltámadással, a torkolat a forrásig úszik fel, legyengült gyilkos bálna.
*
papa_92 (h. gy.)
Illusztráció: a szerző fotójának fh.
Ezek is érdekelhetik!
Hegedűs Gyöngyi: der erste schnee das land befiel →
Takács Gergő: Csendes Viharok Tengerén →
Kirilla Teréz: Vállaira vette (versek) →
